Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-23 / 70. szám
► ■ ■ * ■ ■ ■ m r ■«.....»W*1*»" ■ a miskolciaké a szó Nevenincs ügyintézők A jószerencse őrizzen meg mindenkit attól, hogy telefonon kényszerüljön ügyes-bajos dolgában intézkedni *— fakadt ki Cs. M. miskolci olvasónk. Tulajdonképpen mindennapos história fölött háborgott, s legkivált azért háborgott, mert mindennapos. — Felvilágosításra volt szükségem. Az illetékes: a tanácsi hivatal gyámügyi csoportja. Sebaj, egy telefonnal el lehet intézni — gondoltam naivan. Csak nem veszek ki egy nap szabadságot azért, hogy tájékozódjam valami csekélységben? Hívom persze telefonon az „illetékest”. Bemutatkozom, ám ez nem kölcsönös. A vonal végén Gyámügy beszél. így, hogy Gyámügy. Abszolút személytelenül... — Elromlott a háztartási gépem. Tárcsázom a GELKA-t. A vonal végén Gelka kisasszony vagy Gelka úr jelentkezik. A Patyolatnál Patyolat asszonyság, a TÜZÉP-től Tüzép kartárs, az élelmiszerboltból a Nyolcszáznegyvennégyesélelmi- szer... így! Nevük nincs. Addig tulajdonképpen nem is okoz ez gondot, míg egy újabb beszélgetés alkalmával hivatkozni nem kell a korábbi diskurzusra. Csakhogy — milyen az élet! — jó párszor előfordul, hogy vissza kell térni rá. S akkor jön a kérdés a vonal másik végéről: Ugyan kérem, ki mondta magának ezt...? Mondom, hogy ki; hölgy vagy férfi. Ennél többet ugyanis nem tudok róla. Az nem létezik, hogy bárki ilyen felvilágosítást adott volna! — vonják kétségbe. És még vitatkozni sem tudok, hiszen nem távolba látó a telefonom, nincs személyleírásom, s egyáltalán: semmi bizonyítékom. És még jó, ha ezért nem kapok valami vaskos gorombaságot. Persze — ugyancsak névtelenül. Illetve: a hivatal vagy szolgáltató nevével „fémjelezve”. Sok igazság van Cs. M. háborgása mögött. Bárki tapasztalhatja — s naponta! —, mekkora „divattá” vált az ilyenfajta „névtelenség”, a személytelen „bemutatkozás”, a munkahely nevével való takarózás. Mert ez bizony az. Azok az ügyintézők, akik — akármilyen meggondolásból — híveivé váltak ennek a módszernek, nyilván nem gondolták végig: nem ők egyedül a GELKA, a gyámügy, a Patyolat, a TÜZÉP. S ezért tulajdonképpen joguk sincs az ilyen bemutatkozásra. Tévedés ne essék, nem csupán az illemkódex írott szabályai követelik meg, hogy megnevezze magát az, aki a vonal végén jelentkezik. Mert aki egy hivatal — lett légyen az hatóság vagy szolgáltató irodaházában — képviseletében szól, annak felelősséggel kell nyilatkoznia. Ügy, hogy bármikor hivatkozni lehessen rá: Kovács Mihály vagy Papp Jolán ügyintéző mondta. Mert Nevenincs kartárs ugyebár mondhat akármit. Ha úgy tetszik, akár gorombáskodhat, gúnyolódhat, kioktathat telefonon bárkit. Teheti. „Csak” a hivatala nevével „fémjelzi”. Aztán esetleg ő sértődik meg a legjobban, ha ilyen általánosítást hall: Na, X. hivatal is megéri a pénzét! Jóllehet, netán csupán egyetlen ügyintéző szolgált rá az elmarasztalásra! Csakhogy az elbújhat névtelenségével az egész hivatali apparátus mögött. Már csak ezért is szolgálják rosz- szul hivatalukat ezek az újabbkori Anonymusok! Sok a vizünk, azért kevés! A Miskolci Vízmüvek szakemberei évek óta hangsúlyozzák: ha esik, azért nincs, ha aszály van, azért nincs vizünk. Egyszóval: sokan vagyunk s kevés a vízhozam. És persze hibás a lakosság, nem takarékoskodik. kellő gondossággal az aranyat érő ivóvízzel. Olyat viszont még nem hallottam, hogy a szakemberek közül bármelyik is arról nyilatkozott volna: saját hibájukból is igen sok, aranyat érő víz folyik el olykor. Mint például a tapolcai viadukttal szemben, az egyetem felé, ott, ahol a távvezeték épül. Másfél éve folyik a fővezeték vize, szép kis tavat alkotott maga körül azóta. S hiába je- lentgettük többen. Másfél év alatt nem jutottak el odáig, hogy legalább megkíséreljék kijavítani a vízfolyást okozó hibát. Ezek után joggal vélekedhetünk úgy: nemcsak a lakosság lelkiismeretének éb- resztgetésén, s a csöpögő csapokon múlik városunkban a vízhiány. B. E. Kérvények az MKV-hoz Nem kis meglepetéssel hallották a Martinielepen élő dolgozók, hogy a Miskolci Közlekedési Váiíalat korlátozza a 23-as buszok járatait. A martintelepiek úgy vélik — írták rovatunkhoz —, hogy méltánytalanul járt el velük az MKV, nem mérték fel kellő gondossággal az igényeket. Szerintük, ez derül ki abból is, hogy semmilyen lehetőséget sem biztosítottak rá: a Tiszai pályaudvarra is eljuthassanak a telepiek, vagy onnan haza. Külö. nősen fájlalják, hogy este 23 óra után megszüntették az autóbusz- járatot az amúgy is /kieső lakótelepre. Akik á fővárosból, Debrecenből vagy másfelől vonattal érkeznek — hétvégeken közöttük sok a diák! — taxira kényszerülnének, ha volna a késői órákban taxi, s ha győznék költséggel. Közeledik a „batyuzó-szezon” is, ami a hajnali közlekedést zavarja majd a 3-as buszokon, amelyekre át kell szállniuk a telepieknek. Kérik tehát: az MKV vizsgáUa felül intézkedését, s mérlegelje a Martintelepen élők jogos igényeit. e A 32-es autóbuszon közlekedő. Avas-délen lakó utasok nevében jenei Árpád emelt szót. Véleménye szerint a reggeli és délutáni csúcsforgalmi időkben a munkába induló vaerv munkád \ érkező tömegek fele-harmada rendszerint, lemarad a járatról, s \hoi futólépésben, hol keserű szájízzel baktatva gyalogolnak nem csekély távokat — a busz- bérlettel a zsebükben. Ügy véli: az MKV-t a 32-es menetrendjének megállapításánál nyilván megtévesztette az, hogy napközben valóban alig akad e buszoknak utasa. Érthető, hiszen munkában, műszakban vannak az Avas-déliek is. Ám nézzék meg csúcsidőszakban! Kéri; ha másként nem» legalább a Szemeréig tartó ingajárattal oldj'k meg a munkába indulók és onnan érkezők számára a közlekedést. A Szemerénél már akár villamosra, akár másik autóbuszra átszállhatnak . .. A MISKOLCIAKÉ A SZÓ Szerkeszti: Radványi Éva Levélcím: Déli Hírlap szerkesztősége 3521 Miskolc, Ba.jcsy-Zsilinszky út 15. Telefonszám: 18-221 Nincs egy éve, hogy vettem egy tv-készüléket, pár forint híján hétezerért. Nem volt vele szerencsém, legfeljebb csak azért, mert még a garanciális időben kiderült, hogy javítgatni sem érdemes. A hatodik alkalommal a GELKa szakembere „cserére érettnek” nyilvánította. Am úgy látszik, nem volt elég, hogy már eddig is több bosszúságot okozott, mint örömöt. A szervizbe való sz^llít-'s előtt megkérdezték: hol van a doboza? Mondom, hogy nincs meg. A lakásom kicsi, lomtároló helyisége nincsen, s persze pincéje sem. Hova a csudába tehettem volna a monstrum göngyöleget . . .? Kidobtam rég. Az baj — mondták. A doboz ugyanis 200 forint. Fizessem meg az árát külön és akkor megkapom az új készüléket. .. Nem akartam hinni a fülemnek. Aztán kérdezték: hol van a készülékhez mellékelt Tájékoztató füzet? Azt is kidobtam. Csak lomolt. Baj, mert az is a £v-készíi’',r tartozéka. Ha megfizetem, kapom az újat. . . Én ezt nem értem. Amikor a készüléket megvettem, sem szóban, sem írásban nem közölték velem, hogy a 6970 forintból ennyi vagy annyi a doboz, amannyi a Tájékoztató, s a maradék a tv ára. A kirakatban sem dobozostól mutatják be, s mégsem a göngyöleg árával csökkentett összeget hirdetik az árcédulák. Ha pedig benne van a készülék árában, akkor én azt egyszer már megfizettem. (El is dobtam, nem tudván, hogy ilyen értékes!) Miért akarják hát ve_ lem még egyszer megvetetni? Nem kell. Adják a készüléket doboz nélkül. Higgyék el: az újabb dobozzal sem tudnék mit kezdeni. Hacsak — bele nem költözködöm .. • Cs. L.-né Miskolc, Kun B. ii* A lakók sem angyalok... Zsákbamacska, 842 forintért A vasgyári 108. sz. ruházati boltban vásároltam egy búzakék kiskosztümöt. Az üzletben semmi különösebbet nem vettem észre rajta. Felpróbáltam, s mivel a méretemre megfelelő volt, kifizettem, távoztam. Sajnos, az örömből hamarosan üröm lett. A lányom jó szemének köszönhetem, hogy észrevettük: a kosztümöt már használták. s nem is keveset. A szoknya színe egy helyen elütött a többitől. Ennek oka: forró vasalóval megvasalták. Tüzetesebben is megvizsgáltuk hát a kosztümöt, s bizony elkeserítő és felháborító dolgokat tapasztaltunk. Az árulkodó nyomok a következők: a szoknya alja fehé ■ cérnával volt felaljaz- va. A gombok mellé „maszek” patent volt felvarrva. A kabátka nyaka koszos volt. (Meg kell jegyeznem: az anyag sötét színe miatt talán más vevő sem vette volna észre ezeket a „változásokat” az első látásra.) Felháborító! Hogyan történhet meg olyasmi, hogy egy ruhát használnak egy ideig, majd visszaviszik a boltba, ahol aztán ismét eladják? Vajon meg tudják-e mondani a boltban, hogy ki volt az első tulajdonos? S vajon mi lett a kosztüm további sorsa, miután én is visszavittem? Vajon megtalálták-e azokat, akik ezért a históriáért felelősek? Engem anyagi kár nem ért, mert a ruhát visszavették. De: ma velem, holnap mással is megtörténhet ilyesmi, ha annyiban hagyják! Szoták Mihályné Miskolc, Kuruc u. 3., III/l. Illetlen illemhely... Lassan két hónapja, hogy a Kiss tábornok utca 46. sz. bérház előtt egy összetákolt — már-már a falvakban is divatjamúlt — illemhely éktelenkedik. Helyesebben: il- letlenkedik, hiszen lehetetlenné teszi a lakások szellőztetését. Mi, akik a terepet jól ismerjük, tisztában vagyunk vele. milyen — egészségügyileg káros — módon oldották meg az elhelyezését. Ugyanis a gyepen levő szennyvízelvezető csatornára rakták rá. Tisztában vagyunk vele, hogy ilyen „létesítményre” mindenütt szükség van, ahol hosszabb ideig, folyamatosan és nagyobb létszámmal kell hogy dolgozzanak. De biztos hogy ez a legjobb megoldás? S még valami. Ezekre nem kell építési engedély? S ha kell; kérik a vállalatok? S ha kérik: megadják nekik? . KÖJÁL is hozzájárul...? Sokszor szidjuk az építőket, a házkezelőséget, a lifteseket és ki tudja még kiket. Mert mindig más szemében keressük a szálkát... Pedig bennünk, lakókban is van hiba, mi sem vagyunk angyalok. Mostanában például gyakorta panaszolják a liftszerelők s a rendesebb lakók, hogy némely lakótárs szétszedi maga alatt a liftet. Tanúsíthatja a mellékelt fotó is, amely a Vörösmarty utca 13. sz. alatt készült. A liftkabin világítását szolgáló armatúra műanyag burkolatát vitte el egy enyveskezű „utazó”. Kiszedik a kapcsolóból a gombot, a kapcsolótáblát felfogó csavart. Leszerelik vagy széttörik a műanyag fogantyúkat, s ocsmányságokat karcolnak a fülke falára. Kilopják a burából az izzót, sötétben vagyunk kénytelenek kuksolni a liftben, míg célunkhoz érünk. A rongálok miatt számtalanszor kerül ki a tábla: üzemen kívül, aztán ki- nek-kinek csak győzze a szíve az emeleteket. A vandálok megérdemlik. No de a többiek...! Valami módon, közös erővel elejét kellene venni a rongálok ténykedésének ... Másik felvételünk az Arany János utca 17—27. sz. ház környékén készült. Ügy néz ki az a táj, mintha lövészárokkal teli csatatér lenne. A különböző vezetéknek kiásott árkokat a kedves lakótársak szeméttárolónak használják. Az erkélyekről röpül a sok kacat a „senki földjére”. Bár lehet, hagy kritikának szánják egyesek, az árkokat kiásó vállalatok címére. Hiszen több mint egy éve „dekorálgatják” a környéket. Csakhogy: kedves lakótársak, a kritikának ez a módja nemigen esztétikus. S vajmi kevéssé egészséges ... L. József felvételei Miskolc, Vörösmarty utca * A 108. számú Ruházati Bolt vezetőjétől kértünk választ a kérdésekre. A boltvezető nem tudja, hogyan kerülhetett a használt kiskosztüm az új áruk közé. Lehet, hog-i a minőségi átvételnél „átcsúszott", vagy a cserénél — amire a vásárlóknak 8 napen belül van lehetőségük — nem voltak eléggé elővigyázatosak, nem nézték meg tüzetesen az először visszavett portékát. A kiskosztümöt egyébként leselejtezik, s árát a bolt kollektívájának kell megfizetnie. Egy szó mint száz: véletlenül történt a sajnálatos eset. Hogy ki a f.lelős — ma már nemigen lehet megállapítani. Legfeljebb a jövőre szóló tanulságok nyújthatnak némi garanciát rá, hogy nem ismétlődik meg a — szerencsére példátlan — eset! Döntsék el végre! A ml utcánk pár éven belül oly sokféle névre hallgatott, hogy lassan magunk sem tud. juk, hol is lakunk. Kezdetben vala Munkácsy utca, s házunk büszkén viselte a 19. számot. Nem sokáig. Amikor ugyanis Vörösmarty utcának nyilvánították szőkébb lakóhelyünket, a 45. szám került lépcsőházunr fölé. Az még most is ott van, bár utcánk névadói ismét meggondolták magukat, s épületünkre felkerült a legújabb név is: Vándor Sándor utca. Léptás, taxis, tűzoltó legyen a talpán, aki adott esetben eligazo. dik címeink dzsungelében. S ha csak ennyi volna! De tessék végiggondolni: ha állam, polgári kötelességünknek minden alkalommal eleget akarunk tenni, akkor minden címváltc* záskor újra és újra be kell jelentkeznünk a lakóhely-nyilvántartásnál. Ki győzi ezt ideggel, idővel? (Nem kis procedúra!) Döntsék el végre, hogy milyen utca és hányas szám alatt lakunk! S ha garantálják, hogy László Imre Miskolc, Kiss tábornok u. 46. sz. csőházunk most a 16-os számot kapta. Most tehát kétfé)/> névvel és kétféle számmal is dicsekedhetünk, s mentős, posnéhány évig nem rendeznek újabb „névadót”, akkor bejelentkezünk ... — tették szóvá« bérház lakói.
