Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-20 / 92. szám

• • Unnep-e a könyv ünnepe? ESy jó hónap van mig hátra, s felverik a könyvsátrakat aa utcákon, tereken: újra itt az ünnepi könyvhét. Megrende­zésére bizottságok alakultak, másfél tucatnyi országos szerv, intézmény és főhatóság közös módszertani ajánlást dolgozott ki a könyvhét sikeréért ügyködők számára. Csupa jó és hasz­nos tanács, csupa érdekes és figyelemre érdemes tapasztalat olvasható ebben az ajánlásban. Nincs is hát vele mit vitázni. Az ajánlás mellett mindjárt ott van a könyvheti kiadvá­nyok listája. Tizenhét kiadóvállalat —, ha jól számoltam — egyszázharmincnyolc művel jelentkezik. Ez a szám évről évre magasabb. E nagy tömegben is örömmel fedezhettük fel a miskolci Serfőző Simon újabb kötetét — Amíg élünk a cí­me — a Magvető Kiadó könyvei között. Megjelennek a szo­kásos antológiák, jócskán akad korábbi sikerkönyv újabb — esetleg sorozatban szerkesztett — kiadása (például a méltán sikeres Tények és tanúk sorozat terve igen ígéretes, s bizo­nyára sokan fogadják majd örömmel az új RA-RE sorozatot, azaz, a Rakéta Regényújságban folytatásban megjelent mű­vek kötetben való kiadását), domináns a mai magyar iro­dalom. Csupa jóról szóltam eddig, csupa egyetértéssel. De valóban ünnepi hete-e a könyvnek a május—június fordulóját ma­gába foglaló hét? Amikor több mint fél évszázaddal ezelőtt éppen Miskolcról elindult a könyv ünnepének gondolata, még valóban ün­nepnek számított, ha szélesebb olvasórétegek — az olcsóbb akciók keretében — közelebbi kapcsolatba kerültek a könyv­vel. De napjainkban nemcsak a könyvek vásárlása folyama­tos mindenféle ünnepi külsőség nélkül is — tanúk erre a könyvboltok tervteljesítései, a szabad polcokon böngésző tömegek —, hanem az ünnepinek jelzett könyvhetek és -hó­napok szinte egymásba érnek, s szakemberek — nem keres­kedelmi szakemberek, hanem könyvtárosok, közművelődési munkálkodók — szerint inkább ünnepi könyvévről beszél­hetünk. Az év elején a mezőgazdasági könyvhónap, majd a költészet napjának környéke, aztán az „ünnepi” ünnepi könyvhét következik, s alig ér véget, kezdődnek az olvasó­táborok, majd az írótábor nyitja kapuit, hogy nem sokkal utána az őszi mezőgazdasági könyvhónap, a politikai könyv­hónap, a műszaki könyvhónap, és a téli könyvvásár kövesse, s mindezeket még át- meg átszője néhány, nagy tömegeket érintő olvasómozgalom, mint például az „Olvasó munkásért”, a „Kell a jó könyv” stb. Folyamatos hát a könyv és az olvasó találkozása, a hajdani ünnepi könyvhét valami másfajta tartalommal kell hogy kiemelkedjen a többi könyves hét és hónap közül, hogy valcR- ban ünnep legyen az ünnepek között. Egy jó hónapja a TIT Borsod megyei Szervezetének irodalmi szakosztálya mérte fel, miként lehetne kiemelni, ünneppé tenni a könyvhetet. Ezt követte az Ünnepi Könyvhét Országos Szervező Bizottságá­nak már említett módszertani ajánlása. A legfontosabb, hogy az ünnep fénye ne kápráztasson el, ne kerülhessen árnyékba a könyv. Mert az ünnepi könyvhét a könyvért van. A köny­vért és az olvasóért, a kettő jó, tartalmas találkozásáért, az író és az olvasó kapcsolatának erősítéséért. A többi csak járu­lékos elem. Legyen fesztivál e héten, de méltó a könyvhöz. Az ünnepi könyvhét nem „vidám vásár”! Legyen a program átgondolt, ne legyen túlzsúfolt, csak látványos statisztikai eredményekre törekvő. Ha az ünnepi könyvhéten az olvasó megtalálja azt a könyvet, amit keres, s amit hirdetnek; ha ♦ Hárman, nagy munkában... (Sólymos /eír.) Műemlékparádé Sopronban Legértékesebb műemléke­inket, védett műemléképüle­teinket „hozták el” filmsza­lagon alkotóik Sopronba, a szerdán megkezdődött műem­léki filmszemlére. A kétnapos eseményen 15 filmet vetíte­nek, amelyek a népi műem­lékeket, a népi építészet jel­legzetes példáit, valamint a műépítészet egymást követő korszakainak legszebb alko­tásait egyaránt bemutatják, s beszámolnak a hazánkban már évszázados múltra visz- szatekintő műemlékvédelmi tevékenységről is. ness CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — Közben: Tudomány és bűnöldözés. — 13.59: Mindenki könyvtára. — 11.29: Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból. — 15.00: Hírek. — 15.10: Kóruspódium. — 15.28: Ezeregy délután. — 16.00: Út­közben. — 16.09: XIX. századi operákból. — 17 00: Hírek. — lfl.07: a magunk érdekében, a magunk védelmében. — 17.32: A daléneklés mesterei. — 18.02: Filmzene. — 18.13: Kritikusok fóruma. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Oláh Kálmán népi ze­nekara Játszik, Vörös sári nó­tákat énekel. — 19.40: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben 20.40: Szól a harang . .. — 21.35: Háttérbeszélgetés. — -82.00: Hírek. — 22.15; Sporthí­rek. — 22.20: Új kóruslemeze­inkből. — 22.46: A gondolat ha­talma. — 23.01:' Ziehrer-művek a Bécsi Népopera zenekarának előadásában. — 23.26: Vajda Já­nos : Barabbás. — 24.00: Hírek. — 0.10: Neményi Tamás táncdalai­ból. Petőfi rádió: 12.00: Nóták. — 12.30: Hírek. — 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 12.53: Hangszerszólók. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. — 13.30: Zön­gészde. — 14.00: Rádiónapló. — 17.00: Híres alma materek. — 18w00: Mindenki iskolája. — 13.30: Hírek. — 18.33: Hétvégi panoráma. — Közben 19.26: Jó estét, gyerekek! — 19.55: Slá­gerlista. — 20.30: Hírek. — 20.33: Rádiószínház. Birkanyírás. — 21,40: Népdalok, néptáncok. — 22.30: Hírek. — 22.33: Világtör­sezett. — KGST környezetvédel­mi tanácskozás). — Michel Leg- rand filmdaiaiból. — Hírek, lap­előzetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hí­reit. — 16.35: Átváltozás. —16.50: Óvodások filmműsora. — 17.35: Telesport. — 18.05: Tiszta vizet a ponárba! — 18.40; Bűvös kör­ben. — 19.15: Esti mese. —19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.Ű0: Kisfilmek a nagyvilág­ból. — 21.35: Nyitott könyv. — 22.25: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 18.20: Vi­lágnézet. A demokrácia. —19.00: Francia nyelvtanfolyam. —19.15: Orosz nyelvtanfolyam. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; Németh László: VII. Gergely. Közben 20.55: Tv-hiradó 2. Szlovák televízió: 16.40: Ka­merával a nézők között. — 16.55: Ifjúsági magazin. —17.35: A Szlovák Tanácsközársaság el­nökéről. — 18.00: A Jazierka stúdió műsora. — 19.00: Híradó. — 20.30: Ünnepi műsor. —21.30: Híradó. — 22.00; KRESZ-műsor. — 22.05: Publicisztika. — 22.55: A rendőrség hírei. Miskolci Nemzeti Színház (7): Az öreg hölgy látogatása. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Anna Margit festmé­nyei. — Mini Galéria (10—18): Reich Károly grafikái. — Jó­zsef Attila Klubkönyvtár (12— 20): Szabados Árpád grafikái. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Ősök és is­tenek. — Miskolci Képtár (10— 18): A XX. század magyar fes­tészete. — Kondor Béla-emlék- kiállítás. — Mokri Mészáros De- zső-emiékkiállítás. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—17): A diós­győri vár története. — Dé- ryné-ház (9—17) : Déryné Szép- pataky Róza- és Lévay József- emlékszobák. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Kusza lka meséje Mb. szí. bolgár—szovjet film Kezdés: f4 órakor Magyar—M)K kulturális egyezmény Dr. Kurt Merkel nagykö­vettel, az NDK külügyminisz­tériuma főosztályvezetőjével az élen, szerdán kulturális küldöttség érkezett Budapest­re a Német Demokratikus Köztársaságból. A vendégek háromnapos magyarországi. tartózkodásuk során tárgyalásokat folytat­nak a Kulturális Kapcsolatok Intézetében az 1967. július 7- én megkötött kormányközi kulturális és tudományos együttműködési egyezmény felújításáról. Az előkészítés alatt álló új egyezmény az 1977. március 24-én megkö­tött barátsági, együttműködé­si és kölcsönös segítségnyúj­tási egyezmény kulturális és tudományos területen törté­nő konkretizálását is jelenti egyben. ténelem dióhéjban. — 22.43: Csajkovszkij: Esz-dür vonósné­gyes. — 23.20: Könnyűzene éj­félig. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Női dolgok, női gon­dok. (Meddig tart a fizetés? — A pénz beosztásáról. ..) Ripor­ter: Jakab Mária. — Három ro­mantikus melódia. — Közéleti nyelv, anyanyelvi nevelés. In­terjú a szakemberrel. — Sláger­panoptikum. — 18.00—18.30: Észak-magyarországi Krónika (A Járási Társadalmi Bizottság ülé­Ái áprilisi Napjaink Vadember Mb. szí. francia film Másfél helyár! Kezdés: hn6, 8 órakor KOSSUTH A választ csak a szél ismeri Mb. szí. NSZK—francia film Kezdés: 13, hn5, 7 órakor HEVEST IVÄN FILMKLUB Iszony Magyar film 10 éven felülieknek! Kezdés: tő, 17 urakor FÁKLYA Az elnök fia Mo. szí. szovjet film Kezdés: f5, 17 órakor PETŐFI A kétéltű ember Szovjet film Kezdés: 15, f7 órakor SZIKRA Pillangó I—II. Szí. amerikai film 18 éven felülieknek! Dupla és másfél helyár! Kezdés: 4, 7 órakor TÁNCSICS Ilyenek voltunk Mb. szí. ameriKai film Kezdés: f5, f7 órakor az érdeklődő olvasó és az író közvetlen találkozása valóban mindkét fél szellemi gazdagodására szolgál, s nem pusztán egy művelődési intézmény rendezvényi statisztikáját segíti; ha az olvasó ezt követően minden ünnepi agitáció nélkül is keresni fogja a könyvboltban, vagy a könyvtárban egyik­másik író műveit; ha a megvásárolt könyveket el is olvassák, nemcsak új lakások díszítőeleméül használják — ünnepi lesz valóban az ünnepi könyvhét. Hisszük, hogy — könyvkiadás, könyvkereskedelem, a könyv­hét rendezésében részt vevő helyi szervek közös munkájának eredményeként — ilyen lesz. BENEDEK MIKLÖS A december ugyan még messze van, de egyre több helyütt rendeznek, az iskolai év végéhez közeledve, pálya- választási programokat. Ma délután három órakor Mes­terségem címere címmel pá­lyaválasztási előadást szervez a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház. A vendégek a most hetedik osztályos úttö­rők, akiknek decemberben bi­zony már dönteni kell. A fiatalság elixir je Mióta világ a világ (lásd az ősi keleti meséket, vagy akár a görög mitológiát), az emberek arról ábrándoznak, hogy valamiképpen megőriz­zék fiatalságukat. Vagy még inkább újrateremtsék azt. Ez a csoda a filmtechnika segít­ségével viszonylag könnyen előidézhető, s meg is csinál­ták már jó néhányszor. En­nek ellenére mindig örülünk a trükknek. Cheorghe Naghi filmjétől is csak azt vártuk, hogy el­játszadozzon ezzel a csodá­val. Ttlán nem kell magya­rázni, hogy az egyik percről a másikra való fiatalodás, il­letve öregedés micsoda for­rása lehet a filmkomikum­nak. Mennyire el lehet ru­gaszkodni a valóságtól, a csodacsináló játék közben úgy, hogy mégis a legiga- zabb — ha tetszik, legfá­jóbb —, dolgokat mondjuk el az életről. A három forgatókönyvíró kerettörténetével talán nincs is különösebb baj, még ak­kor sem, ha az vajmi kevés eredeti ötletről, találékony­ságról vall. Csak hát a ren­dező nem egészen tudta el­dönteni, hogy milyen műfa­ji határokon belül akar mo­zogni. Így aztán — az önma­gában érdekes — helyzetko­mikumra épített szituáció­kat lapos bölcsességek tar­kítják., A filmben szereplő öregek (akik természetesen fiatal színészek, s öregként rendkívül rossz maszkot hor­danak, s játékukban rs csak mímelik a valódi öregeket) gyorsan megfiatalodnak, majd íiatalodásuknál is váratla­nabbá megöregszenek. Be kell látniuk, hogy a hosz- szabb-rövidebb idő, amit fia­talon töltöttek, tulajdonkép­pen kihasználatlanul maradt, hiszen nem az évek száma döntő, hanem ... De hisz’ mindezt már év­tizedekkel ezelőtt, s egészen olcsón elmondta egy sláger­szerző: „Nem az a fontos, hogy az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal.” Persze, a mély ideából fil­met is lehet csinálni, vagy legalábbis lehetne. Érdeklő­dő rendezőknek melegen ajánlhatjuk a magyar szólá­sok és közmondások gyűjte­ményét. • (gyarmati) A folyamatosság az első, ami feltűnik annak is, aki olvasás előtti kíváncsiságból pusztán csak átlapozza a Napjaink most megjelent áp­rilisi számát. Dr. Dobossy Imrének a lap februári szá­mában megjelent írása (A tettek tekintélye és a tettek demokráciája, Az üzemi de­mokrácia néhány kérdéséről) késztette vitára Gergely Mi­hályt (Önérzet, közérzet — Példázatok a demokratizmus­hoz). Második részéhez ért Lakatos Vince Naplemente című filmje forgatókönyvé­nek közlése, a következő számban folytatódik Fazekas György Hazatérés című írása, mely a szerzőnek II. világ­háború, a munkaszolgálat, a hadifogság, a szovjet hadse­regben eltöltött csaknem egy esztendő, és a Miskolcra tör­ténő hazatérés emlékeit visz- szaidéző — készülő — köny­vének befejező része. És a folyamatosságot bizonyítják az Élet és Irodalomban most zárult Taní-tani vitához kap­csolódó Bizonyítvány az is­koláról feleimet viselő írások (Tuba Imre: Egy vitáról, amely folytatódik, Horpácsi Sándor: Nyüzsögni kell, kar­társak!; dr. Simon István: Töprengések a nevelés ürü­gyén), akárcsak dr. Zimonyi Zoltánnak Juhász József sta­tisztikájához — Versek, köl­tők, számok; A Napjaink ti­zenhat éve a költészet tükré­ben — írt kiegészítése (Ami a számokból következik). Ugyancsak hagyomány a lapban a szomszédos országok művészetét bemutató írások közlése, ez alkalommal Milan Rúfus (Irodalom és nemzet. Jegyzet a Sturi tettről) és Alekszandr Plitcsenko (Szi­bériai szokások, Néhány szó a „Szioériai Tüzek’-rol, a legrégibb szovjet irodalmi fo­lyóiratról) szerepelnek cik­keikkel a Napjainkban. A — már szintén hagyományos — Könyvespolcom sorozatban ez alkalommal Mesterházi Lajos Apuleius Aranyszamár című művéről írta le gondolatait. Tovább folytatódik a dr. Kárpáti Béla szerkesztette Miskolci kistükör, és a me­gyénk művészettörténeti em­lékeit bemutató Emlékeink, értékeink sorozat (A sárospa­taki Rákóczi-vár reneszánsz kőfaragványai Lengyel László ismertetőjének címe). Feledy Gyula Kossuth-dí- jas grafikusművészt Pap p Lajos, Fehér Tibor érdemes művészt Gyarmati Béla kö­szönti a lap hasábjain. A május 11—17. között megrendezendő 18. miskolci tévéiesztivál „apropójából” fejti ki véleményét Máriássy Judit (Most történt). Játék, élmény, magyarázat címmel a Vígszínház Bűn és bűnhő- dés előadásáról írt kritikát Király Zsuzsa, és természete­sen színház a témája Molnár Gál Péter írásának is (A gyöngyök leperegnek). Az áp­rilisi Napjainkban közölt versek szerzői: Banos János, Bihari Sándor, Borisz Uká- csi.., Fecske Csaba, Gál Sán­dor, Hatvani Dániel, Huh István, Jung Károly, Kalász László, Karácsondi Imre, Ószabó István, Osztojkán Béla, Pap József, Papp Lajos, Péntek Imre, Sárándi József és Serfözö Simon. A grafiká­kat Feledy Gyula, Csohány Kálmán, Lenkey Zoltán és Lóránt János készítették. Sz— PERECES Piedone Hongkongban Mb. olasz film Másfél helyár! Kezdés: 5 órakor HÁMOR Chaplin-revü Amerikai film Kezdés: 6 órakor PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00; Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. — 8.27: ősi könyvtár új köntösben. — 8.37: Kamara­zene. — 9.34: Kácsafürösztő. — 9.53; Lottósorsolás. — 10,00: Hí­rek. — 10.05: Iskolarádió. _ 10.35: Argos felé ... Fodor Jó­zsef versel. — 10.40: Verdi: A végzet hatalma. — H.00: Gon­dolat. A Rádió irodalmi lapja. — 11-45: Schumann kórusmüvei­ből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Stúdió 11. felvételeiből. — 3 20: Világtörténelem — dió­héjban. — 8.30: Hírek. — 8.33- Népdalcsokor. — 9.53: Lottósorl solás. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 11.50: Játszóterek, pihenókertek. Televízió, 1. műsor: 8 00- Té­vétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 8.25: Óvodások filmmüsora. apróhirdetés adás-vétel Eladó 1981-ig vizsgáztatott WDL személykocsi. Érdeklődni: Miskolc, Gyimesi u. 2. sz. alatt, 18 órától. ingatlan Három felnőtt részére kere­sünk különbejáratú szoba-kony­hát. III. kér. előnyben. „Sürgős 02072” jeligére a Miskolci Hirde. tóba. Hogy jövőre éhieöI lep

Next

/
Oldalképek
Tartalom