Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-17 / 41. szám
Térkép a szénvagy ónról Az ásványvagyon felderí. lésének gyorsítására hazánkba érkezett szovjet szénkutató expedíció sikerrel teljesítette első megbízatását. A Tatabányával szomszédos mányi szénmedencében több mint 5 hónappal határidő előtt fejezték be a szénvagyon pontos megállapításához, az új bánya nyitásához szükséges földtani fúrásokat. A mintegy 200 tagú expedíció 1976 augusztusában kezdte meg a kutatásokat és példás munka- szervezéssel hónapról hónapra jobb teljesítményt ért el. A szovjet kutatók újabb megbízást kaptak a magyar szénbányászat vezetőitől Hamarosan — ugyancsak Tatabánya közelében — Héreg— Tarján, Bajna, Gyesmely— Zsámbék térségében íolytat. ják munkájukat. Ezen a vidéken a korábbi földtani előkutatások alapján gazdag, érintetlen szénvagyonra számítanak a szakemberek. jf: Drót és drót... A laikus azt hihetne, hogy a drótgyár késztermékcsarnokában van. Pedig ez a Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Gyárának drótháló-készítő üzeme. Évente mintegy 300 ezer tonna huzalt használnak fel vasbeton készítéséhez. (Sólymos László felvétele) Egy munkahely, két gyerek és négy évtized Csak a satu Lassan már lámpással kell keresni olyan embereket, mint Fekete Aladár. Sokat töprengtem azon, hogyan lehet valaki negyven évig hűséges egy munkahelyhez? Hiszen csábították. De nem és nem. Azt vallja, az egyéniségét kellett volna feladni ahhoz, hogy ő „főnök” legyen. Neki csak a satupad feküdt. Ma sem tud meglenni a szakmája nélkül. Darukarbantartó előmunkás a Lenin Kohászati Művek durvahengermű gyáregységének gépészetén. — Ezért kapom a fizetést. A többi csak társadalmi munka — mondja magától értetődő természetességgel. Buga-röptető daruk S hogy ez a „csak” nem is kevés, azt a műhelybizottsághoz tartozó létszám is sejteti. Mint műhelybizottsági titkárnak, 525 ember gond- jával-bajával kell törődni. A gyári vendégnek félelmetesek azok a daruk, amik az izzó bugákat röptetik. Bizony, ezek karbantartása sem lehet könnyebb, mint egy ember személyes dolgában intézkedni. De Fekete bácsi szinte büszke ezekre a boszorkányos masinákra. Amíg végigvezet az üzemen, azt magyarázza, mennyire érdekeltek anyagilag is abban, hogy ezek a daruk mindig cipeljék terhüket. Ha a hibát gyorsan elhárítják, azt az ő zsebük sem bánja meg. Amíg magyarázza a hengerlés fortélyait, azon morfondírozok: egy. ilyen aprótermetű, alig ötven-egy- néhány kilós ember hogy bírta eddig ezt a nehéz fizikai munkát, a forróságot, a forró levegőt? — Egyszer, 1941-ben voltam utoljára táppénzen. Egy ventillátort javítottunk, s olyan jó lett, hogy a kipróbálásnál úgy lehűtötte a levegőt, hogy én tüdőgyulladást kaptam. De azóta semmi. Pedig félévenként megyünk orvosi ellenőrzésre. Szív, vérnyomás, egyensúlyérzék, minden a legnagyobb rendben. — Van ennek valami titka? — A normális élethez mindig ragaszkodtam. Nem azt mondom, hogy a korsó sörömet nem iszom meg. A családi életemet is mindig igyekeztem egyenesben tartani. Ügy alszom, hogy még az óracsörgést sen® hallom meg. Már nagyapa Feketéék egy kétszoba- összkomfortos lakásban együtt laknak az egyik fia családjával. — Nagyon szeretem a gyerekeket — mondja, hiszen már nagyapa. — Nem is tudtam volna elképzelni az életemet nélkülük Nem rossz gyerekek. A * egyik fiam gépkocsivezető, a másik szintén „zenész”, nálunk dolgozik, KISZ-titkár. És itt van a feleségem is. Egyébként akárki, akármit mond a fiatalokról, én az üzemben is elégedett vagyok velük. Hatvanfokos hőségben nem könnyű. Nálam még nem volt létszám- hiány. Nem bánom, ha farmernadrágban dolgozik, nem bánom, ha hosszú a haja. Megmentettem én már olyan fiút is magunknak, akinek volt vagy hat munkahelye. Mindenünnen emiatt „üldözték” el. Egyszer mondom neki, hogy beszélni akarok vele. Belesápadt. Félt, hogy jön a fejmosás. Nem, én megvédelek! A farmerodat is, meg a hosszú hajadat is, csak dolgozz úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Szinte visszatért az arcába az élet. Meg is maradt. Muszáj beszélgetni a gyerekekkel. A fiaimmal néha éjfélekig eltraccsoltunk. Kényes témákról is. Csak ezt tudtam nekik útravalóul adni. Szépen, szerényen — Világéletünkben szerényen éldeg^tünk. A feleségem beosztó asszony. Neki sincsenek luxusigényei. Kocsira sem gyűjtünk. Ebben a korban már nem kell. Együtt túrázik a család, gyalogosan, csak úgy magán- szorgalomból. Ami még megmarad a szabad időből, az jelentések, beszámolók körmölésével telik el. Túl sok is, amit kérnek. A mások bajának intézésén túl még egy hobbim van. A könyvek. A pincében rendeztem be egy kiskönyvtárat — óvandó a gyerekektől —, hét-nyolcszáz értékes kötetem van. Havonta 200—300 forintot költők a zsebpénzemből könyvre. Fekete Aladár csaknem negyven évet töltött a daruk árnyékában. Tizenötször lett a vállalat kiváló dolgozója. Nemsokára nyugdíjba megy. Nincs baj az egészségével. Nem maradhatna még? OLÁH ERZSI Raktár * 1000 méter mélyen Az eredetileg tervezett 10 helyett 14 visszasajtoló kutat készítettek el Hajdúszoboszló határában a Nagy alföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szakemberei, s ezzel megtették az első lépéseket ahhoz, hogy a már kimerült mezőn „helyezzék el” az orenburgi vezetéken étkéz» gáz egy részét. Mintegy 400 millió köbméter gáz befogadására lesz alkalmas a már korábban „leművelt” terület. A gázt a felszín alatt 900—1000 méter mélyen húzódó homokkő-rétegekbe nyomják be. A programszerint a teljes kapacitás, illetve feltöltés után a téli hónapokban naponta mintegy 4 millió köbméter gázt tud adni a hajdúszoboszlói mező. Ha a hó is esett volna... Történt kedden, hogy a VOLÁN elektronikai brigádja vendégségbe hívta a Ság- vári Endre Általános Iskola, Váci Mihály raját. A 7/b influenzától tizedelten megjelent a fogadáson. Megnézték a Kohászati Múzeumot, a félkész hóval hógolyóztak... A brigádnak az esemény egy naplóbejegyzés. A gyerekeknek több. Megegyeztek ugyanis, hogy ha még esik igazi hó, ,akkor kimennek Mozgó világ A Mozgó világ szerkesztőit, munkatársait látja vendégül hétfőn a Molnár Béla Ifjúsági Ház. A gyerekek találkoznak az újságírókkal, szerkesztőkkel, s feltehetően kérdéseikkel ötleteket is adnak a lap tervezőinek. hógolyózni. Legalább tízezerre tesszük _ már azoknak a számát, akik- Miskolcon, vagy Miskolc környékén kiskerteket gondoznak. A termék társadalmi haszon. Szakkönyvtárat kínál egyetlen kötetben Kozma György, a „Házunk tája aranybánya” című kötetében. A téma: kertészet és állat- tenyésztés. A kötet a háztáji termelőknek is számos apró ötletet, gazdaságos megoldást kínál... Almatermesztés a házikertben. Ezzel a címmel jelent meg összeállítás a napokban. A telepítéstől a szüretig, a . korszerű és gazdaságos nagyüzemi és kiskerti almatermesztéshez kapunk tanácsokat, útmutatásokat a kötetből. Jó napot! Hallani véleményeket, amelyek szerint túlságosan gazdaságcentrikusok vagyunk és keveset törődünk az ember dolgaival. Ezt a kérdést statisztikailag nem lehet se cáfolni, se igazolni, legfeljebb az egyedi példák adhatnak némi érzékelést. Egy biztos, kétség nem férhet hozzá, hogy társadalmilag — központilag — emberszemléletűek vagyunk, s ezt ezer és ezer példával: rendelettel, intézkedéssel bizonyíthatnék, hozzátéve: végtére is minden az emberért történik. A társadalmi gondoskodás és az emberi kapcsolatokban tapasztalható törődés között azonban lényeges a különbség. A központi gondoskodásból természetszerűleg hiányoznak azok az elemek, amelyek az emberek közvetlen kapcsolatában természetesek. Vagyis jó lenne, ha azok volnának. Csakhogy a tapasztalatok valóban több példát adnak a kelleténél árról, hogy — s most nem szólva a társadalom összetartó szervezeteinek szerepéről — az emberi viszonyok olykor laza kötődésűek. S ha az okát keressük, akkor ne az elidegenedés hamis elvét emlegessük bizonyságnak, hanem egyik okként — csak egyik! — fordítsuk meg a tételt ezzel a kérdéssel: ki a gazdaságcentrikus? Az állam, egyik vonásában, természetesen az. Hiszen életcélunk az anyagi jólét, ez viszont nem teremtődik meg magától. De minél lejjebb haladunk a társadalom alkotóelemeihez, annál inkább kiütközik az a szimptóma, amely jelzi az emberi kapcsolatokban kétségtelenül meglevő elzárkózást. S ez nem más, mint a jobb, könnyebb, „mutatósabb” élet feltételeinek megteremtése. Magyarán szólva — ne restelljük kimondani: — a túlzott anyagiasság lehet az egyik oka annak, hogy ezredét se pazaroljuk energiánknak a másik gondjára-bajára. Ügy vagyunk vele, ott a pártszervezet, a KISZ, a szocialista brigádok — az ő feladatuk, hogy törődjenek azzal, aki rászorul bárminemű segítségre, esetleg biztatásra, jó szóra. Figyeljük csak meg: ha két ember összetalálkozik, s beszélgetni kezd, egy-két perc múlva ez a téma: mikor cserélsz kocsit, milyen a lakásod, mit terem a birtok? Persze, ezeket nem adják ingyen, fgy hát „beletaposunk” az őrlőmalomba, minden időnket és gondolatunkat a szerzés köti le, tehát van gondunk elég, hogyan is osztozhatnánk a más gondján. Ne értse félre az olvasó, nem általánosításról van szó, csak afféle kapcsolati jelzésekről, illetve ezek hiányának egyik okáról. A túlhajtott anyagiasság, a mindenáron- szerzés jellemváltoztató hatását nem lehet tagadni. Ragadós divat lett, mások jobb helyzetét látva „azt már nem marhatja ki eszméletünkből semmi” —, hogy Bálint György szavait idézzük. Eszem, gondolatom mindig akörül forog, hogyan szerezhetnék újabb és újabb anyagiakat, hogyan építhessem fel gyorsabban a víkendházat; azt figyelem, ki, mikor, mit vett; ha a Kovácsék színes tévét vásároltak, nekem is kell, hiszen ők sem különbek nálam. Az a különb ember, aki vallja, hogy nem ő az egyedüli, s rajta kívül, de vele együtt még százak, ezrek, milliók élnek. És köztük sokan olyanok, akiknek az élettől mindenáron kicsikart „jutalék” nem a legfőbb gondjuk. Az a baj, hogy ember és ember között meglazult az érzelmi kötelék. Pedig, hogy szorosabb legyen, olyan kevés kellene hozzá. Emlegetik, hogy a közösségi lakótelepen majd akkor lesz igazi a közösségi együttélés, ha lesz egy klub. Én ennek hasznát nem tagadom. De szerin®m nem ez a legfőbb és főleg nem a legelső feltétel. Az alapvető feltétel bennem van. Tudjam azt, hogy fölöttem a Nagyék laknak, alattam a Kisék. Továbbá, tanuljak meg nemcsak visszaköszönni, hanem előre köszönni a lépcsőházban. Hogy nem ismerem az illetőt, csak Annyit tudok, hogy ott lakik, ahol én? Nem baj. A harmadik köszönésnél már ismerősként üdvözöljük egymást, esetleg meg is állunk egy-két percre szomszédi diskurzusra. Annyira még nem vagyunk jó ismerősök, hogy egymás telke, kocsija iránt érdeklődjünk? Sebaj, előjönnek majd a valódi, hétköznapi témák, s ez az igazi! Olyan kevés kell ahhoz, hogy a kapcsolat szálai acélosod- janak. Érdeklődés a másik gondja iránt, egy kis segítőkészség a munkahelyen, néhány jó szó... De főleg az, hogy tudjam: más is van, nemcsak én. Oldottabb és közelítőbb akkor lesz a kapcsolat, ha eszméletünkbe mást is beengedünk, és látjuk, meglátjuk, ami rajtunk kívül van, és az nem idegen tőlünk, mert nem lehet idegen. Senki sem ítél el senkit azért, ha becsülettel „ráhajt” egyéni boldogságára. De ez nem minden. A világ nem pusztán anyagiakból áll. Az anyagot atomok kötik össze, az embereket pedig érzelmek. Ezek legelemibb kifejezője, hogy nem csak formaságból, hanem őszintén tudom mondani: Jó napot! Hogy van? es. 1. Vöröskeresztes vetélkedő Az én doktor bácsim „Áldott aranyember. világító, nyugodt szemei kekek. Komoly szigorral lép be a szobába, szemébe nézek és csöppet sem félek.” (Kosztolányi) Izgalomtól el-elcsukló hangok, sápadt, olykor pírban égő arcok. Százhúsz vakító fehér ing, blúz, százhúsz vörös nyakkendő. Üttörők ültek körül huszonnégy asztalt. Tegnap rendezte a városi Vöröskereszt „A Vöröskereszt kongresszusa nyomában” című országos vetélkedő városi döntőjét. Százhú- szan hallgatták feszült figyelemmel a benevezési feltételként adott „Az én doktor bácsim, doktor nénim” írásbeli feladat legjobbjai dolgozatának felolvasását. És a díszlet! A Megyei Kórház kultúrtermének oldalfalán plakátok sora. Tud- nillik a másik benevezési feltétel az volt, hogy rajzzal fejezzék ki a szervezet célkitűzéseit. Az egyik festmény utcai plakátként is elkelne: a zöld és halványlila háttér kiemeli a féldecis, alkohollal telt pohár égő pirosságát, és a szürke hamuzóban füstölgő szivar- vég romboló hatását. Az egész keresztben áthúzva koromfeketével. Hatása döbbenetes. Gondban is volt a zsűri, dr. Kubassy László, a mentőállomás főorvosa elnökletével. De a zsűritagok — dr. Perényi Valéria, a miskolci NIM üzemorvosa, Una- tényi Tiborné, a Semmelweis Kórház vöröskeresztes csúcstitkára, Veres Sándor, a mentőállomás mentőtisztje, Vaszil Tiborné, a városi tanács művelődésügyi osztályának általános tanulmányi felügyelője — pártatlanul ítéltek. Szaporodtak a pontok, folyt a verseny. Játékosan. Mert — mint Szászfái Lajosné, a városi Vöröskereszt titkára, a főrendező elmondotta — a vetélkedő célja az volt, hogy az iskolák csapatai játékos formában adjanak számot az általános vöröskeresztes tudásukról, egészségvédelmi tájékozottságukról, természettudományos és egészség- ügyi ismereteikről. Ép testben, ép lélek. E görög életfelfogást élesztette újjá Hegedűs Jánosné testnevelő tanár a vetélkedő közben, mikor látta, hogy az úttörők a kérdések megválaszolásába belefáradtak: öt perc torna következett. A felfrissült test felfrissült szellemet eredményezett. Most már jöhettek az újabb feladatok: a titkosírás, a számrejtvény, a meghatározások és a többiek. Még azok is sikerrel oldották meg, akik nem kerültek a második fordulóba, a döntő legjobb tíz csapata közé. E tíz közül majd egy Miskolc városát képviseli a megyei döntőn, amelyre március 15-én kerül sor. A vetélkedőn nem a győztest kerestük, de találtunk 120 olyan fiatalt, akik biztosítékai lehetnek a jövőnek, annak, hogy a mainál jobban vigyáznak önmaguk t társaik egészségére. Kell-e ennél több? D. T. B. Két könyv kertbarátoknak
