Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-25 / 72. szám
Mindenféle Húsvéti tréfák (Mező István rajza) Sakál és barátfóka is Teve, víz nélkül A tevék igen hosszú időn át kibírják víz nélkül: a külső hőmérséklettől függően egy-nyolc hétig. Ennek azonban ne.n az az oka. hogy — mint általában hiszik —. vizet tárolnak púpjukban, haem az. hogy szinte egyáltalán nem verejtékeznek. Aforizmák Az energia megmaradásának törvénye: ne sürögj-fo- rogj sokat. * A mechanika „aranyszabályakenés nélkül nem jutsz messzire. * A szabályok mindenki számára egyformák — csak a kivételek különbözőek. * Vannak olyan emberek, akiknek mindig az arcukra van írva, mit gondol rólad a főnök. # Gyakran azoktól kell a legjobban óvakodnunk, akik vigyázzban állnak előttünk. * A jó vezetőnek jó munkatársai vannak. A gyengének — nál~ is gyengébbek. Feledés előtt Az e^yik montreali (Kanada) bár pultján egy tábla a következő diszkrét utalást adja: „Ha inni akar, hogy feledjen, kérjük, tizes: en előre”. Kritika Az egyik londoni színház körkérdést intézett látogatóihoz. Azt akarta tőlük megtudni: „Mi gyakorolja önre a legnagyobb hatást a színházlátogatás során?” Az eredmény elképesztő volt. A megkérdezettek fele a következőt válaszolta: „A parkolás !” A Ropotamói Nemzeti Park a hasonnevű folyó partján, a Fekete-tenger menti Szozopoltól délre terül el; Arkutino-t, Mor- szki Pelin-t, Vodnite Lilii-t — a vízililiomok lelőhelyét és Szmijki Osztrovót, a kígyószigetet. A rezervátumot keletről a tenger, nyugatról és délről erdők határolják, amelyek a Sztrandzsa-hegység nyúlványáig terjednek. A Nemzeti Park 850 hektáros területének túlnyomó részét — 88 százalékát — erdőségek, 7,5 százalékát pedig vizek alkotják. A természetvédelmi területen több ritka állatfaj él. Erdeiben bőven van gím- és dámszarvas, őz, róka, nyest, mókus. Található itt vaddisznó, borz, még sakál is. A vizek állatai közül honos a vidra, a folyótorkolatnál a ritkaságnak számító barát- fóka. A fauna érdekessége még az igen változatos madárvilág, köztük sok ragadozómadár. A ritkaságok között említést érdemel a fekete szarka. A folyó mocsaras vidéke a szürkegémek fészkelőhelye. A Ropotamói Nemzeti Park különleges növény- és állatvilága, természeti szépségei sok látogatót vonzanak Bulgáriának erre a festőién szép vidékére. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva. — 12.45: Melódiakoktél. — Közben 13.30: Dokkmunkások. — 14.00: Nóták. — 14.30: A Központi Bizottság mezőgazdaságról szóló határozata után. — 15.00: Hírek. — 15.05: Üj Zenei Újság. — 15.40: A Magyar Rádió és Televízió énekkara madrigálokat énekel. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Beethoven: VII. szimfónia. — 18.09: Népdalkórusok. — 18.30: Hírek. — 18.40: Közvetítés az Ü. Dózsa—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 18.45: A zongoraművészet első aranykora. — 19.26 : A szeptemberi vendég. — 20.06: örökzöld dallamok. — 21.13: Krimikedvelőknek. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.25: A beat kedvelőinek. — 23.10: Századunk zenéjéből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.00: Bogár István fúvósmüveiből. — 12.15: Közvetítés a Magyarorszag— Svájc jégkorong VB-mérkőzes- rol. — 12.30: Hírek. — 12.33: Schumann: A-dúr vonósnégyes. — 18.05: Amerika szovjet szemmel, a Szovjetunió amerikai szemmel. — 13.30. Operakorusok. — 14.00: Napraforgó. — 15.00: Három Suppé-nyitány — világhírű karmesterek vezényletével. — 15.25: Orvosi tanácsok. — 15.30: Hírek. — 15.33: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 10.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 16.55: ötórai tea. — 17.40: Közkívánatra! — 18.50: Sportkrónika. — 19.22: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Könnyűzenei olimpia. — 20.00: Népi muzsika. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Verdi: Az álarcosbál. — 22.49: Hírek. — 22.52: Corellimüvek. — 23.10: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Hírek, időjárás. — Zenés hétvége. — Közben: El szeretném mondani .. . — a Miskolci Nemzeti Színház tegnap esti Dürrenmatt- bemutató járói. Gyárfás Imre jegyzete. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Kis Jankó Boripályázat. — Tavaszi meszelés.) — Szombat délután . .. Zenés magazin. (Szerkeszti: Antal Magda és Nagy István.) — Hírösszefoglaló, lap- és músorelö- zetes. Televízió, l. műsor: 13.35 Mozgás- és viselkedésformák az állatvilágban. — 14.00: A ..Tigris- brigád’". — 14.55: Videoton—Pécsi MSC bajnoki labdarúgómérkőzés. — 16.50: Hírek. — 16.55: Az első 365 nap a gyermek életében. -~ 17.25: Prima- vera. — 17.45: A másik 12 óra. — 18.25: Portré — lóval. — 18.40: Egymillió fontos hangjegy- — 19.10: Stop! — 19.15: Cicavízió. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gusztáv türelmetlen. — 20.05: örökzöld dallamok. — 20.35: retthely. — 22 00: Bartók: Concerto. — 22.40: Tv-híradó 3. — 22.50: Petulia. Televízió, 2. műsor: 20.01: Két vigopera. — 21.20: Tv-híradó 2. — 21.40: A jégtörő. — 22.10: Parker, a komornyik. Mértékletesség... Cadenas, francia bortermelő városka polgármestere harcot folytat az ellen a széles körben elterjedt nézet ellen, hogy a bor mindenki számára egészséges. Egészségügyi rendőri hatáskörénél fogva megtiltotta, hogy ilven- "íjta italokat adjanak a csecsemőknek is. Az indoklásban a következő állt: „Az embernek végül ' is életében valamennyi tejet is kell innia’. Megszünteti a színvakságot A nyolc és fél millió, színvakságban szenvedő amerikai, főképp férfi, legtöbbje betegséget nem tartja súlyos csapásnak, legfeljebb kellemetlenségnek. De az olyan munkakörök esetében, mint a teherautóvezetés, vagy egy elektronikai üzemben végzett munka, ahol az alkatrészeket színekkel jelölik, e szervi baj az alkalmazás komoly és néha döntő akadálya. Most azonban Harry I. Zeltzer. egy walthami optikus, színhibamentes, kemény műanyag kontaktlencséjével az akadályok legalább egy részét el lehet hárítani. „Ez a lencse életmentő” — mondotta az egyik színvak gépkocsivezető, aki nem tudott jogosítványt szerezni, míg meg nem kapta az új lencséket. „Ifa láttam, hogy világít az útjelző lámpa, meg kellett állnom, mert nem tadtam, hogy melyik szín ég. Most azonban már meg tudom különböztetni a piros és a zöld fényt.” Zelter lencséjét, amelyet a színvakságért felelős kromoszóma után X- Chromnak neveztek el, bárki használhatja, kivéve azokat, akik nem tudják elviselni a kemény lencséket, vagy kettőslátási problémáik vannak vagy kancsalok. Az X-Chromma! kapcsolatos kutatások 15 évvel ezelőtt kezdődtek, amikor az optikus a búvárok számára a víz alatti látás javításának módjait tanulmányozta. Tudta, hogy a víz alatt mindenkinek a látása romlik, majd rájött, hogy különböző színszűrők visszadhat- ják a látásélességet. A búvárok jobban el tudták választani a tárgyakat a háttértől, mert a szűrők a különböző színeknek megfelelően világosabbá, vagy sötétebbé tették őket. Ezeket az ismereteket a szín vakságra alkalmazva úgy vélte, hogy a rubinpiros árnyalatú lencsék a leghatásosabbak a színvakság legáltalánosabb esetére, amikor a betegek a pirosat és a zöldet nem tudják megkülönböztetni egymástól. A jobb- és balkezességhez hasonlóan, az embereknél az egyik szem mindig erősebb. Zeltzer felfedezte, hogy csak a gyengébb szemnek van szüksége lencsére a Iá: ás javításához. Elmagyarázta, hogy az erősebb szem helyesen közvetíti majd az agynak a pontosan érzékelt színeket, például a kéket és a sárgát, míg a kezelt szem az addig rosz- szul látott színeket, a pirosat, a zöldet, barnát és a szürkét alakítja majd át érzékelhető árnyalatokká. A gyengébb szemen alkalmazzuk az X-Chromot. mert nem akarjuk túl sokat bolygatni a látóidegeket — mondotta Zejtzer. Dadogjon a főnök... Egy brüsszeli lapban a következő álláshirdetés volt olvasható: „22 eves gyorsíró. szőke, kezdő, azonnali foglalkozást keres. Kissé dadogó főnökök előnyben”. A rabló almája Egy nőnek öltözött férfi Kaliforniában 20 perc alatt két bankot rabolt ki. Menekülése előtt mindkét alkalommal egy pirospozsgás almát nyomott a bankalkalmazottak kezébe. A gyümölcsöt a rendőrség lefoglalta — ujjlenyomatok keresése céljából ... Szlovák televízió: 13.30: Copperfield Dávid. — 14.25: Csináld magad! — 14.35: Publicisztikai magazin. — 15.20: Bábjáték. — 15.45: Rozsnyói történetek. — 16.25: Dukla Jihlava —Poldi Kladno bajnoki jégka- rong-mérkőzés. — 19.30: Híradó. — 19.30: A vesszőkosár titka. — 20.00: Egy nyár a cowboy- jal. — 21.30: Karel Gott énekel. — 22.30: Sporteredmények. — 22.40.: Csipetnyi só. Miskolci Nemzeti Színház (7): Az öreg hölgy látogatása. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Közép-szlovákiai és „Befagyott” a Lehel MVSC—J. Lehel 3:0 (9,4,5) Ugyancsak tartottak a nagynevű ellenféltől a miskolci röp- labdás szakemberek, s a találkozó előtt valószínűleg kiegyeztek volna egy nagyon szoros, 3:2-es győzelemben is. Erre vallott az a válasz, melyet Homola György edző adott a „Ki nyer ma?” kérdésre: „Hat óra körül majd megmondom . . Az MVSC lányai azonban nem vártak két órát; 50 perc is elegendő volt nekik a csattanós feleletre, a pompás, talán senki által sem várt fölényes győzelemre ! Az idegesen kezdő hazaiakkal szemben három perc alatt 4 pontos előnyt szereztek a vendégek! A mezőnymunka élénkebbé válása és négy ügyes ejtés azonban aránylag gyors egyenlítést hozott S ez megnyugtatta a zöld-fehéreket, ugyanakkor megmutatta; a Lehel már csak árnyéka régi önmagának! Az MVSC egyre bátrabban ütött — különösen 7:7 után lendültek bele —, háló.iáté- ka is nagyot javult, s biztosan szerzett játszmaelőnyt. A miskolciak lendülete a második játékrészben sem tört meg, s jóllehet két támadónyl(ásból a Lehel szerzett vezetést; jó ütésekkel sorozatban nyolc pontot ért el a Vasút! A vendégek játékán az időkérések és az igen gyakori játékoscserék sem segítettek és a mindjobban mezőnyöző, támadásait gondosan szervező és a befejezésekben is lényegesen határozottabb MVSC meglepően könnyeden növelte előnyét. A befejező játszma is fordított képet adott a várakozáshoz képest. Mintha a Lehel lett volna az újonc és az MVSC a sokéves NB I-es tapasztalattal rendelkező ellenfél. A hazaiak ismét sorozatban érték el a pontokat a teljesen alárendelt szerepet játszó jászberényiekkel szemben, akik csak akkor voltak eredményesek, amikor a zöld-fehérek a hallatlan lelkes rohanásban szabadon hagyták a hátsó sarkokat. Végeredményben váratlanul könnyű győzelmet aratott az újonc, s teljesen megérdemelten. A kitűnően játszó miskolci együttesből is ki kell emelni Hegedűsné, Bodolniné és Le- isztné csupaszív és eredményes játékát M. Gy. észak-magyarországi képzőművészek kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Ősök és istenek. — Miskolci Képtár (10—18) : A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Mokri Mészáros Dezső-emlékki- áliitás. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. Filmszínházak: Béke (14, hn6) : Gulliver utazásai (Mb. szí. angol-belga). — (8) : A vasárnap messze van (Szí. ausztráliai) — Kossuth (f3, hn5, 7) : A vadember (Másfél helyár! Mb. szí. francia). — Hevesy Iván Filmklub (5): Ludwig 1—II. (16 éven felülieknek! Dupla helyar! Szí. olasz—francia). — Fáklya (f5. f7): Jelszó: A puszták angyala (Mb. szovjet). — Petőfi (6): Pillangó l—II. (18 éven felülieknek! Dupla és másfél helyár! Szí. amerikai). — Szikra (5. 7) : Zsaru-történet (16 éven felülieknek! Felemelt helyár! Mb. szí. francia—olasz). — Táncsics (f5, í7): A sólymok vezetője (Sz. szovjet). — Görömböly-Krúdy (6): Felkelők álruhában (Sz. NDK). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Útközben. — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.26: Artur Rubinstein Chopin-műveket zongorázik. — 9.00: Ejhaj, lányok, múlik a hu/3Vét.. . — 9.25: Landlerek fúvószenekarra. — 9.45: Szerkesztői üzenetek. — 9.54: Útközben. — 10.00: Hírek. — 10.03: Három szegény szabólegény. — 10.57: Visszajött a répa. — 11.14: Vasárnapi koktél. — 13.00: Egy korty tenger. — 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 14.00: Radiólexikon. — 14.30: Régine Crespin és Theo Adam énekel. — 15.00: Hírek. — 15.08: Útközben. — 15.17: Százhúszat verő szív. — 16.13: Közvetítés a Magyarország—Olaszország jégkorong VB-mérkőzésről. — 16.37: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. — 17.00: Hírek. — 17.05: Útközben. — 17.10: A Rádió lemezalbuma. — 18.30: Hírek. — 18.40: Útközben. — 18.45: Remekírók — remekművek. — 19.49; Harminc perc alatt a Föld körül. — 20.19: Kerekes Tóth Erzsébet és Béres Ferenc népdalokat énekel. — 20.43: Gluck: Iphigenia Taurisban. — 23.06: Romantikus kamarazene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Hírek. — 8.33: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: örökzöld dallamok. — 10.07: Kék álarc. — 10.30: Hírek. — 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 11.30: London tüzei. — 12.30: Hírek. — 12.33: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 12.55: A nagyotmondó Fecsegi. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: En láttam, neked hogy tetszett? — 15.30: Hírek. — 15.33: Nóta- kedveloknek. — 16.30: Az ismeretlen Operahaz. — 17.02: Ötórai tea, — 17.5o: Mit üzen a Rádió? — 18.30: A vasárnap sportja. — 18.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 19.00: Énekszóval, muzsikával. — 19.22: Jo estei, gyerekek! — 19.30: Hírek. — 19.83: sporthírek. — 19.38: Kritikusok íoruma. — 19.48: Kony- nyuzenei olimpia. — 20.18: Gyermekkorom. — 21.0ó: Szenemj térképolvasás. — 21.16: Siager- muzeum. — 22.05: Sanzonaiouin. — 22.30: Hírek. — *22.33: öüi Baba. ReszieieK. — 23.49: Köny• nyuzene — hangszerszoiók. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Vasárnapi tvionma. — Riporternapió. — varaKOzasok. Szerkeszti: Jakab íviana. — Verseny Közben, mérkőzésén! A Miskoici studio zenes sporiníraaoja. — Musor- eiozetes, időjárás. Televízió, 1. műsor: 8.05: Téve torna. — b.iü: iviiiicieiiKi iskolája. — 9.15: zseoleve. — 9.4o; .,ni\NG-osKodo”. — 10.15: Mindent bele! játékos sporaeteike- do. 11.13: Mi es Vulkan. — I3.jö: Gusztáv türelmetlen. — 14.00: jégkorong Vb. — iö.2ü: Notaszó. — 16.40: Műsorainkat ajánljuk. — 17.10: A magyar nyelv Hete. — 17.40: A gyuiai var. — 17.55: Most mutasd meg! — 18.40: Esti mese. — 18.50: Tevétorna. — 19.00: A Hét* — 20.00: Hírek. — 20.05: Moi taaella. — 21.35: Sporthírek. — 21.45: A tv a zene otthona. — 22.10: Hírek. — 22.15: Regi filmslágerek. Madame Curie. Szlovák televízió: 14.05: A vadlibák hivasa. — 14.30: Termé- szetiilm. — 15.00: Az aranykalászok. — 16.20: Hírek. — 16.35: Klubélet. — 17.15: a nagyváros fényei. — 19.00: Híradó. — 19.30: A vasárnap verse. — 19.35: Fogadás. — 20.35: Rose Marie. — 22.20: Sporieredmények. — 22.30: Amikor a csorbaiak és a va- zseciek megbirkóztak egy bikáért. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Az öreg hölgy látogatása. Kiállítások: azonos a szombatival. Filmszínházak: Béke (f4, hn6): Gulliver utazásai (Mb. szí. angol-belga). — (8): Meghívás egy gyilkos vacsorára (Másfél helyár! Szí. angol). Matiné (nlO. nl2): A kincses sziget (Mb. szí. angol). — Kossuth (f3. hn5, 7): A vadember (Másfél helyár! Mb. szí. francia). Matiné (9. 11): Gulliver utazásai (Mb. szí. an- gal—belga). — Hevesy Iván Filmklub (5): Ludwig I—II. (16 éven felülieknek! Dupla helvár’ Szí. olasz—francia). — Mesemozi (10): Szivárvány (Mb. szí. szovjet). — Fáklya (f5, f7): Jelszó: A puszták angyala (Mb. szovjet). Matiné (fio, f 12): Mágnás Miska (Szí. magyar). — Petőfi (6): Pillangó I—ll. éven felülieknek! Dupla es másfél helyár! Szí. amerikai). Matiné (10): Halló, öcsi! (Szí. magyar). — Szikra (5, 7): Zsarutörténet (16 éven felülieknek! Mb. szí. francia—olasz). Matiné (9, 11): Furcsa zálogtárgy (Mb. szovjet). — Táncsics (13. fö, f7>: A sólymok vezetője (Szí. szovjet). Matiné (10): Vágta a völgyben (Szovjet). — Tapolca-Ady (f4) : Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja (Felemelt helyár! Mb. szí. amerikai). — Görömböly-Krúdy, matiné (10): A koppányi aga testamentuma (Szí. magyar). — Ady Műv. Ház Klubmozi, matiné (10) ; Három mogyoró Hamupipőkének (Mb. szí. NDK). — Pereces (6): Focizzon, aki tud (Mb. szovjet). — Hámor (6): Az elítélt (Mb. lengyel). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.11: A Ra«ekó Dalszínháza. — 8.45: A Csehszlovák Néphadsereg Központi Zenekara játszik. — 9.14: Profán litánia. — 9.24: A hét zeneműve. — 10.03: Üj Fülharmoniku- sok Klubja. — 11.10: Bach-mű- vek. — 12.05: Édes anyanyelvűnk. — 12.10: Tánczenei koktél. — 12.55: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.50: Tavaszi szél vizet érászt. — 14.20: Fischer Annie zongorázik. — 15.13: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 15.50: ördögváltozás Csíkban. — 16.08: Magyar operaénekesek. — 17.10; Rádiószínház. — 18.08: Bemutatjuk új lemezünket. — 18.45: Színházi világnap. — 21.18: András Béla: Virágénekek. — 21.30: Ünnep és szabad idő. — 22.15: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. — Közben; 22.56: Virágénekek. Petőfi rádió: 7.00: Reggeij hangverseny. — 8.05: Népdalok. — 8.55: Harminc perc rock. — 9.25: Mit üzen a Rádió? — 10.00: László Margit és Melis György operettfelvételeiből. — 10.33: SÍá- germúzeum. — 11.33: Színes népi muzsika. — 12.25: Kis magyar 'néprajz. — 12.33: Kié a mándi műemléktemplom? — 12.53: Könnyűzene. — 13.05; Rügyfakasztó Benedek. — 14.00: Húsvéti kívánságműsor. — 17.00: Egy hazában. — 17.33: Új nótafelvételeinkből. — 17.57: Moszkvai slágerkoktél. — 18.30: Zeneközeiben. — L9.33: Könnyűzenei olimpia. — 20.03: Népszerű melódiák. — 21.22: Egy rádiós naplójából. - 22.33: Derűre is derű. — 23.03: örökzöld dszessa- melódiák. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Hagyományok., népszokások. A stúdió vidám, zenés húsvéti műsora. Szerkeszti: Paulovits Ágoston. — 18.20. Sport. Televízió, l. műsor: 3.5«; Tévétorna (ism.). — 9*05: Csak gyerekeknek! — 9.40: Csizmás kandúr. Mb. japán rajzfilm. — 10.55: Légpárnás hajóval keresztül Nyugat-Afrikán. — 11.85: Prokofjev: Péter és a farkas. Zenés mese. — 14.13: Midem gala ’76. — 15.20: Mikszáth Kálmán: A fekete város. VII'4. rész: Rozali. — 16.15: Műkorcsolya VB. Gálaműsor. — 17.15: A világ cirkuszai. — 18.10: Reklánv- müsor. — 18.15: Botrány az operában. Mb. amerikai film. — 19.40: Esti mese. — 19.50: Tévétorna. — 20.00: Hírek. — 20.05: G. B. Shaw: Warrenné mestersége. Színmű két részben, 4 képben. A Madách Színház előaaa- sa, felvételről. — 21.55: Hírek. Szlovák televízió: 8.00: Tv- híradó. — 8.15: A legyőzhetetlen Vilma. — 8.45: Lesz majd nemulass ! — 8.55: A boldog királylány. — 9.40: Aranykapu. — 10.35: Mi van veled? — 11.45: Tavaszi népszokások. — 14.50: Tv-híradó. — 15.05: Sevcovic: Fatime és Omar. — 16.40: Húsvéti vakáció. — 13.00: Az orosz csipke. — 18.10: Folklórműsor. —- 18.40: Esti mese. — 18.50: Időjárásjelentés. — 19.00. Tvhíradó. - 19.40: Kegyetlen szerelem. — 20.50: Vidám jégrevü. — 21.40: Buzassy; Kitartó szerelem. Tévéjáték. Filmszínházak: Béke (±4. hn6) : Gulliver utazásai.. (Mb szí. angol—belga). — (3): Meghívás egy gyilkos vacsorára (Szí. angol. Másfél helyár! 14 éven felülieknek!). — Kossuth (f3. hn5, 7): A vadember. (Mb. szí. francia. Másfél helyár! 14 éven felülieknek!) Matiné (9. 11): Gulliver utazásai (Mb. szí. angol- belga). — Hevesy Iván Filmklub (5): Ludwig I—II. (Szí. olasz—francia—NSZK. Dupla helyár! 16 éven felülieknek!) — Fáklya (f4, f6): A farmer felesége. (Szí. amerikai. 14 éven felülieknek!). — Fáklya Filmklub (f8): Csoda Milánóban. (Olasz.) — Petőfi (f5. f7): A Scotland Yard vendége. (Mb. szí. angol. Másfél helyár! 14 éven felülieknek!) — Szikra (3): Cirkusz a cirkuszban. (Mb. szí. csehszl.—szoviet). — (5. 7): A rendőrnő. (Mb. szí. olasz. Felemelt helyár! 16 éven felülieknek !) — Táncsics (f4) : A közös bűn. (Magyar). — Táncsics Filmklub (6): Ludwig I—n. (Szí. olasz—francia—NSZK. Dupla helyár! 16 éven felülieknek!) — Pereces (6): Focizzon, aki tud. (Mb szovjet). — Hámor (6): Az elítélt. (Mb. lengyel. 14 éven felülieknek!) — Tapolca-Ady (7): Sherlock Holmes, legkedvesebb bátyjának kalandja. (Mb. szí. amerikai. Felemelt helvárf 14 éven felülieknek!) — Görömböly-Krúdy (6): Pókfoci. (Szí. magyar. 14 éven felülieknek!) KEDD Kossuth rádió: 8.27: Az ember és környezete. III. rész (ism.). — 8.57: Zenekari muzsika. — 10.05: Gyermekeknek. — 10.33: Capua: A cigánylány. Egyfelvo- násos opera. — 11.18: Vladimír Horowitz ChoDin-műveket zongorázik. — 11.40: A Balogh család. Petőfi rádió: 8.05: Fúvósesztrád. — 8.33: Népi muzsika. — 9.33: Derűre is derű (ism.). — 10.00: A zene hullámhosszán. — H.sfts Látószög.