Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1978-05-03 / 102. szám
★ Egy nagy helyzet az MVSC—Hajdúszoboszló mérkőzésen: Egri közeli lövése a kapuvé- dö, Szöllósi lábáról pattant ki. Nem lett gól... (ßzabö István felvétele) Salakmotor VB9 Miskolc Elkészüli a vasárnapi rajtlista Hirül adtuk már, hogy vasárnap, május 7-én délelőtt salakmotoros világbajnoki középdöntő egyéni verseny lesz Miskolcon, a ntp- kerti pályán. Azóta azt is megtudtuk, hogy a televízió mégiscsak közvetíti a versenyt, igaz. felvételről, s így a miskolciak akár kétszer is végigélvezhetik Európa nyolc országa képviselőinek versenyét. (A közvetítés 7-én, 14 órakor kezdődik, és 15 óráig tart, ami azt is jelenti, hogy nem mind a húsz futam kerül képernyőre, hanem kb. 12—13.) A múlt heti edzésen Szi" raczki István már az új angol motorját próbálgatta (a régi is az övé maradt, tartaléknak), Mészáros a négy- szelepes Jawa motorral ismerkedett, Szőke pedig a .,hosszúlöketűt” kóstolgatta. Az előbbi kettő osztatlan sikert aratott, de Jancsinak az volt a véleménye, hogy nem sok különbséget érez a régi és az új, korszerűbb között. Igaz, korai volt még a vélemény, már csak azért is. mert a lóerő kétségtelenül több! A rendezők’ mán minden ■nevezést megkaptak, kijelölték a magyar csapat sorszámait, így a végleges rajtlistát is közölhetjük — a rajtszamokkal együtt. A húsz- futamos egyéni VB-közép- döntőben — a továbbjutást jelentő első nyolc helyért — a következők indulnak: 1. Alois Wiesböck (NSZK), 2. Jan Verner (Csehszlovákia), 3. Josef Haider (Ausztria), 4. Mihail Sztarosztin (Szovjetunió), 5. Szőke János (Magyarország), fi. Andrzej Huszcza (Lengyelország). 7 Angel Evtimov (Bulgária), 8. Fljur Kalimulin (Szovjetunió), 9. Sziráczki István (Magyarország), 10. Joachim Kall (NSZK). 11. 'Sandro Pastorelli (Olaszország), 12. Georgij Ivanov (Szovjetunió), 13. Mészáros László (Magyarország). 14. Vaclav Verner (Csehszlovákia), 15. Or- lin Janakiev (Bulgária) 16. Boguslaw Nowak (Lengyel- ország). Tartalékok: 17. Sziráczki József, 18. Berecz Péter. Indul tehát 3 magyar, 3 szovjet, 2 nyugatnémet, 2 csehszlovák, 2 lengyel, 2 bolgár,' valamint egy osztrák és egy olasz versenyző. * Vasárnap Nyíregyházán, hét- ion pedig Debrecenben rendeztek nemzetközi salakmotorversenyt, nyolc-, illetve tízezer néző előtt. Mindkét helyen ugyanaz a nemzetközi mezőny indult, s a Borsodi Volánt mindkétszer Sziráczki István és Mészáros László képviselte — mintegy felkészülésként a vasárnapi VB- középdöntőre. Szereplésük nemcsak eredményes, hanem hasznos is volt, mert jobb, hogy Nyíregyházán mondta fel a szolgálatot az új négyszelepes Jawa Mészáros alatt; s jobb, hogy a Weslake Debrecenben dobta le hátáról (a rajtnál) Sziráczkit, s nem pedig a miskolci VB-ver- senyen. A Jawa így még kijavítható, Sziráczki pedig szerzett némi tapasztalatot az angol motor erejét illetően. Mindez természetesen kihatott a verseny eredményeire is, s ez az oka annak, hogy a mindkétszer veretlen maradt Sziráczki Debrecenben csak a második helyet tudta megszerezni — első napi „abszolút” győzelme után. A rosszul sikerült rajtot követő négy futamát ugyanis megnyerte, de éppen az elsőben indult volna együtt Klokocskával, aki így végül is szintén mind az öt futamát megnyerve lett első május elsején, Debrecenben, ahol Mészáros már „csak” egy hosz- szúlöketüt hajtott. Nyíregyházán: 1. Sziráczki I. (Borsodi Volán) 15. 2. Cestmir (csehszlovák) 14, 3. Mészáros (B. Volán) 13, 4. Csivisz (csehszlovák) 10, 5. Klokocska (csehszlovák) 10, 6, Hartmulh (NDK) 9 ponttal. Debrecenben: l. Klokocska 15, 2. Sziráczki I. 12, 3. Studinsky (lengyel) 12,; 4. Béréi (Jengyei) 12, 5. Csivisz 10, 6. Mészáros 10 ponttal. A legújabb hír a miskolci VB-ről, hogy szombaton 15 órakor lesz a gépátvétel, s utána pedig a 8 ország versenyzőinek részvételével kötelező edzés, 16 órától. Olimpiabusz Elkészítették az Ukrán SZSZK-ban levő Lvovban az 1980. évi moszkvai olimpiai játékok látogatóit szállító autóbusz prototípusát. A Kárpáti típusú, komfortos busz 28 utas szállítására alkalmas és óránként 100 kilométeres sebességgel halad. „Csoda"’ úszómba Bemutattak azt az új ..csoda” úszóruhát, amelyet nyugatnémet szakemberek hosz- szas kísérletezés után gyártattak le. A műszálból készült úszó ruha mindössze 36 gramm súlyú és szinte teljesen kizárja a „súrlódást”,' tehát a vízben minimális az ellenállása. apróhirdetés ■egyes Elveszett egyeves kistestű, fekete-sárga hím tacskó kutyám — mely Bogár névre hallgat — az LRM 10-es kapu környékén. Megtalálója magas jutalom ellenében: Miskolc III., ftóz^a Ferenc u. 11. órásmühely. (Postai irányítószám: 3533). Vízilabda Szombaton, az OB II. A csoportjában bajnokit, vasárnap és hétfőn pedig, az ünnepi tornán nemzetközi mérkőzéseket játszott az MVSC vízilabdacsapata. A bajnoki mérkőzés nem sikerült, a tornán már jobban játszott a vasutas csapat. Hódmezővásárhely—MVSC Td) (1:0, 1:0, 2:0, 3d)) Először Brinza mellé lőtt. Emberelőnyből a vendégek szereztek vezetést, majd Varga lövését védte a vásárhelyi kapus. A második negyedben Komáromit tisztán felejtették a hazaiak, s máris 2:0. Nagy szép védése után hazai emberelőny következett — eredmény nélkül. A harmadik negyed góllal kezdődött, majd újabb vásárhelyi létszámfölény, s ebből: 4:0. Katona lövését a vendégek kapusa lécre ütötte, Brinza ziccer' is kivédte, majd Elek K rossz átadása után Komáromi kapufát lőtt. A negyedik negyedben Fecske lövését védte a kapus, majd a másik oldalon ismét Komáromi találta telibe Nagy J. kapujának lécét. Ez a negyed már teljesen a vendégeké (Kozák 5:0, Cseri 6:0. Báthory 7:0). de Fecske még mellé lő, s Brinza kapáslövése, majd nagy ziccere is kimarad. * Egy lengyel, egy csehszlovák és két magyar csapat részvételével körmérkőzéses ünnepi torna zajlott le ezután a tapolcai ötvenesben. A lengyel Stilon Gorzow I. osztályú, a többiek második vonalbeli együttesek voltak. Az MVSC egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, a torna harmadik helyén végzett — lényegesen jobb és lelkesebb játékot nyújtva, mint a szombati bajnokin. A május I. alkalmából rendezett ünnepi torna eredményei: Stilon Gorzow (lengyel)— Slavia Presov (csehszlovák) 12:7; MVSC—Slávia Presov 6:3; Bánki Donét MF—Stilon Gorzow 6:5; Bánki—Slá- via Presov 6:4; Stilon Gorzow—MVSC 10:4; Bánki— MVSC 2:2. A végeredmény: I. Bánki Donát MF 5; 2. Stilon Gorzow 4; 3. MVSC 3; 4. Slavia Presov 0 ponttal. Gólkirály: Olsinszky (Stilon). A legjobb kapus: Urban (Presov). a legjobb mezőnyjátékos: Brinza (Miskolci VSC). A Volán 3. sz. Vállalat (Miskolc, József Attila u. 70.. bejarat a Tüzér utca felöl) azonnali belépéssel betanított munkásokat (gépkezelői munkakörbe), autóvillamossági műszerészeket, motorszerelőket keres felvételre jelentkezés: a munkaügyi osztályon (tll. emelet, 312, szoba). Édességvásár az élelmiszerboltokban és az ABC-áruházakban május í4-ig! OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT — cukorkát — karamellát — cukordrazsét — nápolyit Lézersugár, gyomorvérzés ellen Az NDK-ban első ízben argon lézersugár segítségével sikerűit csökkenteni a gyomorfal vérséseit az állatkísérletek során. A jénai Friedrich Schiller Egyetemen végzett kísérletek igazolták, hogy a módszert embereknél is alkalmazhatják. Ez operáció nélkül történhet. A mai eljárások szerint nagyfrek- - vénei ás árammal működő, golyó alakú elektródákat vezetnek a bélrendszerbe. Ennek hátránya, hogy vékony falú szervek esetleg átszakadhatnak. Az új lézersugaras módszerrel ez a veszély is elkerülhető. Tapintással olvasnak.« Csehszlovákiában 17 általános iskola működik látási hibákban szenvedő gyermekek részére. Ebből háromban — Prágában, Brnóban és a szlovákiai Lőcsén — teljesen vak gyermekeket tanítanak. A tankönyveket a prágai Állami Pedagógiai Kiadóvállalat állítja össze és adja ki. 1948 óta a vakok iskoláztatásává! járó költségeket, tehát a tankönyvekét is, az állam viseli. A könyvek minimális példányszámban jelennek meg, előállítási áruk azonban 300—1000 korona körül mozog. 1962—1974. között a kiadóvállalat egy teljes speciális tankönyv-sorozatot jelentetett meg. Az elsőtől a kilencedik osztályig minden tantárgyból készült tankönyv. Csupán igen kevés ország dicsekedhet ilyen sorozattal. Elkészítésük nem könnyű. E tankönyvek segítségével a vak gyermekeknek a normális iskolák teljes tananyagát el kell sajátítaniuk anélkül, hogy túlterhelnék őket. Ez a munka vár ismét a kiadóra. A közeli években új tankönyvsorozatot tervez, amely megfelel a csehszlovák oktatási-nevelési rendszer új követelményeinek is. Az új könyvek szövegét már nem papírra, hanem olyan műanyag lapokra nyomtatják, amilyenekre eddig csupán az illusztrációkat „préselték’, s így a tankönyvek lényegesen tartósabbak lesznek. Igen, jól olvasták — illusztrációkat. Minden tankönyvben — a matematikától a zeneoktatásig — egyszerű „képek” vannak, amelyek segítségével a gyerekek tapintással alakíthatják ki elképzelésüket a leírt tárgyakról. A diákoknak a cseh, a szlovák és a világirodalom alkotásaiból szemelvényeket is kiadnak. Ezek a könyvek különlegesen szerkesztettek. Előszót és összefoglalást tartalmaznak, hogy a gyerekek könnyebben megérthessék az adott mű tartalmát. Bika a másodikon Rettegésbe ejtette egy bika Zamora nyugat-spanyol város lakóit. Az állat elszabadult a vágóhídról, vé- gigszáguldott a belvároson, szétzúzott egy autót, berontott egy lakóházba, felért a második emeletig, és ott betört egy lakásajtót, mire végre sikerült elfogni. Mondd, mi újság? (Kerényi László felvétele) Az Amazonas vize Az a vízmennyiség, amely az Amazonason egy nap folyamán a Csendes-óceánig halad, New York számára 9 évig elég lenne. A világ édesvíz-készletének körülbelül egyötöd része az Ama- zonasban található. A folyó a világ második legnagyobb folyója: csak 400 kilométerrel rövidebb a Nílusnál Négyszer több vize van, mint a Kongónak, s tízszer több, mint Észak-Amerika legnagyobb folyójának — a Mississippinek.