Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-16 / 113. szám

Három bolt a lábasházakban (CIKK A 3. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * \2F2£;£££ I CRC: 80 FILLÉR Érvénybe lép május 28-án A MÁV új menetrendje Körzeti békegyűlések A Hazafias Népfront Mis­kolc I 5-ös körzeti Bizottsága tegnap délután a győzelem napja emlékére békegyűlést tartott, amelyen dr. Bobory László alelnök mondott ün­nepi beszédet. A HNF Miskolci I 2-es körzeti Bizottsága ugyaneb­ben az időpontban tartotta ünnepi gyűlését, amelyet hangulatos műsor tett szí­nessé. Carter csomagterve Egy teljes napon át tartó, és éjjel zárt ülésen folytatott vita után hajnalra megszüle­tett az amerikai szenátus döntése a közel-keleti repü­lőgép-szállítási csomagterv­ről, amelyet 55 szavazattal, 43 ellenében lehetővé tett, más szóval visszautasította azt a javaslatot, amely vétót kért rá. A hírügynökségek rámutatnak, hogy a Pana­ma-csatorna szerződés elfo­gadtatása után ez most a második „nagy” győzelme a Fehér Háznak a kongresz- szussal vívott vitákban. Záporok, zivatarok Időnként erősen megnövek­vő gomolyfelhőzet várható, több helyen záporral, he­lyenként zivatarral. Ma dél­nyugat felől megélénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok kö­zött lesz. > A Magyar Államvasutak az idén május 28-tól lépteti élet­be új menetrendjét. A MÁV Miskolci Igazgatóságának il­letékeseitől tegnap arról ér­deklődtünk: milyen, a bor­sodiakat érintő változásokra számíthatunk az 1979. május 26-ig érvényes új menetrend­ben? Megtudhattuk, hogy a szak­emberek az utasforgalom to­vábbi csökkenésével számol­nak. A menetrendek megter­vezéséhez javaslatot kértek mindazoktól a szervektől — Volán, nagyüzemek, isko­lák, tanácsok —, amelyek ér­demben tudják segíteni e munkát. Ezek figyelembevé­telével készült el az új me­netrend. amely az előző évi, még napjainkban is érvény­ben levőhöz képest elenyésző változásokat tartalmaz. Fi­gyelemmel voltak viszont a menetrend szerkesztői arra, hogy Miskolc—Budapest, va­lamint Szerencs—Sátoraljaúj­hely között tovább folynak a pályaépítési munkálatok, így — bár a menetrendek több­ségébe beszámították e tényt is — ezeken a vonalakon to­vábbra is számítani lehet a vonatok késésére. A nemzetközi forgalomban részt vevő Cracovia expressz május 28-tól 1979. január 9- ig, illetve március 23-tól má­jus 27-ig továbbra is az uta­sok rendelkezésére áll. A Bu­dapest—Poprad Tatry között közlekedő Rákóczi expressz közvetlen kocsikkal ezután is csak . június 16-tól szeptem­ber 17-ig. illetve december 15-től 1979. január 21-lg na­ponta, január 26-tól március 4-ig viszont csak péntek, szombat és vasárnap közle­kedtet a Tátrába. (Folytatás az 5. oldalon.) Próba­tétel... Tegnap Miskolcon 2270 vég­zős gimnazista és szakközépis­kolás ragadott tollat, hogy ki­dolgozza az Írásbeli magyar érettségi feladat'kát. Ma ter­mészetesen már kevesebben fogtak hozzá a matematikö- dolgozathoz, hisz e tantárgyból az érettség' és a felvételi kö­zös lesz. Akik egyetemeken, fő­iskolákon tanulnak tovább, azok május 23-án és 24-én bi­zonyíthatják felkészültségüket. Hétfőn a Herman Gimnázium 198 érettségiző tanulóját láto­gattuk meg, s első nagy próba­tételükről Írunk a 2. oldalon. (Kerényi László felvételei) Választás a terrorizmus légkörében Uszlyiiiov marsall hazánkban Találkozunk a J lT-en Magyar—kubai barátsági gyűlés Á Hazafias Népfront me­gyei és Miskolc városi bi­zottságai, valamint az Ady Endre Művelődési Ház ma­gyar—kubai baráti találko­zót rendezett tegnap a me­gyei könyvtár tanácskozóter­mében. A könyvtár előcsar­nokában kiállítás nyílt, amely „a világ legszebb szigetének” éleiét mutatja be. A találkozó résztvevőit Czingler Dávid, a Borsod megyei Tejipari Vállalat igazgatója köszöntötte. Részt vett a találkozón Elpidio Al­varez Vichot, a Kubai Köz­társaság budapesti nagykö­vetségének másodtitkára. He­gyi Imre, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának titkára és Szuchy Róbert, a HNF Miskolc városi Bizott­ságának titkára is. Szuchy Róbert rövid be­vezetőben szólt a találkozó jelentőségéről, majd Elpidio Alvárez Vichot beszélt a két nép barátságáról, a most is egyre erősödő kapcsolataink­ról. A barátsági esten a Herman Ottó Gimnázium nyelvtagozatos diákjai adtak hangulatos műsort, majd dr. Bartha László tanár tartott vetítettképes előadást kubai útjáról. A találkozó után rövid beszélgetésre kértük Elpidio Alvarez Vichot-ot. — Azzal kezdem — mon­dotta —, hogy amióta a me­gyében, illetve Miskolcon va­gyok, mindenütt éreztem azt a »eretetet, amivel fogadtak minket. A szeretet a népem-, nek szól, s így kétszeresen jólesik — mondotta a nagy- követség másodtitkára. — Itt, a barátsági esten nagyon jólesett a fiatalok műsora. Hazám nyelvén szóltak, de úgy hiszem, hogy az ifjúság nyelvén beszéltek. Mi most a VIT-re készülünk. Tudom, hogy nagy létszámú magyar delegációt láthatunk majd vendégül. Hadd mondom el minden fiatalnak, hogy na­gyon nagy szeretettel várjuk őket. A kubai nép, a kubai fiatalok nevében üdvözlöm népüket, a magyar fiatalo­kat, és természetesen a Déli Hírlap olvasóit. Dmitri) Usztyinov, a Szov­jetunió marsallja, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter Czine- ge Lajos vezérezredes, hon­védelmi miniszter meghívá­sára magas rangú katonai küldöttség élén hivatalos, ba­ráti látogatásra tegnap ha­zánkba érkezett. A szovjet katonai delegá­ció délután a Honvédelmi Minisztériumba látogatott, ahol Czinege Lajos és a HM katonai tanácsának tagjai fogadták. Szívélyes, baráti légkörben megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a fele­ket kölcsönösen érdeklő idő­szerű kérdésekről: a tanács­kozáson részt vett Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete. y. Pekingben megkezdődtek a tárgyalások Nicolae Ceauses- cu és vendéglátója, Hua Kuo-feng között Olaszországban tegnap dél­után bezárták a szavazóhe­lyiségeket és hozzáfogtak a szavazatok összeszámlálásá- hoz. A csaknem négymillió szavazót, az országos válasz­tói testület egytizedét érintő részleges tartományi és he­lyi közigazgatási választáson a szavazásra jogosultak 91,9 százaléka vett részt. Ma reggel érkezett jelentés szerint az olaszországi rész­leges helyi választások vég­eredménye a következő: Ke­reszténydemokrata Párt 42.5 százalék (1972-ben 37,5 szá­zalék), Kommunista Párt 26.5 százalék (1972-ben 25.8 szá­zalék). Szocialista Párt 13,3 százalék. A szavazással egyidőben hétfőn délelőtt újabb terror­akciót követtek el a bolo­gnai Menarini karosszéria­üzemben. Magukat vörös bri- gádosoknak nevező terroristák pisztolylövésekkel életveszé­lyesen megsebesítették a gyár személyzeti főnökét, Antonio Mazzottit. Az üzem 850 mun­kása a város kommunista polgármesterének, Rer.ato Zangherinek a részvételével rögtönzött gyűlést tartott, és ezen megbélyegezte a ter­rorcselekményt. Leszögezték hogy a merénylet valameny- nyiük ellen irányult, az egész munkásosztály ellen. Tiltako­zásul ma sztrájkba lépnek A milánói dolgozók ma el­lenőrző csoportokat állítot­tak fel a város kétszáz pont­ján, iskoláknál, gyárakban, a vasútállomásokon, a mély­vasút megállóiban, hogy mérsékeljék a felforgató és terrorakciók lehetőségét. Az olasz jobboldal válto­zást sürget az ország élén. Giorgio Almirante. az Olasz Szociális Mozgalom, az’ újfa­siszta párt vezére lemondás­ra szólította fel Andreotti kormányát, mivel — vélemé­nye szerint — a kabinet magáévá tette az OKP mar­xista vonalát. A Liberális Párt főtitkára, Zanone is ki­fogásolta. hogy a keresztény- demokraták nem bontották még fel az OKP-val kötött oarlamenti együttműködési megállapodást. Készültség: csak a Iiszán Tovább apadnak a folyók Országos középiskolai tanulmányi verseny lóth Ági győzelmei Az éjszaka folyamán el­enyésző mennyiségű csapa­dék hullott megyeszertc, így tovább apadnak az Észak- magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság vízgyűjtő területé­hez tartozó folyók. Mint Stéfán Márton, az ÉVIZIG igazgatóhelyettes fő­mérnöke ma reggeli érdek­lődésünkre elmondotta, a Tisza az elmúlt 24 órában Polgárnál 40 centimétert. Tiszafürednél 4 centimétert apadt. Amennyiben jelentős utánpótlása nem lesz a fo- lyónak — s erre egyelőre nem lehet számítani —, to­vábbi apadás várható. Ép­pen ezért I. fokú készültsé­get már csak Leninváros térségében és Tiszabábolna —Poroszló között tartanak. Apad a Bodrog és a Sajó is. Az előbbi az elmúlt 24 óra alatt mintegy 46 centi­métert, míg az utóbbi órán­ként egy centimétert vesz­tett korábbi vízmagasságá­ból. Mindkét folyón, meg­szüntették a készültséget, miként a Tárnán is, ahol korábban a legveszélyesebb volt a helyzet. Az elmúlt 24 órában 450 vízügyi szakember dolgozott a gátakon, a belvízzel elön­tött területeken 160-an vé­geztek munkákat. Ez utóbbi helyeken 18 szivat’tyútelep és szivattyúállás emelte vissza a vizet a folyókba; naponta 1 millió köbmétert. Ma reggel kopogta a te­lex az országos középiskolai tanulmányi verseny győzte­seinek névsorát akik között örömmel fedeztük fel Tóth Ágnes nevét, aki az orosz nyelvi általános tantervi osz­tályok versenyén második helyezett lett. Ági a miskol­ci Herman Ottó Gimnázi­um harmadik osztályos ta­nulója. Még ennél is na­gyobb győzelmet aratott a német nyelvi szakosított tan­tervű osztályok versenyében, ahol első lett. Természetesen szaktanárait, Sztrikinácz Mátyásáét, Illetve Takáct Mártát is elismerés illeti, akik felkészítették a ver­senyre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom