Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-27 / 49. szám
Hívjuk, várjuk Egymás kezéből kaptuk ki a régi városkép reprodukciójába burkolt kis füzetet, amikor a napi postával megérkezett; mindenki megkérdezte, mi ez, és kíváncsian lapozott bele. Nem azért, mert égett a vágytól, hogy megtudja, mi a város egész évi kulturális programja (a részleteket addig úgyis elfelejti az ember), hanem mert a füzet megjelenése olyan, hogy fel kell figyelni rá. Ezzel aztán el is éri a célját, mert ha belelapoz, meg is tartja az ember; a tartalmat ajánlja a forma. Megtartotta a kolléga is a gazdátlannak látszó példányt, és őrzöm én is az enyémet, mert a munkámhoz tartozik az ismerete. \ Pedig nem az újságíróknak készült a Miskolc ’78 című kiadvány; elég hézagos a tartalma, sok benne az általánosság, a szerkesztő Művészeti és Propaganda Iroda nem kapta meg pontosan a közművelődési intézmények tervezett programját. De ez más lapra tartozik, annak idején majd értesülünk helyszínről, időpontról. Ennél fontosabb, hogy az egészről, Miskolc felkeresésre érdemes közművelődési intézményeiről, a művészeti élet várható eseményeiről egyféle képet kapunk. Vagyis kap a városlakó és az idegen, mert ahogyan az alcímben és a bevezetőben is olvashatjuk: „Ez a füzet elsősorban idegenforgalmi igények kielégítését, a figyelem felkeltését szolgálja”. Csak az a kérdés: hogyan? Nem először írunk róla, hogy ebben a városban nehéz eligazodni annak, akinek nincs helyismerete, és van az emberben annyi idetartozási érzés, hogy nem szívesen hivatkozik más, jobb példára. De nem tudom elhallgatni, hogy mikor a közelmúltban először jártam Pécsett, azonnal eltaláltam a Csontváry, a Vasarely, a Zsolnai Múzeumba, mert egyértelmű táblák és nyilak jelezték, merre van. Ha pedig nem tudtam volna, mi az, amit meg kell keresnem, az első trafikban rájöhettem volna; a városról szóló útikönyveket mindenhol árulják. Ezzel szemben itthon (talán mert van helyismeretem) sok panasszal találkozom. Panaszkodnak például azok, akik a Miskolci Galériát keresik, mert amióta épületének felújítása miatt elköltözött a Kossuth utcába, de a Déryné utcáról sem vették le a táblát, alig lehet megtalálni. Panaszkodnak, akik nem találják meg a havonta megjelenő Miskolci Műsort, nem tudják megvásárolni a nemrég megjelent megyetérképek közül éppen Borsod-Abaúj-Zemplént, és egyáltalán nem találnak Miskolcról szóló útikönyvet. A Miskolc ’78 kulturális, közművelődési, és egy-egy pím, pár mondat erejéig, idegenforgalmi programfüzet, de vonzó, esztétikus külseje ellenére sem az igazi. Csak program, és nem mutatja meg képben és szövegben a várost. Nem feladata, nincs rá lehetősége. Terjedelmében, formájában sem, és azért sem, mert 200 példány kerül belőle hírlapárusi forgalomba. Abból a meggondolásból, hogy a tavalyi 500 darabból csak 198-at adlak el, és minden hónapban baj van a Miskolci Műsor 2500 példányával is. Pedig nem az utcán kell mindnek gazdát találni, mert a Vasas Művelődési Központ 1000 darabot azonnal megvásárol (a diósgyőri nagyüzemekben osztják szét), és 300 példány egy tételben kerül a Kilián Gimnáziumba. Bogozhatnánk, hogy a nekünk szóló ismertetőket egy 200 ezres nagyvárosban miért nem lehet eladni, de nem is rólunk van szó elsősorban; a miskolci csak eligazodik valahogy. Az esztendőnként tiízezerszám érkező, a városra kíváncsi idegeneket azonban nem ártana az érdeklődésükhöz, és hozzánk méltó módon kalauzolni. Hívjuk, várjuk őket. Aztán igazodjanak el, ahogy tudnak. , (ma kai) Előadás Görögországról Tizenegy esztendeje állít össze gazdag kulturális programot is tagjai részére a DVTK természetjáró szakosztálya. A program előadásaira hétfőn esténként kerül sor, az idén a III. kerületi tanácsi hivatal tanácstermében. Ma este 18 órai kezdettel Juhász Miklós, a diósgyőri fotószakkör vezetője számol be színes diafilm segítségével görögországi útiélményeiről. jfc tanulmány (Barczi Pál rajza) Az Állami Népi Együttes ünnepi előadása A Szovjet Hadsereg és Haditengerészeti Flotta megalakulásának 60. évfordulója alkalmából tegnap a Magyar Állami Népi Együttes — székházában — ünnepi előadáson látta vendégül a hazánkban ideiglenesen állomásozó Szovjet Déli Hadseregcsoport repülőtisztjeit és családtagjaikat. Az együttes az Ecseri lakodalmas című, leghíresebb műsorukból ösz- szeállított válogatást mutatta be. Színészek, rendezi, operatőrök lelteinek A Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1978 79-es tanévre felvételt hirdet színész, színház, rendező, valamint film- és tv- operatőr szakra. A felvételre érettségizett, vagy az 1977—78-as tanévben érettségiző fiatalok jelentkezhetnek. A szín házrendező, valamint a film- és tv-opc- ratőr szakon a felvételnél előnyben részesülnek azok. akik néhány évet munkában töltöttek vagy felsőfokú tanulmányo« kai folytattak. A felvételi korhatár a színész szakon 10—22 év, a színházrendező, valamint a film- és tv-operatőr szakon 18—26 év. Jelentkezési lap és a vizsgadíj befizetéséhez csekk- iap a főiskolán szerezhető be. A felvételre jelentkezés határideje 1978. március 31. (Cím: Színház- és Filmművészeti Főiskola, tanulmányi osztály, 1088 Budapest, Vas utca 2/c.) HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — íz.zu: Ka nyer inai - iz.óo: Tánczenei KOüuca. — j.o.20: vcuaszuidiiK naugaiuimcnak. — 18.oo; Aiout ratvan népi zenekara jaLozuk. — ri.ü'ü: Kzercf^y Uciutan. — ri.oO: jnaydn Kamarazenéjéből. — ru.'oJ: rjufeK. — iu.ru: iiiueö anyanyelvűnk. — öunnTlásuaiUk. — lő.31: jrűukofjev/; r^eier es a farkas, lb.uu: oikozüen. — ib.uu: szocialista üiasauok akauennaja. — rcuuűő z^su^aa es jraicsó banuor opereuxeivei-eieioöi. — 11. u): nírek. — rnru: lukacs Pál rnciyne0cuun játszik. — i7.2u: Vvenöt’ar. j-engyei juzseí novellája. — lü.u<; xvomantikus ku- íaoiiiuzsika. — lu.úu: magazin. — lu.iü: Noiaest. — zu.ru: Kinoer az országúton. — 2U.2u: ívj-hgy ar operaénekesek. Maiecz- ky oszkar. — 2-l.ío: uzsesszrei- Voteitíkooi. — 2í.ó0: Ház a Mar- szaikovvskan. — zz.üu: Hűek. — Zs.io: tvpor uiirek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.«>u: Vuji- csics Tinamer: Kurucok emlékezete.' — zz.*«í: ivieúuacio — a poiúaképrői. — zz.oo: a Francia ■uamdrazciiekar Hangversenye. — 2-t.ju; nuek. — u.rü: uTenreisz Kaiuiy tancdalaiboi. Petőfi rádió: 12.00: Könnyűzene Hmgariaooi, csehsziovakia- boi, a szovjetunióból es az iNpk- boi. — 12. 80: Hírek. — 12.S3: Harold Pinter: A gondnok. — 12. j3; Macoetn. Részietek Verdi operajaool. — 13.28: Kis magyar néprajz. — 13.38: Hangszerpara- de. — i4.00: Kívánságműsor ke- léniöldön. — n.ou: Ötödik sebesség. ifjúság — politika — kultúra. — lö.uü: Egy nazaoan. Szlovákiái magyarok., — 18.30: Hírek. — 18.33: Zeneközelben. — 19.41: Jó esrét, gyerekek! —19.45: A Pozsonyi Radio új tánczenei felvételei. — 20.15: Labirintus. — 20.80: Hírek. — 20.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 21.40: Slágermúzeum. — 22.30: Hírek. — 22.33: Derűre is derű. — 23.07: Qasparone. Részletek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Emberek, utak, jármüvek. (A téli oktatási évad tapasztalatai. Volán szállítási feladatok. Autós újdonságok. Riporter: Imreh József.) — Countryzene. — Napjaink kérdései. (Wirth Lajos jegyzete). — Sport. — Slágerkoktél. — 18.00—18.30: Észak-magyarországi Krónika. (Exporttervek és rekonstrukció a sárospataki Ruházati Szövetkezetben . . . Mér a tavaszra készülnek az Eszak-magyarországi Textil Nagykereskedelmi Vállalatnál. — A Shadows együttes felvételeiből. — Hírösszefoglaló. Szemle az Észak-Magyarország, a Déli Hírlap és a Heves megyei Népújság következő napi számából ... Szlovák televízió: 15.10: Hírek. — 15.15: Francia nyelvlecke. — 15.45: Társadalmi fejlődésünk aktuális kérdései. — 16.20: Hírek. — 16.35: Üttörő-híradó. — 17.05: Középiskolásoknak. — 17.45: Hogy gazdagabb legyen a választék. — 18.00: A haladó tapasztalatok iskolája. — 19.00: Híradó. — 19.30: A tizenegyedik parancsolat. — 20.45: Válasz aktuális kérdésekre. — 21.30: Híradó. — 22.00: A Magyar Televízió szórakoztató filmje. — 22.25: Sporttükör. Miskolci Nemzeti Színház (f8): A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye. filmszínházak BÉKE A tizenöt éves kapitány Mb. szí. spanyol í'ilm Kezdés: f4 órakor A sólymok vezetője Szí. szovjet film Kézdés: hn6, 8 órakor KOSSUTH Meghívás egy gyilkos vacsorára Mb. szí. angol film Másfél helyár! Kezdés: f3, hn5, 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB A nyolcadik X. Szí. NSZK film Kezdés: f5, í7 órakor FÁKLYA öngyilkosság, vagy gyilkosság? Mb. szí. szovjet film Kezdés: f4. f6 órakor PETŐFI Kiváló holttestek Mb. szí. olasz film Kezdás: f5, f7 órakor SZIKRA Éjfélkor indul útjára a gyönyör Mb. szí. olasz film 16 éven felülieknek! Másfél helyár! Kezdés: 3, 5, 7 órakor TÁNCSICS Az inkák kincse Mb. szí. bolgár—NSZK film Kezdés: f4, *6 órakor TÁNCSICS FILMKLUB A nyolcadik X. Szí. NSZK film Kezdés: f8 órakor TAPOLCA-ADY A bosszúállók újabb kalandjai Mb. szí. szovjet film Kezdés: 7 órakor GÖRÖMBÖLY-KRÜDY f A kis Fiilöp Szí. NDK film Kezdés: 6 órakor PERECES Vihar a szárazföldön Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor HÁMOR Cirkusz Amerikai film Kezdés: 6 órakor szirma Cirkusz Amerikai film Kezdés: f6 órakor KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Népek meséi. — 8.^7: Magyar szerzők kórusműveiből. — 9.10: Bizet: Gyöngyhalászok. — 11.39: Don Segundo Sombra. Regény. Petőfi rádió; 8.00: Hírük. — 8.05: Német néptáncok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Szirmai Albert operettjeiből. — 9.10: Magyar ; 9.35: Derűre is derű. — 10.00: A fúvószene. — 9.30: Monológ. — zene hullámhosszán. — 11.55: Látószög. Ifjúsági jegyzet. Televízió, 1. műsor: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 9.30: Muzsikáló szerszámok. A pődiumművészetről Keres Emil Miskolcon Az Egészségügyi Szakközépiskolának van egy levegős, jó akusztikájú aulája. Az első „nyilvános főpróba” csütörtök délelőtt meg is történt. Keres Emil irodalmi műsorát, összeállítását hallgatták meg az iskola tanulói, nevelői. A fentebbiek után aligha kell hangsúlyozni ennek a pedagógiai ; közösségformáló erejét. hatását! A gyerekeknek mér az is nagy élmény, ha a becsengetés Után valami más, a megszokottól ej térő történik. Varietas delectat... S. noha ez az élmény egyszeri. művészi-esztétikai is, akkor a diáköröm (:elmaradt x óra ...) többszörösen megtérülő haszonnal jár. Élmény már magának a vendégnek: színésznek a megjelenése is. Az irodalom megszólaltatva, hirtelen kilép a magyarórák langy unalmából, és eleven valósággá válik az előadóművész tolmácsoláséban: akusztikus és vizuális élménnyé. Pisszenés nélkül — és természetesen lelkes tapssal közben és a végén — hallgatták végig a lányok a több mint egyórás műsort. Keres Emil összeállítása kronológiai sorrendben követte nyomon a magyar nép sorsát — a „láncok lerázását”. ahogyan a művész megfogalmazta — az első vilagnaborútól 1945-ig; Ady- tól Váci Mihályig, nogy a két szerzővel is jelezzük a korszak ha tárokat. Az előadás után alkalmunk volt beszélgetni is a művészszel. A szűkre szabott időben két problémakört jártunk körül. Az egyik: a pódiumművészet helyzete, különös tekintettel a kritikára. Palotai Erzsit idéztük, aki fájdalmasan panaszolja egyik írásában, hogy a kritika félkész illetlen, mert nincsenek kodifikált esztétikai normái az előadóművészet értékelésére, bírálatához. Látják, érzik ezt a művészek is. A Színház- művészeti Szövetségben létrehoztak egy szekciót, amelynek éppen az lesz a feladata, hogy ezzel a kérdéssel elméletileg is foglalkozzon. A vezetője (nem véletlenül került elő éppen ez a téma ...): Keres Emil. Az elmúlt években bizonyos stílusváltozás figyelhető meg az előadóművészetben. A szikárabb, intellektuális előadásmódot egy színesebb. színhozszerűbb stílus váltja fel, amely már szolid gesztusokat is alkalmaz. Ebben a határt mindig maga a vers szabja meg, a közlendő gondolat. Ezt „élni kell hagyni”, nem nyomhatja, s nem is pótolhatja sem a deklamá- ció, sem a játék. A Radnóti Színpad már ebben a szellemben állítja össze a produkcióit — legutóbb pl. az Atíy-müsort) — változó sikerrel. A másik problémakör szervesen kapcsolódik az előbbihez. Az amatőr mozgalom egyszerre egyik bázisa, utánpótlási forrása az előadóművészetnek ; ugyanakkor ez neveli az értő közönséget is. Ehhez lelkes pedagógusok, szakemberek szükségeltetnek, akik össze tudják fogni, a fiatalokat. — Ez áldozat is, amit nem mindig honorál eléggé az iskola, a művelődési ház '— vetettük ellen. Megoldatlan ezeknek a pedagógusoknak a szakmai továbbképzése is. Van ugyanis a versmondásnak, a versmondó felkészítésének egy szigorúan szakmai-technikai oldala is, amire nem készít fel az egyetem, főiskola (beszédtechnika, szcenika stb.). Sok még ezen a területen az esetlegesség, a szubjektivizmus. Igaz, még így is hasznos az amatőrök tevékenysége. mert mint a hajszálerek — mondta Keres Emil — magukkal viszik (már ti. a tagok) az igényt. (horpácsi) Színes tévét nyerhet — a tévéfesztiválon A MAGYAR TELEVÍZIÓ, a VIDEOTON gyár és a DÉLI HÍRLAP rejtvénypályázata Tíz héten ót minden hétfőn három kérdést közlünk. A helyes válaszokat i" i-rty» íirai .........— ....... ......... m ..ej« luiuimui 'beküldők között egy színes VIDEOTON televíziókészüléket sorsolunk ki o május 11-töl 17-ig tartó tévéfesztiválon. Pályázati szelvény 1. hét ¥□ □v 1. Melyik évben avatták fel o miskolci tévéreló-állomást? ................................ 2. Nevezzen meg egy bemondónőt, aki már 1957-ben is dolgozott a televíziónál! ............................................................................................................... 3. Melyik volt az első tévéoperett? .................................................................... A kitöltött pályázati szelvényeket levelezőlapra ragasztva, legkésőbb csütörtökön szíveskedjenek postára adni. Cim: Rónai Sándor Művelődési Központ, 3501 Miskolc, Pf.: 53.