Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-22 / 45. szám

Kezdés: 14. 30! Diósgyőrben a Bp. Honvéd Mint tegnap közöltük, az MLSZ elnöksége kedvező vá­laszt adott a DVTK kérésé­re. Figyelemmel a diósgyőri gyárak dolgozóinak munka­idejére, hozzájárult ahhoz, hogy az e heti NB I-es lab­darúgó-mérkőzéseket tél órá­val később, azaz 1130 órakor kezdjék. Ennek megfelelően ma fél 3 órakor kezdődik a diósgyőri stadionban a lab­darúgó NB I 21. fordulójá­nak egyik legérdekesebb mérkőzése, a DVTK—Bp. Honvéd találkozó. Az őszi fordulóban — so­kán még jól emlékeznek rá —• Kispesten a Honvéd 3'0 aranyban nyert a Diósgyőr ellen úgy, hogy a DV‘T’l so­káig egyenrangú ellenfél volt. Tatár kiválása után viszont 3 fgólt kapott a Diósgyőr. Az NB I résztáblázatainak tanúsága szerint más csapat- ■ ak •i,m termett babér Kis­pesten, hiszen valamennyi vidéki csapat tá­vozott onnan. Idegenben is meglehetősen jó a fővárosi piros-fehérek mérlege, hét mérkőzés közül (ősszel) mind­össze Békéscsabán szenved­tek vereséget. Így a vidékiek ellen legeredményesebben szereplő fővárosi együttes látogat ma Diósgyőrbe. A másik oldalon sem ked­vezőtlen a kép, mert a DVTK hazai pályán fővárosi csapat­tól ebben a bajnokságban még nem szenvedett veresé­get. Diósgyőrben tegnap azt hallottuk, hogy ma nemcsak ennek a veretlenségnek a megőrzésére törekszenek, ha­nem szeretnének végre győz­ni. A bajnokságra is esélyes Bp. Honvéd természetesen Diósgyőrben is képes lehet a pontszerzésre, de a most is változatlan összeállításban szereplő DVTK „jól együtt van”, s, nem lenne különö­sebb meglepetés, ha legyőz­nék mai fővárosi vendégü­ket. Szabó Géza vezető edző el­mondta, hogy az első két mérkőzést sikerült komo­lyabb sérülések nélkül meg­úszni, így nincs oka arra, hogy változtatást eszközöl­jön a csapaton. Változás, a szokásos „ülésrendnek” meg­felelően, csak a kispadon lesz. ahonnan a már kétszer ülő Kerekes a tartalékcsapat­ba kerül, míg Szabó és Bo­rostyán mellé most Tomesz nevét diktálta fel a cserejá­tékosok sorába a vezető ed­ző. A DVTK mai összeállítása tehát a következő: Veréb — Szántó, Salamon, Váradi, Ku­tast — Oláh, Tatár, Görget — Szálát, Fükő, Fekete. Cse­re: Szabó L., Borostyán és T-'—esz. A DVTK—Bp. Honvéd tar­talékbajnoki labdarúgó-mér­kőzés kezdési ideje nem vál­tozott, ez a mérkőzés 12 óra­kor a salakos (Vörös Csillag) edzőpályán kerül lejátszásra. h. k. Innen - onnan Közgyűlés a DVTK-nál Tegnap délután a III. kerületi Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében tartotta meg küldöttközgyűlését a DVTK. Az elnökségben helyet foglalt többek között dr. Csanádi Ár­pád, az OTSH elnökhelyettese, dr. Lovas Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője, valamint Simon Tibor, a Mis­kolci városi Pártbizottság osztályvezetője. Az írásban kiadott beszámolóhoz, valamint a közgyűlés egyéb dokumentumaihoz Árvái Béla Endre elnök fűzött szó­beli kiegészítést, amelyben kiemelte azokat a lényeges té­nyezőket, amelyek az egyesület 1977. évi tevékenységét jel­lemezték, s azokat, amelyek meghatározzák 1978 feladatait — különös figyelemmel a közelgő moszkvai olimpiára. Az egyesület mostani közgyűlése a korábbiaknál jóval ked­vezőbb feltételek között tárgyalhatta meg az egyesület életét, munkáját, hiszen a felsorolt gondok ellenére, a DVTK eddigi legjobb évéről adhatott számot az elnökség. Az egyesületek rangsorában elfoglalt kilencedik hely,' a vidék legjobbja rang, a gyarapodó létesítmények a tegnap megvont mérleg pozitív o’dr.'ára kerültek. — de kellő szerénységgel, hiszen ugyanak­kor ismeretes az eredmények egyenlőtlensége, a gyarapodás­nak a vártnál lassúbb üteme. Mert nagy* eredmény a terve­zettnél jóval több, 336 úgynevezett olimpiai pont megszerzése, de féloldalasságot jelez a korosztályok minősítésénél, hogy a pontok háromnegyed részét nem a felnőttkorúak szerezték. Néhány szakosztály esetében még így is jogos volt megfo­galmazni a-jövőt illetlen, hogy magasabbra kell emelni az utánpótlást net'elő munka szakmai színvonalát. A küldöttközgyűlés tájékoztatásául szolgáló dokumentumok gondos részletességgel tárták elő az eredményeket, a problé­mákat, említették meg a munka hiányosságait, s jó alapot nyújtottak ahhoz, hogy a vita segítse az alapjaiban helyes célok megvalósítását. 1977-ben 1537-en sportoltak igazolt versenyzőként a DVTK kebelében. Az a tény, hogy közülük 1324-en (!) tartoznak az utánpótlás korosztályokhoz, azt is jelzi, hogy jól szervezett „továbbnevelő” munkával hosszú időre megalapozható a Di­ósgyőr fejlődése a magyar sport élvonalában. Természetesen csak akkor, ha a felnőtté válás után is sportolók maradnak azo’:. akik most bajnoki aranyakat, értékes pontokat hoznak — akár már serdülőként is a DVTK-nak. Ennek megszer­vezése pedig legalább olyan nagy feladat, mint elérni, hogy a jelenlegi 23 olimpiai kerettagból annyian ott is legyenek Moszkvában, hogy megszerezhessék a DVTK-tól várt 8—12 „igazi” olimpiai pontot. Mindezt természetesen úgy vezetve és irányítva, hogy a „másik oldal”, a diósgyőri dolgozók tömegeinek sportoltatása se szenvedjen csorbát. Még akkor sem, ha a kiemelt egye­sület fő feladata az egész magyar sport szolgálata, a nem­zetközi sikerek gyarapítása! — csendült ki mindabból, ami tegnap Diósgyőrben elhangzott... h. k. Brazíliában, a nagy lehetőségek országában sem „fenékig tejfel” a profi labdarúgók élete. Leg­alábbis ez derül ki a neves já­tékosok mostanában elhangzó gyakori panaszkodásaiból. Edinho, a válogatott 23 éves csillaga például arra panaszko­dik, hogy három év óta egyebet sem csinál, mint edzőtáborokban él, játszik és utazik. S hogy még jobban érzékeltesse „sanyarú” életét, hozzáfűzte, hogy orvosnak készült, de nincs ideje tanulni, s így átiratkozott a jogra. Ott jobban lehet „lógni” — indokol­ta aztán a tulajdonképpeni dön­tést. Zico, az 1976. év játékosa, testnevelési főiskolára jár. de ed­dig minden vizsgán elbukott, s aggódva gondol a jövőjére. Mit csinál, ha egyszer abbahagyja a labdarúgást? Leao, a világhírű kapus, 29 éves kora ellenére sem tudta eddig befejezni tanulmá­nyait. Terve az. hogy a VB után jelölteti magát a tanácsválasztá­sokon. hogy mint honatya, játé­kostársainak érdekeit nanyobb súllyal képviselhesse. Mert aho­gyan a brazil labdarúgók véle­kednek: „A haza Mzsákmányolja sportolóit” —, s ez ellen véde­kezni kell. Budapest. A fővárosi tor­nacsarnokban a második vo­nal számára is megkezdődött a torna versenyidénye a II. osztályú női csapatbajnokság első fordulójával. Borsodból a MÉMTE, mint megyei baj­nok szerzett jogot az indu­lásra, s a Szilágyi, Csordás, Kálmándi, Nagy, Lukács, Rákár összetételű együttes 171,8 pontos teljesítménnyel a negyedik helyen végzett. A második fordulót május 6-án rendezik meg. Mátraháza. A sífutók or­szágos bajnoksága ugyan már lezajlott, a kitűnő hóviszo­nyokat azonban továbbra is kihasználják versenyzőink, s az egyesületek egymás után rendezik a versenyeket. Ez­úttal a Bp. Honvéd bonyolí­totta le hagyományos viada­lát, melyen Palácsik László, a H. Papp J. SE válogatott biatlonistája junior kora el­lenére is helyezett lett a fel­nőttek versenyében; negye­dikként érkezett célba. Tatabánya. Az új Körcsar­nok három szőnyegén 20 egyesület 112 judósa állt rajthoz a TBSC országos ju­nior rangsorversenyén. Az MVSC cselgáncsozói közül hárman kerültek dobogós helyre: Angyal a 71 kg-osak mezőnyében második, Térjék 65 kg-ban és Hoffmann 60 kg-ban harmadik helyen vég­zett. Nagykőrös. A MEAFC női és férfi kosárlabdacsapata újabb NB Il-es mérkőzést játszott. A jó rajt folytatá­saként ezúttal is mindkét gárda nyert. A nők kitűnő, a férfiak közepes teljesítményt nyújtottak, s így fölényes biztonsággal győztek. A női találkozón.: MEAFC —Nagykőrös 112:57 (59:34). A A legtöbb pontot Petrik (37), Csermely (24) és Páchlik (20) szerezte. A férfiaknál: ME­AFC—Nagykőrös 92:60 (55:24). Legjobb pontszerzők: Busák (26), Kerekes (19), Fodor (18). Maier rekordja Sepp Maier, a Bayern Mün­chen válogatót kapusa ritka re rorcldal dicsekedhet: szombaton 00.: bajnoki mérkőzését játszot- a a müncheni csapatban — méis- űedig megszakítás nélkül! Be- nutatkozása 1966. augusztus 20- ín volt. Maier február 28-án lesz 24 éves és egyelőre semmi szán­déka, hogy abbahagyja aktív pá- vafutását. Klubjában, a Bayern Münchenben biztosan őrzi he­lyét, ugyanígy az NSZK válo­gatottjában is. Hacsak nem jön közbe valami, Argentínában is Maier áll a nyugatnémet kapu­ban. KANIZSA NAPOK Kiállítás és vásár FEBRUÁR 23-TÓL MÁRCIUS 4-IG, A BORSOD DOMUS ÁRUHÁZBAN A „Kanizsa" bútort vásárolt vevők között KISORSOLUNK 1 db Júlia garnitúrát, 1 db Robi heverőt, 1 db Szieszta tv-fotelt. A Bükkben (Sólymos felv.) Tavalyi földrengések Az amerikai Geo­logical Survey a mi­nap hozta nyilvá­nosságra évi beszá­molóját Washington­ban. Eszerint 1977- ben a „megszokott­nál” kevesebb föld­rengés fordult elő, ugyanakkor három­szor annyi vulka­nikus kitörést ész­leltek, mint 1976- ban. Az elmúlt esz­tendőben becslések szerint 2800 ember vesztette életét föld­rengés következté­ben (az utóbbi idők átlaga mintegy 10 000 ember évente). 1976, amikor a földrengé­sek több mint 700 ezer áldozatot szed­tek, az emberiség történetének máso­dik legrosszabb esz­tendeje volt a föld­rengések szempont­jából ; különösen a kínai földrengés kö­vetelt sok emberéle­tet. Az előző évben 35 vulkán tört ki; 1976- ban csak 1<£ Egy zairei vulkánkitörés nyomán 70 ember vesztette életét. Az amerikai szakértők szerint a vulkani­kus tevékenység fo­kozódása inkább ar­ra utal, hogy a vul­kanikus kitörések száma ismét az át. lagos felé tart — évente két vagy há­rom tucat kitörés —, semmint arra, hogy a vulkanizmus gyakorisága vagy in­tenzitása számotte­vően módosulna. Aforizmák Légyből elefántot csinálni lehetséges, de sokba kerül. * A paradicsomban minden­nek kell lennie — még po­kolnak is. Autók A legutóbbi statisztikai adatok szerint 1917 végén, a világ út­jain körülbelül 28o millió sze­mélygépkocsi közlekedett. 1976 végén „csak” 251,8 millió volt belőlük. Az Egyesült Államok­ban mintegy 115 millió személy­gépkocsit számoltak meg. Kö­zép- és Dél-Amerikában 9 mil­liót, Ázsiában 22,5 milliót, Afri­kában csak 4,1 milliót, Ausztrá­liában és Óceániában 5,9 milliót, Európában 95 milliót. Az Egyesült Államokban éven­te körülbelül 9,8 millió személy­Az egyik hallgatást vesz aranyért, a másik aranyat vesz hallgatásért. * Aki sohasem volt gyerek, felnőtt sem lehet soha. milliói gépkocsit gyártanak, Európában csaknem J2,5 milliót, Ázsiában 5,7 milliót. 1976-ban a szocialista országokban egy év alatt 2 mil­lió személygépkocsit gyártottak, ebből a Szovjetunióban 1,2 mil­liót. A világ legnagyobb autógyá­rainak évi termelése; General Motors — 6,7 millió személygép­kocsi, Ford — 3,9 millió, Chrys­ler — 2,4 millió, Volkswagen — 1,9 millió, Fiat — 1,7 millió, Toyota — 1,8 millió, Peugeot— Citroen — 1,3 millió. Ilyen műszál még nem volt A szovjet vegyiszálgyártás egyik új terméke kétszer ak­kora terhelést kibír, mint az acélhuzal. Ezt a tulajdonsá­gát a szál 750 fokos meleg­ben és a kozmikus hidegben egyaránt megtartja. Az új szálat gépkocsi-gumiabroncs gyártásában fogják felhasz­nálni. A nyugatnémet Hoechst cég új terméke: egy olyan vegyiszál, amely minden ed­digi szálnál könnyebb. Ebből a szálból 800 grammos férfi­ruhát és nem egészen 500 gramm súlyú női ruhát lehet készíteni. Az új szál angóra- nyúl szőréből és trevira mű» szálból áll. Hajók a Szaharában Ha a Szaharáról van szó, min­denkinek a végtelen homok és az oázisok jutnak az eszébe Honnan kerülnének ide hajók? Ha csak nem a tevékre gondo­lunk. amelyeket gyakran nevez nek a sivatag hajóinak. Az algériai tudósok azonbar ma már másra gondolnak. A tervek szerint a Gabesi-öböltőJ 300 kilométeres csatoránt építe­nek. amelyeken keresztül a Földközi-tenger vize eljutna a Szahara központjába. Így mes­terséges tengert lehetne létesí­teni, a víz felülete több mint 7000 négyzetméter, átlagos mély­sége 40 méter lenne. A program megvalósítása lehe­tővé teszi, hogy tengeri hajók közlekedjenek a Szaharában. Ez a lehetőség, különösen az itt és a szomszédos területeken kőola­jat és gázt termelő kőola.ibá- nyászokat érdekli. A sivatag vízzel való elárasz­tása a terület éghajlatát is be­folyásolná, enyhébbé, párásab- bá válna. „Kizsákmányolt” focisták

Next

/
Oldalképek
Tartalom