Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-25 / 96. szám
A rendezés életforma Diplomaelőadás Miskolcon ♦ A sportcsarnokban Szegeden szombaton és vasárnap rendezte meg a Magyar Rádió, a Bartók Béla Művelődési Központ és a Szegedi Művelődési Ház a VII. Szegedi Jazz-napo- kat. Az összesereglett közönség egy kicsikét nemzetközi, de mindenképpen országos voksú volt. A külföldi zenekarok között hazai együtteseink olykor átütő sikere figyelmeztet: jó lett volna, ha az elhangzott műsorokból lemezt (másutt így csinálják!) is készítenek. A zenekarok-megérdemelnék, a közönség örülne neki. (Képünkön: Carmel Jones, aki először lépett fel hazánkban.) (Fóris László felvétele) Tavaszi eső elől siettem a Színművészeti Főiskola Ódry-színpadának árkádjai alá, s ahogy ilyenkor lenni szokott, mindjárt ismerőssel akadtam össze. A váratlan találkozás alanyát jól ismerik a miskolci színházi körökben, munkáját szívesen emlegetik a miskolci gyerekek is., ö rendezte ugyanis néhány hónapja az évad egyik legsikeresebb előadását, a Hamupipőkét. Szóval Halasi Imrével, a főiskola negyedéves rendező szakos hallgatójával találkoztam. Első kérdésem nem Is lehetett más, mint az, hogy: mikor jön újra Miskolcra.— Egy-két hónappal ezelőtt készültünk a Vasas Művelődési Házba, ahol Tennessee Williams ..Múlt nyáron hirtelen” című darabját mutattuk volna be. De betegség miatt nem jött össze a dolog. Azért elég mozgalmas az életem: legalábbis az utazásokat illetően. Jártam Kassán, ahol nagyon lelkes társulattal találkoztam, és látogatást tettem hazánk több színházában. Miskolc- hoz őszinte, baráti szálak fűznek. — Véletlen, hogy éppen gyerekdarabot rendezett először Miskolcon? — Azt hiszem, hogy szerencsés voltam, amikor éppen ezt a gyerekeknek szóló művet kaptam meg. Előttük lehet a legjobban megbukni, s ők számítanak a legszigorúbb közönségnek. Pillanatok alatt ellankad a figyelmük, a szó szoros értelmében megunják az előadást, ha csak lazítunk is a színpadon. Az igazi hatást azon a kiállításon mértem le, amelyet az előadásról készült gyerekraj-v zokból rendetek. Bámulatos, hogy mennyi minden, menynyi karakter és jelenet megmaradt emlékezetükben. — Hogyan alakul a kapcsolata a jövőben a színházzal? — Miskolcon rendezem majd a diplomaelőadásomat. A darabot még nem határoztuk meg, Tennessee Williams-, Fejes Endre- és Beck- kett-mű szerepel a javaslatok között. Annyi bizonyos, hpgy az én igazi műfajom a pszichologizáló színházi rendezés, és ilyen indítékokkal választok majd darabot is. Nincsenek színdarab-álmaim, csakis színházi álmaim vannak. Ügy hiszem, hogy a rendezés nem foglalkozás, hanem életforma. VADAS ZSUZSA országi nemzetiségek 1918 utáni, s főleg a felszabadulást. követő helyzetének széles körű vizsgálatára. A terv szerint elkészítik Kelet-Euró- pa történeti térképsorozatát, amely megkönnyíti majd mind a történeti, mind a földrajzkutatást, -oktatást. Fontos feladatként szerepel a kelet-európai irodalomtörténeti szintézis előkészítése is. Hangsúlyozott figyelmet fordítanak a kelet-európai irodalmak közös, párhuzamos és eltérő jegyeinek vizsgálatára. Kiemelt téma: Ke- let-Európa összehasonlító gazdaság- és társadalomtörténeti vizsgálata a XVIII— XX. században. fekete-fehér ellentéteiben látó szemlélete mennyire torzít, az csak a befejezéskor derül ki. Háború van, s a világ felborult rendjében az intézet mai szemmel táján merevnek tűnő szigora mintegy „felértékelődik”, hiszen éppen ez: a „merevség” óvja szinte az utolsó pillanatig az emberi értékeket: a humánumot. a tradíciókat. Ez a világ hullik szét Gina körül. Nem csoda, hogy ő: az elkényeztetett úrileányka nem érti, mi is történik körülötte, az ellenállási mozgalomban részt vevő apjával. Nem éptik a felnőttek sem. Pontosabban nem mind. Szabó Magda akkor lép túl a leány regények sablonjain, amikor a benti (intézeti) világot ütközteti a kintivel. Lényegében a romantika sablonját, pl. a leányszökte- tést a „talpára állítja”, mintegy ironikusan zárójelbe teszi. Átértékeli, „leszállítja a földre” a hős fogalmát-figu- ráját is, hiszen éppen a lányok előtt nevetséges latintanárról (Garas Dezső szép alakítása), a vidámkodó szépKárolyidokumeníumok kerestetnek A Károlyi Mihály emlékének megőrzésére létesült kuratórium a közelmúltban — Károlyi Mi- hályné elnökletével — újjáalakult. A kuratórium — egyebek mellett — feladatának tekinti, hogy figyelemmel kísérje a Károlyi hagyatékába tartozó és a rá vonatkozó dokumentumok és tárgyi emlékek megőrzését, fel- használását. Szorgalmazni kívánja a közgyűjteményekben, illetve Magyarországon vagy külföldön magánkézben levő Károlyidokumentumok és -emlékek számbavételét, katalogizálását, valamint a külföldön őrzött dokumentumok másoltatását. E cél megvalósítása érdekében felhívással fordul mindazokhoz, akik Károlyi Mihálytól származó levelek, dokumentumok, személyére vonatkozó írások vagy vele kapcsolatos tárgyi emlékek birtokában vannak; közöljék ezt a kuratórium titkárával, Szűes Lászlóval (1034, Budapest, Alkotmány utca 2.) asszonyról (Ruttkay Eva), a szigorú diakonisszáról (Piros Ildikó) derül ki, hogy ők a hús-vér emberek, ők azok, akiknek normális érzéseik- indulataik vannak, megőrizték a józan ítélőképességüket, cselekvési szabadságukat és képességüket. Mindez éppen az „Abigél-rejtély” megfejtése során derül ki, mint ahogyan az is, hogy lényegében az ő gazdag fantáziájuk teremtette meg Abigél figuráját. Azt az álmot, mesét, amely az események sodrában valóságosabb és hatékonyabb lett, mint a tradíciók, a „rend”, a hétköznapok józan valósága. Ez: a romantikus elem adja meg a tévéprodukció varázsát, feszültségét is, a rejtvényfejtés izgalmát, noha a cselekmény maga egyszálú és alig motivált. Zsurzs Éva rendezésének a színészvezetés, -választás a legnagyobb erénye, de nincs terünk arra, hogy minden alakítást elemezzünk, méltassunk. Abigél fogalommá vált, mint Columbo. Tenkes stb. Ez a film legnagyobb dicsérete. (horpácsi) Miskolcon is Nyári egyetem ló városban Egyetemként folytatja munkáját ez évtől a miskolci nyári szeminárium, így júniustól augusztus végéig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak 16 városban 17 nyári egyeteme várja hallgatóit. Idén is gazdag program részvevői lehetnek az érdeklődők. Elsőként az óvodapedagógiai nyári egyetem nyitja meg kapuit Kecskeméten június 26-án. A szocialista életmód és a művelődés a témája a miskolci előadásoknak, amelyeken szó esik a szocialista brigádok szerepéről is. Ismét várja hallgatóit Gyulán, immár tizenhatodszor, az eszperantó egyetem, és huszonkettedszer nyílik meg a soproni környezet- védelmi egyetem. A Balaton világáról és ' Veszprém történelméről szólnak a balatoni egyetem előadásai Veszprémben. Esztergomban a gyermek hallásának és zenei írás—olvasási készségének fejlesztésével foglalkoznak a Kodály-mód- szer eszközeivel, Salgótarjánban pedig a fiatalok érdekképviseletéről, érdekvédelméről tartanak előadássorozatot. Ezúttal Pécsett rendezik meg a népek barátsága egyetemet, Keszthelyen a mezőgazdaság, Budapesten pedig a népgazdaság kérdéseiről esik majd szó. A magyar nyelv és irodalom szépségeit tárja fel a harminchatodszor megnyíló debreceni egyetem; Krúdy Gyulát és korát mutatják be a nyíregyházi előadások. Az öreg hölgy más időpontban \ Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága közli, hogy technikai okok miatt, Az öreg hölgy látogatása április 25-i, keddi és 26-i szerdai előadását elhalasztja. Az április 25-rc váltott jegyek és a Gárdonyi ifjúsági bérlet május 23-án, kedden, az április - 26-ra váltott jegyek és a Radnóti I ifjúsági bérlet pedig május 24-én, I szerdán érvényesek. A téma: Kelet-Európa Történelmi múltunk és jelenünk, irodalmunk, nyelvünk, népművészetünk ezer szállal fonódik a kelet-európai népek múltjához, életéhez; a számtalan összekötő kapocs, s a sajátos vonások feltárása intenzíven foglalkoztatja a hazai kutatókat. A kutatásokat most összehangolják: ezért alakult meg az MTA kelet-európai és nemzetiségi komplex bizottsága — mondotta Nieder- hauser Emil, a bizottság elnöke a tegnapi alakuló ülésen. A résztvevők áttekintették az V. ötéves terv időszakára készített kutatási programot. Nagy figyelmet fordítanak például a magyar. Két héten keresztül találgatta a néző, míg végül vasárnap este megtudta, hogy ki is Abigél. Ez az érdeklődés már önmagában is minősít, mint ahogyan a sajtó élénk reagálása Is (lásd a Zsurzs Évával készített interjúkat a Népszabadságban, Hétfői Hírekben stb.). Ez az élénk érdeklődés nem mást jelez, mint azt, hogy a nézők igenis „ki vannak éhezve” romantikus, fordulatos és érzelmes történetekre, a mesére, s hálásak, ha ezt az igényt elfogadható szinten kielégítikSzabó Magda ifjúsági regénye nem csúcsteljesítmény. Éppen az hiányzik a regényből, ami az írónő legnagyobb erőssége: az elmélyült lélektani elemzés. A forgatókönyvíró Szabó Magda „sztorija” viszont sokkal izgalmasabb, mint maga a regény. Kitűnő dolog, hogy a protestáns leánynevelő intézet zárt és szigorú világát először éppen az új növendék: Vitay Georgina (Szerencsi Éva szép alakítása) riadt szemével látjuk, láttatja a rendező. A néző hamar azonosul is ezzel a nézőponttal: meglehetősen riasztónak, barátságtalannak látja a „Matu- lát”. Hogy ez: a kamasz leegyszerűsítő, a világot csak Várják a jelentkezőket Filmkor Görömbölyön Várják leendő használóikat a görömbölyi Budai Nagy Antal Művelődési Ház jó egy hónapja alakult amatőr filmkörének felszerelései: aYashi- ca S r.-as filmfelvevő, a Canon S 8-as hangosfilmfel- vevő, az Eumig filmvetítők, magnetofonok, a montírozóasztal, és a többi eszköz, ami a filmkészítéshez szükséges. A filmkör — nevük: Super 8 Filmstúdió — jelenleg a tagtoborzás gondjával küzd, mindössze nyolcán vesznek részt a foglalkozásokon. Egyelőre hetente jönnek ösz- sze, kéthetenként Gulyás László, a Vasas Művelődési Központban működő filmkör vezetője tart előadást. Ha majd megkezdődik az igazi munka, a forgatókönyvírás, forgatás.' a filmek kidolgozása, természetesen ezek a találkozások sűrűsödnek, csendes alkotó környezet, jól felszerelt műhely áll az amatőr filmesek rendelkezésére. Bárki tagja lehet a görömbölyi filmstúdiónak, aki kedvet. tehetséget érez a filmezéshez. A próbafelvételek, gyakorlások utáni első komoly munkájuk a Gárdonyi Művelődési Házban a nyár közepén rendezendő, Borsodi fonó elnevezésű, háromnapos folklór-rendezvény filmre vitele lesz. Addigra bizonyára létrejönnek az alkotócsoportok, rendezővel, operatőrökkel, asszisztenssel, mindazokkal, akik egy film elkészítéséhez szükségeltetnek. A görömbölyi Super 8 Filmstúdió várja a jelentkezőket, hogy a korszerű felszerelés az értők kezében „munkaeszközzé” váljék. Sz— A mai magyar bábszínház A harminc éve alakult Állami Bábszínházát köszönti a Corvina Kiadónál erre az alkalomra magyar, angol és német nyelven megjelent „A mai magyar bábszínház” című kötet. A kötet gazdag, kifejező, színes és fekete-fehér képanyaggal dokumentálja az elmúlt három évtized fejlődését, a magyar és külföldi sikereket, és feleleveníti a legemlékezetesebb előadásokat. műsor KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.áj: MeiocuáKOAiéi. — Közben 13.10: Törvénykönyv. — 14.03: Egy göcseji notafa: Horváth Ferenc. — 14.13: Terülj, terülj, asztalkám. — 14.47: Éneklő lyusag. — 13.00: Hírek. — 15.10: Horváth naszló leivételeiből. — l„.i4: Magyaran szólva ... — 16.00: Ütközően. — 16.03: Kársán a kürtszó! — 16.35: Kórusok magyar kohók Verseire. — 17.00: Hírek. — 17.07: Fiatalok stúdiója. — 17.32: Holnap közvetítjük... — 18.00: A Szabó család. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Áz Állami Népi Együttes felvételeiből. — 10.49: Az utolsó mohikánok. — 20.19: A mikrofon előtt: Huszil Péter. — 21.05: Húszas stúdió. — 22.M: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A Lipcsei Ra-uo szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben 22.57: Meditáció — a csapatmunkáról. — 23.51: Két gregorián ének. — 24.00: Hírek. — 0.10: Máté Péter tancda- laiból. jós népi zenekara játszik, Lászlc Annie nótákat énekel. — 12.30 Hírek. — 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból. — 12.50: Magyái előadóművészek Haydn-felvéte. leiből. — 13.28: Barkácsolóknak, — 13.33: Schumann négykézeí zongoradarabjaiból. — 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenes délutánja. — 18.00: Harminc pere rock. — 18.30: Hírek. - 18.33: Beszélni nehéz. — 18.43 Valahol délen. Részletek Kernén;, Egon—Erdödy János operettjéből, — 19.14: Véleményem szerint. — 19.24: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Mindenki könyvtára. — 21.03: Népzenekedvelők- nek. — 21.33: Barangolás régi hanglemezek között. — 21.53: Barátság slágerexpressz. — 22.30: Hírek. — 22.33:1 Tíz perc külpolitika. — 22.43: Nóták. — 23.30: Varázskeringő. — 24.00: Hírek. nyel. — József Attila Klub- könyvtár (12—20): Szabados Árpád grafikái, — Herman Ottó Múzeum (10—18); Ember és munka. — Ősök és istenek. — Miskolci Képtár (10—18); A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállitás. — Mokri Mészáros Dezső-emlékki- állítás. — Herman Ottó-emlékház (10—18); Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—17); A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—17): Déryné Széppataki- Róza- és Lévay József-emlékszobák. FILMSZÍNHÁZAK BEKE Ruszalka meséje Mb., szí. bolgár—szovjet film Kezdés: f4 órakor Vadember Mb., szí. francia film Másfél helyár! Kezdés: hnfl, 8 óirakor KOSSUTH A választ csak a szél ismeri Mb., szí. NSZK—francia film Kezdés: f3, hn5, 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Iszony Magyar film 10 éven felülieknek! Kezdés: f3, 17 órakor FÁKLYA A közös bűn Szí. magyar film Kezdés: f5, f7 órakor PETŐFI A fekete rák ollójában Szi. szovjet film Kezdés; Í3, Í7 órakor SZIKRA K. O. Szí. magyar film Kezdés: 5, 7 órakor TÁNCSICS Miskolci rádió; 17.00; Hírek, időjárás — Fiatalok zenés találkozója. Szerkeszti: Varsányi Zsuzsa. — Szociológia a termelés szolgálatában. Riporter: Juhász Péter. — 18.00—18.30: Észak-magyarországi Krónika. (Jubileumi Vörös Vándorzászlót kapott a Lenin Kohászati Művek. — A B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. tárgyalta.) — Palló Imre operaáriákat énekel. — 18.25—18.30: Hírek, lapelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hírek. — 16.35: Közös erővel. — 16.50: Tízen Túliak Társasága. — 17.30: Mindenki iskolája. — 18.35: Leningrádl séta. — íg.io: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00:: - Autók és emberek. — 20.45: Emma. —21.30: Színházi Album. — 22.30- Tv- híradó 3. Televízió. 2. műsor: 20.01: Korok, versek ... — 20.40: Rohan az idő. — 21.00: Tv-hlradó 2.— 21.30: Eltelt egy nap. Szlovák televízió: 15.10: Hírek. 15.15: Iskolásoknak. — 16.50: A podpolyánai fiú. — 17.20: Gyermekbalesetek. — 17.35: Hétköznapi szavak. — 18.00; Dalok. — 10.15: A Szovjetunió története.— 19.00: Híradó. — 19.30; Fuss, hogy el ne szaladjon! — 21.30: Híradó. — 22.00: Hangverseny. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18); Anna Margit íestméGulliver Mb., szi. angol film Kezdés: f5, í7 órakor SAGVARI Apám néhány boldog éve Szi. magyar film Kezdés; 5, 7 órakor GÖRÖMBÖLY—KRÚDY Az akasztani való bolond nő MU.. szi, francia film Felemelt helyár I Kezdés: 6 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. — 8.57: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. — 9.12: Beszélni nehéz, — 9.24: Grazi.ella Sciutti és Alek- szandr Vegyernyikov énekel. — 10.00; Hírek. — 10.05; „Nyitni- kék.” — 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.55: Zenekar! muzsika. Petőfi rádlő: 8.00: Hírek. — 8.03: Ruzitska Ignác verbunRo- saiból, Serly Lajos nótáiból. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Ella Fitzgerald és Adamo énekel. — 9.30: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.30- Hírek. 11.33: A Szabó család. Televízió. 1. műsor: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. —10.00: Delta. — 10.25: Emma. — 11.10: Most mutasd m«g! — 11.40: utak és kalandok.