Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1978-05-31 / 126. szám
December végén termelnie kell 5jc Befejezéséhez közeledik a technológiai szerelés Az ország iparának egyre inkább olyan irányba Kell fejlődnie, hogy csökkenteni tuuja a ma meg kemény valutáért importált késztermékek arányát, ugyanakkor — a lehetőségek határain belül — termelésének egy részét a tőkés piacon értékesítse. E gondolatok jegyében hagyta jóvá a kormány a lemnvárosi Tiszai Vegyi- kombinátban épülő polipropiléngyár 4,2 milliárd forintos nagyberuházását. Hazánk e fontos műanyagot — megközelítően 40 ezer tonna mennyiségben — teljes egészében tőkés importból, kemény valutáért szerzi be; 12—13 millió dollárt fizetünk érte. Az igények még nagyobbak is lennének, hiszen a polipropilén felhasználása sokrétű, de a népgazdaság teherbíró képessége ennyit enged egyelőre. Jövőre azonban úgy tűnik, megszűnik e gond. A tervek szerint ugyanis 1978. december 31-én már termelnie kell a TVK új gyárának. Balázs Lajos beruházási igazgató- helyettes mondja: — A beruházás előkészítése — jóllehet sokszor kerültünk úgymond megoldhatatlannak tűnő feladatok elé — jól sikerült, így 1976. január 1-én megkezdődhetett a kivitelezési munka. Ha sikerül a megszabott határidőket tartani — s miért ne sikerülne —, úgy olyan átfutási idővel valósítjuk meg ezt az új művet, amely nemzetközi összehasonlításban is állja majd a próbát. Azt már most megállapíthatjuk: a szorgos munkáskezek kitűnő munkát végeztek. Ebben nem kis szerepe van egy jelentős újításnak. Leninvárosöan ugyanis a tervdokumentáció részeként elkészült az épülő gyárnak egy kicsinyített mása. A tervező számítógépes tervezést valósított meg, s akkor vetette papírra elképzeléseit, amikor a maketton látta, hogy a különböző berendezések, csővezetékek hol helyezkednek el a legoptimálisabban. hol a legjobb a kapcsolat az egységek és vezetékek között. Így nagyon célszerű elrendezés jön létre, s ezen adatoknak a komputerbe táplálása után a számítógép kirajzolta a térbeni elhelyezkedést, s felvilágosítást adott a tervezőnek az anyagszükségletre is. Lényegesen kevesebb így a bíVialehetőség, mint a koráh- b*. manuálisan készült rajzok alapián felépített műveknél volt. — Számos gondunk volt az építőiparral, s azt hiszem. ez' így lesz, míg be, nem fejezzük a beruházást, de ennek ellenére mindazt, amit elvárhattunk tőlük, teljesítették — folytatja a beruházási igazgatóhelyettes. — A két generálkivitelező, a Közmű- és Mélyépítő Vállalat és a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat kollektívája megértőén támogatta munkánkat. Amikor megkezdődött a szerelés, igyekeztünk elébe menni a gondoknak. Az ajánlott szerelő vállalatok egyike sem tudta azt teljesíteni, amit mi szerettünk volna. Éppen ezért, amikor az egyik cég felmondta szerződésünket. mert számonkér- tük a határidőt, saját kivitelező üzemet alakítottunk ki. Ebben külföldi szakemberek is dolgoznak, s meg kell mondani, nagyon kellemes benyomásokat szereztünk lengyel segítőink munkájáról. A jó munka eredményeként 1976. december elején megkezdődhetett a technológiai szerelés, aminek érdekessége, hogy a szerelők szinte minden napjukat a makett előtt kezdik, ahol részletekre menően megbeszélik, s vizuálisan is látják az adott naoi munkákat. Nagy nehézség árán ugyan, de sikerült megszervezni, hogy csaknem minden, a beruházáson szükséges szakma együtt dolgozik, s ez a jelentős kockázat mellett sok előnyt is hordoz magában. Ennek is köszönhetően az építőipar ma már a technológiai szerelést nem befolyásoló munkákat végez, ugyanakkor a szerelési tevékenység is a vége felé közeledik. A szakemberek bíznak benne, hogy a berendezések funkciópróbája, a gépek hidegjáratása rövidesen megkezdődhet annak érdekében, hogy a nyár folyamán előkészíthessék a próbaüzemet. — E beruházásnál a mai ismeretek szerint megvan a lehetősége annak, hogy határidőn belül befejezhessük a munkát — fejtegette Balázs Lajos. — De mindjárt hozzá kell tennem: ma még nincs kész e népgazda- ságilag is fontos mű. Sajnos számítanunk kell — bár szeretnénk elkerülni — váratlan eseményre, ami befolyásolhatja az indulást. TÓTH ZOLTÁN jjc A kolonnák, csővezetékek még állványerdőben — néhány napig... Gyep helyett parkolót Olvasónk, Burek Lajos egy kis ceruzavázlatot küldött címünkre, amit rajzolónk „áttett” pauszra. Mindenképpen be szerettük volna mutatni, hol képzeli el a levélíró a parkolóhelyeket a Vörösmarty utca mentén. Mielőtt azonban a javaslattal foglalkoznánk, egy kis visz- szatekintés... Annak idején, amikor a belvárosi lakótelep tervei formálódtak a tervezők, városrendezők lapunkban is sokat nyilatkoztak. Elmondták például, hogy lesz itt majd árnyas-lombos sétálóutca és lesznek olyan házakkal határolt terek, „udvarok”, ahol nyugodtan játszhatnak a gyerekek, pihenhetnek az idősebbek, mert nem zavarja őket a gépkocsi- forgalom. fSem a „csend szigete” A valóság sajnos nem egészen ilyen. A lakótelep eddig elkészült része zsúfoltabb, mint 'ahogy ígérték, leszűkültek a parknak, játszótérnek felhasználható terek. Ami pedig az „udvarok” csendjét, nyugalmát illeti... nos, ez is csak álom maradt. A környékbeliek jól ismerik, de a rajz alapján reméljük, a város más negyedéiben lakók is el tudják képTöbb mint 60 ezer hallgató Szakszervezeti imgpolitifcai oktatás Új rendszerű képzés Évente több mint 60 ezer résztvevője van megyénkben a szakszervezeti tömegpolitikai oktatásnak. Várhatóan ennyien iratkoznak majd be az ősszel induló, 1978/79-es évi tanfolyamokra is, amelyek tematikáját a közelmúltban fogadta el az SZMT elnöksége. A „Társadalmunk időszerű kérdései” című tanfolyam I. évfolyamán és a „Világpolitika időszerű kérdései” című tanfolyamon egyaránt 7—7 témakörben bővíthetik politikai ismereteiket a dolgozók. A 14 témakör között olyan, sokakat érdeklő kérdéseket feldolgozók találhatók, mint például a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulása az európai szocialista és tőkés országokban, a szocialista társadalmi viszonyok fejlődése hazánkban, vagy például a szocialista építés nemzetközi feltételei. Az oktatás kezdetére felkészítik a vezetőpropagandistákat és a oropagandistákat, is. hiszen egyrészt télük függ egy-egy tanfolyam sikere. Számukra tanév eleji és évközi tematikus felkészítő előadásokat szervez az SZMT. Mivel a szakszervezeti tömegpolitikai oktatást új rendszer szerint bonyolítják le (a korábbi négyféle tömegpolitikai tematika helyett a fentebb említett kettőt rendezik), az SZMT a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez az oktatás ellenőrzésére is. Már kijelölték azokat a bizottsági tagokat, illetve aktívákat, akik az egyes, ugyancsak kijelölt üzemekben év közben ellenőrzik majd az oktatást. zelni az OTP-házak, illetve az épülő csemegeáruház által határolt terecskét. (A rajz jobb oldalán). Azt azonban csak a naponta arrajárók tudják, hogy az egyébként is parányi játszótér körül gépkocsikból van a kerítés. Ha kigurul a labda, a kerekek alá kell bújni érte, vagy kiszaladni az útra. ahol állandóan jönnek-mennek az autók. Kipufogógáz, motorzaj és a gépkocsi mosása után hátramadt olaj, szeny- nyes tócsák — ezt kapták a környéken lakók a „csend szigete” helyett. Miért nem tiltakoznak ellene? Többek között azért nem, mert a szóban forgó házakban élők tekintélyes hányada gépkocsitulajdonos. ők pedig úgy tartják, hogy ha nem jutott garázs a számukra, akkor legalább legyen mindig szem előtt a jármű, hiszen nem túl ritkán fordulnak elő Miskolcon rongálások, alkatrészlopások. Érthető és egy bizonyos fokig méltánylandó szempontok ezek. De nem a legfontosabbak! Egyetértenek9 de • • • A Vörösmarty utca mentén — innen alig ötven-száz méterre — parkosítanak. Értve ez alatt a tízegynéhány méteres sávot, mely elválasztja az úttestet a házak előtt húzódó járdától. Szinte kínálja magát az a terület arra, hogy parkolóhelyül szolgáljon. A városi tanács építési és közlekedési osztályán bemutattuk olvasónk rajzát, elmondtuk a javaslatát. A következő választ kaptuk: elvben egyetértenek Burek Lajossal. A szóban forgó sávot azért tartották fent. mert később négysávosra szélesítik a Vörösmarty utcát, mely a déli tehermentesítő útnak egyik szakasza lesz. Erre az útszélesítésre azonban a következő tíz évben aligha kerül sor. Addig — az eredeti elképzelések szerint — úgynevezett zöldbetonnal rakták volna ki a területet, hiszen parkolóhelynek szánták. A szóban forgó betonkockákról azonban időközben kiderült, hogy veszélyesek: a lyukakba, hézagokba beszorulhat a felnőttek, még inkább a gyerekek) lába, és kész a baj. A másik megoldás az lenne, hogy lebetonozzák az út és a járda közötti sávot is. Erre azonban jelenleg nincs pénze a tanácsnak. Maradt tehát a harmadik megoldás, azaz a zöldsáv létesítése. A füvön viszont nem lehet parkolni! A tájékoztatást azzal zárták a közlekedés szervezői, hogy Burek Lajos javaslatát nem vetették el véglegesen, keresik a módját, hogyan valósíthatnák meg. (békés) Kísérletek új gázszagosító anyaggal Biztonsági célok szolgálatában új gázszagosító anyag előállításával kísérleteznek a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézetnél, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megbízásából Alapkövetelmény az új anyaggal szemben, hogy ne bomoljon el. a hosszabb vezetékeken át se veszítse el a szagát. Az eddig ilyen célra alkalmazott etilmerkaptán ugyanis bom’ékony. viszonylag gyorsan csökken a szagosító hatása, s így nem figyelmeztet eléggé az esetleges gázszivárgásra, vagy a nyitva felejtett gázcsapra. Hat külföldön már ismert és többfelé használatos ve- gyület különböző kombinációját állítják elő, és ezeket próbálják ki a hazai földgáz- vezetékekben. Az első kísérleti terméket rövidesen Pécs városi vezetékeiben próbálják ki, ezt követően pedig a távolsági vezetékekben is folytatják a kísérleteket. lÉitról épül a polippiléif ár A DH várospolitikai fóruma