Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-03 / 102. szám

•• Uveggvári pillanatkép Az Üvegipari Művek Mis­kolci Üveggyára előző évi munkájáért „Kiváló” kitün­tetést kapott. (Irtunk róla.) Most arra voltunk kíváncsi­ak, vajon tudják-e tartani az általuk diktált tempót? Ennek megítéléséhez néhány adatot hasonlítottunk össze az első negyedévre tervezet­tek és teljesítettek közül. Mindenekelőtt megállapít­ható. hogy termékváltás nem történt. Továbbra is a sík­üveg (fehér mintás, drótos, színes mintás, drótos) és az U-profil üveg (sima, huza­los, színes) a meghatározó. Nem változott a gyár fizikai állományban levő dolgozói­nak száma sem (360 körül van). Változtak azonban az ered­mények. méghozzá kedvező­en. A legszemléletesebb, ha az egy főre jutó termelési értéket hasonlítjuk össze. Több mint egymillió forint­tal több a tervezettnél. Hasonló a kép, ha az össz- gyári eredményeket nézzük. A teljesített 22 millió 282 ezer forint a tervhez képest 205,2 százalékot jelent. Ennyiből is leszűrhető: kü­lönösebb veszély nem fenye­getheti az éves terv teljesí­tését. Lopják a járdát! Kié a járda? — kérdezi Kellér Dezső az Elet és Irodalom legutóbbi számában. Azt tapasztalja ugyanis, hogy a parkí­rozó jármüvek Budapesten egyre nagyobb területet rabol­nak el a gyalogosoktól, akik hovatovább már csak a falhoz lapulva oldalazhatnak úticéljuk felé. Miskolcon nem divat a félkerékkel járdán való parkírozás, a kérdés mégis aktuá­lis. A Miskolci Üveggyárban is igyekeznek minél kevesebb hibás üveget gyártani. A termék jellegéből adódik azonban, hogy elkerülhetetlen a selejt. Ezt összetörve visszajuttatják a gyártási folyamatba. (Kerényi felv.) Kell a diákkéz is De ha a vállalat feledékeny? Nem is oly rég, amikor még én is az iskolapadot koptattam, ilyenkor május elején már azt számolgat­tam, számolgattuk, hányat kell még aludni, hogy vége legyen a sulinak. Aztán uzs- gyi a nagyvilág. Voltam ke­nyérgyárban portás, rakodó, majd középiskolás fejjel la­katos, esztergályos, sőt a mester engedélyével még he- geszthettem is. És a hónap leteltével 1600 forint boldog tulajdonosa lettem. Én keres­tem! Hova menjen, hoVa mehet a mai nyolcadikos, a mai kö­zépiskolás? ötvenkilenc kü­lönböző helyre: a kohászat­ba, a tejiparba, a hűtőházba, s a sort lehetne folytatni. Sok, vagy kevés a lehetőség? A válasz: nagyon kevés. Csak Miskolcon több mint 200 helyen fogadhatnák a a gyerekeket, de a megyei tanács munka­ügyi osztályához mindössze 59 vállalat, szövetkezet je­lentette be igényét a diákok nyári foglalkoztatására feb­ruár 15-ig. A „jelentkezési határidő” e nappal zárult le. De a diákok, akik majdan nyáron nem jutnak mun­kához, még reménykedhet- , nek: t tavaly is voltak későn szó­ló üzemek, olyanok, akik „Jaj, ne haragudjatok már...” alapon simították el feledé- kenységüket. S a munkaügy elfogadta az igényüket: mert a cél, hogy minél több fia­tal dolgozhasson... * Idén — eddig — a borsodi cégek 2326 általános isko­lást, 3334 középiskolást és 10 egyetemistát tudnak munká­ba állítani. 3670 fiú és 1990 lány mutathatja fel otthon a borítékot: ezt én keres­tem. A legnagyobb számban Miskolcon az állami gazdaság, az LKM, a szénbányák és a posta tudja alkalmazni az így vakációzókat. Bár a legtöbb helyen saját dolgozóik gyerekeit látják szívesen. A helyzet nem a legkecsegtetőbb... I. S. A szőlő országszerte szé­pen fakadt. A szőlészek most azt várják, hogy a fagy­tól sújtott alföldi területe­ken „indulnak-e” újabb rügykezdemények, amelyek pótolnák az elfagyott része­ket. Abban a szerencsés hely­zetben vagyok — ha ezt egy­általán szerencsének lehet nevezni —, hogy jól kipró­bált, kedvenc példámmal kezdhetem a bizonyítást. Nem első ízben teszem szóvá ugyanis, hogy az építőknek a belvárosi lakótelepen lévő felvonulási épületeit csak egy járdát keresztezve tudják megközelíteni a teherautók, így helyezték el a kaput. Mi­előtt a járdára hajtanának, átgázolnak a hajdani par­kocska sártengerén a ne­héz járművek, és az a sok száz család, aki erre a jár­dára kényszerül, ősztől tava­szig bokáig sáros cipőben in­dul munkába és érkezik ha­za. Pedig ez a járda az övé­ké és senki másé. Elvileg! Vigyáztam! — így a rakodó Ady-híd. A Pece — pöce- gödörhöz hasonlatos — nyi­tott medre mellett gépkocsi­parkírozó. Jelenleg — sze­rény becslésem szerint — 15—20 centiméter mély víz­zel, sárral borítva. A mocsár partján keskeny járda, majd a Járműszakbolt. A parkíro- zási szándékkal idekanyaro­dó gépkocsik meg sem tud­nak mozdulni anélkül, hogy szennyes szökőárt ne zúdít­sanak a járdára. És ez még nem elég. A járműbolt elé rendszerint szorosan odaáll a szállítók teherautója, és a ha­talmas ládákat a viszonylag száraz járdára rakják. És a gyalogosok? Ö, szá­mukra több megoldás is kí­nálkozik. Vagy megvárják, míg befejezik a rakodást, vagy felgyűrik a nadrágszá­rat és — isten segíts! fo­hászkodás után — belegázol­nak a mocsárba, esetleg el­mennek arra, amerre utat találnak. Vigyáztam! — rikkant a rakodó a város főutcáján is, és már zúdítja a járdára a terhet. Akinek nem sikerül vigyázni, az magára vessen. De láttam én már teherautót, teljes terjedelmében a Baj- csy-Zsilinszky út járdáján állva is! De hogy ne csak a jármű­vezetőket, építőket és szállí­tókat érje vád... Szanálás. A fal dacolt Olvasóink panasza nyomán több ízben szóvá tettem, hogy a bontó brigádok — az érté­kesebb építőanyagok kisze­dése és elszállítása után — gyakran hetekig, hónapokig is ott hagyják az ingatag fa­lakat. A roskatag romok tö­vében futó járdákon, behú­zott nyakkal közlekedő gya­logosok csak jósorsukban bízhatnak. Ilyen házrom csú- nyálködott hosszú hónapokig a Katalin utcában, dacolva a közérdekkel és az újságcik­kekkel. Amíg állt a fal, kié volt a járda? A miénk, gyalogoso­ké? Köszönjük szépen az ilyen jogot! Autóból van a kerítés Fentebb megígértem, hogy nem emlegetem tovább — negatív példaként — a gépko­csivezetők, gépkocsi-tulajdo­nosok viselt dolgait. Most mégis azzal folytatom, hogy van a Vörösmarty utcában egy parányi játszótér, mely körül autóból van a kerítés. De olyan sűrűn állnak ám a parkírozó járművek, hogy néha azt kell hinnem, csak „hasmánt”, a kerekek között átkúszva tudják megközelíte­ni a homokozót az aprósá­gok. Erről azonban szerin­tem nem a járműtulajdono­sod tehetnek, hanem azok, akik így tervezték és így en­gedélyezték ezt a terecskét! És ezzel eljutottam mon­dandóm lényegéhez. Tudniil­lik ahhoz, hogy miközben több-kevesebb sikerrel pró­bálják megoldani a város közlekedési gondjait, néha- néha megfeledkeznek ró­lunk, gyalogosokról az ille­tékesek. Pedig nemcsak az a bai hogy csúcsidőszakokban a belvárosban alig haladhat gyorsabban az ember négy keréken, mint két lábon, ha­nem az is, hogy az utóbbi, ősi közlekedési eszköz is cső­döt mond, ha bárki kocká­zat nélkül lophatja a járdát. (békés) Ifjú hajójavítók és két „öreg” Miért izgult a brigádvezető? * A Ganz Műszer Művek Gödöllői Árammérő Gyárában az idén 650 000 darab fogyasztásmérőt és 130 000 darab bojler­kapcsolóórát készítenek. Termékeik több mint negyven or­szágba jutnak el. (A képen: az egyfázisú fogyasztásmérők bemérését végzik.) (Balaton József felvétele) Amikor csütörtökön dél­előtt az Észak-magyarorszá­gi Vízügyi Igazgatóság ün­nepségén a tiszalöki vízlép­cső- és hajójavító üzem Augusztus 20. ifjúsági szo­cialista brigádjának tagjai átvették a magas kitüntetést, a KISZ Központi Bizottsá­gának Jubileumi Oklevelét, s vele együtt a Vállalat Ki­váló Ifjúsági Brigádja ki­tüntetést, a 15 tagból csak 13-an voltak jelen. Miért? — kérdezték a brigádvezetőt, Haraszin Gyulát. • — Hudák József azért nem jöhetett velünk erre a szép ünnepségre, mert időközben tényleges katonai szolgálat­ra kellett bevonulnia. Juhász András bácsi pedig azért nincs itt, mert ugyanebben az időpontban Tarcalon ma­gas szakszervezeti kitünte­tést vesz át. • m Ha nem folytatnánk tovább a beszélgetést, akkor is kitűn­ne, remek kollektíva érdemel­te ki az elismerést. Többeknek azonban szöget ütött a fe­jébe, hogyan fér meg egy­mással a 13 fiatal és a két idősebb brigádtag. A kérdést a legilletékesebbnek, a 49. éves Kertész Jánosnak tettük fel. — Nagyon jól — hangzott a válasz. — Tudja, egy jó kollektívában a fiatalok mel­lett könnyen megfér a két öreg is. Azt hiszem, jól ki­egészítjük egymást. Sokszor kérnek tanácsot a fiatalok, s a legnagyobb elismerés számunkra, hogy meg is fo­gadják azokat. Szellemi irányítóként em­legetik a fiatal hajómérnö­köt, Kurusa Sándort. Amikor ezt szóba hozzuk, élénken tiltakozik: — Nem kell itt mozgatni. Ha hiszi, ha nem, itt megy minden magától. Nincs az a feladat, amit a brigád ne ol­dana meg. Most például azon fáradozunk, hogy sajátos vi­szonyainkra ültessük át a tatabányai bányászoktól ka­pott műszaki leírásokat a kis úszó-kotrógépek pvártá- sának előkészítésére. Az idén ugyanis megkezdjük ezek sorozatgyártását. Én a mű­szaki, a brigád többi tagja pedig a kivitelezési gondok­ban segít. A hajójavító üzem egészé­nek munkáját meghatározó közösséget így jellemezte Vezse Sándor, az Észak-ma­gyarországi Vízügyi Igazga­tóság igazgatója: — Hajóparkunk köztudot­tan elavult. Az a tény, hogy jégtörőink, kotróink, uszá­lyaink dolgoznak, nagy mér­tékben köszönhető az Augusztus 20. brigád jó munkájának. Lendületük természetesen átragad' a többiekre is, így aztán nem csoda, hogy az üzem egésze igazgatóságunk egyik legki­válóbb egysége. A kitüntetés átvételekor az arcokat figyeltem. Az öt la­katos és az öt hegesztő ar­cán csakúgy meghatódottság ült. mint a három gépész- technikusén, a géplakatosén és a hajómérnökén. Az izga­tottság legjobban a brigád­vezető, Haraszin Sándor ar­cán mutatkozott meg. — Hát hogyne lennék iz­gatott! Igaz, 12 éve alakult kollektívánk már négy ízben elnyerte az aranykoszorús jelvényt, két éve pedig a vállalat kiváló brigádja let­tünk, mégis ez a legmaga­sabb elismerés. Hiszen ak­kor érdemeltük ki, amikor az egész ország minden bri­gádja versengett azért, hogy az Októberi Forradalom 60. évfordulója tiszteletére ki­bontakozott munkaverseny­ben ott legyenek a legjob­bak között. Hogy ez nekünk is sikerült ? Ez a kollektíva érdeme, amely 12 év alatt összeforrt, s egymást segítő, támogató brigáddá lett. • • Az ünnepség után pohár­nyi bor került az asztalra, felelevenedtek az utóbbi évek emlékei, a hajójavító munka szépségei. Haraszin Gyula elmondotta: Tiszalökön majd pezsgővel is koccintanak, s azután következnek a hét­köznapok. Mert a kitüntetés kötelez, s még jobb munká­ra ösztönöz. T. Z. VASVILL-áfész közös bolt Mezőkeresztesen Tegnap délelőtt Mezőke­resztesen együttműködési szerződést írt alá dr. Csűri Ferenc, a VASVILL Keres­kedelmi Vállalat igazgatója. Molnár György, a vállalat Borsod megyei igazgatója és Kiss Imre, a helyi áfész igazgató-elnöke, országgyűlé­si képviselő. Részt vett az aláírási aktuson Csege Géza, a MÉSZÖV elnöke, dr. Né­meth József, a meg-ei ta­nács osztályvezetője, s ott voltak a nagyközség tanácsi vezetői is. Az együttműködési szerző­dés értelmében tegnap 10 órakor átadták a VASVILL és a helyi áfész közös üze­meltetésű vas-műszaki bolt­ját. Dr. Csűri Ferenc VAS- VILL-igazgató hangsúlyozta: a közös üzemeltetésű bolt segít megvalósítani a gya­korlatban a kormány keres­kedelempolitikájának azt a fontos kitételét, hogy még többet kell tenni az eddig ellátatlan területek fogyasz­tóinak magasabb színvonalú ellátásáért. Az új bolt mint­egy 3 millió forintos készle­tének nagyobb része olyan áru. amelyért eddig többnyi­re Miskolcra kellett utazni- ok a helybelieknek és a kör­nyező községekben lakóknak. M<?lnár György, a VAS­VILL megyei igazgatóságá­nak vezetője elmondotta, hogy a későbbiekben a közös bolt bázisa,lesz a legmoder­nebb, minta utáni kereske­delmi formának. A környező 8—10 községben bemutatják a hűtő- és mosógépek vá­lasztékának mintáit, amelye­ket azután a mezőkeresztesi vas-műszaki bolt szállít vá­sárlás esetén házhoz a ve­vőknek. Szőtök, fagy után A régit, de még jobban A DH várospolitikai fóruma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom