Déli Hírlap, 1976. december (8. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-30 / 308. szám
a miskolciaké a szó Szükséglet — szolgáltatás Városunk legforgalmasabb helye még ma is a Széchenyi utcai villanyrendőr és környéke. Én is a közelben lakom, így naponta látnom kell, hogy az ott levő nyilvános W. C. már több hete be van zárva. Ezt a tényt, sajnos, a közeli kapualjak „sínylik meg”. Ha esetleg javítás miatt kényszerültek bezárni az illemhelyet, akkor sem lenne szabad engedni, hogy a munka így elhúzódjon. Ádám József Miskolc, Szemere u. 2. sz. Becsaptak A karácsonyi ünnepek előtt „felfedeztem” a Szűcs Ktsz Széchenyi utcai kirakatában egy szurmcgallért tí30 forintért. Gondoltam, ez lesz a karácsonyi ajándékom, meglepem magam vele. Az első csalódás akkor ért, amikor közölték velem, hogy nem veszik be a kirakatból, mert annak a leltárig ott kell len_ nie. Megígérték viszont, hogy clteszik részemre. Felírták a nevem, címem és biztosítottak afelől, hogy számíthatok rá. December 28-án egyik barátom — aki tudott vásárlási szándékomról — kora reggel felhívott telefonon, s mondta, hogy bevették a kirakatból az árut, menjek érte azonnal. Munkaidőm 10 órakor kezdődik, így máris siettem a ktsz-be. Legnagyobb megdöbbenésemre közölték velem; nemcsak hogy bevették a kirakatból, de azt másnak_ el is adták. Fölösleges ecsetelnem a jogos felháborodásomat. Ezek után elvártam volna, ^hogy legalább elnézést kérjenek tőlem, de ezt sem tették. Ügy gondolom, az üzlet dolgozói, ha másnak szánták azt az árut, nyugodtan mond. hatták volna, hogy el van adva. A fentebb leírt eljárást azonban elfogadhatatlannak tartom. Kölner Jánosné Miskolc „Megjavították” a karórám Január 29-én lesz egy éve, hogy karórámat bevittem az órások szövetkezete Kossuth utcai javítórészlegébe. Háromhetes határidőre vállalták. Érdeklődésemre három hét múlva közölték, hogy még nincs készen, mert „alkatrészhiányos”. Ez a válasz még néhányszor megismétlődött az időközben eltelt kilenc hónap alatt. Mi tagadás: nem voltam igazán megnyugtatva. Kértem, adják vissza nem tartok igéhyt a javításra. Ezt a kérésemet sem tudták teliesíteni. mert — mint mondták — Pestre küldték. Felírták viszont a címemet, hogv ha majd megérkezik, értesíteni tudjanak. Telt-múlt az idő, értesítés sehol. Űjabb érdeklődésemre közölték, hogy az órát már valakinek kiadták. Fui-csának tűnt, mert az átvételi papír még mindig a kezemben volt. Mint megtudtam, olyan válakinek adták oda, aki arra hivatkozott, hogy elveszítette a javítási papírját. Űjabb huzavona után elismerték, hogy hibáztak, s ezzel részükről lezárták az ügyet, mert még a panaszkönyvi bejegyzésre sem válaszoltak. Mit kell most tennem, kérdezem felettes szervüktől, hiszen az órámra továbbra is szükségem lenne! Alexa Rudolfné Miskolc, Pozsonyi u. 64. ' Négy megyéért felelnek Most kell kereskedni! Mi is vevők vagvunk — mondták a VASV1LL szocialista brigádvezetői Hat leány, hat fiú A MÁV miskolci Járműjavító Üzemében 12 gyermek névadó ünnepségét rendezték meg. Horváth Vilmos KISZ-titkár meleg hangú üdvözlő szavai után a szülőket és a névadó szülőket köszöntötte az anyakönyvvezető, majd valamennyien aláírták az anyakönyvi bejegyzéseket. Kék nyakkendőt kötöttek a picinyek nyakába a martintelepi általános iskola tanulói, miután megható szavakkal és énekszámokkal üdvözölték őket. Ezután pohárköszöntő következett, majd az üzem KISZ-fiataljai emléklapot, egy-egy szál piros szegfűt és egy-egy gyermekevőeszköz készletet adtak a kicsinyeknek. Az apróságok figyelmét leginkább az ajándékba kapott mackó kötötte le ... Pál István Miskolc ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SANDORNE TELEFON: 18-221 Ugyanazt az igazgatói utasítási, körlevelet olvassák. Valamennyien olyan emberek, akik a társaiknál többet adnak magukból ennek a világnak. Brigádvezetők. Gondjaik hasonlóak. Már az értekezlet előtt - feltűnt, hogy a beszélgető, vitatkozó csoportokban rendhagyó módon mutatkoznak be egymásnak. — Egerben vagyok adatrögzítő . .. — A szállításnál dolgozom Nyíregyházán . .. — Az áruforgalomnál vagyok Miskolcon ... — Én a debreceni raktárban dolgozom ... A név el is maradhatott. Összeüllek, beszélgettek Ezt az írást persze azzal is kezdhettem volna, hogy tegnapelőtt először találkoztak egymással az Észak-magyarországi Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat szocialista brigádvezetői. Dr. Csűri Ferenc igazgató: — Régen tervezzük, hogy egyszer, így, összeülünk. Most, a karácsony utáni holtszezon kínálta az alkalmat. Más dolog, hogy egy nagyon nehéz év van mögöttünk. Amikor a szocialista brigádmozgalom elkezdődött, akkor az valamiképpen „magától” volt, lett úgy, hogy a vállalatvezetés erről különösképpen nem is tudott. Ma más a helyzet. 1976-ban az eredményeink alatta maradtak a vártnak. Kisebb volt a kereslet, másféle volt a vásárlási kedv. Mi négy megye, Borsod, Hajdú, Heves és Szabolcs megyék laTájékoztatás a gyermekbénulás elleni védőoltásokról A három oltásból álló gyermekbénulás elleni oltássorozat második oltására 1977. év január 3—8-ig kerül sor. Oltásra kerülnek azok a gyermekek, akik 1973. október 1,—1976. szeptember 15. napja közötti időben születtek. Az oltandók hozzátartozóit az oltókörök az oltás helyéről és idejéről, külön meghívó útján értesítik és a védőnők útján is tájékoztatják. Az oltást Sabin-cseppeknek teában, szájon át történő beadásával végzik, ezért a szülők, illetve hozzátartozók kávéskanalat vigyenek magukkal. Amennyiben a kötelező oltásra kijelölt korú gyermekek hozzátartozói átköltözés, vagy egyéb ok miatt az oltási értesítést nem kapnák meg, úgy a lakás szerint illetékes gyermekkörzeti rendelőben kapnak tájékoztatást. MISKOLC M. VÁROSI Állami közegészségügyi, járványügyi felügyelőség Értesítjük az utazóközönséget, hogy az előző évekhez hasonlóan 1976. december 3l-én, szilveszter éjszaka üzemszüneti időben a villamos- és autóbuszjáratokat az alábbiak szerint közlekedtetjük: VILLAMOSFORGALOM: 31-én üzemzártáig valamennyi viszonylat a szombati napokra érvényes menetrend szerint közlekedik. Január 1-én l órától 3.30-ig csak az 1-es viszonylat járatai közlekednek 25 percenként. A vasgyár forgalmát ebben az időben 0-ás kör járatokkal biztosítjuk. Január 1-én 3.30-tól valamcny- nvi járat ünnepnapi menetrend szerint közlekedik. AUTOBUSZFORGALOM: A. járatok 3l-én üzemzártáig a Szombati napokra érvényes menetrend szerint, január 1-én 0 órától üzemkezdésig az 1-es, 2-es, 5- ös, 14-es vonalon 30 percenként, a 3, 4, 6, 7 és 19-es vonalon 60 percenként közlekednek. Az 1 A, 1 D, 101, 101 B, 4/A, 8, 9, 10, 10 A, 11, 12, 15, 16, 21, 23, 24 és 29-es vonalon az üzemszüneti időszakban járatokat nem indítunk. Január 1-én üzemkezdettől valamennyi viszonylat járatai ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. A szilveszter éjjeli forgalomra való tekintettel a Szemere utcai és a Marx téri jegypénztárainkat egész éjjel nyitva tartjuk, a Bú. za téri és a Tiszai pályaudvari jegykiadó automaták folyamatosan üzemelnek. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT Értesítjük a kistermelőket, hog/ 1977. JANUAR ELSEJETÖL A 100—125 kg közötti hús- és húsjellegű SZERZŐDÉSES HÍZÓSERTÉSEKÉRT A FELÁRAKKAL EGYÜTT, KILÓNKÉNT LEGKEVESEBB 27 FORINTOT FIZETÜNK ☆ ☆ ☆ Kistermelők, sertéshizlalók, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, ófész-ek és szakcsoportok figyelmébe ajánljuk, hogy a meghirdetett áron felvásárolunk és KILÓNKÉNT 31 FORINTÉRT ELADUNK TOVABBHIZLALÁSRA ALKALMAS KISTERMELŐI SÜLDŐT Hizlaldáinkból a nagyüzemek számára FALKASITOTT ÁLLOMÁNYT IS ÉRTÉKESÍTÜNK A nagyüzemek és a kistermelők hízóalapanyagra vonatkozó igényét azonnal teljesítjük, vagy kívánságra előjegyezzük. Ha állatot eladni vagy vásárolni kíván, forduljon hozzánk bizalommal. Részletes felvilágosítást adnak: kirendeltségeink, körzeti felvásárlóink, illetve a vállalatainkkal együttműködő helyi termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és áfész-ek. Minden kedves partnerünknek eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk: ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT A TRÖSZT VÁLLALATAI ÉS MEGBÍZOTTAI kosságának ellátásáért felelünk. Ez két és fél millió ember, az ország negyedrésze. Az ellátás, és ezt minden kereskedőnek tudnia kell, politikai kérdés is. Nem tagadom, el is mondom, hogy mi most a brigádvezetőinktől segítséget kérünk. — Hiánycikk 1976-ban is volt? — Volt. Főként műszaki áruból. De az ellátás általános szintje magasabb volt, mint 1975-ben. Egy viszont bizonyos: a hajdani, pusztán „elosztó” szemlélettel ma már nem lehetne megélni. Kereskedni kell. Dr. Sass Tibor igazgató- helyettes: A mai vitaindítómhoz, megvallom, hogy búvárkodtam. Senki nem tudja, hogy hol, melyik nap, melyik órájában alakult az első szocialista brigád. Egy biztos: nálunk a négy kirendeltségen több mint félszáz brigád dolgozik Jól. Igáz, hogy ez az első ilyen tanácskozás. Az is igaz, hogy mind a négy megye más és más. Borsod megérzi a jutalmakat osztó ünnepeket. Szabolcs megérzi az almát, Heves a bort, Hajdú a cukorrépát . .. Ahhoz, hogv mi mindezt tudjuk, a szó klasz- szikus értelmében is kereskedőnek kell lenni... A brigádmozgalom minden vállalatnál, még ma is, rejtett tartalék... Mintaterem és irodagép A tanácskozásról irt tudósításban most le kellene írnom, hogy azt Szalai Péter főosztályvezető nyitotta meg, majd dr. Sass Tibor beszámolója után a szakszervezeti tanács kiegészítését Varga Zoltán mondta el. Ehhez már csak egyetlen szám tartozna: a vitában húszán szóltak. Izgalmas és érdekes, miről tárgyaltak. Más és más körülmények között dolgozó emberek, de azonos feladatokkal birkózó emberek szólaltak meg. Húszán. Szóba került: Irodagépek kellenének Hevesbe ... Az 1977. évi tervjavaslat kisebb készletelőírása gondot okozhat a választékbővítésben . . . Kevés a munkaerő Debrecenben . . . Több szállítógép, a gépekhez töltőállomás kellene Hajdúban . . . Bevált a mintaterem Nyíregyházán ... Gyorsabban kell elbírálni az újításokat a vállalatnál ... Többet kell segítenünk a tanulóknak, jobbá kell tenni a szakmunkásnevelést mind a négy megyében . .. Valaki azt mondta, hogy a hideg raktárban dolgozni nehéz, más azt, hogy ezeknek a hideg raktáraknak köze lehet a munkahelyi hangulathoz. Jó vita volt. A szakembereknek többet adott, mint amennyit én itt felsoroltam. Egyértelmű volt: Hevesben, Hajdúban és Szabolcsban tudni akarják, hogy hogyan dolgozik a velük egyforma feladatokat végző testvérbrigád. Vállalati híradót sürgettek, elhangzott számos javaslat, kérés. Csak jóból lehet sokat eladni Nem vagyok kereskedő. De a szakmától idegenül is jblesett hallani, hogy itt a kereskedők arról vitatkoznak: — Mi magunk is vevők vagyunk... — Bevált a hiánycikkbemutatónk, nehéz körülmények között sokat elíWni csak jó áruból lehet. Kínálkozott a következtetés: a vállalat bővíti árubeszerzői körét, erősíti a piackutató munkáját. Nem véletlen, hogy ehhez a négy, más és más arculatú megyében dolgozó kollegák, kereskedők, brigádvezetők javaslatait kéri a vallalat. Nehéz lenne kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy ilyen értekezlet. Forintban kiszámolni azt is nehéz lenne, hogy mennyi a haszon. Egy bizonyos: a haszon a nagyobb. Az újságíró megjegyzése: vevőként éreztem nagyon jól magam egy kereskedelmi vállalat brigádvezetői értekezletén. BARTHA GÁBOR I Pénzügyiek tanácskozása A Borsod megyei Tanács pénzügyi osztálya kedden értekezletre hívta össze munkatársait. A pénzügyi dolgozók először megismerkedtek az 1977. január 1-től bevezetésre kerülő új adóügyi jogszabályokkal kapcsolatos teendőikkel — a Pénzügyminisztérium irányelvei alapján —, majd a megyei tanács által elfogadott 1977. évi költségvetési és fejlesztési alapra vonatkozó határozat végrehajtásáról tárgyaltak. Végül 1977. évi gazdaságpolitikai teendőiket ismertették az osztály vezetői. Mesterséges szív A moszkvai Szervátültetési Intézet tudósai — sok más ország orvosaihoz hasonlóan — már hosszú ideje dolgoznak a mesterséges szív létrehozásán. A szovjet orvosok szerint a szívátültetést mindaddig nem sikerül véglegesen megoldani, amíg létre nem hozzák a megfelelő műszívet. A műszív ugyanis — akár hosszabb időn át — lehetővé tenné az eredményes szívátültetéshez szükséges megfelelő donor megtalálását. A kutatók számos problémával találják szemben magukat. Ezek közül első a műszívhez felhasználható anyag A szív óriási megterhelésnek van kitéve. Évente mintegy 40 milliószor húzódik össze és tágul ki. Olyan anyagot kell tehát találni, amely kibírja ezt az igénybevételt, és nem indítja meg a vérben az alvadási folyamatot. A másik jelentős feladat a műszívnek a változó körülményekhez alkalmazkodó automatikus működtetése. A szíven az igénybevételtől függően óránként 4—35 liter vér áramlik át. Az intézet munkatársai kidolgozták a mesterséges szív vezérlésének matematikai modelljét, s igyekeznek létrehozni a működést irányító berendezést is. Végül meg kell találni a mesterséges szív energiaforrását. Jelenleg radioaktív izotópokkal kísérleteznek. De felvetődött az a gondolat is, hogy a szervezeten belül lejátszódó biokémiai folyamatok során keletkező energiát használják fel. Villamosok és autóbuszok szilveszieréjszakai közlekedési rendje