Déli Hírlap, 1976. december (8. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-08 / 290. szám

belföld TERVEN FELÜL A TRIÖ- SORON. Az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerműve triósorának szocialista bri­gádjai tegnap a délelőttös műszakon határidő előtt tel­jesítették éves tervüket. A három műszakban dolgozó hengerészbrigádok — tervelö- irásuknak megfelelően — 124 600 tonna hengerelt árut készítettek. Az év hát­ralevő részében a triósoron terven felül további nyolc­ezer tonna hengerelt árut gyártanak, amelynek értéke mintegy ötvenmillió forint. SZERELESGEPESITES. A Ko­hó- és Gépipari Technika Hazá­ban tegnap „Szerelésgépesítés” címmel ötnapos kiállítás nyílt. A bemutatón 12 vállalat, köztük a Bakony Müvek, a Kontakta Alkatrészgyár, és a Gépipari Technológiai Intézet mutatja be alkalmazott szereléstechnológiai berendezéseit, tizem közben lát­ható a kontakta komplex szere- löasztala, az Orvosi Műszer Szö­vetkezet Lanco-rendszerű szere- löasztala, valamint a Mosonma­gyaróvári Fémszcrelvénygyár sze- telovonala. A mostani kiahiius elősegíti a szerclésgépesítés gyorsabb elterjedését, hiszen a vállalatok szervezőinek alkalma nyílik megismerni a már ered­ményesen alkalmazott módszere­ket s az új fejlesztéseket. TÉVÉ-VIZSGÁZTATÖ A SZOVJETUNIÓBA. Fontos exportszállítmányt csoma­golnak a Híradástechnikai Szövetkezet Temesvár utcai üzemében. A hét KITU-be- rendezés részeire bontva, több száz ládában indul út­nak. előreláthatólag még ezen a héten a Szovjetunióba. Ezek a színes- és fekete-fehér- tévé-gyártó berendezések a KGST műszaki tudományos együttműködés keretében ké­szülnek a budapesti ipari szövetkezetnél a szovjet tele­víziógyárak részére. Szállítá­suk egy 1980-ig szóló, több mint 10 millió rubel értéket képviselő szerződésen alapul. Az új KITU-berendezések segítségével a szovjet televí­ziógyárakban sokoldalúan „vizsgáztatják”, megbízható­an ellenőrzik a forgalomba kerülő színes és fekete-feher televíziós készülékeket ÉPÍTŐMŰVÉSZEK JUBI­LEUMA. A Magyar Építő­művészek Szövetségének ve­zetősége tegnap a társadalmi szervezet alapításának 25. évfordulója alkalmából jubi­leumi ülést tartott a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermé­ben, amely az egykori ala­kuló gyűlésnek is helyet adott. azonosítottak a hétfői KARAMBOL ELHUNYTJAIT. A hétfőn délután a Budapest, XVII. Pesti út 368-as számú ház előtt történt közlekedési baleset kö­vetkeztében a helyszínen elhal­tak személyazonosítása megtör­tént. Az elhunyt személyek: Bekő Balázsné 56 éves, Bugyi Lajosné 38 éves, Gyenes Gábor- né 48 éves, Nagy Józsefné 41 éves, Zollai Jánosné 44 éves, özv. Bellovai Antalné 54 éves, valamennyien a honvédség pol­gári alkalmazottai és kókai la­kosok voltak, továbbá Szűcs Im­re 23 éves honvéd, az autóbusz vezetője. A szerencsétlenség kö­rülményeinek vizsgálata tovább folyik. FENYŐK ZALÁBÓL. A Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 110 ezer, kará­csonyfának való fenyőt szál­lít az alföldi városokba. A bánokszentgyörgyi, zalabak- sai erdészetekben kitermelt, 1—4 méter magas fenyőfák­ból Szolnokra szállítanak a legtöbbet, 60 ezret. Zalában nevelt fenyőt díszíthetnek a szegediek, a szentesiek, a ka­locsaiak és a kiskőrösiek is. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Tohai Istvánná (Pesti Veroni- Ji\) ; Vojtilla Jánosné (Donka Franciska); Pinczés Károly; Horváth Gyulánc (Lengyel Irma); Osztroha József; Oláh László; Hornyák Pál; Vágó István; Pin­tér Ferencné (Lévai Erzsébet); Nagy Elek; Fockó András; Mol­nár Jánosné (Baksa Mária); Bö­göly Lajosné (Huri Julianna) ; Dunai László; Kozák János; Er- dödi József, Divatprognózis T077—7© őszre—télre Derékig nyitott j szoknya, csőnadrág ... és kapucni minden meny- nyiségoen. Kapucni a kabáton, a ruhán, a pulóveren és a pe­lerine a . . . A Magyar Divat intézet az Észak-magyarországi Texti- és Felsőruházati Nagykereskedel­mi Vállalattal együttműködve rendezett divatbemutatót teg­nap délelőtt a Júnó-szálló Ma­tyótermében. Ezúttal az 1977— 1978. őszi—téli divat legjellem­zőbb stílusirányzatát mutatták be a szakmai közönségnek, a kereskedelem szakembereinek. Megkezdődtek a magyar—indiai tárgyalások Lcsonczi Pál Új-Delhiben A felvonultatott női, férfi- és gyermekruhamodellek minden újszerűségük mellett lényégében erősítik az idén már elfogadott divattenden­ciát, leékivált a réteges öl­tözködés irányzatát. Nincs új a nap alatt — mondhatnánk a divatprognó­zis ismeretében. Már csak azért is, mivel a két pralko- dó stílus tulajdonképpen ha­gyományokra épül. Jövő ősszel és télen ugyanis a neoklasszikus és az avant- garde vonalvezetés teljesedik ki a divatos öltözékben. A neoklasszikus szabászatban újraéled a férfias stílus, amit anyáink angol szabá­szatnak neveztek. Az avant- garde a szabad vonalvezetés stílusa, a vidékies, népies irányzat folytatása. Kényel­mes, mindennapi öltözködés­ben valósul meg. Színben és formában felhasználja mind­azt, ami a mai ember szá­mára is kényelmes, szép és célszerű. Merészebb újításnak szá­mít néhány bemutatott mo­dell az avantgarde irányza­ton belül. Ilyen például az ingruha, vagy kétrészes megoldás, amelynél azonos mintázatú anyagból készül az ing jellegű blúz és szoknya. Ennek a tetejére kerül az egyszínű textíliából készült, derékig nyitott szoknya, amelyből az alatta levő alj minden lépésnél kivillan ol­dalt. Felsőrésze derékig érő mellénnyel egészül ki. Igen változatosan hordható kom­bináció. Divatosak az úgy­nevezett lapszoknya, amely elütő anyaggal bélelt, a né­pies jellegű blúzok, egyenes 2^ Ismét divat a mellény az öltönyöknél. A neoklasszikus, avagy férfias vonalvezetés. vonalú nadrágok. Ismét fel­tűnik a bokacsontig érő cső­nadrág, az overall és a térdnadrág. Ez utóbbiakhoz rövid, illetve hosszú szárú csizma dukál. Ami igazán szép, az az ajánlott alapanyagok mi­lyensége. Divattervezőink legfőbb követelményként a nemes kikészítést, a lágy fo­gást, a természetes hatást írják elő. Divatos lesz a bolyhozott, szőrös felületű textília és az úgynevezett strukturált felület, amelyet díszítőszálak, kötéseffektu­sok, nyüstös minták alkal­mazásával érnek el. Kedvelt lesz a csíkos, a folklórmin­tás kelme, gyakoriak lesznek a perzsa, indi, török, maya és inka motívumok. A jövő őszi—téli idényre az INTERCOLOR Nemzetközi Színbizottság 12 színt foga­dott el, ezek: a tűzpiros, a gesztenyevörös, rózsafavörös, mazsolabarna, mustársárga, borostyánsárga, gyöngyzöld, gyöngyrózsaszín, gyöngysár­ga, petrolkék, zománczöld és petrolxöld. R. É. A Mátrában megállapodott a tél. A csapadék az utóbbi napokban itt havazásba ment át. Tegnap elállt á havazás, s a hotakaró vastagsága el­érte a 18 centimétert. Ez már kitűnően alkalmas sportolás­ra. Mivel a hőmérséklet az Losonezi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke délelőtt hi­vatalos látogatásra Üj-Dclhi- be. az Indiai Köztársaság fő­városába érkezett. A magyar államfő és felesége Fahrud- din Ali Ahmed indiai köz- társasági elnök meghívásá­nak tesz eleget. Losonezi Pál kíséretében van dr. Zsö- gön Éva egészségügyi állam­titkár, Garai Róbert külügy­miniszter-helyettes. Török István külkereskedelmi mi­niszterhelyettes és dr. Ga- ramvölgyi József kulturális miniszterhelyettes. Indira Gandhi miniszter­elnök-asszony 16 órakor ke­reste fel szálláshelyén a ma­Az éjszaka folyamán ismét je­lentős mennyiségű csapadék esett az északi megyékben. A legtöb­bet — 36 millimétert — Sírokon mérték, míg a legkevesebbet — 14,2 millimétert — Sajónémetiböl jelentették. Miskolcon 20,5 milli­méter eső esett. A csapadék je­lentős mértékben befolyásolta folyóink vízállását is, így az apadás helyett újabb árhullám indult meg valamennyi folyósza­kaszon. Az Eszak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság főmérnökétől, Stéfán Mártontól ma reggel meg- tudluk: ismét árad a Sajó és a Tárná. A Sajón —mint ismeretes —, tegnapra már I. fokúra mér­sékelték a készültséget, az éj­szaka folyamán kialakult helyzet azonban szükségessé tette, hogy ma hajnalra már II. fokúvá vál­toztassák. A folyó Sajóoüspöki- nél éjfélkor 220 centiméter volt, reggel 6 órára már 42 centimétert „ország tetején” napközben is nulla fok alatt maradt, így a mátrai síparadicsom remélhetően az elkövetkező napokban kellemes szórako­zást nyújt a téli sport ked­velőinek. gyár államfőt. Tárgyalásuk a magyar tolmács jelenlétében folyó négyszemközti eszme­cserével kezdődött, majd ke­rékasztal mellett került sor a két tárgyaló delegáció ple­náris ülésére. A rövid plenáris ülés után a tárgyalópartnerek Külön eszmecserére vonultak vissza a szakterületüket érintő kér­dések megvitatására, Lo­sonezi Pál és Indira Gandhi folytatta négyszemközti meg­beszéléseit. Helyi idő szerint 20 óra­kor F. A. Ahmed köztársa­sági elnök és felesége az el­nöki palotában díszvacsorát adott az Elnöki Tanács el­nöke és felesége tiszteletére. áradt. Ennél is jelentősebb a Tárná áradása. Verpeléten este lü órakor 86 centiméteres érté­ket mértek, ma reggel 6 órára viszont már 350 (!) centimétert mutattak a vízmércék! Így a Tárnán a korábban megszünte­tett készültséget ismét visszaál­lították; itt I. fokú készültség vigyázza a gátakat. Gondot okoz a vízügyi szak­embereknek. hogy, jóllehet, ma reggelre elállt az esőzés, Cseh­szlovákiából is árhullámot jelen­tettek. Itt ugyanis az esőzés még a magasabban fekvő helyeken korában leesett havat is meg­olvasztotta, így lényegesen több csapadék jut a folyókba . . . Az elmúlt 24 órában 330-an vi­gyázták a veszélyeztetett szaka­szokon a gátakat, munkájukat 25 gépjármű és munkagép segítette. Folyamatosan dolgozott a víz­ügyi igazgatóság kilenc szivaty- tyútelepe is az elöntött terüle­teken, ezek óránként mintegy 60 ezer köbméter vizet emelnek vissza a folyók medrébe. (tóth) Felhős idő Felhőátvonulás, itt-ott eső. várható mára. A nappali hő­mérséklet 6—11, az esti 2—6 fok között alakul. Hó a Mátrában Vjahh árhullám a Sajón és a Tárnán DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 2527 Miskolc. Bajcsy-ZsUtnszky u. 15, Postacím: 3501 Miskolc Pl. 39 Telefonközpont: S6-132. 18-672. 35-380, Titkár­ság 18-223: bel- 'e* várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: g Borsoo megyei t»ap- ktado Vállalat. .>527 Miskolc. Balcsy-Zsülnsz.ky u 15, Postacím: 350t Mtskolc. Pf. 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchényi u. 15—n Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahlvataloknáL Előfizetést dl) egy hónapra? 20 Ft, - index: 25 951. — Készül» a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld > i A bevándorlón i i csattan j t Régi mondás, hogy ha erő- ] scuock vereKednett, az ostor ( gyakrán a kéznél levő gyeit- , gclibeken csattan. Elvégre is , lizikai törvény, hogy az erő a , legkisebb ellenállás irányába i hat, ha lehet. Es hát véreké- t dés esetében ez a legveszély- I telcnebb is. — Valahogy így l van ez most Nyugat-Európá- > ban, ahol — mint az Inter- ■ national Herald Tribune ír- 1 ja — egyre többször kerül- 1 nek szembe a régi európaiak [ a bevándorolt — nagyobb- részt — színesbörűekkel. Va- ] laha — a konjunktúra évei- t ben — a nyugat-európaiak , szívesen vették, hogy a be- t vándoroltak „elvégzik a | munkát, amit ok nem ve- i geznének el”, de ma, a gaz- i dasági pangás idején, már a i bevándoroltak a „bűnbakok”, I akikre a „társadalom bajai- i ért” haragjukat ontják. — 1 Ma már nem azt nézik, hogy * helyettük dolgoznak, hanem 1 azt, hogy azok is lakni akar- [ nak valahol, és gyermekeik- j nek — akik már az új ha- ( zában születtek — munkául- ( kaimat keresnek. M. I. ! * I HAVANNA. Elutazott Ha­vannából az a magyar par­lamenti küldöttség, amely Apró Antalnak, az ország­gyűlés elnökének vezetésé­vel, a kubai kormány meg­hívására részt vett a Kubai Köztársaság nemzetgyűlésé­nek első, megnyitó ülésén. NEW YORK. Hírügynök­ségi jelentések szerint az ENSZ-közgyülés jelenlegi ülésszakának szerda délelőtti ülésén (helyi idő), a BT aján­latának megfelelően újból megválasztják Kurt Wald- heimet a világszervezet fő­titkárává. Az aktus — a gya­korlatnak megfelelően — tu­lajdonképpen formaság. A közgyűlés várhatóan egyhan­gúan bízza meg újabb öt év­re az eddigi főtitkárt. Az ülésszak ezután folytatja a vitát a közel-keleti kérdés­ről, illetve befejezésképpen rátér a szavazásra az egyhe­ti vita után. TOKIÓ. Miki Takeo japán kormányfő néhány napon be­lül bejelenti lemondását — közölte ma a japán kabinet főtitkára. Mint mondotta, a miniszterelnök tanulmányoz­za az uralmon levő Liberá­lis Demokrata Párton belül végrehajtandó reformokra tett javaslatokat, s ezeket két vagy három napon be­lül a párt végrehajtó testü­leté elé terjeszti. A szóvivő szavai szerint e lépés a le­mondási szándék hivatalos bejelentésével egyenlő. Miki egyébként már kedden kö­zölte, hogy pártjának a par­lamenti választáson elért gyenge eredménye miatt le fog mondani. DAMASZKUSZ. A Palesz­tin Felszabadítási Szervezet Központi Bizottsága vasár­nap este iontos ülést tart Damaszkuszban — jelentette be a damaszkuszi rádió. A Központi Bizottság a szerve­zet legfőbb politikai irányí­tója, 25 tagból áll. Az ülé­sen részt vesz Jasszcr Ara­fat, a KB elnöke és inás pa­lesztin vezetők. A MENA hírügynökség jelentése sze­rint Jasszer Arafat Buka­restből jövet kedden Da­maszkuszba érkezett. BRÜSSZEL. Henry Kissin­ger amerikai külügyminisz­ter kedden este különrepülő- gépeh Brüsszelbe érkezett, ahol részt vesz a NATO mi­niszteri tanácsának ülésén. A hírügynökségek külön hang­súlyozzák, hogy ez Kissinger utolsó európai ténykedése külügyminiszteri minőség­ben. ^ A gyerekek divatja is közelít a felnőtt szabásvonalhoz. (Kerényi László felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom