Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-08 / 288. szám
belföld Százéves lenne, i és majdnem megérte j Ma. lenne százesztendős | és majdnem megérte sa- i ját centenáriumát Fenyő r Miksa, a Nyugat egyik t alapítója, aki Adyval és i Osváth Ernővel együtt * kezdte szerkeszteni a XX. * század legnagyobb hatású [ magyar irodalmi fórumát. Kilencvennyolc éves korában még hazalátogatott és átadta kéziratait, leve- , lezését a Tudományos t Akadémiának. Vezér Er- » zsébet kitűnő bevezető ta- i nulmányával meg is je- i lent ennek nagy része. Fe- i nyő „Maxi”, ahogy kor- i társai e sorok írója előtt i is becézték harminc évvel ezelőtt, azt a haladó polgárságot képviselte, amely a századforduló í I idején még lehetővé tét- , te, hogy Fenyő, mint az , ipari kapitalizmus felleg- , várának, a GYOSZ-nak a i titkára, egyben a radiká- \ lis Nyugat szerkesztője i legyen. És Fenyő becsű- i letére legyen mondva — • nem fordult szembe ifjú- * korának szemléletével még a nehezebb időkben sem. Halála élőt látogatott haza utoljára és Bécs- ben hunyt el, magyaror- , szági látogatása után. — , Irodalmi tevékenységére , legnagyobb hatással az i impresszionista kritika i nagymestere, Alfred Kerr « volt: nem véletlenül hív- ■ ták barátai — gazdasági tevékenységére célozva — i „irodalmunk nagykerres- t kedöjénck”. i (máté) KÖSZÖNJÜK A JÓKÍVÁNSÁGOKAT !V A magyar sajtó napja alkalmából szerkesztőségünk számos üzemtől, intézménytől, kollektívától és egyénektől kapott köszöntő üdvözleteket, táviratokat. Mindezekért ezúton mond köszönetét a Déli Hírlap szerkesztősége. ÉRIK A SALÁTA. Beérett a friss fejes saláta a kisalföldi termálvizes kertészetekben. A Szigetközben és a Rábaközben nagy kiterjedésű üvegházakban termelik télen is a salátát. Az üvegházakat elsősorban termálvízzel fűtik. Karácsonyig csaknem 100 ezer fej salátát szállítanak Győrbe és más városok üzleteibe. GILICÉMADÁR. Megjelent a szabolcs-szatmári népdalok gyűjteményes kötete, a „Gili- cemadár”, a megyei tanács anyagi támogatásával. A kiadványt — amely 100 népdalt tartalmaz — Danes Lajos főiskolai docens rendezte sajtó alá. A kétezer példányban napvilágot látott népdalfüzet rendkívüli érdeklődésre talált a pedagógusok, népművelők és a népzenetudomány szakértői körében. MEGÖLT EGY LÁNYT. Gyál külterületén holtan találták Urszán Klára 15 éves szakközépiskolai tanuló, gyáli lakost, aki a rendőrségi bizottság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett. A Pest megyei Rendőrfőkapitányság rövid idő alatt elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte Balogh János 25 éves segédmunkás, Budapest XX. kerület, Könyves utca 22. szám alátti lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a fiatal lányt megölte. A bűnügy vizsgálata tovább folyik. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Gadó Gyuláné (Prókai Ilona); Horváth Ferenc; Kazda Lajosné (Gogolya Erzsébet). Tegnap játékvásár nyílt # Vajon melyik lesz az enyém a sok közül... ? Meseország a földszinten Tegnap óta az MHSZ székhazának portása nem állít, s nem kérdez meg senkit, hogy hova megy és mit akar. Meg- adóan tűri, hogy mindenki bemehet —■ a boltba, ivéért tegnaptól a földszinti tanácsterem bolttá, üzletté, meseországgá változott. Karácsonyi játékvásár van. Az adatok, a számok magukért beszélnek: egymillió forint értékű játék- sorakozik az alkalmi polcokon, és a BIK, amely az egészet rendezi, még félmillió forint értékű utánpótlást tud szállítani. A megnyitás után néhány perccel. A vásárlók hada elviselhető, nincsenek sokan. De az eladói gépezet még elég rozsdásan forog. — Nincs száz kezem, hagyjatok már egyet kiszolgálni! — hallatszik a pult mögül. A blokkot rossz helyre hozza egy vásárló. — Oda, kérem, oda. Ott van a csomagolás, nem látja...?! — Igen, de a vetítőm .. I Azt mondták, még nem vitték át. — Az nem lehet, igenis átvittük... Aztán előkerül a vetítő. De az eladó hangja még egyszer felcsattan: — A kedves vevő ráér. A kedves vevő ne siessen. A kedves vevő vásárol, de mi dolgozunk ... Egy kismama is dohog: — Gyerünk innen —<. mondja kisfiának. — Ránk se néznek ... Tegnap kezdődtek meg a labdarúgó MNK — négy csoportra osztott — 16 csapatos nagydöntőjének küzdelmei. Borsod megyét a legjobb 16 között a Kazincbarcikai Vegyész NB Il-es együttese képviseli. A mai első fordulóban nem kísérte szerencse a barcikaiak szereplését, hiszen a Fáv utcában 5:0 arányú vereséget szenvedtek. • Az igazság, hogy valóban nincs száz keze az eladónak. S hogy rozsdás még az a kerék? Nem csoda. Az eladók nagyon sok helyről jöttek, s amíg összeszoknak ... ★ A gyerekek. Nagyon kevesen vannak. S többnyire egyedül. Szülő nem hoz magával. Hogy miért? — Elég, ha csak kiválasztja a kirakaton keresztül. Hogy együtt is vegyük, azt nem . . . Meglepetés lesz . . . — Semmi szükség rá. Majd meglátja a fa alatt. — Iskolában van, délután meg cn nem érek rá . . . Akik itt toporognak, azok szeme kíváncsian tapad a megany- nyi újdonságra, a babákra, az elemes autókra, a társasjátékokra. — Mit szeretnétek? Barkácskészletet. Olyan van a barátomnak is ... — Hát . . . Most már nem is tudom. Azt a versenyautót, azt A tegnapi csoportmérkőzések teljes eredménylistája a következő. A-csoport: Ü. Dózsa—Eger SE 9:1, SZEOL AK—Békéscsaba 2:2. B-csoport: FTC—PVSK 2:0, Csepel—Rába ETO 3:2. C-esoport: Tatabánya—Videoton 0:0, Vasas—KVSE 5:0. D-csoport: Bp. Honvéd—PMSC 1:0, MTK-VM—Haladás 2:2. ni. amit olyan gombbal lehet irányítani, és versenyeznek egymással. Amire mutat, az több mint ezer forint. A legdrágább, a legjobb? — Lunaholdat — mondja a másik. — Olyan érdekes, meg diát . . . Mert még az sincs . . . — És mi van? — Sínautó, kisvasút, gombfoci, meg . . . Sorolja. Lunaholdja még valóban nincs.-* Játékvásár. Ám jórészt csak régi játékokkal; újat. szokatlant nem sokat látni. Az őszi BNV játékkiállításából ide még úgyszólván semmi sem érkezett. A könyvek, a mesekönyvek két polcot kaptak. Igaz, ez nem játék ... De azért jó vásárt kívánunk az ajándékozóknak. kolci lakos neve eddig nyolc alkalommal került fel a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvébe. Legutóbbi, lopás vétsége miatt kiszabott 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztés büntetéséből 1977. május 8- án szabadult. Utána nem helyezkedett el; alkalmi munkákat vállalt. Július 8-án a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat egyik önkiszolgáló boltjából 2 doboz Symphonia cigarettát akart fizetés nélkül elemelni, de tetten érték. Miután nem akarta igazolni magát, a boltvezető rendőrt hívott. A kár megtérült. Nem úgy Szvoboda László kára. Takács ugyanis egy kőműves kisiparosnál alkalmi munkát vállalt, s a MIK megrendelése alapján az Eperjesi u. 7—9. számú háPercekkel a felszállás után a ciprusi Akrotiribén levő brit légitámaszponton lezuhant egy U—2. típusú amerikai felderítő repülőgép. Pilótája szörnyethalt. A gép a támaszpont épületeinek, köz• • Ügynökök hálójából — a rendőrségébe Kitoloncolták a pakisztániakat A nyugat-berlini rendőrség szerdán egy bérelt Boeing— 727-es repülőgépen hazáto- loneoltatott 123 pakisztánit, akik a múlt héten, munkaalkalmat keresve, Nyugat- Berlinen át illegálisan próbáltak beáramlani az NSZK- ba. A gépet a karachi repülőtéren történt leszállás után azon nyomban rendőrök tucatjai vették körül. A haza- toloneolt pakisztániakra bírósági eliárás vár, mert megfelelő iratok nélkül utaztak külföldre A szerencsétlen emberek ügynökök hálójába kerültek. Ezek a gvászosan végződött külföldi út előtt 1000—1200 dollár lefizetése ellenében megígérték nekik, hogy eljuttatják őket az NSZK területére, és ott munkát szereznek nekik. Hortobágyi vaddisznók Az elmúlt esztendőben nagyon elszaporodtak a vaddisznók a Hortobágyon; a puszta egyes részein csapatokban találhatók. A nemzeti park védett területein — elsősorban a mocsaras, nádassal benőtt részeken — ütöttek tanyát, s ez kitűnő búvóhelyül szolgál. Elszaporodásuk káros, mert a kunkáool- nási mocsárföldön fészkelő ritka madárvilágban sok kárt tesznek. A környékbeli vadásztársaságok — a nemzeti park szakembereinek támogatásával — rendszeresen vaddisznóvadászatot tartanak a Hortobágyon. Most a friss hóban jól nyomon követhetők az állatok „lakhelyei". zakban tatarozást végeztek. A férfi az egyik júniusi éjszakát ott is töltötte, s a padlástérben elhelyezett, Szvoboda László tulajdonát képező Rakéta típusú porszívót elvitte, majd július 22-én egy használtcikk-kereskedőnek 200 forintért eladta. (A porszívó értéke ekkor 8—900 forint lehetett!,' A Miskolci Járásbíróság dr. Kovács György tanácsa bűnösnek mondta ki Takács Jánost többszörösen vsssza- eső által elkövetett lopás bűntette és lopás vétségében, ezért őt halmazati büntetésül 2 évi és 6 hónapi, fegy- házban letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, s négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható! Az ítélet nem jogerős. T. Z. tűk távbeszélőközpontjának tetőzetén tört pozdorjává. Az U—2-es — brit tájékoztatás szerint — a Színai-félszigetre tartott volna, az egyiptomi— izraeli csapatszétválasztási vonal ellenőrzésére. külföld LONDON. A londoni egyc- i lemen ünnepi megemlékezést i tartottak Ady Endre sziile- I lésének 100. évfordulója alkalmából. A centenáriumi megemlékezést kis Ady-kiál- lítás egészítette ki: a korabeli nyomatok, fényképek a költő életének főbb színhelyeit, családját, barátait, két nagy szereimét ábrázolják. MANILA. Elutazóit a Fü- löp-szigetekröl látogatása befejezésével az Erich Hpnecker vezette NDK-küldöttség. A látogatás és Marcos elnökkel folytatott megbeszélések eredményeként. kereskedelmi egyezményt írtak alá az NDK és a Fülöp-szigelek között. Az egyezmény értelmében a két léi kölcsönösen biztosítja egymásnak a legnagyobb kedvezmény elvét és kereskedelmi kirendeltségeket nyitnak Berlinben, illetve Manilában. Erich Honecker és az általa vezetett küldöttség a Fülöp- szigetekről a Koreai ' Népi Demokratikus Köztársaságba repült. BÉCS, Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjánsk. a Központi Bizottság titkárának vezetésével megérkezett Bécsbc az MSZMP küldöttsége, amely részt vesz az Osztrák Kommunista Párt ma kezdődő XXIII. kongresszusán. WASHINGTON. Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma közölte, hogy 170 millió dollár értékben szállít kb. másfél millió tonna búzát Egyiptomnak élelmezési segély címén. Egyiptom az érték 5 százalékát, 8.5 millió dollárt fizet, a többit 40 éves hitelre kapja, 10 éves meghosszabbítási lehetőséggel 2. illetve 3 százalékos kamatra. HAVANNA. A Biszku Béla vezetésével hivatalos látogatáson Kubában tartózkodó magyar pártküldöttség szerdán vidrai látogatást tett Cienfuegos tartományban. A tartományi pártvczetőkkel kötetlen beszélgetést folytattak a körzet gazdasági, politikai helyzetéről, majd ipari létesítményeket tekintettek meg. A tartomány vezetői este vacsorán látták vendégül a magyar küldöttséget. A delegáció csütörtök délután tér vissza Havannába. Nagy Endre, Békeffy László és Kellér Dezső hagyományos konferanszié- mozdUlatára emlékeztet Begin, szívére téve kezét, mintha ő is azt mondaná: „Már bocsánatot kérek”. — Lehet, hogy azt is mondja, hiszen van oka mosakodni: az egykori terrorista vezér — aki éppen azt a King David Hotelt robbantotta fel, amikor ott még az angolok tanyáztak, amelyben most Szadatot fogadta — később sem lett hűtlen önmagához: Izrael „leghéjább héjája” maradt. És most ő fogadta Szadatot. Nem vitás, ez „jól jött” számára: lemosni múltját és ezt ilyen mosakodó bizonykodással is kell, mint amit képünk ábrázol. . M. I» December 8-án és 9-én az Avas-déli ÁBC-áruházban (Miskolc, Középszer u. 98.) Nyitva: naponta 6—19.30 óráig, szombaton: 6—16 óráig. DELI hírlap. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 3521 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.; 39. Telefonközpont: 36-132., 16-672.. 35-380. Titkárság: 18-223; bei- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Ba.icsy-Zsilfnszky u. 13. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VF.RES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési dij egy hőnapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető; KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209 (illésy) MNK-nagydöntő Cigaretta, majd porszívó Lopásért rács mögé kerül Takács János 34 éves misv