Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-28 / 24. szám
Február 1-töl Harc a másodpercekért „Jó napot kívánunk a Déli Krónika hallgatóinak ...” HERÉNYI LÁSZLÓ Több tanfolyam, egészségesebb lakosság A Vöröskereszt mérlege A szerkesztő munkája: állandó harc az idővel Megszüntetik az erdészeti utak használati díját I r Uj közlekedési rend Bánkúira Akik a Bükk kirándulókőz- pontjait gépjárművel közelítik meg, az erdészeti utakon mindeddig csak úthasználati díj ellenében közlekedhettek. Miután ezeknek az utaknak a minősége erősen kifogásolható volt, így jogos volt az igény is: ne szedjenek úthasználati díjat. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium illetékesei megvizsgálták a panaszt s rendeletet alkottak. A rendelet — amelynek alapján az Állami Fagazdasági Vállalatok Országos Központja 14/78. számmal vezér- igazgatói rendelkezést adott ki — megállapítja: az erdészetek saját használatú (üzemi) utakon a közlekedésrendészeti hatóság külön engedélye alapján korlátozott közforgalmat bonyolítanak le, s ezért a szolgáltatásért egyes erdőgazdaságok úthasználati díjat szedtek. Miután az utak állapota kívánnivalót hagy maga után, Mű helysor a Búsa téren Ülést tartott a KIOSZ megyei vezetősége A BVK-ban Körnvezeívédelemre Ilik A Borsodi Vegyikombinát azok közé a nagyvállalatok közé tartozik, ahol különös gondot fordítanak a környezetvédelemre. Évekkel ezelőtt még igen nagy összeget — több mint húszmillió forintot — fizettek egy évben a Sajó vizének szennyezése miatt. Az elmúlt évben „csak” négymillió forint körül volt a bírság. Figyelemre méltó, hogy a nagyvállalat V. ötéves terve külön fejezetet szentel a környezetvédelmi tennivalóknak. A két esztendővel ezelőtt megalakított környezet- védelmi osztály fiatal szakemberei átfogó terveket dolgoztak ki, amelyek egy részét már meg is valósították a gyáregységekben, üzemekben. Számottevő az anyagi ráfordítás összege is, amit környezetvédelmi beruházások megvalósítására fordítanak, az V. ötéves tervidőszakban egymilliárd forintot. Az I új pvc-gyár építésével egy- időben korszerű, világszínvonalon álló víztisztító mű épül, csaknem négyszázmillió forintos költséggel. í?y készül a Déli Krónika Színhely: a Magyar Rádió épülete, a sok-sok szoba egyike. A díszlethez tartozik egy montírozó magnó, egy írógép, két asztal és egy hatalmas stopper. Az időpont január 25-e, délelőtt háromnegyed tizenegy. Hirtelen felpattan az ajtó, s a belépő azonnal megtöri a szoba addig kellemes csendjét. A Déli Krónika stábja megkezdi egyórás munkáját. A mai húszperces műsor kapitánya: a szerkesztő-műsorvezető, Györffy Miklós. Segítője Nagy Tibor, valamint a technikus. Kelemen Péter és az ügyeletes riporter, a Pécsről jött Kovács Péter. Ezenkívül még vagy 10—12 embert mozgatnak meg — a külföldi tudósítókkal együtt. — Vigyázz, mondd be, hogyha ma süt a nap, akkor a továbbiakban hideg idő várHosszú távú terveket készítenek Az idei feladatokról, valamint a minisztériumi ter- vező-irányító-ellenőrző munka korszerűsítéséről és továbbfejlesztéséről tárgyaltak pénteken a Nehézipari Minisztérium aktívaértekezletén. Simon Pál nehézipari miniszter elmondotta, hogy a tárca területén 1977-ben láttak hozzá a kiemelt iparágak hosszú távú fejlesztési koncepcióinak kidolgozásához, ez a munka idén fejeződik be. A fejlesztésnél messzemenően érvényesítik a termelési szerkezet átalakításával, korszerűsítésével kapcsolatos terveket ható, mert ma van a Pál- forduló — tanácsolja Nagy Tibor. — Gyerekek, ennek nézzetek pontosan utána — kéri a szerkesztő. A Magyar Vöröskereszt Borsod megyei vezetősége tegnapi ülésén elmúlt évi munkájának mérlegét vonta meg. A testületi ülés munkájában részt vett dr. Tóth Fe- rencné, a megyei pártbizottság munkatársa és dr. Csi- csai Iván, a Magyar Vörös- kereszt Országos Vezetősége végrehajtó bizottságának tagja. Dr. Szabó István megyei elnök köszöntője után Krasz- nai Gáborné titkár fűzött szóbeli kiegészítést az írásban előre kiadott anyaghoz. A Borsod megyei vöröskeresztes munkára a dinamikus és tartalmas fejlődés volt a — Fölösleges, a Reggeli Krónikában ezt már elsütötték. Jönnek a telex-hírek, de semmi szenzáció. — Úgy látszik, ma semmi sem történik. — Ha nem lesz elég anyag, leadjuk még egyszer a harangszót ... Várják a fél tizenkettőt, akkor zárnak a hírszerkesztők. Ez egy kicsit lendít a munka ütemén. Egy szomorú hír is érkezik, de nincs idő az emlékeket idézni: meghalt Palló Imre. Még várnak egy beszámolót az Országházból, és jól jöhet a madridi tudósítás iSi Mindannyiunk számára ismerős hangú kolléga lép be. Körmendy László, a rádió főbemondója kéri, ne felejtsék el Palló Imre nevét helyesen így mondani: dr. Palló Imre. Háromnegyed tizenkettőkor megérkezik a két hírolvasó bemondó, Pármai Éva és Bá- tonyi György. Elkérik a gépelt lapokat. Most következik a próbaolvasás. Tizenkettő előtt tíz perccel a szerkesztő és „udvartartása” levonul az adóstúdióba. Ott két technikus gyakorlott mozdulatokkal a magnókra helyezi az előkészített tekercseket. Györffy Miklós a bemondókkal együtt már a mikrofon előtt ül. Türelmetlenül várják az ötödik sípszót. Indul az első szalag, az Egyetem téri templom harangja szól. A tekercs lefut, az első mondat a műsorvezetőé: Jó napot kívánunk a Déli Krónika hallgatóinak! Csodák csodája, mégis jó lett a műsor 1.. jellemző az elmúlt évben. Az egészségvédelem, az egészségnevelés területén legkiemelkedőbb eredménynek azt tekinthetjük, hogy a megelőző évihez viszonyítva több egészségügyi előadást szerveztek a megyében, s a hallgatóság száma — csaknem 145 ezer. A családpolitika, család- védelem területén különösen az ifjúság családi életre való felkészítésében és az idős kordákról való gondoskodásban értek el számottevő eredményt vöröskereszteseink. Nem kis munkával, sikerült javulást elérni az alkoholizmus elleni küzdelemben. A megyei Vöröskeresztszervezet talán legsikeresebb mozgalma a véradómozgalom. Az, hogy Borsod megye szinte évről évre jelentősen túlteljesíti év elején vállalt irányszámait — tavaly 13 ezer litert —, s az a tény, hogy a levett vér 98,9 százaléka az elmúlt évben térítés- mentes volt, önmagáért beszél. A beszámoló feletti vitában többen kértek, s kaptak szót. A Magyar Vöröskereszt Borsod megyei vezetősége mind az elmúlt évi munkáról készült jelentést, 'mind az 1978. évi munkatervet egyhangúlag elfogadta. T. Z. az említett üzemi utakon 1978. február 1-től kezdődően meg kell szüntetni az úthasználati díjakat. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területén ez a rendelkezés elsősorban a szilvásvárad!, a jávorkúti, a bánkúti és a bányahegyi utakat érinti. Az erdőgazdaságtól kapott tájékoztatás szerint a sorompók továbbra is jelentős szerepet kapnak ezeken az utakon. A korábban úthasználati engedélyként pénzért kiadott elismervényeket február 1-től díjmentesen kapják az arra közlekedők úgy, hogy annak egy példányát alá kell írniuk. Ez ugyanis felelősségvállalási nyilatkozatot tartalmaz, az arra közlekedőket kötelezi a balesetveszélyes úton az útviszonyoknak és a veszélyesség fokának megfelelő közlekedésre. Ugyanakkor azt is Tegnap délelőtt Garai József elnökletével ülést tartott a KIOSZ Borsod megyei Vezetősége. A vezetőségi ülés középpontjában az 1978. évi cselekvési program megvitatása állott. Az írásban kiadott programhoz Csatári Ernő megyei titkár adott szóbeli kiegészítést. Felszólalt a vitában Koja- nitz László, a KlOSZ-központ szervezési főosztályvezetője, aki egyebek közötjt utalt arra: tenni kell a KIOSZ Borsod megyei új székházának létrehozása ügyében. Ebben az országos vezetőség támogatja a megyei titkárságot és vezetőséget. A kisiparosok tagdíjfizetési határozatával kapcsolatban kijelentette: ez nem lehet alku tárgya; a jövedelemadó arányában célszerű megállapítani a tagdíjakat. A miskolci körzeti csoport titkára, Kertész László egyebek között sürgette a miskolci kisiparos-műhelygondok megoldását. Örömmel adott hírt arról, hogy az Avas-délen 15 kisiparosi műhelyt sikerült létrehozni, s a Polgári Védelem megyei parancsnokságával is sikerült megállapodni a légópincék e célra történő hasznosításában. Beszámolt arról,” hogy a Búza téren már épül az a kisiparosi műhelysor, amelyben 10 olyan kisiparos kap helyet, akinek a műhelyét az Ady-híd környékén szanálják. Elmondotta: dr. Horváth BéAz elmúlt napokban tovább „hízott” a Balaton jégtakarója. Ahogy a halászok mondják — már „beszél” a Balaton. Az éjszakák és a nappalok hőmérsékleti különbségeinek hatására összezsugorodó, illetve kitáguló megtudtuk, hogy az úthasználati díjak megszüntetése miatti bevételkiesést a MÉM más forrásból megtéríti a gazdaságnak. A rendelet valamennyi, az erdőgazdaság kezelésében levő útra érvényes. Miskolc megyei város Tanácsának építési és közlekedési osztálya mától március 31-ig a bánkúti turistaházig vezető úton új forgalmi rendet léptet érvénybe. Eszerint a bánkúti turistaházat ez idő alatt gépjárművel szombaton, vasárnap és ünnepnapokon csak a dédesta- polcsányi, s az abból kiágazó borovnyáki úton lehet megközelíteni. Bánkútról Miskolc felé a dédestapolcsányi utat Jávorkúton át a szomorúi elágazásnál lehet elérni. A for- galbmszabályozásról a kihelyezett közúti jelzőtáblák is megfelelő útmutatást adnak az arra közlekedőknek. (tóth) „Beszél” a Balaton la városi főépítésszel megegyezés született, hogy 1978, február 15-ig rendezik a Miskolcon szanálásra kerülő kisiparosműhelyek pótlásával kapcsolatos teendőket- Ugyancsak örömmel szólt arról, hogy Miskolc üzleteinek kirakatában már mintegy 400 kisiparos ad felvilágosítást hirdetőtáblán, szolgáltatásainak helyéről, időpontjáról. Dr. Lengyel Zoltán, a megyei tanács ipari osztálya nevében szólalt fel, s többek között elmondotta, hogy a szolgáltatások fejlesztése érdekében az ellátatlan területeken a tanácsok 2—3 éves adómentesség biztosításával segítik a kezdő kisiparosokat. Inczédi Mihályné, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága nevében köszöntötte a vezetőségi ülést. Utalt arra, hogy Borsod kisiparosai közül 132-en dolgoznak a HNF bizottsági tagjaként, 113-an pedig tanácstagként. Tolnai Lajos a megyei párt- bizottság nevében szólalt fel, s arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1978. évi cselekvési programot konkrétabbá kell tenni, elsősorban határidők és felelősök megjelölésével. A vezetőségi ülés elfogadta a KIOSZ Borsod megyei Szervezetének 1978. évi cselekvési programját. Ny. L jégpáncél érdekes hang kíséretében több helyen végigrepedt. Egyik-másik rianás tíz kilométer hosszúságban szeli át a jégmezőt. Néhány part menti szakaszon mái íoriöcfásoK is keletkeztek.