Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1978-05-25 / 121. szám
Gazdag a hangdoboz-válaszlék Ez mind VIDEOTON Kis teszt egy szép kiállításon Mi így csináljuk. És ti? Társadalmi munlia — öt nagyvárosban Néhány évvel ezelőtt a Miskolc városi Tanács küldöttségével Debrecenben jártam. Emlékszem, hogy megcsodáltak akkor a lakóházak csupavirág ablakait. Azzal jöttünk haza, hogy érdemes lenne megszervezni a Tiszta, virágos Misltol- cért mozgalmat. Időközben ez meg is történt, tanulságául annak, hogy van mit tanulnunk a többi nagyvárostól. Ugyanez igaz természetesen fordítva is. E felismeréstől vezéreltetve hívta össze a Miskolc városi Tanács és a Hazafias Népfront az öt kiemelt vidéki nagyváros (Debrecen. Győr, Pécs, Szeged és Miskolc) társadalmi munkát szervező szakembereinek tanácskozását. „Ez mind VIDEOTON" — hirdeti városszerte az óriási színes plakát, bemutatva a gyár szinte valamennyi termékét. Ugyanezt tettek élőben tegnap a VIDEOTON kereskedői, amikor a Centrum Áruház első emeletén felépítették hangulatos kiállításukat. Az összes készülék ismerősként hatott, hiszen az üzletekben ezek már régóta kaphatók; örömmel vettük azonban, hopv a cég most nemcsak a szakemberekkel, hanem a vásárlókkal is igyekszik megismertetni gyártmányait. Nem nehéz megállapítani, hogy a legfejlettebb VIDEO- TON-termékek a fekete-fehér televíziók. Rövidesen új típuscsalád hagyja el a gyártósorokat, a modul-rendszerű tévék. Ezeknél a bonyolult elektronikát úgy tervezték. hogy az önálló áramköri egységeket külön panelra szerelik, és ezek köny- nyen dugaszolhatóan épülitek be az egészbe. Hiba esetén csupán azt az egy kártyát kell kicserélni. Ezzel a javítás szinte percekbe kerül. A hibás modul azután a szervizben már könnyen kijavítható. A közönség számára érthetetlen. miért olyan drágák a kisképernyősök. Bár a Tünde és a "Mini-Vidi minőségét igazolja, hogy az NSZK is szívesen vásárol belőlük, ez mégsem magyarázza a magas árat. A V1DEOTON- hangdoboz is népszerű Nyugaton; Kanada és Anglia is a vásárlók között van. IVÍég a neves hangtechnikai szaklap, a HI-FI News is közölt időnként VIDEOTON-hang- doboz hirdetéseket. A minőséggel azonban itthon nem vagyunk elégedettek. A hangszórók gumipereme egy idő után kiszárad, kitöredezik. használhatatlanná válik a több ezer forintos hangfal. Az illetékesek felvilágosítottak bennünket, hogy ez sajnos gyári hiba. és ha előfordul, díjmentesen kicserélik a hibás hangszórót. A hazai hi-fisek, a hang- technika szerelmesei más téren is találnak kifogásolnivalót. * Ha a kereskedelem nem hoz be modern, a kor magas igényeit kielégítő készülékeket, akkor miért nem gyárt hasonlókat a VIDEOTON? A két legdrágább szte- reorádió-típus (9000—12 000 forintért) még 1971-ben került a piacra és mór akkor formailag és kapcsolástech- nikailag elavult volt. Azóta eltelt egy pár év. és ma is ugyanazokat gyártják. A két újabb asztali készülék, a Róma .és a Salurnus pedig olyannyira visszalépés, hogy még a gyár szakembereinek sem tetszik. A hazai boltokban régóta kapható a moEgy (9) játékos, aki nyert Most, így az írógép előtt gondolkozom azon. hogy szere- tem-e a vetélkedőket. Nem szeretem őket túlságosan, de megértem, hogy minden vetélkedő segíti a szocialista brigádok kulturális vállalásait. Egy másik jegyzet témája lehetne, hogy miért kell ezt így, ilyen formában segíteni. Tény: vetélkedőn voltam tegnap Miskolcon a volánosokkal. Téma a történelem, azon belül 1848. Tizenkétszer három ember tanult ezért a vetélkedőért. Könyvtárnyi könyvet vitt magának „puskázni” diókos ravaszsággal. a csuklójára írt adatokat és évszámokat, és valóságos vizsgadrukkal várta a vetélkedőt. A főosztályvezető zsürielnök, a szervező könyvtáros, a versenyző mérnök, közgazdász. műszerész és gépkocsivezető egyformán élt ebben a vizsgadrukkban. Nem túlzás: egyformán megfiatalodtak ettől a másféle izgalomtól. Jólesett, tetszett, s ebből van gyakorlatilag ez a jegyzet is, hogy egy, a harmadik helyén végzett csapat tagja, kétgyermekes édesanya a lelkemre kötötte, hogy igenis írjam meg a nyertesek nevét, mert az ő két lánya azt olvasni akarja. Leírom a neveket, mert szinte valamenhyi játékos gyakorló édesapa és édesanya. Első helyen a Hatvani Zoltán, Sztupák Árpád és Petri János alkotta csapat végzett. Két mérnök és egy közgazdász. Ezer forintot kaptak fejenként. Második a Béres Tivadarné, Fudrus Kátalin, Gulyás József alkotta csapat lett. Ök hárman négyen voltak, mert elkísérte őket Gáldi Imréné, a művezetőjük is, aki nagymama-korban nagyobbat izgult, mint a játékosok. A harmadik helyezett, kiélezett és nagy küzdelem utón, a Volán Elektronika brigádjának egyik csapata lett. Héczei Lajosné. Záberczky Józseíné és Virág Imre, Jellemző: ez a brigád például két csapattal is szerepelt. Játszani jó, s ha jó, akkor hasznos is. Elsősorban nem is könyvtárnyi elolvasott könyv miatt, hanem a játék holnapon is formáló hangulatáért. Mit írhatnék a szervezőkről? Talán azt, hogy ez jó mulatság — bár többnyire női munka volt, (bartha) dern, úgynevezett katonai kivitelű. fekete dobozú japán táskarádió. Ma már a lengyelek is készítenek ilyeneket. A VIDEOTON még a nullszériánál tart. Pedig a híradástechnikában nem lehet évekig fejlesztgetni valamit, hiszen egy-egy termék a világpiacon hónapok alatt elöregszik. Az ízléses kiállítás láttán felvetődik a kérdés: miért nem lehet az üzletekben is ilyen hangulatos környezetben elhelyezni és árulni ezeket a termékeket? Az eladókat sem ártana alaposabban felkészíteni, hogy nagyobb szakértelemmel tudják kínálni a meglevő választékot. Bizony jó volna, ha a kereskedő többet is tudna mondani, mint amennyit a gyári prospektus elárul... (kerényi) Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, majd Kollith Sándor, a városi pártbizottság titkára beszélt a társadalmi munka miskolci eredményeiről, a szervezés. irányítás továbbfejlesztéséről. Nagyobb távlatokban kell gondolkozni a tervezésnél, és a lakosság még szélesebb rétegét kell bevonni a társadalmi munkába — hangsúlyozta egyebek között. Szólt arról a szép kezdeményezésről is, hogy a belvárosi lakótelepet a közösségi élet modelljévé kívánják fejleszteni. Az utóbbi bejelentés nagy érdeklődést keltett és számos ezzel kapcsolatos kérdésre kellett választ adni a miskolciaknak. Egy üzem, egy park Kállay Gábor, a városi tanács társadalmi munkát szervező bizottságának a vezetője és Liplák Balázs, terv- osztályvezető becsülettel állta a sarat: a miskolci módszerekről sokat feljegyezhettek vendégeink. A riporter azonban most inkább arra figyelt, amit a többi váróé küldöttei mondtak. , Győri barátaink joggal büszkék rá, hogy tavaly hét, az idén pedig 11—12 kilométer aszfaltjárda épül nálunk társadalmi összefogással. Azt vallják, hogy amíg bokáig sárban jár az ember az új lakótelepeken, addig nem tud igazán örülni a városépítés nagy sikereinek, még egy új egyetemnek sem. í igyelem- reméltó tapasztalatuk : köny- nyű mozgósítani az embereket otthonuk közvetlen környékének szépítésére, mert itt érzik, hogy maguknak dolgoznak. Az érdekeltség megteremtése tehát a társadalmi munkában is fontos szempont! Egy üzem, egy park — címmel bontakozott ki szép mozgalom Szegeden, öt évre kötöttek szerződést az üzemekkel: mindegyik kollektíva vállalta egy-egy park játékainak, bútorainak gondozását, javítását. Szakmai irányítókat a városgondnokság ad, s a hétvégi napokon 200—300 szegedi munkás szorgoskodik a játszótereken. Debreceni « óvodaépítők Debrecenben a jelenlegi tervidőszakban 1500 óvodai férőhelyet hoznak létre társadalmi összefogással. A válJó szélre várva Felhőlovasok Váriunk. Én arra, hogy végi« repülhessek vitorlázógéppel, a versenyzők a jó időre. Ám mindkettőre hiába. Ágálva lestük az eget, a sötét fellegeket, a meg- megforduló szelet, s ijedten hallgattuk az „égi hatalmak” veszekedését. — Nem lesz eső, onnan nem szoktunk kapni... — Lesz.. . Fogadjunk. . .! Fogadtak. Nem lett eső. De felszállás sem. A mezőny hoppon maradi. A hangár előtti zöld gyepen motoros vonlatógépek sárgállanak, s jó két kilométernyire. a repülőtér túloldalán pedig a hófehér vitorlázógépek pihennek. Szár- nyaszegetten, vagyis egyik szárnyukra támaszkodva. Meleg van. a pilóták félmeztelenül. fürdőnadrágban szorgoskodnak szitakötőjük körül. Ekkor még ők is, és a versenybizottság is reménykedett. , A Miskolci Repülőklub fennállásának 45. évfordulója alkalmából repülőversenyt rendez A IV. Avas Kupán a hazai versenyzőkön kívül lengyelek is indulnak. Az utolsó versenyszámra május 31-én kerül sor. de ha továbbra is ilyen kiszámíthatatlan marad az idő. akkor vagy meghosszabbítják a' versenyt, ami szinte lehetetlen, vagy nem hirdetnek eredményt? Az eddig eltelt hat nap során csak háromszor emelkedtek a gépek a magasba. A motoros vontató n-acvot prÜNszögve noki'ódul, x fűszálak fejei hajtanak elölte es a tép ★ A vitorlázó márkája Pirát, a fényképezőgépé Szmena ... A pilótáknak a célpont felett átrepülve fotót kell készíteni arról, hogy bizonyítsanak... A Pirát most csak próbarepülésre indul... rövid nekifutás után felszáll. Nyomában vontatókötélen egy Góbé vitorlázó. Nem versenygep, csak az eget megy közelebbről kémkedni. A rádiótelefon pihen, majd recsegve megszólal fentről egy rekedt hang. Valamit mond „repülős nyelven”, de ez a valami az arcokat fürkészve nem lehet biztató... Az első versenyszámra pénteken kerül sor. A versenyzőknek a Miskolc— Sárospatak—Érpatak ajO.3 kilométeres távolságot kellett megtenni. A gépeket visszahozták. Vagy vontatóval, a levegőben, vagy szétszerelve a közúton. Ugj-anis a versenyt eltak- tikázták. Senkinek sem sikerült a távot teljesíteni, a magasban maradni. Leszálltak útközben' mindannyian. A második és a harmadik versenynap során is voltak olyanok, akik „lemaradtak”. Liszkai Gyula, a miskolciak szakosztályvezetője „civilben” is felhőlovas. Katonatiszt. egy szuperszonikus gép pilótája. Hobbija a vitorlázórepülés. S nem is akármilyen hobbi: aranykoszorús, két gyémánttal. Hogy ez mit jelent? Megtett gépével 300 kilométert zárt pályán, s 300 kilométert a távrepülés során. A versenyre ú.i géoet kapott, egy Pik—20-as finn masinát. — Mindent tud a „szomjas” — lelkendezik a pilóta.. Hogy miért szomjas: szárnyában 140 liter víz van. No és még valami: a maximális sebessége 275 kilométeróránként. A két hétig tartó versenysorozaton a 15 magyar és az egy lengyel repülőklub 28 pilótájának 100, 200, 300 és 300 kilométeres háromszögrepülést kell végrehajtani. Tizenöt versenyző Pirát típusú gépével a standard kategóriában repül, míg a többiek a nagy kategóriában, különböző vitorlázókkal állnak rajthoz. Ha az időjárás engedi. Jó szelet, s jó időt. . L & lalatok hozzájárulásuk) ará- nj áoan kapnak ma.io gj er- mekeliielyezési lenetuséget dolgozóik számára. A már említett Tiszta, virágos Debrecenért mozgalomban élenjárókat színház- és strand- bérlettel jutalmazzák. A városszépítésben nemcsak a kerületek, hanem a vöröskeresztes és népfrontkörzetek is versenyeznek. Az elismerésül kapott pénzből tévét, magnót vehetnek, aktivistáik örömére. Pécsett 1973 óta létezik az Építsünk óvodát! akció. A jelenlegi tervidőszakban — a társadalmi összefogás eredményeképpen — ötszázzal több gyerek kaphat elhelyezést az új intézményekben. Sok szó esett a tanácskozáson a társadalmi munkában élen járó kollektívák jutalmazásáról. Minden felszólaló hangoztatta, hogy az erkölcsi elismerés legalább olyan fontos, mint' az anyagi. Célszerű lenne országosan egységes elszámolási rendszert alkalmazni. Ma ugyaríis még vitatott kérdés például az. hogy bele kell-e számítani a társadalmi munka értékébe a vállalati befizetéseket. Ilendszercs tapasztalatcserét! Inzsel Ottó, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad túl sok terhet rakni a szocialista brigádok vállára. nem szabad visszaélni áldozatkészségükkel. Tavaly országosan 3,2 milliárd forintra rúgott a társadalmi munka értéke. Óriási segítséget nyújtottak tehát a fejlesztésekhez az önkéntes brigádok. de legalább ilyen fontos számukra e munka politikai vonatkozása. Beszédesebb tanújelét aligha adhatták volna a lokálpatriotizmusnak a szabad idejük egy részét feláldozó ezrek. Székely László, a városi tanács elnökhelyettese kötötte csokorba a tanácskozás továbbgondolásra érdemes tanulságait, köztük azt a javaslatot. hogy érdemes évente kicserélni a terveket és az értékeléseket. A tanácskozás után városnéző körútra indultak vendégeink. (bekcs) A lakásberuházásokról lesz szó Tervgazdasági bizottságok együttes ülése Leninvárosban, a Középiskolai Diákotthon kultúrtermében holnap délelőtt 9 órától együttes ülést tart a Sza- bolcs-Szatmár megyei Tanács és a Borsod megyei Tanács tervgazdasági bizottsága. A két testület tagjai tájékoztatót hallgatnak meg egymás munkájáról, munkamódszeréről. majd Borsod, illetve Sza- bolcs-Szatmár megye 1977. évi költségvetési és fejlesztési - alap-gazdálkodásáról. Ezután jelentés kerül az együttes ülés elé az 1979. évi Borsod megyei lakásberuházások és az 5 millió forint feletti ágazati beruházások előkészítéséről. A tanácskozás után « résztvevők a várossal ismerkednek, majd a Tiszai Hőerőművet tekintik meg.