Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-17 / 89. szám
Hej, de nehéz kérdés’ — olvasható le az aircokról Az egyetemisták győztek A VIT-vetélkedő városi döntője Vasúti szerencsétlensége földrengés Olaszországban Tárgyalásik kezAAwk Moréért? jelentette: a KISZ Központi Bizottságának döntése értelmében Miskolc megkapta azt a jogot, hogy a városi döntő nyertese ne a megyei döntőn harcolja ki a továbbjutást, hanem egyenesen az országos elődöntő 68 csapata közé került A bejelentés hallatán zengett-zúgott a színházterem a szurkolók ütemes „Egyetem, egyetem?” kiáltásától. A győztes csapat tagjai egyébként könyvjutalmat, a második és harmadik helyezettek értékes tárgyjutalmat és pénzjutalmat kaptak. TÓTH ZOLTÁN HÍREK MEGHALT: Domonkos Ferenc; Molnár József; Für László; Balácsik AndI rásné (Veres Terézia); Miklósi Márton; Schön Ferenc Gyula; Baczur Jakabné (Girtl Ilona Katalin) ; Uderszki Márton Kálmán; Kovács Lajos. Cserbenhagyta áldozatát a gázoló motoros Hét végi balesetek Az elmúlt hét végén hat belföld KOSZORÚZÁS. A volt budapesti Gestapo-fogház egykori foglyainak emlékére az épület Gyorskocsi utcai falán elhelyezett emléktáblánál tegnap délelőtt koszorú- zási ünnepséget tartottak. A Magyar Partizán Szövetség és a Nácizmus Üldözöttéi Bizottságának képviselői, a börtön egykori foglyai rótták le kegyeletüket a második világháború idején a fogházból a koncentrációs táborokba hurcolt és meggyilkolt mártírok emléke előtt. NEMZETISÉGI NÉPZENEI FESZTIVÁL. Békéscsabán tegnap befejeződött a nemzetiségi népzenei fesztivál. Tizennyolc együttes mutatta be tudását, a Magyar Rádió szervezésében szombaton és vasárnap. A találkozón a szlovák, délszláv, német, román népek dalait, zenéjét tolmácsolták népdalosok, zenekarok, kórusok és szólisták. A fesztivál román és szlovák együttesek műsorával zárult. KEVESEBB HIBÁS CIPŐ. Je- lentős mértékben bővült az Alföldi Cipőgyár és a Fővárosi Cipőbolt Vállalat közösen üzemeltetett boltjának választéka. Miután elrendelték az üzletbe szállított cipők minőségének kéthetenkénti felülvizsgálatát, és kilátásba helyezték a hibás tételeket szállító gyáregységek vezetőinek anyagi felelősségre vonását, a korábbi 20 százalékon felüli minőségi reklamáció 5 százalék alá csökkent. A tapasztalatok szerint nemcsak ebben az üzletben, hanem a kereskedelemben általában kevesebb a fogyasztói reklamáció — állapították meg egyebek között a RNEB szakértői, a lábbeliellátással foglalkozó tavalyi vizsgálat óta eltelt időszak eredményeit összegezve. HA ÖNTÖZNI kell:;. Csapadékszegény tavaszra számíthatunk. Az ország „öntözőcső gyára” — a MEZŐGÉP Vállalat szekszárdi központja — meggyorsította az öntözőcsövek és -berendezések gyártását, szállítását. A termelés átcsoportosításával a tervezettnél ötezerrel több, összesen 35 000 hatméteres öntözőcsövet és hússzal több, összesen nyolcvan korszerű önjáró, vagy vontatható öntözőberendezést készítettek és továbbítottak már eddig a mezőgazdasági üzemeknek. KARNEVÁL AZ UTCÁKON. Mosonmagyaróváron látványos lovasversennyel fejeződtek be tegnap az első ízben megrendezett egyetemi diáknapok. A keszthelyi Agrártudományi Egye_ tem mosonmagyaróvári mező- gazdaságtudományi karán három napig diák dékán „gyakorolta a hatalmat”. Megválasztását több napig tartó vidám korteshadjárat előzte mep. Az egyetemi napok programja is elsősorban tréfás, vidám rendezvényekből tevődött össze. Karneváli felvonulást is rendeztek az egyetemisták a város utcáin. FELÚJÍTJÁK. Megkezdődött a Gellért-hegyi felszabadulási emlékmű talapzatának felújításával kapcsolatos munkák előkészítése. A felújítás azért vált szükségessé, mert a talapzat betonmag,i^t bontó kalászi mészkőburkó- latot az időjárás viszontagságai már erősen kikezdték. A felújítást a nyár végéig befejezik. TOTÓNYEREMÉNVEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 16. heti nyereményei a következők: 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 216 899 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 404 343 forint. 12 találatos szelvény 128 darab, nyereményük egyenként 7908 forint. 11 találatos szelvény 1919 darab, nyereményük egyenként 527 forint. A 10 találatos szelvények saátna 15 607 darab, nyereményük egyenként 97 forint. Veszek* Mindenféle agy tollat: Klagas áron! Házhoz megyek! Címfelvétel: 38-859» (Folytatás az 1- oldalról) A vetélkedő második részében egyre élesedett a küzdelem. Délután 6 óra felé járt az idő, amikor anagranv ma játék, majd licitálásos játék következett a VIT-ek történetéből. Ez „szórta” meg kissé a mezőnyt, igaz, a közönségszavazatokkal ismét erősen feljött a Diósgyőri Gépgyár csapata. A hajrá azonban az egyetemistáknak sikerült a legjobban, így végül ők szerezték meg az első helyet 152 ponttal, a 147 pontos DIGÉP, a 144 pontos Olaszország tegnap gyászba borult. Azt a 38 embert (ideiglenes adat) gyászolja, akik a szombat délutáni szörnyű vasúti katasztrófa következtében vesztették életüket Bologna és Firenze között. A Közlekedési Minisztérium hivatalos bejelentése szerint a két vonat azért ütközött egymásba, mert egy kisebb földcsuszamlás miatt az egyik vágánypár a másik melle csúszott, s ezért a két viilanymozdony nem fért el egymás mellett. A gyásznak ebbe a légkörébe újabb aggódás is vegyül. Aldo Moro elrablói szombat este kiadták a 6. számú közleményüket. és tudatták benne, hogy befejezték tüszuk kihallgatásai, bűnösnek találták a Keresztény- demokrata Párt elnökéi és halálra ítélték. Mint ismeretes, a „Vörös Brigádok” első közleményükben azt írták, hogy Mólót a „nép Ítélőszéke” elé állítják és felelősségre vonják az elmúlt 30 évben kifejtett politikai tevékenységéért. A római, milánói, torinói és genovai lapokhoz eljuttatott gépelt szöveg szerint Moro személyében a Kereszténydemokrata Párt 30 éven át követett imperialista politikája felett mondottak ítéletet. Közük, hogy semmi szenzációs „leleplezési” nem tesznek ugyan, de illegális kiadványukban közzéteszik majd a „kihallgatáson” elhangzottakat. Aldo Moro „elítélését” a „kommunizmusért folytatott oazHejőcsabai Cementgyár TI. csapata és a 141 pontos Borsod megyei Tanács együttese előtt. Végül is mindenki — versenyző, szurkoló, segítő —• egyaránt nyert, hiszen kifejezésre jutott: fiataljaink cselekvőén részt vesznek a VIT hazai előkészületeiben, megismerték a VIT-mozga- lom jelentőségét, eszméit, a világifjúsági találkozók jelszavában megfogalmazott gondolatokat. A vetélkedő végén Koiláth Sándor kedves kötelességének tett eleget, amikor betályháború” első állomásának nevezik és — mint korábbi közleményeikben tettek — újra felszólítják a proletariátust, álljon melléjük és közösen vívjak ki a „kommunizmust” Miután szombaton este ülést tartott a Kommunista Párt titkársága, hogy megtárgyalja a kialakult helyzetet, tegnap reggel a Kereszténydemokrata Párt vezetői is összeültek. Piccoii, a párt képviselőházi frakciójának elnöke, a DC vezetőségi tagja közölte, hogy a kereszténydemokrata vezetők még egy kísérletet tesznek Moro életének megmentésére; az emberiességre hivatkozva felszólítják a terroristákat, hogy ne oltsák ki túszuk életét és engedjék szabadon Moiót. Szicíliáéi és a dél-olaszországi Caiabriát tegnapra virradóra erősebb földrengés rázta meg. A Mercalli-skála szerint hetes erősségű földlökés pánikba ejtette Palermo és Reggio di Calabria nagyvárosok lakosságát. Menekülés közben két ember életét vesztette. A lakosság nagy része az utcákon töltötte az éjszakát. A földrengés anyagi károkat okozott. Giovanni Leone köztársasági elnök Andreotti kormányfővel és Cossiga belügyminiszterrel tartott tegnap délelőtti megbeszélése után táviratban biztosította együttérzéséről Eleonóra Moréi, az elrabolt kereszténydemokrata politikus feleségét. Leone táviratában a „terroristák józanságára és emberségességére” apellál és felszólítja őket, kíméljék meg túszuk életét, hiszen „semmi haszonnal sem járna számukra” ha megölnék Morét. közlekedési baleset történt a megyében. Feltűnő, hogy ismét voltak ittasan vezetők, gyorshajtók és figyelmetlen gyalogosok. Özd belterületén szombaton 10.45-kor figyelmetlenül, egy álló autóbusz mögül lépett az úttestre Csóka Ildikó 23 éves tanuló, ózdi lakos, s elütötte őt a Gyet- vai Dezső 48 éves villanyszerelő. hodoscsépányi lakos által veze- 1 tett segédmotorkerékpár. A gyalogos súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A Marx téri körforgalomban tegnap 11.13-kor ittas állapotban, körültekintés nélkül lépett az úttestre a villamos-járdaszigetről Kisiczki István 48 éves raktáros, miskolci lakos, és nekiszaladt a végállomásról kiinduló, Bárány László 47 éves autóbuszvezető, miskolci lakos által vezetett városi autóbusznak. Súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Tiszalúc belterületén tegnap 13.1S-kor Lajka István András Hanc m a laknssáiérf (Folytatás az 1. oldalról) Miskolc kisiparosai az új kedvezményeket azzal hálálták meg, hogy vállalták a szovjet hősi emlékművek és a köztéri szobrok társadalmi munkában történő gondozását, felújítását. A megyei vezetőség és a megye kisiparosainak nevében Csatári Ernő megyei titkár köszöntötte MískoIc kisiparosait. Gratulált ahhoz a nagyszeiű, az elmúlt évben végzet; munkához, amelynek eredményeként a miskolci körzeti csoport I. helyezést ért el a 8 megyei körzet szocialista versenyében. Nagy taps közepette adta át a szép zászlót, díszoklevelet. Az országos vezetőség és az ország kisiparosainak üdvözletét Molnár József, a KIOSZ elnöke tolmácsolta. Külön megköszönte a miskolci kisiparosok országos kezdeményezését, amely 1977-ben 29 millió forint értékű társadalmi munkát eredményezett. Felszólalt az ünnepi taggyűlésen, s a városi pártbizottság és a városi tanács üdvözletét adta át Drótos László, a városi pártbizottság első titkára. Gratulált kisiparosainknak a szocialista munkaversenyben elért I. helyezéshez, majd méltatta azt a munkát, amelyet városunk kisiparosai az újjáépítésben, majd a szocializmus építésében elértek. Abból a nagy, történelmet alakító munkából — mondotta — amely a máig vezetett, Miskolc kisiparosai is kivették részüket. A miskolci kisiparosság sajátos helyzete, ered- mélyei arra kötelezik a városvezetést — jelentette be 1 —, hogy ahol szükséges, nyújtson nagyobb segítséget a miskolci körzeti csoportnak. Ugyanakkor kérte kisiparosainkat, hogy értsék, érezzék még jobban annak a társadalmi kötelezettségnek a felelősségét, amely a város fejlesztéséből, építéséből, rájuk hárul. Az ünnepi taggyűlést műsoros divatbemutató követte a miskolci kisiparosok munkáiból. 36 éves kazánfűtő, miskolci lakos motorkerékpárjával szabálytalan előzés következtében elütötte a balra kanyarodni szándékozó, Kovács Béla 68 éves nyugdíjas, miskolci lakos kerékpárost, majd eltávozott a helyszínről. A kerékpáros köny- nyebb sérüléseket szenvedett. Kazincbarcika belterületén tegnap 21.55-kor Magyar János László 27 éves üzemvezető, miskolci lakos ittas állapotban vezette személygépkocsiját, és gyorshajtás miatt elütötte a vele azonos irányban gyalogosan, az út szélén haladó Gnádt Sándor 23 éves sorkatonát, aki súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A 3. számú főútvonal 37. számú útelágazásánál ma, hajnali 3 órakor Ander István 22 éves, taktabáji lakos gyorshajtás miatt, az erősen jobbra ívelő kanyarban nekiütközött az útszegélynek és felborult kocsijával. A baleset következtében Simák Józsefné 25 éves felszolgáló, mátraszőlősi és Ander Ist- vánné 52 éves tsz-tag, taktabáji lakos könnyebb sérüléseket szenvedtek. T. Z. külföld BECS. Kurt Waldheim ENSZ-fotitkar négynapos pécsi látogatásának befejeztével tegnap közel-keleti körútra indult. A főtitkár elsőként Libanonba látogat, ahol a tervek szerint találkozik Jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnökével is. í VARSÖ. A náci bűnök kivizsgálásával foglalkozó lengyel főbizottság számos olyan dokumentumot juttatott el a nyugatnémet ügyészi szer tekhez, amelyek fontos bizonyítékul szolgálhatnak több, most folyó perben. Az iratok között van á var_ sói Kakowiccka utcai börtön parancsnokhelyettesének jelentése arról, hogy átadta 794 foglyát — köztük 41 fiatalkorút és 98 súlyos beteget — az SS-nek. Az SS, amelyet a varsói felkelés kitörésekor megbíztak a börtön kiürítésével, 1944, augusztus 2- án 500 foglyot lemészárolt. JERUZSÁLEM. Az izraeli kabinet tegnapi ülésén négy pontból álló politikai nyilatkozatot fogadott el, amely meghatározza, hogy milyen alapokon kíván Izrael tárgyalásokat folytatni az arab államokkal a közel-keléti helyzet rendezéséről. A nyilatkozat értelmében Izrael az Egyiptommal. Jordániával, Szíriával és Libanonnal folytatandó tárgyalások alapjául elfogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. számú, a megszállt arab területek; kiürítésére felszólító határozatát. A nyilatkozat szerit»* a Jordán-folyó nyugati partján és a Gazai-övezetben izraeli megszállás alatt élő arabok „önkormányzatának’’ megteremtése „összhangban áll” a BT 242. számú határozatával. Ugyanakkor leszögezték: a palesztinokkal továbbra sem kívánnak tárgyalni. ATHÉN. Görögország de_ mokratikus közvéleménye komoly aggodalmának és nyugtalanságának ad hangot a sajtó hasábjain a közelmúltban megjelent értesülések kapcsán, miszerint Kréta szigetén Lance típusú rakc_ ták indítására alkalmas, amerikai berendezéseket létesítenek. Ezek a rakéták atom, robbanófejek és nagy mérgező hatású vegyi harcianyagot tartalmazó töltetek célbajut- tatására alkalmasak. Koráb, ban már hírül adták, hogy Canée körzetében atomrob- banófeickkel ellátott amerikai rakétákat tárolnak. PONTA DELGADA. Antoá nio Almeida Santos portugál miniszterelnök-helyettes szombaton kénytelen volt megszakítani látogatását az országhoz tartozó Azori-szi- geteken, mivel megérkezésekor szeparatista tüntetők tettleg bántalmazták. A szocialista párti politikus pártgyűlésen akart részt venni Ponta Delgadában. BELGRAD. Bulent Ecevit török miniszterelnök vasárnap befejezte négynapos hivatalos jugoszláviai látogatását és elutazott BelgrádbóL A nap folyamán még megbeszélést folytatott Veszelin Gyuranoviccsal, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökével. Nemzetközi kérdésekről és az országaik közötti együttműködésről tárgyaltak. Elutazása előtt Ecevit sajtóértekezletet tartott, s ezen a ciprusi kérdésről szólva kijelentette, hogy országa támogatná egy el nem kötelezett, föderatív ciprusi állam megalakulását. Közölte, hogy bár a Cipruson állomásozó török haderők létszámát csökkentik, teljes kivonásukra csak akkor kerülhet sor, ha a szigetországban „tökéletes lesz a biztonság”, deli HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsílinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: S9. Telefonközpont: 86-132.. 16-672., 35-380. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky a. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3623 Miskolc, Széchenyi u. IS—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209