Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-26 / 278. szám

Nemcsak a szemnek öröm... Miskolci mintakerlek Ki így, ki úgy, de volt, aki nem fizetett Taxisokkal az új Jövőre minden kocsi LjRH-t kap :4c Változott a taxitaksa, az átszámításban segít a kocsikban kifüggesztett táblázat (Solymos László felvétele) — Képzelje csak! Beszáll :gy hölgy a kocsiba, s mond- a, hogy a tanácsnál dolgo- ik, vigyem oda. Megérke­zik, mutatom neki, hogy az >ra 22 forinton áll, így a táb- ázat szerint 26 forintot kell izetnie. Mit gondol, mit :sinált? Csak annyit mon- iott: engem nem érdekel a naga táblázata, kezembe lyomott 22 forintot, s el- űnt. — A minap egy férfi ült i kocsimban, s amikor a negadott címhez értünk, lá- om, hog-’ az óra 34 forintot elez, így hát 41 forintot kell tz utasnak fizetnie. Mire ő negjegyezte: uram, én isme- em a rendeletet, de aki ezt i táblázatot készítette, nem ud szám .Ini, mert a 30 szá- :alékos áremelkedés ez eset­jen nem 7, hanem 10 forint, deadott egy ötvenest, és se :zó, se beszéd, eltűnt... A két esetet taxisok me­sélték. A Volán 3. számú Vállalatának miskolci taxi- iőnökségén tegnap ugyanis imolyan kerekasztal-beszél- jetésre ültünk össze taxisok- <al és a főnökség vezetőivel. Célunk az volt, hogy meg­tudjuk: hogyan fogadtuk mi, utasok a taxitarifa változá­sát. Nos, mint a fentiekből is kiderül: ki így, ki úgy. Pedig a — véleményünk sze­rint kissé későn közzétett — rendelet egyértelműen vo­natkozik valamennyiünkre. Devela István kedden haj­nalban — a rendelet életbe­lépésének időpontjában — szolgálatban volt. Mint mond­ja, egyetlen hajnali utasnál volt problémája, aki a Mar­tintelepre vitette magát, majd amikor a táblázatra fi­gyelmeztette, kijelentette: őt nem érdekli, mi van oda ír­Kedvcsináló A magyar és a „kímélő” konyhaművészet nélkülözhe­tetlen alapanyaga a sárgaré­pa és a gyökér. Mindkét zöldségnövény a legrégebbi idők óta ismert. A sárgarépa Európa őshonos növénye, míg a petrezselyem­gyökér a rómaiaktól került át kontinensünkre. Táplál­kozási értékét mérve, a sár­garépa a zöldségfélék között az első helyen áll, kalória­tartalma 98. Magas az A- és C-vitam-'’ tartalma, de je­lentős mennyiségű ásványi cukor is található benne. Fi­gyelemreméltóak még ásvá­nyi sói (kalcium-foszfor-vas). Értékét csak fokozza az a tény, hogy szénhidrátot, zsírít és fehérjét csak ele­nyésző mennyiségben- talál­hatunk benne. A gyökérnek már kisebb a kalóriaértéke (35). Illatos, zöld levelében (petruska-pet- rezselyem' igen sok a C-vi- tamin, átlagosan 140—1.50 mg. Ez leginkább akkor őriz­hető meg, ha leveseinkhez és minden köretünkhöz csak a tálalás előtt, közvetlenül, nyers állapotban használjuk fel. Főzése-pirítása nem aján­lott. E két cikk — csakúgy, mint a többi zöldségnövény, ásványi só- és vitamintartal­ma miatt — igen gondos konyhai feldolgozást kíván. va, csak annyit fizet, ameny- nyit az óra taksál. Az uta­sok többségét viszont figyel­meztetni sem kell. Vannak, akik maguk számítják ki, vagy a táblázatról olvassák le, mennyi jár a fuvarért. , Onda József sem „mai gyerek” már a taxizásban. — Egyes utasokat előre fi­gyelmeztetünk, hogy meg­változott a tarifa, s ha haj­landók kifizetni ezt az ösz- szeget, csak akkor indulunk. Szegő Tibor hozzáteszi: — Elenyésző azoknak a szá­mú, akikkel vitatkozni, ve­szekedni kell a fuvardíj mi­att. Persze, mi nem is vi­tatkozunk. Vagy fizet az ille­tő, vagy igazoltatjuk, s jön a hivatalos út... Az URH-készülékekre te­relődik a szó. Devela István kocsijában még nincs ilyen készülék, de ő állítja legin­kább: Miskolcon a legna­gyobb szükség van e segítő masinákra. Nem csak a ta­xis biztonsága miatt — bár az sem elhanyagolható —, de mert a város adottságai kö­vetkeztében korábban sok­kalta rosszabb volt a kihasz- náltsági mutató. Ma csak egy bejelentkezés, s már robog is a legközelebb eső kocsi a megadott címre. Értékeit csak akkor tudjuk maradéktalanul megőrizni, ha elkerüljük a felesleges áz- tatást, a vízcsap alatti túl- mosást. Az ásványi sók és a vitaminok egy része ugyan­is vízben oldódik. A sárgarépa és a gyökér párolva, főzve, nyersen, va­lamint főzeléknek és salá­tának kiválóan alkalmas. Magyaros leveseink elkép­zelhetetlenek nélkülük. A hosszú téli tárolás alatt ér­tékeiből alig veszít, így egész éven át korlátlanul fogyászt- ható. A sárgarépa még azzal is kiemelkedik a zöldségek so­rából, hogy nyersen rendkí­vül változatos formában használhatjuk fel. Gyerme­keinkkel már tipegő koruk­ban megszerettetjük. Ebéd­hez és hideg vacsoráinkhoz újdonságként is tálalhatjuk. Teljesen egyéni ízekkel ké­szíthetjük el. Lereszeljük, cukrot vagy mézet, ecetet vagy citromlét, p’ici olajat, sót és borsot teszünk hozzá. Lehet közé keverni kemény­tojást is, de nyakon önthet­jük tartárral, majonézzel is. Nem munkaigényes, 10 perc alatt elkészíthető. Ne felejtsük el: az ízanya­gok igen kedvezően befolyá­solják az emésztést, és ezzel javítják a táplálék étrendi hatását. Ezért ne féljünk az új ízektől! F. É. Előkerülnek a gondok is. Elsősorban a valamennyiüket érintő problémák: a taxiál­lomások helyzete. A Búza té­ren jó az összkép. Ám. a tér rendezése során záróvonalat kapott az Ady Endre utca, így a Széchenyi útról érke­ző kocsinak vagy az Áru­csarnoknál, vagy a XVI. sz. Autójavító előtt kell vissza­fordulnia, hogy beállhasson, arról nem is beszélve, hogy amennyiben a Szentpéteri kapu felé akar menni, úgy az Ady-hídig ki kell jönnie, s csak ott tud visszafordul­ni. Lehet-e véletlen, hogy ilyen apróságok miatt is sok összezördülés van utas és gépkocsivezető között... ? * A cikk elkészülte után kap­tuk a hírt Balogh Zoltántól, a taxifőnökség vezetőjétől: a megkötött szerződés értelmé­ben 1978. I. negyedévére megérkezik Miskolcra a még hiányzó 18 URH-készülék, s akkor valamennyi miskolci taxiba beszerelik e készülé­keket — könnyítve a lakos­ság és a gépkocsivezetők munkáját. TÓTH ZOLTÁN Bábelőadás Mesedélelőttre várja a gye­rekeket a tiszalúci Tűzvirág bábegyüttes a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházba. Az előadás vasárnap 10 órakor kezdődik. Történt tavaly, hogy a vá­rosi tanács és az Unió Áfész pályázatot hirdetett az áfész 19 szakcsoportjában tevékeny­kedő miskolci kerttulajdono­sok számára. A cél nyilván­való: a kiskertmozgalmat kí­vánták segíteni a mintaker­tek kialakításával. — A rajt sikerült —mond­ta a csütörtöki eredményhir­detésen dr. Soltész Bálint, a városi tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője. — Nagyon sok szép kertet láttunk, s a szép kert nemcsak a szemnek öröm, hanem termék is ... Bokor György növényvédő szakmérnök arról beszélt, hogy egy-egy szép kert pro­paganda is. Luterán István, az Unió Áfész részéről ki­fejezte, hogy ezt a mozgal­mat szélesíteni szeretnék, és fogják is. j A legszebb kertek tulaj­donosai közül nyolcán kap­tak oklevelet. Mozgó László (a verseny első helyezettje): — Különös verseny ez, hi­szen igazából nem is ver­seny. Akik itt vagyunk, több­nyire .smerjük egvmást. Magokat cserélünk, tanácsot kérünk és adunk. Más-más körülmények között dolgoz­gatunk. Az én kertem példá­ul 76 méter hosszú, és 32 méter a szintkülönbsége, de nálam mindig később jön a fagy. Más laposon gazdálko­dik ... A kedvenc kultúráink is mások, de az örömünk kö­zös ... Üveges Ferenc: — A kert pihenés is, de kertészkedni teremtő öröm. Jó lenne, ha ez a mozgalom megmaradna, ha szélesed­ne... Az ünnepség „hivatalos” rendje hamar felbomlott. Ár­vái István egy paradicsom­fajtát dicsért, többen jelent­keztek is magért. Elhangoz­tak aktuális panaszok: sok a macska, a kóbor macska is, fogynak a madarak. Tenni kell a kóbor kutyák ellen. Heves és gyors vita folyt ar­ról, hogy mit lehet tenni azok ellen, akik elhanyagolják a kertjüket, kártevők fészkét teremtve ezzel. Kiderült: a tanács szívesen fogadja a be­jelentéseket, a telket ugyanis térítés nélkül is el lehet ven­ni attól, aki nem műveli. Mozgó László, Pesényi Barnabás. Benkő Vince, Futó Gyula, Garai János, Javós Károly... Az oklevelesek névsora a három ponttal ér véget, de a három pont he­lyére jövőre új nevek kerül­nek, a nyolc mintakert csak a kezdet. Dr. Soltész Bálint: — Kiszámítani is nehéz, hogy ez a mostani nyolc mintakert hány szép kertet jelent, hiszen olyan szenve­dély ez, ami természetessé teszi, hogy ki-ki a szomszéd­jaira, ismerőseire is hat; ez a hatás a népgazdaságnak ér­ték, s ugyanakkor sok-sok barátság, tartalmas emberi kapcsolat forrása. Az oklevelek átadása után néhányan még maradtak. Címet cseréltek, találkozót beszéltek meg, Akár klubbá is átalakulhatott volna az ühnepség. És talán nem is lenne ez olyan lehetetlen! Csak egy kis szervezés kellene hozzá, hogy megalakuljon — nagy­városban először — a „Min­tagazdák klubja”. Tagokat bőven toborozna az idő. B. G.-­ECirnyezeívédeiem A beruházásokkal egyide­jűleg a környezeti ártalma­kat minimálisra csökkentő gyártástechnológiát dolgoztak ki az LKM-ben. Az itt fel­épülő konverteres acélműnél a környezetvédelmi berende­zések a beruházási költség 30 százalékát teszik ki. Ezek biztosítják majd, hogy a vá­rosra nem lesz káros kiha­tással az oxigénbefúvásos acélgyártás. A beépítendő be­rendezésekből látható füst nem kerül ki, s egyben nő a gazdaságosság is, mivel a le­választott anyagokat újra fel tudják használni. Karinthy a Schmoll-gépen Olcsó az alma, de veszik is Az idei bőséges termés le­hetővé tette, hogy a kereske­delem — vásár keretében — kedvezményes fogyasztói áron hozzon forgalomba almát. Az akció sikerét mutatja, hogy eddig a fogyasztók csak­nem 20 ezer tonna olcsó al­mát vásároltak. Az almavá­sár november 30-án befeje­ződik. utána a kereskédelem az akcióban eddig 2,80 fo­rintért árusított almát kilo­grammonként 3,80 forintért hozza forgalomba. Ha házhoz jár a gáz... A magyar reklám történetéből Próbaképpen Tetszik nekem ez a rendelet. Arról van szó, hogy a ter­melők maguk próbálják ki először az általuk előállított por­tékákat. A rendeletet a könnyűipari miniszter adta ki, vitathatat­lanul vevőpárti meggondolásból. Vannak ugyanis olyan, el­sősorban ruházati cikkek, amelyeknek használat közbeni vi­selkedését műszeres vizsgálattal nem lehet megállapítani. Ezért aztán hordani, viselni kell. A sorozatgyártás csak az egyéni tesztelés sikere után kezdődhet. Jó ötlet, jó rendelet. A háziasszony is előbb maga kós­tolja meg az ételt, csak aztán tálalja vendégei elé. Jó lenne ezt a módszert széles körben alkalmazni, s gondolom nem én vagyok az első, aki arra buzdítok, hogy más tárcák is átvehetnék ezt a könnyűipari gyakorlatot. Mondjuk az ÉVM emberei egy hónapig laknának a nehezen záródó ajlajú-ab- lakú, csöpögő csapó, járdát, boltot, óvodát csak később ka­pó új házban. Csak úgy próbaképpen! Vagy: a közlekedési tárca illetékesei kipróbálhatnák az új autóbuszokat is. Ter­mészetesen csúcsforgalomban, piaci napon és műszakváltás­kor. Tehetnének egy-egy kísérletet a MÉM szakértői is. Le­het, hogy nem a miskolci terméknek ítélnék oda „Az or­szágban készített legjobb ízű felvágott” címet. Elképzelhe­tőnek tartom továbbá azt is, hogy a postaigazgatóság fele­lősei, hivatalos és fontos telefonjaikat a villanyrendőrnél le­vő fülkéből bonyolítanák le. Csak úgy próbaképpen. És az ingyenjeggyel, első osztályon utazó vasutasok is tehetnének próbát egy hétvégi, munkásszállitó „fapadoson”. Rengeteg még a lehetőség. Próbáljunk és próbálkozzunk, honfitársaim! Ezt a cikket is, lám, én olvastam el először. Próbaképpen. (brackó) A Komárom megyei Kocs községről majd minden ma­gyar tudja, hogy innen in­dult világhódító útjára a ko­csi. a lófogatú gyors, az ak­kori időben kényelmesnek számító jármű a XV. szá­zadban. Azt már jóval ke­vesebben tudják, hogy a Bu­da és Bécs között Mátyás király által megszervezett gyorskocsi-járat 24 óra alatt tette meg a több mint 250 kilométeres távolságot, és az első reklámszerű hirdetés is ezzel az újszerű közlekedési eszközzel kapcsolatban je­lent meg Magyarországon. A végállomásokon kitett hir­detmény és az útvonal vá­rosaiban kidoboltatott közle­mények tartalmazták a fu- vardít árát, amely egy aranydukátot tett ki, és h"gy az utas evőeszközt és ágy­neműt hozzon magával. En­ni- és innivaló, a szállásdíj az egy aranyban benne fog­laltatott. A céhek tiltották A XV—XVI. században erőteljesen fejlődésnek indu­ló városi kereskedelem a reklám magyar ősének szá­mító árajánlati körlevelekkel tájékoztatta a vásárlókat. Egv-egy körlevél bejárta az ország nagvobb városait, ke­reskedők futárokkal küldték egymáshoz, és ennek alapján rendelték meg árukészletei­ket. A céhrendszer szigorúan tiltotta az áruk reklámozá­sát, csak a cégért engedé­lyezték, a mai értelemben vett igazi reklámot a kapi­talista tömegtermelés hozta magával, és ennek első ha­zai alkalmazása a Brázay Sósborszeszgyár nevéhez fű­ződik. Sósborszesz és fényzuhatag Első ízben az 1870-es évek közepén kezdték meg a falra­gaszok és számolócédulák, valamint újsághirdetések formájában a reklámok al­kalmazását Brázayék. s 1877- ben a beteg Kossuth Lajos­nak küldtek sósborszeszük-, bői. ö levélben mondott kö­szönetét a kiváló szeszért, amely kinagyította szemfá­jásából. A levél másolatát Kossuth engedélyével fel­használták a sósborszesz rek­lámozására. Ugyancsak Brá­zayék használták elsőként 1908-ban a fényreklámot,' de a leghíresebb pesti fényrek­lám a csaknem 20 méteres Törley pezsgőspalackból öm­lő fényzuhatag volt, amely a Jókai tér és az Andrássy út — a mai Népköztársaság útja — egyik sarokházán ka­pott helyet. Mozgó fényrek­lámként 1928-tól jó néhány esztendeig a Schmoll-paszta repülőgép tartozott Budapest esti színfoltjához. Irodalmi érdekessége, hogy utasként Karinthy Frigyes is repült a Schmoll-gépen, és izgal­mas riportot írt az akkor egyáltalán nem veszélytelen éjszakai repülésről. A ne­ves író egyébként számos reklámszlogent, versikét al­kotott, közülük az egyik leg­híresebb: Vidéki ház is pes­ti ház, hogyha házhoz jár a gáz. Híres emberek nevével A századfordulón híressé vált a Gotschlig rum rek­lámja, amelyen Ujházy Ede híres színművész képe lát­szott, mondásával együtt í Marha, miért nem iszol Gotschlig rumot? A rum egyébként úgy látszik, jó reklámhordozó volt. mert a Szabadelvű Párt Kossuth Ferenc portréjával és válasz­tási felhívásával hozta for­galomba a Kossuth-rumot. A nagy emberek reklámhoz, való felhasználásához előze­tes engedélv. és többnyire sok pénz kellett. A híres Saxlenner keserűvíz-üzem azonban egyszerűbb megol­dást választót! Ferenc Jó­zsef halála és a Habsburg ház bukása után hozta piac ra a Ferenc József keserű vizet. FÉNYES TAMÁS Répa, gyökér

Next

/
Oldalképek
Tartalom