Déli Hírlap, 1978. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-06 / 131. szám
/Vem számítóit a győzelemre, így nem tanul tovább Statisztikából első + A bagoly A Mini Galériában Szentirmai Zoltán szobrai Szombaton délben — csupán néhány muvészetoarát jelenlétében — nyílt meg Szentirmai Zoltán szooraszmuvész kiállítása a Mini Galériában. Mindez azonban csak látszólag jelenti azt, hogy a fiatal művészre nem kíváncsiak a miskolciak. A megnyitó közönségénél a hónap folyamán bizonyára sokkal többen fogjak felkeresni a kiállítást, hiszen Szentirmai Zoltánra mindazok, felfigyeltek városunkban, akik láthatták, megismerhették a 11. tévéfesztiválra készült plakettjét, és azt a bronzplasztikát, mely a Magyar Televízió elnökének különdíjaként adatott ki. A mostani kiállításon egyik alkotás sem szerepel, mégis megengedi talán az olvasó, hogy az' említett plakett inspirációi alapján közelítsem meg a művészt. Közhelyszámba megy már. hogy mennyire együtt kell élni a műalkotásokkal ahhoz, hogy igazán megszólaljanak számomra. Nos, a plakett Ikaroszát nem volt nehéz szóra bírni. Már első találkozásunkkor a legérzékletesebben beszélt nekem nemünk örök vágyáról, a repülésről. Helyesebben a szárnyalásról, mely sokkal több, mintha különböző masinériákkal ostromoljuk az eget Szentirmai Zoltán Ikarosza csupaszon, védtelenül repül, dacolva a Föld vonzerejével; egyenesen neki a kápráztató tűzgolyónak, nem törődve azzal, hogy megperzselődik, hogy leolvadnak szárnyai. , „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek” — citálom magamban Adyt és keresem (most már a Mini Gálériá- ban látható művekben is) Szentirmai művészetének lényegét. Könnyű megállapítani, hogy a fiatal alkotó mennyire birtokában van mestersége titkainak. A más és más törvényű anyagok szinte minden ellenállás nélkül engedelmeskednek neki. A bagoly kőszárnya a legszebb és a legtermészetesebb ívben hajlik, s az ólomnak — úgy tetszik — elég egy marokszorítás, hogy formát és tartalmat nyerjen. Más kérdés, hogy mennyi küzdelem van az anyagokkal való birkózásban. De mindez titokban marad. Szentirmai azt Vakoknak és csökkentlátóknak segít a földrajz megismerésében az az atlasz, amelynek második kiadását készítik elő Karl-Marx-Stadt- ban. Az atlasz Jomborúra préselt műanyag lemezekből áll és a vakok ugyanúgy megtanulhatják „olvasni”, mint az ugyancsak domború pontírást. Az új, javított kiadás fizikai és politikai ada+ Madarak járszalagon játssza el nekünk, hogy kompozícióinak darabjait, alkotóelemeit készen találta —, mint természeti képződményeket—, s aztán öntörvényei szerint összerakta azokat, nagy építőkedvvel és fantáziával, összerakta, ösz- szejátszotta, hogy város szülessen, vagy egy egész reneszánsz világ. A művész térteremtő készségét akárhány színpadi tervező megirigyelhetné, s nagyon örülnék, ha színházaink is felfedeznék ezt a készséget. A Mini Galériában mindössze tizenegy alkotás látható. De Szentirmai Zoltán szinte mindegyikkel arra tanít bennünket, hogy mennyire megismerhető és formálható az anyagi világ. És biztat, hogy lessük el a természet titkait. Érzékletesen bizonyítja, hogy már tudunk a sas körmével markolni, érdes, hegyes sziklákat simítunk szelíddé, repülni próbálunk, nem félve a magasságokat és a mélységeket, s tokát, valamint egy névmutatót tartalmaz. Az Afrikáról sióló kötet máris megjelent, az Amerikáról szóló előkészület alatt áll. A vakok rehabilitációs intézetének taneszközökkel foglalkozó osztálya eddig hetven tankönyvet és szépirodalmi kiadványt jelentetett meg a vakok számára. (Sólymos László felvételei) talán ketrecbe tudjuk zárni —, mint groteszk nippeket — félelmeink fantomjait. Ha egységes — egy műfajú — volna ez a kiállítás, nyilván akkor is örülnénk, így azonban azt is remélhetjük, hogy reánk ragad valami Szentirmai Zoltán nyugtalanságából, kísérletező kedvéből, merészségéből. Azt hiszem, mindannyiunknak szüksége van a művész hitére, buzdítására. (gyarmati) A Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, az ÉVM Magánlakás- építési Bizottsága, a SZÖVOSZ Lakásszövetkezeti Főosztálya • közös építészeti fényképpályázatot hirdet. A pályázat két témakört ölel fel: 1. Családi házak — csoportos telepek 2. Többlakásos szövetkezeti lakóházak A lakásszövetkezeti építési jelleg a legolcsóbb lakásépítési for-, mák közé tartozik. Mivel a jövőben a lakásszövetkezeti építési forma jelentős növekedésére lehet számítani, feltétlenül szükséges a lakosság elé tárni az eddigi ismereteket, tapasztalatokat. Ezt hivatott szolgálni ez a fotó- pályázat is. Bemutatni a legkedvezőbb, a legjobban sikerült lakóházakat, lakóépületeket, és az összefogásban, a szövetkezésben rejlő előnyöket. Megyénkben is terjed ez az építkezési forma. Szövetkezeti összefogással épültek már házak eddig is Miskolcon, Tokajban, Rudabányán, Mezőkövesden, MePár soros levelk t kaptunk a napokban, amelyben a miskolci Közgazdasági Szakközépiskola igazgatónője arról tájékoztat, hogy az iskola három tanulója az országos szakmai tanulmányi versenye helyezéseket ért el. Gábor Ildikó statisztikából első, míg pénzügyi ismeretekből Lajcsák Ágnes harmadik és Nyaka- drika tizedik lett.. Tanáraik nevét is meg kell említeni, hisz’ tanítványaik az ország tíz legjobb középfokú közgazdásza közé tartoznak: Ládái Zsuzsa és Majoros Györgyné. A kabalamacit Dörminek hívják, és sem az érettségin, sem a versenyen nem vett részt. De gazdája, Gábor Ildikó megígérte „neki”, hogy a szóbelire elviszi. Statisztikából első. A lány tizennyolc éves. Az írásbelin szerencsésen túl van — mondja —:, s most hajt a szóbelire. Otthon, könyvek, füzetek tengerében zavarjuk meg. Portrét rajzolni egy tizennyolc éves fiatalról, akinek múltja a tizenkét éves tanukeod %. Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — Közben 13.10: Törvénykönyv. —■ 14.08: 150 éve született Verne Gyula. Dél Csillaga, I. rész. — 14.49: Éneklő ifjúság. — 15.10j 10. uls- teri zenei napok. — 15.44: Magyarán szólva ... — 16.05: A Szabó család. — 16.35: Magyar szerzők műveiből. — 17.07: Hajdú Erzsébet népdalokat énekel. Béres János népi kamaraegyüttese játszik. — 17.35: Labdarúgó- VB 1978. Közvetítés az Olaszország—Magyarország világbajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 19.35: Esti hírösszefoglaló. — 19.50: Mi a titka? Wolfgang Windgassen művészete. — 20.50: Pécsi Kiss Ágnes és Solti Károly nótákat énekel. — 21.25: A hidrogénbomba prófétája, avagy szemelvények Teller Ede életéből. — 22.15: Labdarúgó VB-hír- adó. — 22.50: A hongkongi grófnő. Filmrészletek. — 22.50: Meditáció. — 23.00: Közvetítés az Argentína—Franciaország világbajnoki labdarúgó-mérkőzésről. Petőfi rádió: 12.00: Lakatos Antal népi zenekara játszik, Me- rán Lajos nótákat énekel. — 12.33: Arcképek a cseh irodalomból. — 12.50: Dvorzsák: Gordonkaverseny. — 13.33: Néoek dalai. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Harminc perc rock. — 18.33: Beszélni nehéz. — 18.45: Énekszóval, muzsikával. — 19.15: Munkásmozgalom-történet — társadalomtudomány. Könyvismertetés. — 19.25: Csak fiataloknak! — 20.36: Mindenki könyvtára. — 21.09: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. — 22.12: Dzsesszfelvételeinkből. — 22.33: Tíz perc külpolitika. — 22.43: Kodály: Székelyfonó. Daljáték. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Északmagyarországi Krónika. (Divat- bemutató és sajtótájékoztató a Júnó-szállóban. — Az MTESZ Borsod megyei Szervezete a VI. és VII. ötéves terv lakásépítési feladatairól tárgyalt.) — 17.10: Fiatalok zenés találkozója. Szerzőkeresztesen, Szikszón, Sátoraljaújhelyen, Tarcalon. Ha jobban megismeri a közönség ezt az építkezési formát, minden bizonnyal további községek jelentkeznek majd, kérve a MÉSZÖV segítségét, hogy ők is kezdeményezzenek hasonló építkezést. A fotópályázatra olyan pályamüveket várnak, melyek képsorokkal környezetükben is bemutatják azokat a korszerű családi házakat, házcsoportokat, átriumos vagy emeletes házakat, amelyeket összefogással építettek tulajdonosaik. A pályázat titkos, jeligés és bárki részt vehet rajta. Lehet pályázni fekete-fehér és színes felvételekkel. Az előírt képméret 18x24-es. Beküldési határidő: 1978. október 15. A legmagasabb díj 8000 Ft. és a díjazott képek közül 1000 Ft- nál kisebb díj nem lehet. A pályázatokat Magyar Építőművészek Szövetsége, „Építészeti fényképpályázat’* címmel kell ellátni. További felvilágosítást a MÉSZÖV Lakásszövetkezeti Titkárság ad az érdeklődőknek. (Sólymos felv.) láson kívül szinte nincs is, nehéz. Hogy miképpen lett első? Készült osztálytársaival, tanárával. Nagyon nekifeküdtek a statisztikának. Túljutott a selejtezők sokaságán, keszti: Varsányi Zsuzsa. — 17.30 —17.35: Lap- és müsoreiőzetes. — 17.35: Kapcsoljuk' Argentínát . .. Televízió, 1. műsor: 16.28: Hírek. — 16.35: A bolgár népművészet kincsei. Bolgár rövidfilm. — 16.55: Zöld arany. A Horizont-szerkesztőség műsora. — 17.35: Telesport. Labdarúgó-világbajnokság. Olaszország—Magyarország mérkőzés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Esti mese. — 20.10: Tévétorna. — 20.15: Trenck báró különös élettörténete. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm- sorozat. — 21.20: Közgazdasági kislexikon. Rajzfilmsorozat. — 21.30: Filmszem. — 22.20: Tévéhíradó, 3. — 22.30: Bach: d-moll kettősverseny. — 22.50: Reklám- műsor. — 23.00: Telesport. Labdarúgó-világbajnokság. Argentína—Franciaország mérkőzés. Televízió, 2. műsor: 20.00: Jerry Lewis a párizsi Olympia színpadán. — 21.00: Tv-híradó, 2. — 21.25: Előbb vagy utóbb. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. Szlovák televízió: 16.00: Tv- híradó. — *. 16.15: Szakmunkás- tanulók műsora. — 16.45: Tehetségkutatás. — 17.25: Táncdalok. — 17.35: Labdarúgó-VB. Olaszország—Magyarország. — A szünetben: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: A társadalmon kívül. NDK tévéjáték. — 21.10: Táncdalok. — 21.30: Tv-híradó.— 22.00: Bemutatjuk: Alexander Zlamalt. — 22.40: Liga tükör. — 23.05: Labdarúgó-VB. Argentína —Franciaország. Miskolci Nemzeti Színház (8): La Mancha lovagja. Kiállítások: József Attila Klubkönyvtár (12—20) : Az Akadémiai Könyvkiadó tipográfiai műhelyének kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Bé- la-emlékiállítás. — Zichy Mihály illusztrációi. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Ősök és istenek. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és., munkássága. — Diósgyőri vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Dé- ryné-ház (9—17): Déryné Széppataki Róza- és Lévay József- emlékszobák. — Mini Galéria (10—18): Szentirmai Zoltán szobrai. filmszínhazak BÉKE Kihajolni veszélyes Szí. magyar film Kezdés: f4, hn6, 8 órakor s egyszerre csak az ország negyvenöt legjobb statisztikusa közé került. S a legjobbak között is a legjobb lett. Igaz, az előző tíz év versenyfeladatait mind megoldotta. A szobája falán sztárfotók és — Bolívia labdarúgó-válogatottjának képe. A magyarok, nos, azok majd később kerülnek oda ... Is" hogy otthon mit csinál? Takarítás közben zavartuk meg. Lényegtelen motívum, meg sem említenénk, ha ezekben a naookban az érettségire készülőket nem a szabadban, a strandokon, a.parkokban találnánk ... Egy villanás innen, egy onnan, a fotó kedvéért kiöltözik, fé- sülködik... Országos első helyezése felvétel nélkül juttatná magasabb iskolába, ám Gábor Ildikó nem tanul tovább: nem számított az első helyre, nem bízott magában, így jelentkezési lapját sem adta be. Majd jövőre — bizakodik. Szeptembertől az LKM dolgozója lesz... I. S. KOSSUTH Ahová lépek, ott fű nem terem! Mb. szí. francia film Másfél helyár! Kezdés: f5, f7 órakor HÉV’ESY IVAN FILMKLUB Szindbád Szí. magyar film 18 éven felülieknek! Kezdés: f5, f7 órakor FÁKLYA A rézhegyek királynője Mb. szí. szovjet film Kezdés: 6, 8 órakor PETŐFI A megrögzött Szí. szovjet film Kezdés: ío, f7 órakor SZIKRA A gejzírvölgy titka Mb. szí. szovjet film Kezdés: 16, f8 órakor TÁNCSICS Fehér farkasok Mb. szí. NDK film Kezdés: f5, f7 órakar TAPOLCA, KERTMOZI Megtalálták a 7. századot Mb. szí. francia film Felemelt helyár! Kezdés: 8 órakor SAGVARI Néma dosszié Szí. magyar film Kezdés: 5, 7 órakor VASAS PARKMOZI Az akasztani való bolond nő Mb. szí. francia film Felemelt hely ár! Kezdés: 8 órakor GÁRDONYI IFJÚSÁGI PARKMOZI Az előkelő alvilág Mb. szí. olasz film 16 éven felülieknek! Kezdés: 8 órakor KRÜDY FILMSZÍNHÁZ A Csendes-óceán kalózai Mb. szí. román—NSZK film Kezdés: 6 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. — 8.53: Labirintus. — 9.08: Beszélni nehéz. — 9.20: Clifford Curzon zongorázik. — 10.05: Gyermekeknek. — 10.42: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.57: Szimfonikus zene. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. -- 8.05: Tömegdalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Köny- nyűzene Prágából. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.33: A Szabó család. Televízió, 1. műsor: 8.59: Té- vétorna. — 9.05: Játék a GYIK« műhelyben. — 9.45: Delta. — 10.10: Trenck báró különös élet- története. — 11.15: A mocsarak élővilága. — 11.45: Most mutasd meg! Gyors és jó minőségű fénymásolatok készítését vállalja a MEDICOR OREL Miskolc, Győri kapu 24. Felvilágosítás: naponta 8 és 15 ára között, a 37-546/14 telefonszámon. Atlasz vakoknak Építészeti fényképpályázat