Déli Hírlap, 1976. december (8. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-03 / 286. szám
75 éves a Vasgyári Kórház JLLMAGVARÁ^r •"V^fcvá t<j»vcze« ■ íi-for^<7'm7 >jt foi'y'jlmT é* g/jjfóú! ..... • ».ül j^lyótíjf'pós C5orr,óp&n* <á< ép; ten dó M TAPOLCA A P-omopcn "OJutf * Az úthálózat fejlesztését szemlélteti ez a térkép. Többet utazunk, mint a budapestiek Lépésben a belvároson kérésziül A Katalin utca táján köszöntem el az ismerős fiatalasszonytól, aki hároméves kisgyermekét sétáltatta. Én autóbuszra szálltam, ők gyalog folytatták útjukat. A Szemere sarkon szálltam le és itt ismét üdvözölhettük egymást. MIT MUTAT A BALESETI STATISZTIKA? Anekdotának is beillene a történet, de sajnos igaz. Közlekedési csúcsidőszakban jobban teszi a miskolci, ha gyalogszerrel indul néhány megállónyi útjára, mert a járművek ilyenkor lépésben is alig tudnak .átvergődni a zsúfolt belvároson. És- nemcsak azt .kockáztatja az utas, hogy elkésik valahonnan. Számos balesetveszélyes pontja van a városnak. Ezek közé. tartozik például az Ady hid, a Széchenyi és Szemere utca kereszteződése. Jóllehet a balesetek száma valamicskét csökkent, figyelmeztető jelzés, hogy az 1975 első félévi 2-ről 8-ra nőtt a halálos kimenetelű balesetek száma az idei év első felében. Minden balesetet természetesen nem lehet a város rossz közlekedési viszonyaival indokolni. De azt ma már senki sem vitatja, hogy az okok között „előkelő” helyre sorolhatjuk a zsúfoltságot. A városi ■ tanács legutóbbi ülésén foglalkozott a közlekedési helyzettel. Sem a jelentés készítői, sem a vitában felszólalók nem elégedtek meg a keserves körülmények regisztrálásával. Két kérdés körül csomósodott a vita: hogyan jutott el odáig a város, hogy közlekedési csőd fenyeget bennünket; milyen intézkedéseket beruházásokat terveznek a' helyzet javítása érdekében? Vitát említettem az imént, és a tanácsülésen papírra vetett jegyzeteimet lapozgatva még az éles jelzőt is elé merem illeszteni. Ugyanis több olyan véleményt feljegyeztem, amely szerint — lehetőségeihez képest is —keveset tett a tanács az elmúlt években a közlekedési helyzet javításáért. SzóváM'ék például, hogy 1972-ben lezajlott az országos tervpályázat. de a pályaművekben megfogalmazott értékes gondolatokat csak évekkel később hasznosították, hiszen az úthálózat-fejlesztési koncepció csak ez év januárjában készült el. Segíthetett volna, ha néhány utcát egyirányú közlekedésre jelölnek ki — hallottam a felszólalóktól. Mások azt fejtegették, hogy könnyebb lenne a Széchenyi utcán közlekedni, ha szigorúan megkövetelnék a szállító vállalatoktól, hogy ne csúcsidőszakban rakodjanak. NEM NÉZTEK TÉTLENÜL Rózsa Kálmán tanácselnök válaszában elmondta; bár a közlekedési tervkoncepciót csak ez év januárjában hagyták jóvá. senki sem állíthatja, hogy tétlenül szemlélte a tanács a közlekedési helyzet romlását. Korszerűsítették a Miskolci Közlekedési Vállalat járműparkját és több új autóbuszjáratot (101 B, 1 D) indítottak. Ami pedig az úthálózatot illeti, építik a Beloiannisz utcát, mely az észak-déli irányú forgalom lebonyolításában segít. Elkészülte után részben ide terelik az autóbuszforgalmat. A Vörösmarty utcát még az idén újjáépítik, egészen a Szemere utcáig. A következő ötéves tervben pedig megépítik a déli tehermentesítő dec.V IS-áffi.* műsoros átós al Rendkívüli tárgynyeremény-sorsolás. Nagy összegű pénznyeremények. 1300 értékes tárgynyeremény. Főnyeremény: ZSIGULI SZEMÉLYGÉPKOCSI LAKÓKOCSIVAL. utat, melynek a Vörösmarty utca is része. Hozzálátnak ebben a tervidőszakban az északi tehermentesítő út építéséhez is. Főleg az anyagiakon múlik, hogy nem tudják befejezni a munkát csak a VI. ötéves tervben. Jövőre adják át a Gömöri felüljárót és a tervek szerint addigra elkészül a Búza téri gyalogos aluljáró is. A jelenlegi tervidőszak feladata az M3-as út városon át vezető szakaszának a kiépítése. A forgalom biztonságát szolgálják a forgalmi csomópontokon felszerelt narancs- színű nátriumlámpák, csakúgy, mint a belvárosi lakótelep épülő gyalogos-aluljárója. A közlekedésfejlesztési koncepció tehát a gyakorlati megvalósítás útjára lépett. Ezért, ha érthető is a miskolciak türelmetlensége, az eredményekről sem szabad megfeledkeznünk. Tisztán kell látni mindenkinek azt is, hogy óriási feladat akár csak enyhíteni a közlekedési gondokat egy olyan városban, mely rossz topográfiai adottságokkal rendelkezik, minden régi útja keresztülfut a városközponton. 40 ezer bejáró munkása van, és az egv főre jutó utazások számát tekintve ma már megelőzi a fővárost is. (bckes) A léniádé a 36 ágyas főépületig (Folytatás' az 1. oldalról) Amikor Mária Terézia dekrétuma alapján 1772-ben megépült Ómassán Fazola Henrik oskohója, az idegenből telepített munkások népszokásaik mellett egy nemes társadalmi szokást is meghonosítottak a vasgyárban. A Társláda intézményét. Fizetéskor egy- egy krajcárt adtak a közös vagyonba, amelyből fizették az orvost, a chirurgust, a szülésznőt és a gyógyszerek árát. Temetkezési segélyt adtak felőle, támogatták az özvegyeket, árvákat, sérült és rokkant társaikat. A mai Lenin Kohászati Művek felépültével, 1868—69-töl a Társláda vagy Társpénztár már mint munkásjóléti intézmény működött tovább. Alapszabálya vetette fel a Vasgyári Kórház építésének gondolatát, amelyet végül 1898 tavaszán kezdtek építeni, s 1901-ben avatták fel. A mai ünnepségen dr. Dit- rói Sándor a kórház történetéről emlékezve idézi az első főorvos, dr. Zalcariás János leírását az akkor csodálatosnak számító kórházról: „A diósgyőri vas- és acélgyár legfontosabb egészségügyi intézménye a kórház, a Gyarmattól dél-nyugatra foglal helyet, az úgynevezett Kerekdombon, a szép Bükk hegység tövében, remek kilátással ezen hegységre, és a diósgyőri várromokra. A kórház egy emeletes főépületből és egy magasföldszintes gazdasági épületből áll. A kettőt üvegezett, zárt folyosó köti össze egymással. A 36 ágyas főépületben a földszinten van egy szép nagy műtőterem, egy nagyobb kórterem, megfigyelő szoba, Hcbra-szoba és az ápolónők lakosztálya, kapusszoba. Az emeleten van egy kisebb kórterem, két nagyobb kórterem, irodahelyiségek, röntgenszoba, laboratórium. Minden nagyobb kórterem mellett fürdőszoba és teakonyha . . . Ez az épület volt a magja a később, de tulajdonképpen csak négy évtized múltán bővülő kórháznak. 1939-ben épült fel a belosztály, s 1941- ben a szülészeti pavilon. Valamennyi megsérült a második világháború idején. Olyannyira, hogy 1944 őszén a perecesi iskolában működött tovább dr. Földesi (Feldmann) József kórházigazgató irányításával. Ö volt, aki az újjáépítést is szorgalmazta-szer- vezte. s további 27 éven át vezette a munkások kórházát. Korszerű műtő a szülészet-nőgyógyászaton. sjt A kórház szíve, a régi épület.. Elsőként választották Miskolc díszpolgárává. A 26 ezer lakosú Diósgyőrből napjaink 98 ezer lakosú III. kerülete lett. Új lakóteleSTOP! EGY PERCRE! Baleset nélkül vezet Autósok, motorosok rovata Miskolcon egyre több olyan hivatásos gépkocsivezető dolgozik, akik tagjai lehetnének egy afíéle „százezresek klubjának", amelynek tagjai 250 ezer. 500 ezer, 750 ezer, sőt l millió kilométert vezettek már baleset nélkül. A Balesetmentes közlekedésért' mozgalomba benevezett és szép eredményt elért gépkocsivezetőket ezután gyakrabban felkeressük: tegyék közkinccsé tapasztalataikat, vezetési módszereiket. Amikor megismertem Tóth Jánost, nem akartam elhinni, hogy már 500 000 kilométer balesetmentes vezetés van a háta mögött. Koránál sokkal fiatalaobnak néztem. — Pedig — emlékezett vissza — már tizennyolc éve járom a megye országütjait. Először a Borsod megyei ' Tanácsi Építőipari Vállalat, most pedig a Kisvárdai Szeszipari Vállalat miskolci gyáregységének gépjárművezetőjeként Mit is tagadnám, jó érzés volt átvenni a kitüntetést, a jutalmat a november 7-i ünnepségen. S újra átéltem, mi minden történt azóta, hogy a Balesetmentes közlekedésért mozgalomba beneveztem. — Biztosan akadt néhány nagyon nehéz helyzet... — Nem is egy! Egyszer például a szerencsi országúton a nagy ködben 14 gépjármű ütközött össze. Még meg tudtam állni az előttem levő mögött, ám láttam a tükörben, hogy utánam nagy sebességgel egy teherautó j’ön. Annyi idő maradt, hogy utasommal együtt az árokba dobtuk magunkat. A kocsi ripityára tört, nekünk azonban semmi bajunk sem lett... Azóta is félek a ködtől, a jeges úttól. Ha valakinek tanácsot adhatok, csak az lehet: ködben, havas, jeges úton fokozott óvatossággal közlekedjen. — Hogyan vezetnek a ma- gángépjármü-vezetők? — Nekem is van egy Zsigulim. s ha azt vezetem, már nem vagyok hivatásos. Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen törekednek a közlekedésben az udvariasságra Állítom, hogy aki udvarias, sok-sok veszélyhelyzetet elkerül. Különösen sokat javultak a Miskolci Közlekedési Vállalat buszvezetői; ki merem jelenteni, hogy ma már Miskolcon ők közlekednek leginkább a közlekedési morál szabályai szerint. Nagy előny ez a magángépjárművezetőkre nézve is. — Mit tart legfontosabbnak a hivatásos gépjárművezető számára? — Az állandó továbbképzést. Senki ne niggye magáról azt, hogy már mindent tud. A vállalatoknál általában — így van nálunk is — szervezett oktatásban vesznek részt a gépjárművezetők. Én ennél mindig nagyobb feladatokat szabok ki önmagam számára. így végeztem el a középfokú ianfolyamot. majd legutóbb, két évvel ezelőtt egy gépjárművezetői szállítási tanfolyamot. Állandóan tanulmányozom a KRESZ-t, hiszen ez a mi szakmánk alapja. Feleségem, lányom biztatnak, hogy mihamarább érj'em el a 730 000 kilométert. És talán egyszer túl leszek a bűvös 1 millió Icil^rr-ztp.-pr, js Ny. I. peivel épültek és épülnek a modern orvosi rendelők is. Területén — melynek határa Répáshutától az Eszperantó térig terjed — 31 körzeti orvosi és 15 gyermekorvosi rendelő működik. A járóbetegek szakorvosi ellátását az 1960- ban avatott rendelőintézet biztosítja, s az üzemorvosi rendelők hálózata a munkaegészségügyet szolgálja. Szakmai bázisa valamennyinek a Vasgyári Kórház, amelyben korszerű műszerek, berendezések segíti a jól felkészült orvosi kar munkáját. Igazán „megifjodni” 1979- ben kezd majd a Vasgyári Kórház. Megkezdik az új sebészeti navilon építését. A 75 éves éoületből a kor követelményeinek megfeMő körülmények közé kerül p irNMé- szeti osztály. r. é. Bélveggvűités A diósgyőri Vasgyári Kórház ma ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. A KPiM-bélyegkor ez alkalomból bemutatót rendez a Lenin Kohászati Művek Vendégházában. Mától december 30- ig naponta 9—17 óra között tekinthető meg a Kiállítás, amelynek témái többek között: kórháztörténet, a felszabadulás jubileuma, II. Rákóczi Ferenc élete, 200 éves a Lenin Kohászati Művek, magyar festmény earte- maximumok, az egészségügy fejlődése képekben. A helyszínen alkalmi postahivatal működik, ahol emléklapot is árusítanak, december 30-án pedig emlékbélyegzés lesz. ★ Nemrég Ismertettük a szovjet posta jövő évi bélyegkibocsátási programját. Több olvasónk érdeklődésére közöljük, hogy a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének tagjai az egyes körök útján valamennyi újdonságot használatlanul vagy bélyegzetten besrerezhettk. V. Gy.