Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 6. szám
Az új lantervekben Családi életre nevelés # A hangstúdió. (Herényi felv.) Kvadrofon-stúdió, hidraulika Mit tud a nagyterem? A Vasas Művelődési Központban A közelmúltban átadott Diósgyőri Vasas Művelődési Központ nemcsak építészetileg modern, hanem techni. kai felszerelése is — ami egy színházterem használatánál döntő fontosságú — korszerű. A színpadot hatvankét reflektorral tudják bevilágítani egy központi helyről, a fény szobából. Ebből negyvennyolc áramkör szabályozható, így ha kell, pillanatok alatt „bealkonyul” a teremben. A ház hangosítása is egy központi szobából irányítható. A hangstúdióban csak néhány mozdulat, és beindulnak a vagyont érő magnók és lemezjátszók, s a zene máris betölti az egész épületet. Tudnak hangot adni a színpadra, a terembe és valamennyi helyiségbe. Az ügyelő is a hangszórók segítéségével hívja a színészeket jelenésre. A stúdióban pedig ha kell, valamennyi elhangzott műsorszámot szalagra tudják rögzíteni. A technikai személyzet is az avatás napján debütált. Szerencsére a technika kisördöge elkerülte őket. Sajnos, a színpadon még nincs minden rendben. Az egyes színpadrészek hidraulikus emelését lehetetlen megoldani, mert a kivitelezők késnek a munka elvégzés* vei. Hallottunk a művelődés központ vezetőitől egy hírt, amelynek a hangtechnika szerelmesei örülhetnek a legjobban. Január 10-e körül a Magyar Rádió szakemberei megtekintik a helyi adottságokat, mert szeretnék, ha februártól beindulna itt a kvadrofon-stúdió. Ez nem más, mint a sztereónál tökéletesebb, élethűbb zenei hangvisszaadás, amivel a rádió évek óta sikerrel kísérletezik. (Nemcsak a hallgatóság előtt van két hangsu- I gárzó, hanem a hátuk mögé I is tesznek kettőt. Ez az alap- I ja a nagyobb térhatású I hangnak.) A legközelebbi program január 10-én az Aktív Klub Pódium összejövetele lesz. A klub meghívott vendégei dr. Szeppelfeld Sándor, az LKM vezérigazgatója és Demcsik Iván, a ház igazgatója. A beszélgetés után Sándor György humorista lép fel. Ezután az Ötödik sebesség programjában Chiléről lesz szó. Az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a családi életre nevelés a szeptembertől fokozatosan életbe lépő új tantervekben. Az iskolai oktató-nevelő munka alapdokumentumaiban jelenleg is szerepel a családi életre nevelés témaköre, de — a szakemberek véleménye szerint — nem megfelelő súllyal és terjedelemben. A hosszú évek tapasztalatait figyelembe vevő új tantervek gazdagabb lehetőséget kínálnak. A biológiaórákon például lehetővé válik, hogy a diákok a test, a szervezet felépítésének megismerése mellett foglalkozzanak a nemi fejlődéssel, a fogamzás és születés élettani alapjaival, a nemi higiénia és az egészséges életmód kérdéseivel. A történelem tanulása során megismerkedhetnek a marxista felfogással, amely a szerelem, a házasság, a család erkölcsi tartalmának kérdésében utat mutat. A világnézetünk alapjai tantárgy összegezi és kiegészíti az elsajátított világnézeti, természeti és társadalomtudományi ismereteket. Az irodalom, az irodalmi alkotásokban kifejezésre jutó esztétikum, az irodalmi élmények felkeltik a diákok érdeklődését, elmélyítik, gazdagítják a szerelemről, a családról vallott nézeteket, szemléletmódot. A családi életre nevelésben az iskola döntő mértékben támaszkodik a szülői házra s sok segítséget kapnak a Vöröskereszttől, a TIT-től, a Hazafias Népfronttól és az Országos Egészségnevelési Intézettől. Orvosok, pszichológusok, pedagógusok mozgósításával előadásokat, tanfolya- I mókát szerveznek — szülőknek és fiataloknak egyaránt f — a családtervezésről, a gyermek fogadásáról, gondozásáról és neveléséről. A Vöröskereszt-szervezetek kerekaszVi lián tó Miért csak a csuka? Harmincadik szobruk Kicsi rovatunkhoz, ha nem is sok, de annál izgalmasabb témákat boncolgató levelek érkeznek. Küldőik egy része — jogosan — azt kifogásolja, hogy az utóbbi hetekben írásainkban csak vizeink rablóhalával, a csukává'- foglalkozunk. Mielőbb mentegetnénk ma gunkat, megjegyezzük, hogy a téli hónapokban mindösz- sze ez az egy sporthalunk fogható, s ezért szerepelt többször is Villantóinkban. Levélíróink másik része — akinek kívánságát legjobban Ferenczy Sándor kedves olvasónk fogalmazta meg — hiányolja a korábban megkezdett, s elsősorban a kezdő horgászok számára pontos ismereteket nyújtó leírások közlését. Ígérjük, az elkövetkező hetekben kívánságaikat teljesítjük. A haladó és a profi horgászoknak ajánljuk, hogy a 'og'ási eredménynaplókat ösz- szesítsék, s mielőbb juttassák el horgászegyesületükhöz. Kedvcsinálóként pedig olvassák el görbe villantón- kat... „KIVILLANTÓ A horgász ül, hosszú méla lesben, Vár felajzott botra sok halat. A hal nem jön, ő nem tehet róla, Es botján a giliszta marad. /VürJti—>—tv nvomán, szabadon) „Holnap halat vacsorázunk!” — közli nejével előző este, és amit a nej szól erre, azt nyomban elfelejti. Ezután felhúzódnak az órák ás az orrok. Az előbbiek csörgőre, hajnali kettőre, az utóbbiak a korai csörgés miatt. Két óra. Lázas készülődés, ami kissé hosszúra nyúlik, mert a konyha kövén szanaszét heverő gilisztákat össze kell szedni. Közben lecsúszik néhány korty, ébresztőnek. Végre, indulás. íi tó partján csent-, nyugalom, de hely nincs. Társai kárörömmel figyelik a tutaj készítését. Délre megvan. Közben lecsúszik néhány korty, munkakedvnek. Só, paprika, kenyérbél. A tutaj inog. „A készségek” készségesek, bár fáradtan merülnek a vízbe. Lent a mélyben halkupaktanács. Kisorsolják, ki a legékesebb. Az óvatosan lelopja a csalit, majd kissé följebb megrántja a zsinórt. A horgász is a botot, és ... lecsúszik néhány kortv. düh 1 ellen. A tutaj erősen . himbálódzik. A jelenet estig ismétlődik: elfogy a kenyér, jóllaknak a halak, és szerencsésen partra vontatják a tulajt is, kimentve a horgászt, mert úszni nem tud. Lecsúszik néhány korty, az ijedtségre. Otthon „az ugye, megmondtam, — te ...” után viszonylag békés vacsora. A felhördülés később történik, mikor a horgász újból bejelenti: — Holnap halat vacsorázunk! D. T. B. Üj köztéri szobrot állítottak fel Tatabánya egyik legforgalmasabb pontján, a Turul filmszínház előtt. Brém Ferenc szobrászművész alkotása — a „Vízbe lépő fiatal ■fiú” — már a 30. művészi alkotás Tatabánya parkjaiban, terein. A városi tanács megrendelésére 1980-ig újabb öt szobrot készítenek a művészek Tatabánya részére, ezek a most épülő háztömbök környékére kerülnek. I tal-beszélgetéseket, kérdésfelelet esteket rendeznek, sok megyében az egészségügyi hetek, hónapok programjának összeállításában együttműködnek a TIT-tel. Hasznosak a Medicina Könyvkiadó ebben a témakörben megjelent kötetei, valamint a Vöröskereszt és az Országos Pedagógiai Intézet elvi iránymutató kiadványai is. # Mándy Iván Mélyvíz című művéből Tóth Zsuzsa irt forgatókönyvet. A Hunnia Filmstúdió produkciójában Sándor Pál kezdte meg a film forgatását főszereplők: Psota Irén, Garas Dezső, Kern András, Andorra. Péter, Kútvölgyi Erzsébet és Rátonyi Róbert. (Képünkön: Sándor Pál Psota Irén j jelenetét rendezi.) (Friedmann Endre felvétele) I # Ök azok, akik csak lezser cuccban érzik jól magukat. Combig érő tunika és harisnyanadrág Gyerekeknek: csak vidám cuccokat Csak a gyermekes mamák a megmondhatói, milyen gondban vannak, ha csemetéjük ruhatárát szeretnék gazdagítani. Sajnos, még mindig nem elegendő az üzletekben a kicsiknek való divatos holmi. Igaz, a ruházati ipar próbálja törleszteni mulasztását, s reméljük, nagyobb léptekkel követi azt az irányi, amit a Magyar Divat Intézet diktál. A gyerekek és a fiatalok legkedveltebb viseletéi az idén is a sportos stílus jegyében készülnek. A serdülők divatja eleven és változatos. ez a korosztály a sportos stílus igazi értője. Sőt, a fiatalok jobban ragaszkodnak a ruházat funkciójához, mint a felnőttek. A fiatalok legjellemzőbb sportos öltözékei az idei módiban a rövid sportkabátok lesznek, amelyek kiszorítják a hosszút. Nagyon divatos lesz a bő, alul behúzott lumberjack or- kánszerü anyagból, könnyű, meleg, vattázott béléssel, sok tűzéssel. Jellemzőjük £ sok és különböző formájú bevágott és rátett, cipzáras és legombolt zsebfedős zseb és a különböző helyeken — derékban. a kabát alján, az oldalán, a vállán, az ujján — elhelyezett szorítópánt. A tréningruha-hatás a lágyan redőző, bő felsőrészekben és alul befogott nadrágszárakban nyilvánul meg. (A fentiek mind a fiúk. mind a lányok viseletére vonatkoznak.) Csak lányoknak! Újdonság a fél combig érő tunika. ing és pulóver, melyet nadrág helyett vastag, színes harisnyával lehet viselni. Több divatos holmit várunk az idén a gyermek kötöttáruk készítőitől is. Valamennyiben a lezser a bő alapforma, á vidám színkombináció jelent újat Divatos az ejtett váll, a raglánujj, sok a zseb és divatos a mufí- kenguru zseb is. Szeretnénk még sok kapucnis megoldású pulóvert. A nadrágdivatban új, hogy egyenes, szűk, majdnem harisnyanadrágra emlékeztet. A másik forma pedig a tréningnadrághoz hasonlóan bő, és alul patentkötés vagy a boka fölött pánt fogja össze.-if A fiatalok klasszikus viseletében is sok egyéni variációra van mód. A ruhákat a sokféle tűzés és zseb „dobja fel”. SzakmunkástaniiíóSc olimpiája A szakmunkástanulók már alapoznak a szakmunkástanulók olimpiájára, amelyet a nyáron Leninvárosban rendeznek meg. Az előcsatáro- zásokat, a válogatókat a ta_ vaszi forradalmi ifjúsági napok keretében bonyolítják le szerte a megyében. A döntőre júniusban, az ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok alkalmávál kerül sor, s ott már az olimpikonok állhatnak dobogóra.