Déli Hírlap, 1976. december (8. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-29 / 307. szám
belföld KITÜNTETÉSEK. A Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa — nyugállományba vonulásuk alkalmából — eredményes munkájuk elismeréséül Bándi Józsefnek, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgató-helyettesének, Jamrik Károlynak, a Magyar Szénbányászati Tröszt területi főmérnökének. Kovács Józsefnek, a Nógrádi Szénbányák személyzeti osztályvezetőjének, dr. Varga Pálnénak, a BIOGAL Gyógyszergyár főmérnökének és Válóczi Ernőnek, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat üzemigazgatójának a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket tegnap dr. Juhász Adám nehézipari minisztériumi államtitkár adta át. fazékexport, a mezőtúri. fazekasok negyedszázados nép- művészeti háziipari szövetkezetéből tegnap indították útnak az idei utolsó exportszállítmányt Svédországba és Jugoszláviába. Ezzel a szövetkezet teljesítette a tőkés országokból kapott, s együttesen négymillió forint értékű megrendeléseket. A nagykunsági fazekas népművészek termékeire sokszínű és formájú ivóalkalmatosságaira, tálaira, vázáira az idei frankfurti nemzetközi kerámiakiállításon figyeltek fel a nyugati országok vásárlói. 1977-re már az ideinél ötven szá. zalékakl több, elsősorban kézi ko- rongozású termékék előállítására kaptak megrendelést. . JANÁKY ISTVÁN EMLÉ- 'KERE. Az általa tervezett művelődési ház falán leplezték le tegnap Hódmezővásárhelyen Janáky István, a tíz éve elhunyt építész emléktábláját. A 75 éve született kiváló építész nevéhez fűződik egyebek között a margitszigeti Palatínus strand, a Könnyűipari Minisztérium, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, a kecskeméti fedett uszoda és az Aranyho- mok-szálló tervezése. GALLIUM — AJKÁRÓL. Az Ajkai Timföldgyárban a bauxit- feldolgozás melléktermékeként saját technológiával galliumot is termelnek. Ez a ritka fém az utóbbi években a színes televízió és a számítástechnika elterjedésével egyre népszerűbb és keresettebb. Éppen ezért kibővítették a régi üzemet és csaknem kétszeresére növelték a_ kapacitást. Ebben az esztendőben már — fennállásuk óta először — több mint 2000 kg galliumot állítottak elő, s ezzel a világtermelés 10 százalékát adták. A ritka fémet hat országba exportálták, nevezetesen a Szovjetunióba, az NSZK-ba, Hollandiába. Angliába. Japánba és az Amerikai Egyesült Államokba. A kibővített üzemben a következő éviién már teljes kapacitással termelnek, és mintegy 2800 kg- nyi galliumot állítanak elő a teljes felújítás időszakában. , TERMŐ KAKAÓFA. A szegedi egyetemi botanikus kert egyik legértékesebb nö- vénye, a több mint 20 éves kakaófa újból termést hozott. A fán óriási uborkához hasonló formájú két nagy terméstok fejlődött. Egyelőre még zöld színűek, de néhány hét múlva sárgára érnek. A terméstokokban képződnek a kakaóbabok, vagyis a magvak. Ezeket beérésük után izzasztó szekrényekben csíráztatják majd ki. így próbálják elszaoorítani a kevés hazai botanikus kertben található melegégövi növényt. ÖNJÁRÓ KOMP. A hét elejére a mohácsi kikötőbe megérkezett a város új önjáró kompja, amelyet a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében készítettek, csaknem tizennégy- millió forintért. A helyszíni szerelés elvégzése után a koinp megkezdi a szolgálatát a Dunán. A parttól partig szállít ja az utasokat. járműveket a város és a túloldali, hétezer lakosú sziget között. Jobb. kulturáltabb lesz a közlekedés a dunai átkelés e dél. magyarországi pontján is. A hatvan tonna szállítási kapacitású önjáró kompra 24 személygépkocsi és csaknem négyszáz ember fér cl egyszerre. A Miskolc városi sportcsarnokban tegnap jubileumi labdarúgó villámtornát rendezett az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Vasgyári Kórház. Ezen a vendéglátók mellett a kassai, az ózdi kórházak csapatai, valamint az újságírók válogatottja vett részt. Az előcsatározások során elsőként a Kassai Kórház-Újságírók mérkőzésre került sor, amelyet északi szomszédaink 4:2 (4:1) arányban nyertek meg. Meglepetésre, ezt követően az ózdi kórház együttese 2:0 (0:0) arányban legyőzte a házigazdákat. így a harmadik helyért a Vasgyári Kórház együttese mérkőzött az újságírók ellen, s nyert 2:i (1:0) arányban, míg a döntőben az ózdi és a kassai Rendületlenül havazik... Ismét itt a tél! Az Országos Meteorológiai Intézet miskolc-repíilőtéri szinoptikus állomásának ügyeletese szerint: ma reggel 7 órakor Miskolc felett az égbolt borult volt, esett a hó, a hőmérséklet mínusz 6 Celsius-fok volt. A hóréteg vastagsága meghaladta a 3 centimétert, a magasabban fekvő területeken — főként a Blikkben — reggelre már elérte a 8—10 centimétert is. Ismét itt van hát az igazi tél — a szünidejüket töltő gyermekek és a téli sportot kedvelők nem kis örömére. Az örömbe ugyanakkor üröm is vegyül. Elsősorban azért, mert több helyütt megfeledkeznek róla, hogy a havazástól síkossá vált járdákat le kell tisztítani, mivel rendkívül balesetveszélyesek. Ma reggel szinte végigutaztuk a várost, de alig egy-két helyen láttuk, hogy a házmesterek vagy a háztulajdonosok takarították volna a járdákat... A KPM Miskolci Közúti Igazgatóságának hóügyeletén elmondották, hogy a megye útjain egyelőre nem okozott komolyabb zavart a közlekedésben a hóesés. Kora hajnal óta 48 szórógép dolgozik a megye útjain, s készenlétbe helyezték a hóekéket is, hogy szükség esetén azonnal bevethessék őket. A sózási, ér- desítési munkálatokat fontossági sorrendben végzik az úthálózaton. A Miskolci Köztisztasági Vállalat főmérnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a hajnali 3 órakor elkezdődött havazás után a magasabban fekvő területeken — különösen pedig a lillafüredi, pe- recesi és tapolcai autóbusz- vonalakon — azonnal megkezdték a sózási, érdesítési munkálatokat. Gondot okozott, hogy a hó a napok óta —10 Celsius fok körüli hideg által alaposan lehűtött aszfaltra hullott, így nehezen indult meg a sózás nyomán a latyakosodás. Reggel 8 óráig a város főbb útjain több mint 32 köbméter sót szórtak ki. A hat sószóró gépjármű mellett már készenlétben állnak a hóekék is, hogy amint lehet, megkezdhessék az eltakarítási munkálatokat. A Miskolci Közlekedési. Vállalat ügyeletén azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a magasabban fekvő helyekre, illetve helyekről kisebb késéssel közlekednek az autóbuszok. Ennek oka a csúszásveszély. A közlekedésiek sószórói is megkezdték az érdesítési, sózási munkálatokat, s egyúttal a villamos járdaszigeteket is sózzák, hogy elkerüljék a csúszásveszélyt, megkönnyítve az utazók fel- és leszállását. Végezetül, éppen a síkos utakra való tekintettel, nem árt ismételten felhívni a gép- járművezetők figyelmét: óvatosan, az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedjenek! (tóth) Vontatóval gázolt — elmenekült Borsod megyében Felső- zsolca külterületén Kaskó István 22 éves vontatóvezető, felsőzsolcai lakos, egy vontatóval elütötte az út szélén kerékpárjukat toló Lakatos Sándor 34 éves foglalkozásnélküli, és Hankó Ferenc 15 éves tanuló, felsőzsolcai lakosokat, majd a baleset helyszínéről segítség- nyújtás nélkül elhajtott. Lakatos Sándort és Hankó Ferencet súlyos sérüléssel szállították a mentők kórházba. Kaskó Istvánt a rendőrség rövidesen elfogta és őrizetbevétel mellett indított ellene eljárást. AIVYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Kormos Lászlónak és Czinege Gizellának Mária; Eperjesi Bélának és Illés Erikának Zsolt; Saláta Istvánnak és Pintér Margitnak Mónika; Tóth Imrének és Hajnal Lídiának Imre; Deáki Lajosnak és Lipták Mártának Szilvia; Vetró Jánosnak és Varga Valériának Nikoletta; Sipos Károlynak és Lévai Évának Éva; Gréczi Imrének és Ducza Annának Csaba; Szabó Balázsnak és Svercsok Katalinnak Balázs; Horváth Ferencnek és Káló Erzsébetnek Melinda; Nemicska Gábornak és Szabó Ágnesnek Gábor; Kondi László Józsefnek és Pálinkás Eleonóra Genovévának Csaba Hünér; Nyéki Zoltán Mártonnak és Takács Máriának Erika; Mészáros Istvánnak és Takács Juliannának Judit; Csirmaz Józsefnek és Bo- bola Éva Máriának Éva Irén; Oláh Gs'örgynek és Szöllői Ibolyának Csaba; Balázs János Andrásnak és Lezák Margitnak János; Janik Gézának és Sepsi Gizellának Martina; Lakatos Barnabásnak és Kiss Ibolya Katalinnak Ditta; Temesi Gyulának és Petrován Máriának Tünde Piroska; Mótyán Pálnak és Boldizsár Judit Erzsébetnek Péter. Salgótarján: 26-os Salgótarjánban tegnap öt watt teljesítménnyel megkezdte próbaüzemét a televízió 2-es műsorát sugárzó új adóberendezés. A berendezés Salgótarján városban teszi lehetővé a tv 2-es programjának vételét a 26-os csatornán. kórház csapatai nem bírtak egymással. A 0:0-ás végeredménynyel zárult találkozót követően 3—3 büntetőt rúgtak a csapatok, s az ózdiak 2:1 arányban diadalmaskodva, elnyerték a Jubileumi Kupát. Ezt a találkozók végeztével dr. Ditrói Sándor igazgató-főorvos nyújtotta át az ózdiak csapatvezetőjének. A csapatok 1977 szeptemberében özdon találkoznak ismét, hogy megküzdjenek az új sorozatot indító kupáért. Fegyház, börtön, fogház Az erőszakos módon elkövetett bűncselekmények — az okozott kár kisebb mértéke ellenére is — fokozottan veszélyesek a társadalomra. Ennélfogva elkövetőik megjavítása, továbbá másoknak a hasonló bűncselekményektől való visszatartása és a társadalom védelme érdekében viszonylag súlyosabb büntetéseket szab ki a bíróság. Ennek előrebocsátásával adtak tájékoztatást a Legfőbb Ügyészségen arról, hogy a Komlói városi ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban levő Orsós Sándor és Orsós Imre — mindkettő komlói lakos — ellen. A vádiratban foglalt előzmények szerint október 30- án, éjfél körül Orsós Sándor és Orsós Imre, Komlón, italozás után hazatérőben ösz- szetalálkozott Pintér József helybeli lakossal, akit Orsós Sándor minden ok nélkül többször arcul ütött. Ezután a sértettől —, aki a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett — elvette 200 forint értékű kesztyűjét, és ráparancsolt, hogy azonnal tűnjön el. A továbbhaladó terheltek körülbelül 20 perccel később útját állták Szekér István komlói lakosnak. Érdeklődtek tőle, mennyi az idő, majd amikor a sértett a lámpa felé tartva óráját mutatta, Orsós Imre ököllel orrba vágta. Az ütéstől Szekér a földre zuhant, Orsós Sándor leszakította, a sértett karóráját és az arcába rúgott. Szekér János orrcsontja darabokra tört, sérülése négy hét alatt gyógyult. A szóban forgó karóra értéke 1200 forint, A bűnügyben a Komlói városi Bíróság hozott ítéletet : Orsós Sándort négyévi, szigorított börtönben végrehajtandó szabadságvesztésbüntetésre ítélte. Három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá — vagyonelkobzás címén — háromezer forint megfizetésére, valamint kényszer-elvonókezelésre kötelezte. Orsós Imrével szemben kétévi és nyolchónapi fegyházbüntetést szabott. ki a bíróság és három évre eltiltotta a közügyektől. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak enyhítésért fellebbeztek. Nem mindenki tudja, hogy a szabadságvesztés-büntetésnek — a bűncselekmény és elkövetője a társadalomra veszélyességétől, az elkövetés körülményeitől függően — négy végrehajtási fokozata van: a szigorított börtön, börtön és fogház. Fegyházbüntetésre akkor kerül sor, ha a vádlottat életfogytig tartó szabadság- vesztésre ítélik, vagy ha a halálbüntetést kegyelemből változtatták át szabadságvesztésre: az, elítéltet szándékos bűntette elkövetését megelőzően szándékos bűncselekmény miatt két ízben szabadságvesztésre ítélték, és az utolsó büntetés kiállásától vagy végrehajthatóságának megszűnésétől öt év még nem telt el; a szándékos bűntett miatt elítélt életmódjából vagy az általa elkövetett bűntett jellegéből megállapítható, hogy a társadalmi együttélés szabályaival konokéi szembehelyezkedik. Szigorított , börtönben kell végrehajtani a szabadságvesztés-büntetést, ha az elítéltet szándékos bűntett elkövetéséért vonják felelősségre és előzőleg szándékos bűncselekmény miatt egy ízben már szabadságvesztésre ítélték, s ennek kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűntett elkövetéséig öt év még nem telt el, vagy a szabadságvesztést három évet meghaladó tartamban, illetőleg izgatás vagy feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt szabták ki. E két végrehajtási fokozat kiszabását tehát a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel, a többszörös vissza, esőkkel és a konok bűnözőkkel szemben rendeli alkalmazni a büntető törvénykönyv. Ami a szóban forgó ügyben is szereplő vagyonelkobzást Illeti, erre a három évet meghaladó szabadság- vesztés mellett kerülhet sor, ha a társadalom védelme szükségessé teszi. Kényszer-elvonókezelésre — a BTK szerint — a bíróság akkor kötelezheti a vádlottal, ha bűn- cselekményének elkövetése mértéktelen alkoholfogyasztással függ össze; s amennyiben az elkövetőt szabadságvesztés-büntetésre ítélik, a kényszcr-elvonókezelést a büntetés végrehajtása alatt kell foganatosítani. A közügyektől eltiltás időtartama I-töI 10 évig terjedhet s azzal a szabadság- vesztésre ftélttel szemben kell alkalmazni, aki az eset összes körülményéit figyelembe véve méltatlannak mutatkozik a köz- ügyekben való részvételre; az eltiltás az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. DELI HÍRLAP. - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 852? Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Postacím: 3501 Miskolc Pf. 39 Telefonközpont: 86-132. 16-672. 35-380. Titkárság- 18-223. bel. és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221 - Kiadta: a Borson megye: Lapkiadó Vállalat. >527 Miskolc. Ba)csy-ZsUinszkv u 15 Postacím: 350i Miskolc Pt 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u 15—17 Telefon: 16-213 - Terjeszti- a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál Előfizethető • helvl postahivataloknál Előfizetést dH egy hőnanra: 20 Ft — Index 25 051 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN —ISSN 0133 — 0209 külföld Aki Itáliában járt, tanúsítja, hogy az autók elleni merényletek napirenden vannak. — Legutóbb nemzetközi statisztika készült, és ebből kiderül, hogy Itália valóban „vezet”, mert minden ötvenedik kocsit ellopják a parkírozóból, vagy a házak elől. Ezeket azután vagy szétszedik és feketén eladásra kerülnek, mint alkatrészek, vagy „kalózlobogóval”, azaz hamis rendszámtáblával hamarosan Franciaország vagy az NSZK sztrádáin robognak új „tulajokkal”. — Francia- országban már ,,csak” minden százharmincadik kocsit lopják el, Angliában még „jobb” az arány, az NSZK autótolvajai pedig — a jelek szerint — „alszanak”, mert ott tűnik el a legkevesebb kocsi. M. I. I I I I I I I I I I I I I I t 1 I I I I 1 I WASHINGTON. Tegnap este több tucat tüntető vonult fel az Egyesült Államok hadügyminisztériuma, a Pentagon elé. így kívántak tiltakozni a nukleáris fegyverkezés ellen. A rendőrség huszonkilencet közülük bekísért az őrsre, majd később elengedték a tüntetőket. RÖMA. 48 órára beszüntették a munkát a szicíliai földmunkások. Akciójukkal amiatt tiltakoznak, hogy a földbirtokosok beszüntették a bértárgyalásokat, és nem hajlandók új munkahelyeket biztosítani. A szicíliai munkásokhoz hasonló sztrájkokba léptek az észak-olaszországi Lombardia tartomány földmunkásai is. LISSZABON. A portugál parlament késő éjjeli ülésén jóváhagyta Mario Soares szocialista párti kisebbségi kormányának jövő évre vonatkozó tervét, s az 1977-es költségvetést. A képviselők nagy csoportjai, a kommunista párt képviselői, valamint a CDS tagjai tartózkodtak a szavazáskor. KAIRÓ. Kedden Kairó egyik külvárosában összeütközött két személyvonat. A balesetet, amelynek során 50 ember sérült meg, az okozta, hogy az egyik mozdonyvezető nem vette figyelembe a szemafor tilos jelzését. PEKING. A Kínai Kommunista Párt elnöke értésre adta, hogy hamarosan az egész párt- és államgépezetet átszervezik, amihez nyilvánvaló indítékként a „négyek bandájának” bukása, illetve az általuk hátrahagyott „métely” eltávolítása szolgál. NEW YORK. Cyrus Vance, kijelölt amerikai külügyminiszter közölte, hogy a jövő év első felében várhatóan számos arab és izraeli vezető látogat el Washingtonba, hogy Carter elnökkel találkozzék, és vele a közel- keleti kérdésről tárgyaljon. Mint mondotta, Carter, illetve alakuló kormánya nem küldött meghívókat a Közel- Keletre, de utalt arra, hogy a korábban megbeszélt meghívásokat felújítja. Ugyanakkor libanoni lapok jelentése szerint Carter számos arab vezetőt hívott meg a jövő év első felére Washingtonba, ANCONA. Enyhe földrengés rázta meg Közép-Itália keleti részét. A 3,7 erősségű (Richter-skála) földmozgás, amelynek epicentruma Rómától 170 kilométerre északkeletre, Macerata város közelében volt, nem okozott személyi sérüléseket, illctv« anyagi károkat. Tizenkilenc hónapos kénys zerszünet után megérkezett a bejrúti kikötőbe az első tengeri szállítmány.