Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-25 / 48. szám
PORTRÉ Harc a percekér... Ha hajadon lenne, és férjhez akarna menni, szépítés nélkül feladhatná az alábbi házassági hirdetést: „Keresem annak a férfinak az ismeretségét - hózaság céljából —, aki a nap huszonnégy órájából húszat képes dolgozni, szereti a gyerekeket, szereti a természetet. Vadászok előnyben." Szászfái Istvánná nem hajadon. Átlagmagasságú, kedves, szimpatikus, szókimondó, szerériy, két gyermek anyja, harmincon innen. Az LKM-ben dolgozik, a gép- és villamos karbantartó gyáregység technológiai osztályán, az MSZBT szocialista brigád tagja. Bemutatkozásából elsőként egy mindennapja fogott meg. Korán kel. Férjével megbeszéli a napi teendőket, ellátja a gyerekeket. Reggeli. tani" kell a szülőket! Vacsora után tévé — illik nézni —, majd este tíz-tizenegytől a tanulás. Hogy meddig? Az a vizsgaidőpont közelségétől függ. Hét vége! Azt tartja, hogy a legjobb kikapcsolódás a természet. Eleinte csak a szabad levegő, a túrázás kedvéért. Később — mivel férje vadász — elkísérte férjét a vadászatokra. Akaratlanul is hajtó lett belőle. Igenám. csakhogy a nyulak mindig a lába mellől ugrottak fel, záporoztak a sőrétek, így azután elhatározta, hogy ő vadász lesz. Letette a vizsgát, s ma már ugyanúgy lövi a vadakat, mint a férfiak. (Időnként a brigád tagjai közösen fogyasztanak el egy- egy zsákmányt.) Majd elfelejtettem úgy mellékesen: ő törődik a vadásztársaság gazdasági ügyeivel is! ^ KRESZ-parkban ... (Sólymos László felvétele) A Moncada Miskolcon * Európai kőrútjának egyik állomásaként március 1-én érkezik Magyarországra a XI. Világifjúsági Találkozót rendező Kuba legnépszerűbb pol-beat együttese, amely a Moncada nevet viseli. Itt tartózkodásuk alatt több rádiós és hanglemezfelvétel mellett koncerteket is adnak, s két vidéki városba is ellátogatnak. Az együttes a KISZ Borsod megyei Bizottsága és a Vasas Művelődési Központ közös rendezésében március 7-én 18 órától Miskolcon, a Vasas Művelődési Központban koncertezik. A jegyek árusítását — egységes. 16 forintos áron — már megkezdték a művelődési intézményben. A koncert bevételét a VIT-alapra fizetik be a rendező szervek. Versenybírákat képeznek Gcinberedő ujjakkal Ezek után jöhet a munka. A brigádnaplót és a brigád előző évi önértékelését olvasva nem is akármennyi munka. Sokat vállaltak mind a termelésben, mind a tanulásban, mind a szabad idő eltöltésében. A munka után — késő délután — az események felgyorsulnak: gyerek, bevásárlás, vacsora, és — időnként — iskola. Hogy el ne feledjem: Szászfainé harmadikos a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola kihelyezett tagozatán. Vizsga- időszakban bizony „mozgósíMunkatársai szerint kiválóan céloz. Ezt az MHSZ- versenyeken elért lőeredmé- nyei bizonyítják. Nem szóltam még a gyereknevelésről, a takarításról és egyéb házimunkáról, az önként vállalt társadalmi munkáiról, kulturális érdeklődéséről, olvasottságáról... Ha rendkívül mozgalmas napjait egy mondatban kellene megfogalmaznia, bizonyára ezt mondaná: Harc a percekért... ! D. T. B. ......... I..——.— Versenybíró-képző és továbbképző tanfolyamot indít március 1. és április 5. között a Borsod megyei Kajak-kenu Szövetség. Jelentkezni lehet március 1-én, 17 órakor, az MTSH miskolci, Dayka Gábor utcai székházában, a tanfolyam vezetőjénél. A szövetség szívesen várja olyan szülők, vagy érdeklődők jelentkezését is, akik a szövetség munkájában, vagy a kajak-kenuver- senyek lebonyolításában kívánnak részt venni. Főzőkanál helyett volán? xoo300 200 100 400 300 200100 400 300 Iái. T!lThTU>rrriÍVf II-iF E.. 23 103 3 [5 s 7$ in na bia KnnkS'b h hú i Felmérés 1977 XI 9 alas sióm Q férőhely k Az utasszámlálás eredményét mutatja táblázatunk. Kevés a pilóta Márciustól változás várható Nincs könnyű helyzetben a Miskolci Közlekedési Vállalat. Mi, utasok ugyanis nem szeretünk a buszmegállóban ácsorogni, és azt is nehezen viseljük el, ha munkába jövet, vagy hazafelé menet szardíniává préselődünk. Sőt, az új lakótelepeken élők is szeretnének időben, épségben eljutni a munkahelyükre, vagy a belvárosba. Tulajdonképpen a vállalat vezetői is együtt éreznek velünk. Mindehhez azonban autóbuszokra és főleg gépjárművezetőkre van szükség. Az MKV-nak pedig minden felhívása pusztába kiáltott szó, mert e felelősségteljes munkára nem jelentkezik elég pilóta. Aki egyébként veszi a bátorságot, az sem biztos, hogy alkalmas. Amint Kolozsvári Istvántól, az MKV főmérnökétől megtudtuk, jelenleg 40 autóbusz- vezetőre és 20 villamosvezetőre lenne szükségük. Az elmúlt évben például a megengedett 192 óra helyett átlagosan 203 órát töltöttek a pilóták a volán mellett. Az idén januárban tovább rosz- szabbodott a helyzet: átlagban 211 órát vezetett egy-egy autóbuszvezető. A túlterhelést, a sofőrök túlóráztatását több módon szeretnék kivédeni. Az új, a májusi menetrend már ennek figyelembevételével készül. A 7-es és a 24-es járatokra például csuklós autóbuszokat állítanak. Az IKA- RUS-tól azt az ígéretet kapták, hogy szeptemberben szállítják az új járműveket. Az MKV most azt szorgalmazza a gyártó cégnél, hogy mielőbb küldjék el az új buszokat, hogy ezzel is enyhítsenek közlekedési gondjainkon. Április 1-től autóbuszvezetői taniolyamot indít az MKV. A pályaalkalmassági vizsga azonban minden eddiginél szigorúbb lesz. Ezt követeli a forgalom biztonsága. Az elmúlt évben ugyanis a buszvezetők által okozott balesetek száma 40 százalékkal emelkedett a megyében, 1976-hoz viszonyítva. Jelenleg az a rendelet él, miszerint csak kétéves tehergépkocsi-vezetői gyakorlat után ülhet valaki a busz volánja mögé. Az MKV vezetősége azzal a kéréssel fordult a KPM illetékeseihez, hogy ezt az időt csökkentsék egy évre, s az eddiginél egy alaposabb buszvezetői kikép. zést kapjanak a jelentkezők. A vállalat tarsolyában vannak még elképzelések, miként enyhítenének az egyre szorongatott) munkaerőgondokon. A Budapesti Közlekedési Vállalatnál kísérleti jelleggel női buszvezetőket képeznek ki. Teljesen kezdőket is, csaknem olyanokat, akik a főzőkanalat cserélik fel a volánnal. A miskolci közlekedés szakemberei bíznak a kísérlet sikerében. Oly. annyira, hogy szeretnék, ha a kísérlet Miskolcra is kiterjedhetne. Az indok? Ha Budapesten a gyengébb nem ügyesen kormányozza a trolibuszokat — pedig ott a felsővezetékre is ügyelni kell — akkor egy automata sebességváltós járművel is könnyen megbirkózik. Ezek a tervek. Ám most, azonnal cselekedni kell. Ez. ért több járaton utasszámlálást végeztek. A felmérés után azt a döntést hozták, hogy a gazdaságtalan üzemeltetés és a gépjárművezetői létszámhiány miatt március elsejétől a 23-as buszjáratok üzemidejét munkanapokon a reggeli és a délutáni csócsidőszakokra korlátozzák. (Az intézkedésről részletesebb közleményt adunk lapunk február 27-i számában.) A vállalat veze. tőinek számítása szerint az így felszabaduló gépjármű- vezetőket kritikusabb helyekre irányíthatják. O. E. Postakocsi a csonka vágányon Miskolc, Tiszai pályaudvar, 4 óra 25 perc. Megérkezik a hajnali postavonat. A három kocsiból álló szerelvény első kocsija rövidesen folytatja útját Szerencs felé, a harmadik pedig Özd irányába szállítja a napi postaanyagot. A középső Miskolcon marad, ám ebben nemcsak a megyeszékhely, hanem további, több mint félszáz település napi postája, hírlapanyaga található. Az állomáson levő Miskolc i sz. Postahivatal dolgozói az anyag egy részét gépkocsikba, másik részét — főként a csomagok és levél- küldemények egy hányadát — a raktárakba szállítják, míg a sajtótermékek — napi- és hetilapok, képes folyóiratok — két kimustrált postakocsiba kerülnek. Nem telik bele fél óra, s az egyik kocsit egy csonka vágányra húzzák, itt kezdi meg két postai dolgozó a vidékre szállítandó sajtótermékek feldolgozását. HUHUKOLNI KELL, S FOLYTATNI... A kezdetben gyorsan mozgó ujjak hamar elgémberednek. Nem csoda, hiszen odakint mínusz 10 fok körüli a hőmérséklet, s bent sincs sokkal melegebb. A kocsit ugyanis nem tudják fűteni. Ám az itt dolgozók tudják: minden perc drága, így hát — néhány huhuko- lás a kézre, s folyik tovább a munka. — Amit itt lát, ahhoz aligha kell kommentár — mondja Olexa József, a postahivatal vezetője. — A hivatalunk már olyan kicsi, hogy lassan a levél- és csomagfeldolgozással sem tudunk megbirkózni, ezért szorult ki a postakocsikba a sajtótermékek feldolgozása. Postásaink kötelességtudatának köszönhető, hogy egyáltalán meg lehet oldani ilyen körülmények között a szorHáromezer éves borotva A Kazah SZSZK-ban az Isim folyó völgyében az archeológusok háromezer éves borotvát találtak. A borotva kését bronzból öntötték, nyele pedig valószínűleg fából, vagy csontból készült. A kés egyik oldalát olyan fényesre csiszolták, hogy tükörként is lehetett használni. tírozást... A másik kocsiban, ahol a Miskolcon maradó hírlapanyagot dolgozzák fel, némileg jobb a helyzet, az a kocsi ugyanis fűthető. A világításról nem is beszélek, hiszen ez a gyér fény — nem hiszem, hogy tévednék — nem nevezhető annak. Ez tehát egyáltalán nem jelent megoldást, főleg hosszú távon nem... A választ keresve, jutottunk el a Miskolci Posta- igazgatóság postaforgalmi igazgatóhelyetteséhez, Dudás Elemérhez. — Az áldatlan állapotok megoldására több variánst is elképzeltünk, a megvalósítás azonban — rajtunk kívülálló okok miatt — egyre késik. Miután a postaépület az állomáson egyébként is szűkös — már a kultúrteremben végzik a levelek szortírozását is —, első elképzelésünk az volt, hogy a postahivatal udvarában egy faházas épületet állítunk fel, s itt rendezzük be a sajtószortírozók munkahelyét. Sajnos az építésre a városi tanács építési osztályától nem kaptuk meg az építési engedélyt, azzal az indoklással, hogy a Tiszai pályaudvar átépítése, a Zó- ja tér rendezése ezt a területet is érinti, így oda nem lehet építkezni. Segítséget kértünk a MÁV Miskolci Igazgatóságától olyan értelemben, hogy a Tiszai pályaudvaron adjanak egy helyiséget dolgozóinknak, ám ez sem oldható meg. A vasutasok ugyanis — s ezt magunk is tudjuk — ugyanolyan zsúfoltan vannak az évszázados építményben, mint mi. így a legjobb indulat mellett sem tudunk változtatni a helyzeten ... in HAGYNAK BENNÜNKET... Dr. Pásztor Pál, a MÁV Miskolci Igazgatóságának igazgatója elmondotta: megvizsgálták a postások kéréMiskolcon a három hónaposnál idősebb ebek veszettség elleni védőoltására márciusban kerül sor. Az oltások helyéről és időpontjáról mindazok névreszóló értesítést kapnak, akik bejelentési kötelezettségüknek eleget tettek és akiknek ebét a kerületi pénzügyi osztályok nyilvántartásba vették. Lakhelyváltozás, az eb elhullása, illetve új eb beszerzése esetében a változást haladéktalanul jelenteni kell a kerületi hivatalok pénzügyi osztályánál. Aki nem akarja továbbtartani ebét, lehetősége nyílik — az értesítésben feltüntetett oltási helyen és Időpontban — leadni. Az ebek oltásra történő felvezetése séf, maguk is tarthatatlannak tartják ezt az állapotot, de segíteni nem tudnak. A helyszűke az átépítésre váró pályaudvaron a vasutasokat is nyomasztja, s egyelőre azt sem tudják, mi lesz a? állomásépület sorsa. Sőt, azt sem tudni, hogy a legújabb — ki tudja hányadik — elképzelés szerint mi lesz a jelenlegi postaépület sorsa, az új állomásépületben hol jut majd hely a postásoknak ... Szóltunk már róla: némileg jobb a helyzet a másik postakocsiban, amely legalább fűthető. Lutherén Béla, a Miskolc 1. sz. Posta- hivatal hírlaposztályának vezetője ezért még korántsem mentes a gondoktól: — Sokan el sem képzelik, hogy ilyen körülmények között dolgozunk, éjjel 1 órától reggel hatig, hétig. A színes hetilapokat ugyanis a késő esti szerelvénnyel megkapjuk, s ennek feldolgozása éjjel 1 órakor megkezdődik. Való igaz, hogy fűthető ez a kocsi, ugyanis egy olajkályhát beszereztünk, hogy ne dideregjenek dolgozóink, de ez nem megoldás a hideg ellen. A világításról ne is beszéljünk! Néhány hónap alatt több mint fél. százan hagytak itt bennünket azok közül, akik itt dolgoztak ! VÁRNI — DE MEDDIG? A helyzet egyelőre tehát kilátástalan. Az eredetileg az V. ötéves terv végére tették a Tiszai pályaudvar átépítését, ám a kivitelezési tervek többszöri változtatása késlelteti a beruházás kezdetét. S már a pénzügyi fedezet is kevés. A postaigazgatóság vezetői szerint pedig csak az új pályaudvar, s a vele együtt épülő új postahivatal elkészülésével számolható fel a jelenlegi állapot. TÓTH ZOLTÁN alkalmával a szükséges óvóintéz* kedéseket (szájkosár, póráz stb.) meg kell tenni, különös figyelemmel a fennálló szopornyicás megbetegedésekre. A postán kapott értesítést az ebtulajdonos köteles magával vinni az oltóhelyre. Az ebek bejelentésének, oltásra történő elővezetésének elmulasztása a 17/1368. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 87. § alapján szabálysértési eljárást von maga után és az ebtulajdonos 5000 Ft- ig terjedő pénzbírsággal sújtható, illetve az eb elkobzása elrendelhető. Miskolc m. Város Tanácsa V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya fiz ebek veszettség elleni védőoltása