Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-02 / 101. szám

^ Az első tisztelgés, az első úttörő vonatnak ... „Úttörőnek lenni csudajó • • (Herényi László felvétele) Övék a k ,,Régi vágya teljesül a mis­kolci, borsodi gyerekeknek a mai napon. Üttörővasutat avattunk, úttörő vasutasok tesz­nek fogadalmat arra, hogy fe­gyelmezetten, társaik és saját maguk testi épségére vigyázva, az úttörőélet törvényét bei árt­va végzik munkájukat.” (Idé­zet Szebeni Győző városi út­törőelnök köszöntőjéből.) A vonat Garadnáról in­dult. fellobogózva, feldíszít­ve. A nyitott kocsikból az úttörők éneke végighullám- zik az egész úton. hegynek föl, völgynek le. „Úttörőnek lenni csudajó ...” Különö sen ezen a hétfőn.... Mert e naptól övék a lillafüredi kisvasút. Lillafüred is megfiatalo­dott. Az állomás falán. s majd mindenütt plakátocs- kák; Miskolc, Űttörővasút, 1978. A peronon fehéringes','' vörösnyakkendős kispajtá­sok sora. Tisztelegnek vala­mennyien. S a mozdony pi­lótája. aki már nem úttörő, hanem lassacskán már vas­utasveterán. visszatiszteleg. Ám a legkomolyabb kétség­kívül a forgalmista, piros sapkában, zöjd tárcsával a kezében. Tóth Nóra a 25-ös7 számú iskola Hetedikes ta­nulója. S mindjárt helyesbit is: — Forgalmi szolgálatte­vő. . . (— itt vigyáznom kell a vasúti tudásommal...) Nóra most a legboldogabb: ő indítja, ő fogadja a vona­lot. A többieknek csak kar- szalagjuk van. Reggel még neki is ez volt. aztán ráke­rült a választás: ö Miskolc első úttörővasutas forgalmi szolgálattevője. Madarat le­hetne vele fogatni, de csak a tárcsáját szorongatja iz­zadt kis tenyerével . .. ♦ A sínen felirat, egy év­szám: 1900. Pásztor Pál, a MÁV miskolci igazgatója is mond egy évszámot: a sze­mélyszállítás a LÁEV vo­nalain 1923-ban indult meg. Ötvenöt esztendeje. És 1970 is beíródik a LÁEV törte­veimébe . .. — Szeretnél te is úttörő­vasutas lenni ? .. . Á kérdezett alig tizenkét éves srác, mosolyog: — Pénteken vizsgáztam . .. Most csak utas vagyok, de varom már a vezénylést — (újabb szakszó .. .). Garadnán térzene, Lillafü­reden térzene, énekkar és táncosok. A műsort és Pász­tor Pál beszédét vonatok ér­kezése szakítja félbe, vagy kétszer. A gyerekek egyre türelmetlenebbek: két vonat is elmegy, anélkül, hogy ők fogadnák, tisztelegnének ne­ki. Pedig csak három napig lesznek itt, aztán jön a vál­tás... Három nap. suli nél­kül. örvendeznek is nagyon: — Éöldrajz dogi holnap . . . * Évek hosszú sorának kel­lett elmúlnia, hogy váro~- surrknak is legyen úttörők irányította kis vonatja. S most, '78-ban végre már nem papíron, hanem a vá­gányon gurulnak a kocsik. A MÁV KISZ-esei képezik ki a gyerekeket: a vállalatok, üzemek fiataljai a pályát, az épületeket reparálják. Miskolc — Lillafüred — Garadna. Több mint 21 ki­lométeres szakasz. Üttörő- j egy vizsgálókkal. forgalmi szolgálattevőkkel, váltókeze­lőkkel. Felnőttek segítségé­vel. és felügyelete mellett. Tegnap Gyarmati Zsuzsanna tett fogadalmat 30 kis tár­sa nevében. Ök már mától szolgálatban vannak . .. (illésy) Két tánc közt * Találkozás a majálist rendhagyó fórumon. Sátorban, teríted asztalnál Milyen volt a tegnapi ün­nep? Legfeljebb ízelítőt ad­hatunk belőle. Jártuk a vá­rost, a Majális-parkot, ün­nepeltünk és beszélgettünk közben. Nagyon sok dolog tör­vényszerűen elmondatlan marad. Évek óta kedvvei fényképezzük az Agro- konzum, most már ZÖL­DÉRT pavilonját. Egy na­gyon fáradt üzletvezető mondta: — Somosi József vagyok, az 502-es boltból. Igen. enyém a kirakat, de évek óta . .. A MÁV sátránál Pozsonyi József mozdonyvezető „ün­nepelt" : — A brigád megkapta az ezüstkoszorút. Kijöttem, bár hajnalban szálltam le egy V—43-ról. Mozdonyvezető . agyok. az 1508-as szerel­vényt hoztam Pestről. Ugyanott T. Nagy Béla t nem koccintott: — Szolgálok délután ... j Az LKM-es sátorná1 olya- f nők ünnepeltek, akik egy g nappal korábban még lársa- f daími munkában dblg./?.,ak I itt. Volt sátor, ahol felirat * köszöntötte a kiválókat, volt. j ahol csak a barátok kézfo­gása. Volt üzem vendége Miskolc környéki termelő- szövetkezet, barátkozott ol­vasztár és állat tenyésztő .. . Találkoztak régi harcostár­sak és a körhintán együtt repültek, ak’k maid valami­ké” harcostársak lesznek. Malus eP^je volt. Gazdag, sokszínű. fo's-rbadult. vi­dám. Olyan magi.smerhetet- len. amire jövőre ráisme­rünk. B. G. — ide gyere, innen lehet t a legjobban látni — a mel- i lettem í elcsattanó hang i igazat szólt. A nagyszín- i padra innen a legjobb a i rálátás. Na meg máshol is * lehet látni az Avas Tánc­együttes hölgytagjait: az * öltöző előtt. A színpadon az óvás. A műsorközlő táncok sokasa- J gát konferálja be. Épp, hogy véget ér a lányok lánca, rohanás. Még el sem hagyták a színpadot, mi­kor már egy-két ruhada­rab lekerül róluk. Aztán futás közben a kötény-, a mellény7, s mire az öltöző­nek kinevezett sátor elé érnek, ahol is egy ha­lom ruha púposodik a szivárvány . minden színében, már csak fel kell öltözni. A szégyenlösebbea be a sátorba, a merészeb­bek kint kapkodják ma­gukra a ruhát. Árgus fér- fiszemek kíséretében. Per­sze nem sokat látnak. Vi­gyáznak ám erre nagyon a lányok. A zenekar már a tust húzza, s rohanás vissza a színpadra. Az utolsó gomb. ttz utolsó ntasli útközben nyeri el végleges formáját. A tánc befejeztével taps, s újra futás. Megérdemel­ten kapták a legnagyobb közönségsikert. Különben köszönünk mindent és mind-okit. aki -zen a hétfőn nemcsak ünnepelt, h-tnent dolgozott. Mint az Avas. I. S. jfc „Emlé’.szél még Benépesült n völgy ... .Nemzedék cm Izgalmak o a fordulóban — Kedves hallgatóim! Szédítő sebesség, különle­ges lábfcechmka. rendkívül éles kanyar. Mii kanyar?! Szegény versenyzőknek :>tíO fokot kell fordulniuk. Jaj! Még nézni is félcimeíes. Van, aki kiszáll, van, aki leugrik, megpördül a ten­gelye körül, de újra nye­regben. Még tíz méter van hátra... mi.ulen lehr: sé­ges. Hárman vannak az ■ulen egyvonalban, a lob­bié k leszakadták. Ok már biztos, hogy kiestek a ver­senyből.. mi \ el '•! I a n szí' k us! Még ké:, meg egy méter ... »/ utolsó rúgás . . . fél. Milyen .bol­dog az első kettő, bejutot­tak a döntőbe. Közben a közönség már a következő futam ver­senyzőit* méregeti. Egyesek fogadnak is. Hozzáértésü­ket nem lehet vitatni . . . De máris elindult á má­sodik futam. Hogy rúegy az a kis szöszke a négyes pályán! Már jókora előnye van. Az üldözők együtt. Most jön a kanyar. De mi történt? A kis szöszke gé­pének hátsó kereke már- már eldőlt, de gyors láb- munkával ellensúlyozta. Előnye fogytán, szorosan *“ ott a nyomában a langa- léia. Utoléri-e? Hosszú lá­bai motollaként járnak. Utolérte. Sebaj, majd a döntőben visszavághat . . . — Kedves hallgatóink! Helyszíni közvetítést ad­tunk a csanyiki bitumenes kézilabda-pályáról, ahol a miskolci általános iskolák kisdobos korú pajtásai mérték össze tudásukat: roUerezésbŐl. D. T. B. >(c Ahogy a városban sokfe­lé, majális volt az egyete­men is. A kollégiumok tö­vében reggel 9-íöl késő es- J tig tartott az ünneplés. Má- . jusfa, tréfás sportversenyek, j bábszínház, meghívott és „saját" előadóművészek —, énekesek, táncosok, zenészek —. és sok-sok műsoron kí­vüli szám biztosította a mindvégig jó hangulatot. Negyvenezer ember . . . Sok? Kevés? Kitelne belőlük egy város. Nem riasztotta el őket a vasárnapi eső. nem kergette őket a csanyiki sár. a a Találkozásom a május el­sejeve] idén még hajnalban kezdődött Debrecenben. Ott felvonulás volt. es akár ün­nepi előzetest is lehetne írni abból, hogy a negyed négy­kor induló autóbuszon, csupa jókedvű emberrel utaztam. Itt láttam az ünnephez tisztára mosotl várost, Nyír­egyházán sodródtam a Sós­tóra igyekvő tömeggel, és ^a Szerencsen meglelő vonatban már találkoztam a 'miskolci majálisozókkal. Negyvenezer ember a Csa- nyikban . . . Hányán jöttek vidékről? Itt bent dolgozók? Jöttek a Pamutfonóba. a BIK-hez. az ÉÁÉV-hez és a BÁÉV-hez. A drótgyárhoz, a DIGÉP-hez és az LKM-hez. Közöttük sokan olyanok, akik az elmúlt héten építői vollák az ünnepnek. .Társa­dalmi munkában szépítették a Majális-parkot. Jöttek a kitüntetett brigádok, vállala­tok, üzemek legjobbjai. És mintha találkozót adott volna önmagának a történe­lem: Szalag István, Ham­ming Ernő, Bacsó Ignác... Nyugdíjasok. Évi egy, min­dig szervezetlen, de kötelező találkozójuk a miskolci ma­jális: —- Akkor még az Ava­son ... — Meg nem is a Csanyik- ban, hanem a Csanyik körül. Pista bányász volt, én kőmű­ves. — Én meg munkanélküli Nevetnek, sört isznak, s megbeszélik, hogy milyen sorsa lett az unokáknak. Ági Szerencsről tizenhé Ottó Tokajból tizenhat. El vira Taktaharkányból tize: kilenc. Endre Mezőkövesdi7' 21 éves: — Megdumáltuk a ran­dit. .. íj: „De jó íze van a má. nak ...” (Sólymos László felvételei) Péterke a buszon áz ölem­ben állt, mert annyi helyünk nem7.volt, hogy az' édesapa is helyet kapjon.. Péternek abban a pillanatban rangja volt. Azt hitiem, az. egyik’, legfiatalabb, de aztun talál­koztam — mózeskosárban — nálánál fiatalabbak néhány hetes gyerekkel is. N'os, Ági- ék lesznek az a középnem­zedék. akik talán majd iri­gyelni is fagiák Péterék jó­kedvét, de azt is itt. . . És azt is ezen a napon. Nálunk nem volt felvonu­lás. Az erdőből viszont nem­csak ze7 ét. hanem a felvo­nulásról is hallottam közre« íléseket. hiszen szóltak a 'ádiók. és sár ide. sár oda. ■'népesült a völgy. Milyen volt? Sok-sok , sztoriban is el- r.ondhatatlanu! sokféle. Ma­jális. És ünnep . .. „Húzd meg jobban". A szurkolók volános szülők. (Herényi László felvételeJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom