Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-18 / 15. szám
jL i Közelebb az emberhez A televíziótól féltették a színházat, a mozit, hogyne féltették volna hát a tudományos ismeretterjesztést. A borúlátók azt jósolták, hogy kényelmes, papucsos „nézőpontját” nem adja fel senki, nem cseréli fel az ismereteket vonzó módon tálaló televíziót, mondjuk egy diavetítéssel kisért előadásért. A tények azt bizonyítják, hogy alaptalan volt az aggodalom. De a tömegkommunikáció gyors fejlődése — főleg a televízió térhódítása — kétségkívül hatott a tudományos ismeretterjesztésre : ami tegnap még elég volt. az ma már kevés, itt is keresni kell az új utakat, módszereket. Keresni kell, hiszen a közművelődési határozatok végrehajtásából továbbra is nagy részt kell vállalniuk a tudományos ismeret- terjesztő társulatoknak — igazodva korunk követelményeihez. A társulat múlt évi országos küldöttgyűlése is az ismeretterjesztés korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére ösztönöz. „Az ismeretterjesztés tartalmában szervesebben kötődjék a szocialista építés gyakorlatához, a társadalmi valósághoz; a termeléshez, a közélethez, a rendezvényen részt vevők igényeihez, ismeret-szintjéhez” — hallottuk a TIT Miskolc városi szervezetének elnökségi ülésén. És hogy nem jól hangzó bevezetőnek szánták csupán az idei munkatervhez a fenti mondatokat, arra bizonyság maga a program. Most mindössze két újszerű feladatot emelünk ki a miskolci szervezet tervéből, amelyekben — mint cseppben a tenger — tükröződik a többet, jobbat akaró szándék. A Lenin Kohászati Művekben eddig is hatékony munkát végzett a TIT, ám arra első ízben született határozat, hogy sajátos eszközeivel támogasson egy népgazdasági jelentőségű ipari beruházást. A nagyüzem kebelében működő TIT-szer- vezettel, s az új Vasas Művelődési Házzal együttműködve — egyebek között — megismertetik a város múltjával, fejlődésével és nevezetességeivel a beruházásban részt vevő dolgozókat. Bizonyára sikere lesz például a Bükki Nemzeti Parkot, a megye természeti értékeit (barlangjait, gyógyfürdőit) bemutató előadásoknak, melyeket esetenként kirándulással is egybekötnek. A más tájakról érkezett munkás jobb kedvvel, eredményesebben dolgozik, ha érzi, hogy törődnek vele abban a városban, ahol szakértelmére, szorgalmára igényt tartanak. Nem kevésbé izgalmasnak — és nehéznek! — ígérkezik a lakótelepi ismeretterjesztő munka megszervezése. Elsőként a belvárosi lakótelepre nyújtja ki „csápjait” a TIT. Nem véletlenül. Ez a lakótelep a színtere ugyanis annak az országosan egyedülálló kísérletnek, melynek célja a közösségi élet kialakítása. A politikai és tömegszervezetek s a tanács mellé felsorakozik tehát a tudományos ismeretterjesztő társulat is NapiieÉn: az iMmozaalom A meghívó mindig szűkszavú. De az a része, ahol az áll, hogy kibővített pártalap- szervezeti ■ titkári értekezlet lesz, már sejtetni engedi a téma fontosságát. Holnap reggel fél kilenckor a 40. számú Általános Iskolába a miskolci városi pedagógus-pártbizottság, a városi művelődésügyi osztály és a városi úttörőelnökség értekezletre hívja össze a város általános iskoláinak igazgatóit, pártalapszervezeti titkárait és úttörőcsapat-vezetőit. A városi párt-végrehajtóbizottság' 1977. november 15-én határozatokat hozott az úttörőmunkáról. A holnapi értekezleten Pásztor József, a pedagógus-pártbizottság titkára ismerteti ezeket a határozatokat. Csak az Üzemi Dolgozók Általános Iskolájában Magánvizsgák Kevesen jelentkeztek Ki akar Havannába utazni? Az eddigi jelek szerint nagyon kevesen. Legalábbis Miskolcról. A havannai VIT- re való kiutazásnak egyetlen ' altétele van. A városi, területi selejtezőkre a jelentkezéseket január 31-ig kell elküldeni a KISZ városi bizottságához, s készülni a versenyekre Nos, lehet, hogy az utóbbival, a felkészüléssel nincs baí, de a jelentkezésekkel annál több. Ugyanis ez idáig nagyon kevesen küldték el, pedig enélkül nem lehet indulni a vetélkedőn. A KISZ városi bizottsága kéri az alapszervezeteket, a bizottságokat, ' ogy mielőbb juttassák el hozzájuk a nevezéseket. Az LKM, az egyetem, a DIGÉP és a szolgáltatóipari Kiszedek a területi selejtezőre saját bizottságuknál jelentkezzenek. ___ Az 1976 szeptemberében kezdődött oktatási forma, a Mindenki Iskolája az idei, 1977—78-as tanévben is folytatódik. Akik az adásokat figyelemmel kísérték, és bizonyítványt akarnak szerezni, azoknak jelentkezniük kell magán vizsgára, A városi tanács művelődés- ügyi osztálya (az lmúlt évhez hasonlóan) úgy intézkedett, hogy a vizsgát csak a Lenin Kohászati Művek főkapujával szemben levő Üzemi Dolgozók Általános Iskolájában lehet letenni. A Mindenki Iskolája hetedik osztályos hallgatóinak az írásbeli vizsga január 24-én, a szóbeli január 25-én reggel 8 órakor lesz. A résztvevők január 20-ig, péntekig jelenthetik be vizsgaszándékukat az iskola igazgatójának. A jelentkezésnél az általános iskola hatodik osztályának elvégzését igazoló bizonyítványt (vagy annak a másolatát), illetve a személyi igazolványt kell bemutatni. e szép terv valóra váltásáért. Az új lakótelepeket „alvó-városoknak” is szokták nevezni, arra célozva, hogy napközben szinte teljesen kiürülnek, a munkából hazatérők pedig lakásukba zárkózva töltik a pihenésre, szórakozásra szánt időt. Ha azonban megkérdezzük az otthon-ülő életmódot folytató fiatal házaspárt, hogy miért nem lép ki lakása ajtaján a délutáni, esti órákban, akkor gyorsan kiderül: szívesen menne emberek közé, ha vonzó programot kínálnának a közelben és volna, aki a kisgyerekre vigyáz, amíg az előadás, a vitafórum be nem fejeződik. Nem könnyű ennek az igénynek megfelelni, de a TIT miskolci aktivistái az idén megpróbálják közel vinni az új lakótelepen élőkhöz az ismereteket, lehetőséget teremtve egyben arra is, hogy megismerkedjenek egymással. (bckcs) 140 kötet jelenik meg • • Ünnepi könyvhét Az idén május 26. és június ?. között rendezik meg az ünnepi könyvhetet — ezt az időpontot javasolta az ünnepi könyvhét országos szervező bizottsága tegnap megtartott első előkészítő ülésén. Ügy tervezik, hogy a tavalyinál több, mintegy 140 kötet jelenik meg ez évben kulturális életünk jelentős eseményére. Az elképzelések szerint az országos budapesti megnyitót ezúttal Angyalföldön, az országos vidéki megnyitót pedig Veszprémben rendezik meg. Szombathelyi patrióták Képtár születik Dési Huber hagyatéka • A művész-agitátor alkotásai Az orosz nyelv oktatása Az intenzívebb orosz nyelvi oktatás elméleti és gyakorlati kérdéseiről tanácskozik a főiskolai nyelvtanárok II. országos konferenciája. A kétnapos eszmecserét Elbert János, az Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Nemzetközi Szövetsége (a Maprjal) magyar tagozatának elnöke nyitó. ja. meg tegnap a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Hetvenhat magyar főiskola orosz nyelvet oktató pedagógusai vesznek' részt a konferencián. Propagandisták — tanárok Ma, fél háromtól tartja összejövetelét az LKM propagandistaklubja az új Vasas Művelődési Központban. A klubtagok ez alkalommal a Megyei Oktatási Igazgatóság tanáraival találkoznak. Elméleti és gyakorlati kérdések, tapasztalatok, módszerek kerülnek szóba, segítendő a propagandisták munkáját. . Szombathely, Derkovits Gyula szülővárosa széles körű társadalmi összefogással teremt otthont a szocialista képzőművészetnek. Nagy szülöttjéhez méltóan kívánja fejleszteni kultúráját, a művészetek és a társadalom kapcsolatát. A megyeszékhelynek jutótt az a megtisztelő feladat, hogy megőrizze és ápolja, gondozza Derkovits Gyula és Dési, Huber István életművét. Derkovits Gyulának, a magyar proletárfestő alkotásainak jelentős részét őrzi Szombathely. 1972 óta a megyei Tanács rendszeresen gyarapítja a gyűjteményt. A szocialista magyar képzőművészet másik óriásának, Dési Huber Istvánnak özvegye is Vas megyének adományozta a művész több száz alkotásból és esztétikai írásból álló hagyatékát. Ezenkívül a Művészeti Alap több mint negyedszázada ad műhelyt a megyében Zsenyén a magyar képzőművészet jelentős egyéniségeinek, s a megye szülöttei közül is számosán foglalkoznak jelenleg szervezett keretek között képző- és iparművészettel. Az ő alkotásaikkal is gyarapítani kívánják a képzőművészeti gyűjteményt. A képtár építése — a gyűjtemény méltó elhelyezésére — nem szerepel a megye, a város V. ötéves tervében. Ezért többleterőfeszítésre van szükség; társadalmi keretek között, szigorúan önkéntességi alapon. A megye, a város az új képtár létrehozásához jelentős társadalmi segítséget kért a megye művészetszerető lakosságától, s mindazoktól, akik a célt megértik és támogatják. A nemes ügyhöz százak, ezrek csatlakoztak, köztük társadalmi életünk számos kiemelkedő egyénisége, valamint üzemek, vállalatok, intézmények, kollektívák, szocialista brigádok. Jó úton van tehát a képtár építése. A leendő képtár anyaga most ismét jelentős alkotásokkal gazdagodott. A két világháború közötti szocialista képzőművészek csoportjának egyik jeles mestere volt Háy Károly László, aki a válságok harcaiból, az antifasiszta megmozdulásokból, a bebörtönzöttek kiszabadításáért vívott küzdelemből mű. vész-agitátorként vette ki részét. Háy Károly László özvegye, Havas Lujza ajándékozta férje 75 alkotását Vas megyének. Az igen jelentős Dési Huber István-hagyaték után ez a második nagyon értékes adomány a képtár részére. A 75 alkotás Háy Károly László 1945 előtti életművének része, zömmel az 1937—42 közötti időből. Az újabb ajándék nagy mértékben gazdagította a formálódó szocialista képzőművészeti gyűjteményt. L. I. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30; Tánczenei koklél. — 13.20: Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal. — 13.30: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Bach-művek. — 15.00: Hírek. — 15.10: Messziről mesz- szíre. — 15.50: A Csehszlovák Rádió énekkara énekei. — 16.00: Útközben. — 16.10: Nótacsokor. — 17.00; Hírek. — 17.07: Egyenjogúság — a pályaválasztásban. — 17.32: Clara Haskil zongorázik, Arthur Grumiaux hegedül. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00; A Drezdai Állami Opera vendégjátéka. A hallgatag asszony. — Közben: 20.54: Kis magyar néprajz. — 20.59: Tóth Árpád versei. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 23.07: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Hajdú Sándor táncdalaiból. Szlovák televízió: 16.00: Tisztaság és szépség. — 16.25: Hírek. — 16.40; Ifjú szemmel. — 17.10: Közép-szlovákiai érdekességek. — 17.40; A hét könyvei. — 17.45: Autósok-motorosok műsora. — 18.15; Szovjet emberek. — 19.00: Híradó. — 19.30: Fúvószene. — 20.25: A vakáció. — 21.25: Rendőrségi hírek. — 21.30: Híradó. — 22.00: Publicisztika. — 22.40: Látogatás a klubban. Miskolci Nemzeti Szinház (7): Varázskeringő. Kiállítások: József Attila Klubkönyvtár (12—20): Híncz Gyula grafikái. — Miskolci Galéria (10—18): Bak Imre festőművész kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Észak-magyarországi üveghuták. — Herman Ot- tó-emlélcház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Mini Galéria (10—18): Mata János fametszetei. FILMSZÍNHÁZAK; BÉKE A hosszú út Mb. szí. román film Kezdés: f4 órakor Zsarutőrténet Mb. szí. francia—olasz film 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés: hn6, 8 órakor KOSSUTH Zsebpénz Mb. szí. francia film Kezdés: f3, hn5 órakor Indiánkaland Ontarióban Szí. román—francia film Felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor SAGVAri Aladdin és a csodalámpa Mb. szí. francia film Kezdés: 7 órakor SZIRMA Az éjszaka a betyároké Bolgár film Kezdés: Í6 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek — 8 05A mai nap kulturális programjából. - 8.27: Harsan a kürt- — 8-5?: Barokk muzsika. — 10.00; Hírek. - 10.05: Iskolará- . I0-'i0: Kamarazene. — 11.25; Különös házasság. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Mai dalok. — 8.20: Tiz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8-33: Slágermúzeum. — 9.15: Negyedóra. háromnegyed-ütemben. — 9.30: Népek meséi. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: ifjúsági könyvespolc. Petőfi rádió; 12.00: Énekegyüttesek iélórája. — 12.30: Hírek. — 12.33: Magyar operaénekesek. — 13.23: A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból. — 13.33: Manómuzsika. — 14.00: Kettőtől ötig... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 17.00: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.00: Véleményem szerint. — 18.10: Tánczene Moszkvából. — 18.30: Hírek. — 18.33: Grófé: Grand Canyon — szvit. — 19.07: Jó estét, gyerekek! — 19.13: Elfelejtett dallamok. — 19.55; Nyáron tapsoltunk nekik. — 20.30: Hírek. — 20.33: Diákkönyvtár hangszalagon — 21.38: Zenés játékokból. — 22.30: Hírek. — 22.33: Kellemes pihenést! — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00; Hirek, időjárás. — Gyári belépő. A MEDICOR Müvek Miskolci Gyárában. Riporter: Sütő Enikő. — Szomszéd népek zenéje. — Női dolgok, női gondok. Ügyes gépek a háztartásban. Riporter: Antal Magda — James Last zenekara játszik. — Sport. — 18.00—18.30: Észak-magyarországt Krónika. (Munkásgyülés Visontán. — Tanácskozott az SZMT elnöksége.) — Részletek zenés játékokból: Kabaré és A haj. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 13.30: Iskolatévé. — 15.46: Hírek. — 15.50: Valahol Európában. — 17.25: Beszélgetés Radványi Gézával. — 18.20: Rólunk van szól — 18.50: Szépen, jól magyarul. — 19.15: Esti mese. — 19.20; Tévétorna. — 19.30; Tv-híradó. — 20.00: Ady- novellák. — 21.10: Jogi esetek. — 21.50: Susannák ... — 22.45: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Korok, versek. — 20.40: Autó-motor sport. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Rovarok. — 21.45: Az úristen serlege.