Déli Hírlap, 1976. december (8. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-06 / 288. szám

Hajszálnyira a tprvpzettől... Kap osvar -2:1 (1:0) DYTK Az évközi beszámolókban már többször is utaltunk arra a tervre, uiml a iiv írv .labdarúgó szakosztályának a szezon közben újjáalakított vezetősége készített. Ez a terv — mint írtuk — ltj pont, megszerzését, illetve az 1—10. heiy valame­lyikének elérését tűzte ki céiul a diósgyőri NB 1-es labda­rúgócsapat számára. A bajnokság őszi szezonjának végezté­vel — elöljáróban — megállapíthatjuk, hogy a terv reális volt, számolt a csapat képességeivel és küzdeni tudásával, és bajszál híján teljesítésre is került. A DVTK 15 pontot sze­rezve, a bajnokság 12. helyén fejezte be az „elsó félidőt” az NB í-ben. Mi lett volna, ha... ? Az így kezdődő kérdéseknek igen kevés a realitásuk, mégis minduntalan lelteszik. Néna okkal, joggal... Feltehetó-e most is, így folytatva: „...ha döntetlen marad az eredmény a Hungária úton, vagy leg­utóbb, szombaton Kaposvá­rott?” Vagy mind a kétszer. Nos, akkor nyugodtan beszél­hettünk volna a terv — pon­tokban történt — teljesítésé­ről vagy túlteljesítéséről. (A helyezést most nem érdemes említeni, mert azt csak „sac- colni” lehetett, elég-e a 16 pont az első tízhez .. . Mint kiderült, nem lett volna ele­gendő! 17 ponttal is „csak” a 9. helyen lehetett volna vé­gezni.) Amikor a hivatkozott terv megjelent, sokan kételkedtek, s csóválták a fejüket. Akkor ugyanis a DVTK — a kezdeti siker után (Videoton 1:0) — igen rossz sorozatot produ­kált, s alig rendelkezett némi pontokkal. Pedig jobbára a kezdeti időszak sorsolásának is köszönhető volt, hogy ele­inte nehezen ment a pont­szerzés a diósgyőrieknek. Ké­sőbb viszont belejöttek, s a két idegenbeli — nem tervez­hető! — győzelemmel sike­rült elérni az elhullajtott pontok „visszaigazolását”, s a terv teljesítését. Az utolsó két fordulóban a hajrában csúszott el a 16 pont megszerzésének lehetősége. Az MTK-VM ellen csupán ne­gyedóra, a Kaposvár ellen pedig 8 percnyi további hi­bátlan védekezés kellett vol­na mindehhez. A sors iróniá­ja, hogy végül is a csapat legjobbjának, egész évi ve­zéregyéniségének, Salamon­nak hibája, tétovázása ját­szott közre a kaposvári pont­vesztésben. A kaposvári mérkőzésről szóló beszámoló ugyan hazai fölényt említ, de több diós­győri akcióról számol be, mint hazairól. Korántsem le­hetett tehát meglepő, hogy az első — ugyancsak védelmi hi­bából (Szabó!) — bekapott gól után a DVTK egyenlíteni tudott, s nem játszott aláren­delt szerepet a Rákóczi ott­honában. Ez pedig nem volt könnyű feladat, hiszen a ve­szélyeztetett helyen tanyázó somogyiak igencsak nagy becsvággyal küzdöttek a szá­mukra rendkívül fontos két pontért! Máté — a Szabó kezéből kiperdült labdával — a 38. percben szerzett vezetést a hazaiaknak, s ezt a szemfüles Fekete a 49. percben egyen­lítette ki: Buús és ZeiUaielől az üresen hagyott kapuba lőtte a labdát. A befej ezes előtt nyolc perccel ismét Máté volt ered­ményes, s közelről lőtte a há­lóba a győztes hazai gólt. A mérkőzésen a következők szerepeltek. Játékvezető: Hámori. Kaposvár: Buús— Németh, Zentai, Márton, Duschák — Földesi (Kanyar), Kovács, Konrád — Tarai, Kiss (Var­ga), Máté. DVTK: Szabó — Szántó, Salamon, Váradi, Tatár — Oláh, Hajas, Görgei — Bo­rostyán, Grolmusz (Pólyák), Fekete. A szögletarány 9:4 volt a hazaiak javára. A tartalék- mérkőzést a DVTK — Szűcs (2) és Koleszárik góljaival — 3:1-re nyerte meg. A szezon befejeztével a DVTK sem tér pihenőre, hi­szen még 22-én is kell MNK- mérkőzést játszaniok. Az után azonban jön az újabb felké­szítő időszak, amelynek vé­gén a valamivel jobb sorso- lású tavaszi szezonban kell a „középcsapat” pozícióját meg­szerezni. Ügy hírlik, ehhez januárban megerősített szak­vezetés adja majd az alap­hangot ... HORVÁTH KÁLMÁN Az NB IH-ban a Győzlek %/ miskolciak Hét közben mindkét miskolci NB III-as együttesünk játékosai erősen fogadkoztak, hogy feled­tetik a legutóbb elszenvedett ve­reség kellemetlen emlékeit. Ígé­retüket valóra is váltották, hi­szen az MVSC a Kubikban gól­záporos, a Honvéd Papp J. SE pedig Sátoraljaújhelyen „éppen elegendő” különbséggel szerezte meg a két bajnoki pontot. MVSC—EGRI VASAS 7:1 ((6:0) A salakos pályán rendezett mérkőzés előtt sokan azt gon­dolták hogy az aránylag szűk méretek a vendégcsapatnak ked­veznek maid. hiszen az eddigiek során a DMTE és a KVSE kivé­telével az Egri Vasas védelme kapta az Északkeleti csoportban a legkevesebb gólt! Az MVSC igen nagy kedvvel játszó gárdá­ja azonban nem volt tekintettel a várakozásra. Huszáros lendülettel futottak az esőzés ellenére is jó talonon a hazai akciók, és fél óra alatt hatszor — öt gólnak és egv ..léc­forgácsoló” kapufa lövésnek — tapsolhatott a másfélezer főnyi szurkolótábor. 5. n: varéra Mátvás mintaszerű átadással tette „lyukra” Kisst, aki megszerezte a vezetést. 1:0. 14. p: Szabó z.—Ki«=s— volt a ú*ia, s az utóbbi éles szögből naerv erőit lőtt, 2:0. 15. p: A menzává födött earn védelem köpött Kiss kínozott, ki­cselezte a kanust. s hálóba tar­tó labdáját i’ási k^zel a kapu­fához nvomta. A büntetőt Kiss értékesítette-, 3;0. 25. n: Varira K. 10 m-ről óriási erővel a felső lécet találta el! 29. n: Kiss három védőt és a kifutó kanust is kicselezve nö­velte az előnyt, 4:0. 32. p: Kiss szögletrúgása át­szállt a kapuson, a gólvonalról egv egri védő a labdát Varga K. elé feielte, aki védhetetlenül lőtt a hálóba, 5:0. A harci kedvre jellemző volt, hogy ezután még Káplár, Galló, Varga K. és Szilágyi jó lövései suhantak el haiszálnyira a kapu­fa mellett, serfőzőnek viszont jó­formán semmi dolga sem akadt! 45. p: Ba! oldali szögletrúgás után a védelem röviden szabadí­tott fel. és Kiss közelről a kapu közepébe fejelt, 6:0. Fordulás után a hazaiak roha­maival indult a játék. Az egri ?édők sorozatos szabálytalanko­dásokkal igyekeztek megfékezni az MVáC támadásait, melyek kö­vetkezében az 50. nercben Rásit a játékvezető kiállította! Macs­ka-egér harc folyt ezután az eg­riek térfelén — mert a felező­ét . vonalon is ritkán jutott vendégegyüttes —, ám az önfel- áldozóan romboló védők minden menthetőt hárítottak. A 70. perc­ben pedig „meglepetést” is sze­reztek. Hajdú nyargalt el a bal szélen egy előrevágott labdával. Körösi feleslegesen buktatta az 5-ös vo­nal mellett, s a megítélt bünte­tőt a „sértett” értékesítette, 6 :l. Öt perccel később a miskolci Hajdú erős szabadrúgását a ven­dégek kapusa Leiszt elé ütötte, aki közelről beállította a vég­eredményt, 7:1. Az MVSC Serfőző — Szabó Z., Körösi, Leiszt, Hajdú — Varga M., Szilágyi — Káplár (Vodics- ka), Galló, Varga K., Kiss össze­tételben játszó együtteséből kü­lönösen Leiszt, a két Varga, Kiss és Galló játékát kell kiemelni. HONVÉD PAPP J. SE— SÁTORALJAÚJHELY 1:0 (1:0) Mély talajú, víztócsákkal tar­kított pálya, s alig félezer néző várta Sátoraljaújhelyen az igen jól szereplő hazai gárdát, és az eddig szintén feltűnően jól helyt­állt Baricska — Sípos, Petercsák, Helgert, Vári — Dulibán, Pallai, Bácskái — Spéder (Stark), Pócs, Madarász felállítású Honvéd Papp J. SE csapatát. A latyakdagasztásból fél órán keresztül mindkét csapat egyfor­mán, s meglepően nagy iramot diktálva vette ki a részét, mi­közben a kapuk előtt is akadt két-három kecsegtető helyzet. Aztán a miskolciak még na­gyobb sebességre kapcsoltak, és a 38. percben megszerezték a két pont sorsát eldöntő gólt is. Madarász a bal oldalon alapo­san „meghúzta” a hazaiak vé­delmét, s beadását Dulibán 4 m- ről nagy erővel lőtte a hálóba, 1:0. Ezután Pócs növelhette volna az előnyt, ám a hazai védelem az utolsó pillanatban mentett. Fordulás után hatalmas lendü­lettel kezdtek az újhelyiek, és sok szöglet jelezte fölényüket. A Honvéd ellentámadásai azonban szintén veszélyesek voltak, s pél­dául Petercsák tejese alig su­hant a léc mellé. A hazaiak eb­ben a játékrészben lényegesen többet támadtak, de a kitűnően záró Honvéd-védelem mindent mentett. Különösen a hajrában folyt elkeseredett küzdelem, de az eredmény nem változott. A miskolci együttesből a köz­vetlen védelem, valamint Bács­kái és Pócs nyújtott kitűnő tel­jesítményt. MONOSTORI GYULA Kosárlabda A sportcsarnok lelátóin koránt­sem ült annyi MEAFC-szurkoló, mint a bajnokság első miskolci találkozóin, ám a hangerő, a biztatás üteme most sem volt ki­sebb, mint tavasszal. Sajnos, ez sem tudott segíteni a hazai ko­sárlabda-csapaton . .. A nagy tét — a TFSE is baj­ban van! — alaposan rányomta a játékra bélyegét. Rohanás, kapkodás, rengeteg hiba és pon­tatlan dobás jellemezte a mér­kőzést! A TFSE ugyan kezdettől fogva jobban „megbecsülte” a labdát, de győzelmükhöz ezen­kívül más is hozzájárult. Jelen­tős volt a magassági fölényük, s ez a palánkról lepattanó labdák megszerzésében jól érvényesült. Távolról jobban céloztak, mint a miskolciak, és a ziccer-helyze­tekben sem hibáztak annyit. Bé­res túl korán kipontozódott, s a MEAFC-nak nem volt igazi irá­nyító játékosa. A fővárosiak kez­dő ötösének minden tagja 17 pon­ton felül dobott, míg a hazaiak­nál csak Béres és Busák jeles­kedett ezen a területen. Végül — s ezt nem a vereség mondatja velünk — a két játékvezető sem állt feladata magaslatán. A miskolciak pontjait Béres (22), Busák (19), Németh (11), Kerekes (8), Magyar (6), Galv- lyas, Kocsis (4—4) és Lestár (2) szerezte. ^c Ha Marosi kezébe került a labda. mindig,» zavart csinált a csehszlovákok védelmében. (Szabó István jelvétele) VI. Nemzetközi Kohász Kupa Nem volt nehéz megvédeni... Ritkán történik meg a sportvilágban olyan fiaskó, mint ami most a VI. Nemzetközi Kohász Kupa rendezőit és nézőit érte. Kez­dődött azzal, hogy — az egy évvel ezelőtt megkötött szerződésben vállalt kötelezettség ellenére — az NDK válogatottja lemondta a sze­replést. Folytatódott azzal, hogy a lengjelek sem vállalták a „be­ugrást’. Az újabb folytatás már végzetszerűen következett be. Hor­váth László főtitkár ugyanis hiába várta csütörtökön a repülőtéren a román csapatot. Egy jó ideig még üzenet sem érkezett helyettük. A csehszlovák csapat ugyan megérkezett, de ők sem úgy, ahogy Miskolcon várták: figyelemmel a közelgő junior világbajnokságra, á nagy válogatott helyett az ifjúsági csapatukat hozták. Mindennek betetőzéseként a „beugró” Ózdi Kohász sem érkezett meg a kezdés­re, mert eltérítette őket a Sajó árvize, és nem jöhettek a szokott rövid úton. Így a torna pénteken délután teljesen felfordított menet­renddel kezdődött, s a televízió sem lehetett irigylésre méltó hely­zetben. amikor kiderült, hogy számukra csak a két ificsapat mérkő­zése maradt, s azt is a torna harmadik helyéért játszották. A méltán felfokozott érdeklő­dés péntek délutánra még vala­melyest megtöltötte a sportcsar­nok lelátóit, de szombaton és vasárnap már csak alig néhány százan üldögéltek a tribünön. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a torna színvonala sem érte el a lehetséges mértéket, akkor meg­értjük az Ózdi Kohász elnöké­nek. Kónya Kálmánnak kesernyés tréfálkozását; ,,Jó lenne most megnyerni a kupát, hazavinni és úgy eldugni, hogy soha többé ne találja meg senki!” Erre termé­szetesen nem került sor, mert ha az ifik nem is tudták legyőzni az egy hónapja pihenőben levő (!) ózdi NB I B-s csapatot, a nagy válogatott alapos góllövő ver­senyt rendezett Marosiékkai. A ,.döntőn” ugyanis pontosan any- nyi gól. esett, ahány percig a mérkőzés tartott. A többet ter­mészetesen a válogatott dobta, s így „megvédte” az 1974-ben reá­lis körülmények között — az NDK. Jugoszlávia és Csehszlová­kia előtt — megszerzett kupát. Így van remény arra, hogy he­tedik alkalommal is megrende­zésre kerül a Kohász Kupa, s bi­zonyosan nem ilyen színvonalon. Reméljük, hogy a szövetség le­vonja a tanulságot a történtek­ből, s annak megfelelően készíti elő a hetediket. Együttérzünk a joggal bosszan­kodó közönséggel, s különösen a válogatottságtól búcsúzó ózdi já­tékost, Marosi Istvánt sajnáltuk, aki világválogatottság és 153-szo- ros magyar válogatottság után rangosabb búcsúztatást érdemelt volna. (A televíziónak köszönhe­tő, hogy ez a búcsúztatás mégis rangosnak nevezhető, hiszen az ország nyilvánossága előtt zaj­lott le.) Eredmények: Magyarország A—Csehszlovákia (junior) 30:13 (11:5). Ld. Kovács, Kenyeres és Gubányi (6—6), il­letve Kovalik és Kozák (2—2). Ózdi Kohász—Magyarország ifi vál. 25:24. (13:13). Ld. Marosi (8). illetve Kovács és Paksi (5—5). Ózdi Kohász—Csehszlovákia (ju­nior) 24:23 (11 Hl). Ld. Marosi (6), illetve Mestovanski (5). Magyarország A—Magyarország ifi 31:14 (21:6). Ld. Kovács P. (7), illetve Vesztergom és Kedves (4-4). Magyarország A—Ózdi Kohász 37:23 (16:7). Ld. Kovács P. (15), illetve Marosi .(7). Magyarország ifi—Csehszlovákia (junior) 23:19 (15:8). Ld. Bodnár (7), illetve simek (6). A torna végeredménye: 1. Magyarország A. 3 3 ------- 98:50 6 2. Ózdi Kohász 3 2 — 1 72:84 4 3. Magyarország ifi 3 l — 2 61:75 2 4. Csehszlovákia (jun.) 3 — — 3 55:77 0 A különdíjakat három játékos vehette át. A gólkirály Kovács Péter lett 28 góllal. A legtechni­kásabb játékosnak járó díjat Marosi István, a legjobb kapus­nak járó díjat pedig a 150. válo­gatottsága alkalmából most fel- köszöntött Bartalos Béla kapta. (horváth) Labdarúgás Az NB I. idényzáró, 17. fordu­lójában az FTC kikapott Székes­fehérváron, az Ü. Dózsa viszont nagy harcban legyőzte a Tata­bányát, így a lila-fehérek egy­pontos előnnyel rajtolnak majd tavasszal. Az ősz legjobb vidéki csapata a Videoton lett, a DVTK a 12. helyen fejezte be az idényt. A forduló legnagyobb meglepe­tése a Csepel salgótarjáni győ­zelme volt. Eredmények: Ú. Dózsa—Tata­bánya 3:2 (1:2). Videoton—FTC 2:0 (2:0), Vasas—Haladás 5:2 (3:1), Bp. Honvéd—Rába ETO 2:2 (1:1), Dorog—MTK-VM 2:2 (1:1), Du­naújváros—ZTE 2:1 (2:1), SBTC —Csepel 1:3 (1:1), Kaposvár— DVTK 2:1 (1:0), Békéscsaba— SZEOL 1:1 (0:0). A bajnokság őszi végeredménye: 1. Ü. Dózsa 17 13 1 3 51-25 27 2. FTC 17 11 4 2 42-16 26 3. Vasas 17 11 1 5 48-25 23 4. Bp. Honvéd 17 10 3 4 25-21 23 5. Videoton 17 9 2 6 37-23 20 6. Haladás 17 8 3 6 29-23 19 7. Békéscsaba 17 6 6 5 23-25 18 8. Rába ETO 17 7 3 7 24-24 17 9. ZTE 17 6 4 7 23-20 16 10. MTK-VM 17 7 2 8 24-26 16 11. Tatabánya 17 7 1 9 25-30 15 12. Diósgyőr 17 7 1 9 18-27 15 13. Kaposvár 17 5 4 8 19-23 14 14. SZEOL 17 4 6 7 15-32 14 15. D.-újváros 17 5 3 9 23-31 13 16. Csepel 17 3 5 9 17-28 11 17. Salgótarján 17 5 1 11 25-25 11 18. Dorog 17 1 6 10 11-36 8 Az NB n. 18. fordulójában a Pécsi MSC megnyerte a budafo­ki rangadót, s megtartotta első helyét a Székesfehérvár előtt. Mögöttük nagyon szoros a me­zőny: a harmadik Vasas Izzó és a nyolcadik Budafok között mindössze 2 pont különbség van! Eredmények: Bp. Volán—Szol­noki MTE 1:0. Fűzfő—Oroszlány 3:1, Komló—Nagykanizsa 3:2, Bu­dafok—Pécsi MSC 1:2, Egri Dó­zsa—Kossuth KFSE 1:0. BVSC— Várpalota 1:1. Székesfehérvári MÁV— Ganz-MAVAG 4:1, DVSC— Vasas Izzó i:l. Szolnoki MÁV— Győri MÁV DAC 0:1. Szekszárd —Ózd 2:2. A bajnokság élcsoportja: I. Pécs 18 9 7 2 33-15 35 2 Sz.-fehérvár 18 9 7 2 33-21 25 3. Vasas Izzó 18 9 4 5 35-25 22 4. Egri Dózsa 18 9 4 5 37-29 22. Az Ózdi Kohász 22:33-as gól- különbséggel. 12 ponttal a táblá­zat 18. helyén áll. Az NB III. Északkeleti csoport­jának 18. fordulójában a legna­gyobb meglepetést a DMTE újabb pontvesztése okozta az Ikarussal szemben, de váratlan eredmény­nek számít a Nagybátony sima veresége áz utóbbi időben gyen­gélkedő LMTK ellenében, s a Honvéd Papp J. SE sátoraljaúj­helyi győzelme is. Eredmények: Gyöngyös—Hat­vani Kinizsi 2:0, LMTK—Nagy­bátony 2:0, Vasas Ikarus—DMTE 1:1, KVSE—S. Síküveggyár 3:0, MVSC—Egri Vasas 7:1, Sátoralja­újhely—Papp J. SE 0:1, SKSE— Hajdúszoboszlói Bocskai SE 0:0, Nyíregyháza—Kisvárda 3:0, Ba­lassagyarmat—Záhony 3:0, Bor­sodi Bányász—Rudabánya 1:2. A bajnokság állása: 1. KVSE 48-19 29, 2. DMTE 44-14 28, 3. Balassagyarmat 33-20 22. 4. Papp J. SE 29-23 21. 5. Nyíregyháza 24-20 21, 6. Gyön­gyös 25-26 21, 7. Vasas Ikarus 28-15 20, 8. Sátoraljaújhely 21-24 20. 9. Nagybátony 31-24 19. 10. SKSE 25-24 19, U LMTK 21-23 19. 12. MVSC 36-24 18, 13. H. Bocskai SE 23-27 18. 14. Rudabá­nya 20-25 15, 15. H. Kinizsi 18-20 15. 16. Záhony 17-37 14. 17. B. Bányász 17-28 12, 18. Egri Vasas 15-27 11. 19. S. Síküveggyár 25-41 II, 20. Kisvárda 18-48 7. I DVTK a legjobb hat között! De... Vasárnap délben Székesfehérváron, a Gépipari Technikum tornatermében játszotta rendkívül fontos NB I-es mérkőzését a DVTK női kosárlabda-csapata. Nem volt szerencsénk a te­lefonnal, mert a helyszín másfél órányi próbálkozás után sem volt elérhető. így azután csak a végeredményt sikerült teg­nap megtudnunk. Bár ez esetben ennyi is elegendő, mert vá­laszolt a kérdésre: ott lehet-e a DVTK a legjobb hat magyar csapat között, és részt vehet-e a helyezéseket eldöntő harma­dik fordulóban, a „rájátszásban”? A válasz: igen. A DVTK ugyanis Székesfehérváron 64:58 arányú győzelmet aratott, s ezzel — az utolsó forduló eredményétől függetlenül — már biztosította helyét a női kosárlabda NB I. legjobb hat csapata között. És ez az eredmény nem egyszerűen csak a legjobb hatnak kijáró rangot jelenti, hanem azt is, hogy Wintcrék a szakosztály fennállása történetének eddigi legjobb eredmé­nyét produkálták. A fenntartás nélküli elismerés hangoztatása mellett azon­ban ismételten figyelmeztetnünk kell az illetékeseket, hogy jó lesz a csapatra a jövőt illetően mihamarabb és mind ala­posabban „odafigyelni”, mert a most égetően szükséges lépé­sek (a válogatott László igazolása!) megtételének elmaradása a szép felemelkedés után nagy zuhanást eredményezhet! H. K. Súlyemelés Ricz országos bajnok A súlyemelők hazai bajnoksá­gának küzdelemsorozatát a ser­dülők viadala zárta, s azon a diósgyőriek kitűnő könnyűsúlyú fiatal versenyzője, Ricz János ismét bizonyította nagyszerű képességeit, jó felkészültségét. Juhász István tanítványa 210 kg-os összteljesítménnyel súly­csoportjában országos bajnoksá­got nyert! Ricz az első fogásnemben, a szakításban 95 kg-ot vitt fel a feje fölé, s ezzel a teljesítmény­nyel valamennyi ellenfelével szemben előnyt szerzett. A lö­késben azonban nagy harc alp- kult ki a végső győzelemért a DVTK versenyzője, a Testvéri­ség színeiben indult Illés és a honvédos Csóka között. A diós­győri fiú végül is H5 kg-ot tel­jesített, s így övé lett az ara 11 v- érem. A könnyűsúlyú bainok«ág dobogósai: 1. Ricz (DVTK) 210 kg, 2. Csóka (Bp. Honvéd) 207,5 kg, 3. Oszkó (Haladás) 205 kg­Totóeredmények l Budafok—Pécsi MSC 1:2 2 9. Gyula—Szabó L. SE 1:1 X 2. Sz. MÁV—MÁV DAC 0:1 2 10. Juventus—Torino 0:2 2 3. Szív. MÁV—G.-MAVAG 4:1 1 11. Internazionale—Lazio 1:1 X 4. Komló—Nagykanizsa 3:2 1 12. Róma—Milan 1:1 X 5. DVSC—Vasas Izzó 1:1 X 13. Sampdoria—Verona 3:1 1 6. Bp. Volán—SZMTE 1:0 1 7. LMTK—Nagybátony 2:0 1 PÓTMÉRKÖZÉS: 8. Vasas Ikarus—DMTE 1:1 X 14. Novara—Atalanta 1:0 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom