Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
I-X- Ahogyan a rallye-versenyt előre megálmodtuk. Az iramon a képünkön elrejtett kőszáli zerge is elcsodálkozhat. A kocsi vége nem éri utol az elejét. Mi „kő” még? A kövek ott vannak középen . .. Rendezik: az újságírók IMI ERPRESS túraverseny Lapunk sportrovata — tekintettel a téma speciális voltára, „érdekeltségi” jellegére — felkérte a rádióból, a Déli Hírlapból és egyéb szórakozóhelyekről ismert hu- morizátort, Szabados Gábort, hogy írna íme, íme... Könnyű azt mondani. Hát még leírni! No mindegy, a feladat szép és •nemes, a bizalmat bizalom, mai illik viszonozni... Jóval több egyszerű bizalomnál, amit e cikk megszületése kedvéért vállaltam. Beültem (!) Erdős Ákos kollégám szép, új Zsigulijába — amit ő következetesen Ladának ejt —. hogy megnézzem, miként teszi meg (zsebében a szép, új jogosítvánnyal) a Miskolc—Bükkszentkereszt— Miskolc utat. Az edzés a vártnál sokkal jobban sikerült. Vagyis sikerült. Sza. vamra mondom, egyetlen hajam szála sem egyenesedett ki. A sikerben oroszlánrészt vállalt kiváló kollégája. Fölényes biztonsággal és szakértelemmel navigálta a kocsit: — Szemben velünk autó... Az úton fekete macska. Ne Indoklás: verseny tényleg: lesz. Saját magukról mégse írjunk mi. Az, hogy autóversen.vezni akarunk — valódi kocsikkal, valódi utakon — az már vicc! íme a riport! H. K. forduljunk vissza? ... Nagyszerű. már megint túl vagyunk egy nehéz kanyaron... Adj gázt!... Megérkeztünk. Ilyen mitfahrerrel gyerekjáték volt élve megúszni a vállalkozást. Csak természetes, hogy ezek után nyerni szeretnének! Akárcsak Horváth Kálmán (oldalán Szőke János, a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója, többszörös magyar bajnok), aki pár köbcentivel alacsonyabb géposztályban indul. Ezt termete és közismert szerénysége egyaránt indokolja. Solymos László — szintén navigátor — fényképezni szeretne az úton. Gondolom, az ő utasításainak zöme a következő lesz: — Ne kanyarogjunk már olyan gyorsan! Állj meg egy pillanatra! Olyan szép itt a táj. Ezzel — azt hiszem — fel is soroltam a versenyen induló újságírókat. Ami azért érdekes, mert a szervező az INTERPRESS, az újságírók autóklubja. Megtörtént az eligazítás is a Sajtóház harmadik emeleti társalgójában. Eredetileg a rrtásodik emeleti könyvtárban tartották volna, ám az ott pingpongozó sporttársak nem voltak hajlandók átengedni a terepet. (Ajánlom, ne menjenek vasárnap kirándulni, vagy ha igen, akkor minimum kamionnal.) A szervezők óva intettek mindenkit a közlekedési szabályok és az út menti korlátok áthágásától. Részlete, sen elmesélték az útvonalat, majd az eredeti kiírás módosításának módosítása után felkérték a jelenlevőket, hogy nyissanak ablakot vagy mérsékeljék a dohányzást. Ebből is kitűnik, hogy a legegészségesebb sport az autó- versenyzés. Melyhez kívánok minden indulónak szép időt és jó IDŐT. Sz. G. némi riportot arról a rendkívüli eseményről, ami vasárnap reggel 9 órakor a Győri kapui Csemege ABC-áruház melletti parkírozóban kezdődik, s (remélhetőleg) ugyanott végződik. Röplabdában — Négy volt, bíró — hangzott az ingerült kiáltás a nézők soraiból — miért nem fújta le?! S amikor a jelenet másodszor ismétlődött, összenéztünk a kispad szélén ezúttal csendes szemlélőként helyet foglaló Ho- mola Györggyel, az MVSC női röplabdacsapatának edzőjével. — Lehet, hogy ez a bíró is részt vett áz MRSZ múlt heti továbbképzésén — mondta a kitűnő szakember mosolyogva —, és már „próbálgatja" az új szabály alkalmazását. S akkor előttem is felrém- lett a minap sebtében olvasott hír, miszerint: ,.A Nemzetközi Röplabda Szövetség montreali kongresszusán új szabályokat fogadtak el, amelyek a játék folyamatosságát javítják, széoségét. küzdelmének hevességét növelik. Az MRSZ intéző bizottsága pedig úgy határozott, hogy a 4 legjobb hat-hat férfi, és női csapat őszi küzdelemsorozatát már ezek alkalmazásával bonyolítják le, míg az NB II-ben és a megyei bajnokságban jövőre kerül bevezetésre az úi szabálv. Üj szabályok jönnek tehát, méghozzá a laikusok számára Is feltűnő módosítások. S ezek közül a legfontosabb a XVI. szabály első pontja, mely kimondja: „Minden csapat maximum három egymást követő labdaérintést végezhet — a sáncérintésen kívül! — annak érdekében, hogy a labdát az ellentérfél félé küldje”. S itt az újítás: a sáneérintésen kívül! Annak a csapatnak tehát, mely ténylegesen sáncolt, joga van további három alkalommal labdához érnie ... Hogy erre a változtatásra miért volt szükség? A folyamatosság érdekében! Ezáltal ugyanis a sáncolás után messzire elpattant labda is megjátszhatóvá válik és ellentámadás építésére is lehetőség nyílik. Köny- nyíti az új szabály a játékvezetők dolgát is, hiszen eddig sok vitára adott alkalmat az, hogy vajon ért-e sáncot a labda, vagy sem; tehát nem történt-e négy érintés? Nos, ez is könnyebben elbírálható lesz majd a jövőben. Még egy változás lesz, a II. szabály harmadik fejezete alapján. Ez kimondja: „Mindkét oldalszalag külső széle mellé, egvmástól 9 méterre, két rugalmas rudat, azaz antennát kell függőlegesen a hálóra felerősíteni.” ... A felületes szemlélő mondhatná: mi új van ebben, hiszen már 1970 óta alkalmazzák ezt a bajnoki mérkőzéseken? Nos, az „újdonság” ezúttal a 9 méter! Eddig ugyanis az antennákat az oldalvonalakon kívül 20—20 centiméterre kellett a hálóra helyezni, tehát a tényleges „frontszakasz” 9,40 méter volt. Ez csökken most 40 centiméterrel, ami megkönnyíti a védekezést és nehezíti a támadást! M. Gy. 4 hét véve sporteseményei A STADIONBAN holnap 13 órakor fogadja a Békéscsaba együttesét a DVTK labdarúgócsapata. A GYŐRI KAPU ABC-áruháza előtti rajthelyről indul vasárnap kilenc órakor az autós Interpress túraverseny mezőnye. A cél is ott lesz, s az első befutók 10 óra 30 perctől várhatók. A NÉPKERTBEN vasárnap 13 órától az utóbbi időben igen sikeresen szereplő Honvéd Papp József SE NB IIX-as labdarúgói küzdenek az újabb győzelemért az igen jó képességű Balassagyarmat csapata elíén. A KUBIKBAN holnap 15 órakor kezdődik és vasárnap 10 órakor folytatódik az úttörő és serdülő cselgáncso- zók Avas Kupa küzdelme. A SPORTCSARNOKBAN ma 13 órakor diák kézilabdázók lépnek küzdőtérre. A DSK megyei döntői kezdődnek el a fiúk és a lányok legjobb 4—4 borsodi csapatának részvételével, s a mérközéssorozat holnap. 8 órától folytatódik. A DH tippjei 1. Nagykanizsa—Budafok x 2. Vasas Izzó—Szolnoki MTE 1 3. Kossuth KFSE—Szekszárd x 4. Oroszlány—DVSC x 5. Szolnoki MÁV—Komló 1 6. Székesfehérv. MÁV—BVSC x 7. Papp J. SE—Balassagyarmat l 8. S. Síküveggvár—SKSE x 9. Gyöngyös—KVSE 2 10. LMTK—Vasas Ikarus x 11. Atalanta—Modena 1 12. Palermo—Cagliari 1 13. Spal—Varese 1 PÖTMÉRKÖZESEK: 1«. Novara—Catania x 15. Ajka—Dunakeszi 2 16. Sabaria—Péti MTE x A makkegészséges beteg A népszerű és közszeretetnek örvendő berlini orvos, Ernst Ludwig Heim, akit mindenki csak Heim papának nevezett, elsősorban csalhatatlan diagnózisairól volt híres. Egy alkalommal felkereste egy szokatlanul bőbeszédű női páciens, akiből úgy áradt a panasz, mint a vízfolyás. Végül megjegyezte: — Professzor úr, hát nem vagyok szánalomra méltó teremtés? — Éppen ellenkezőleg, asszonyom — válaszolta udvariasan Heim papa, miközben kifelé tuszkolta rendelőjéből a hölgyet —, csodálattal kell megjegyeznem, hogy ön a világon az egyetlen ember, aki a felsorolt tömérdek betegség ellenére is a legjobb egészségnek örvend! Előkészület a nyugdíjas évekre Az NDK-beli Schwerin megye tizenkét városában és negyven vállalatánál a múlt év vége óta speciális előadássorozatokat és megbeszéléseket tartanak. Az előadó orvosok hallgatóságának összetétele vegyes, de mégis van egy közös jellemzője: az életkor. A részvevők többsége az ötvenes évek közepén járhat, vagv annál idősebb. A feladat: komplex előkészítés az öregségre. Míg néhány évtizeddel ezelőtt még a világ lakosságának csupán három százaléka volt 60 éven felüli, arányuk ma már 8, sőt az Ipari államokban 15 százalék. Számokban kifejezve ez mintegy 291 millió embert jelent. Az átlagéletkor növekedésével mindenütt nő az idős emberek száma, csakhogy sem a társadalom, sem az egyén szempontjából nem mindegy, mit hoz az öregség, egész3éget és sok örömet, vagy betegeskedést és elégedetlenséget a mindennapi körülményekkel. Vizsgálatok bebizonyították, hogy az öregkor kezdete olyan sokféle és mélyreható változással jár, hogy az leginkább azzal az átállással hasonlítnaló össze, amin mindenki átmegy, amikor tanulmányai befejeztével dolgozni kezd. Érinti az egészségei, a munkál, a laKást és végül a lelkiállapotot. Az előkészítést azért kezdik ilyen korán, nagyjából a nyugdíjkorhatár elérése előtt öt évvel, mert a korral járó változások már az átmenet fázisában megkezdődnek, és az azokra való felkészítés megkony- nyíti elviselésüket. A schwerini modell három egyéves előadásciklust irányoz elő. Az orvosi és pszichológiai témák után szociális és jogi kérdések következnek. A kísérlet legfőbb célja: növelni az egészséges, munkabíró és kiegyensúlyozott nyugdíjasok arányát. Minden kicsiben A modellezők Mekkájaként említi a szaksajtó a svájci St. Gallenben megnyílt modellkiállitást. A 4500 négy ctméter területen rendezett bemutatón vasút-, repülőgép-, hajó- és autóparányok gyönyörködtetik a látogatókat. Egyötödük túltáplált NB III. igazi erőpróba (esz Eg^ik jeles labdarúgó szakemberünk azt mondta a minap: „Az NB ill-ban nincsenek könnyű ellenfelek, de elkönnyelmüsködütt 9ü percek időnként adódnak”. Megállapításával egyet kell értenünk akkor is, ha a miskolci együttesek múlt vasárnapi sikerei kissé rózsaszínűvé teszik is a nézőpontot. Két szép győzelmük értékét ugyanis a most sorra kerülő forduló erősítheti meg, amikor élcsoportbeli ellenfelekkel kell megküzdeniük a bajnoki pontokért. A Honvéd Papp József SE-hez a táblázat harmadik helyén álló Balassagyarmat jön, az MVSC pedig a hatodik helyezett, a múlt évben még az NB II-ben szerepelt Nagybátony együtteséhez utazik! Igaz, mindkét ellenfél csupán 2—2 ponttal szerzett eddig többet, mint a miskolciak, ám jelenleg jobb pozícióban vannak, és játékerejük ugyancsak jónak mondható. Kiváló alkalom kínálkozik tehát az igazi erőpróbára, a bizonyításra! — Egy félidőn át jól játszottunk Sajószentpéteren — értékelte csapata legutóbbi bajnoki teljesítményét Vágó György, a Honvéd Papp József SE edzője —, aztán, amikor 10 főre olvadt a gárda, már inkább önfeláldozóan küzdött. A két pont viszont reálisan lett a miénk. Szerdán az MNK-ban annál fáradtabban és elképzelés nélkül futballozott az együttes! Ezért könnyítőnk a hátralevő két edzés menetén is, es inkább frissítő jellegű mozgással, játékkal igyekszünk felrázni a társaságot. Mert vasárnap — bár nem lesz könnyű — a Balassagyarmat ellen is nyerni akarunk! Két sérültünk, Pál és Pócs állapota is aggaszt, de remélem, vasárnapra ők is rendbe jönnek. Ebben az esetben a Baricska—Sípos, Petercsák, Helgert, vár?.— Dulibán, Pál, Pallai—Spéder, Pócs, Madarász összetételű csapatot küldöm pályára, a cserepadra pedig Fekete, s mezőny- játékosként Stark, valamint Bácskái ül. — Nagy akarással, s a második félidőben kimondottan jól is játszott a gárda — sommázta véleményét az MVSC Gyöngyös elleni játékáról a csapat edzője, Tóth József —, cs ezzel remélhetőleg már a hullámvölgyet is magunk mögött tudjuk. Vasár- nan azonban nem lesz ilyen köny- nyű Nagybátonvban, hiszen a Bányász nemcsak jobb együttes, mint vasárnaní ellenfelünk volt, hanem nagyobb — NB II-es — tapasztalattal is rendelkezik. Mi azonban úgy uíázunk hozzájuk, hogy ott is „jók vagyunk” legalább egy pontra! Okom a változtatásba nincs, tehát a Kun— Szabó Z.. Hajdú. T.eiszt, István— Oalló, Szilágyi—Káolár, Vodics- ka. Varga, Kiss felállítású csapatot vetem harcba, csereként pedig Serfőző, Szűcs és Kerecsé- nyi áll majd rendelkezésre. (monostori) apróhirdetés .vn:. Jsxjn,.■:■ c-"/.< .• -I ... állas Miskolc 1. Megyei Postahivatal 4 órás hírlapkczbesítői, valamint 8 órás éjszakai hírlap kiosztói munkakörbe — másodállásban is — munkavállalókat keres. Jelentkezés: Postahivatal, Miskolc 1. városi Hírlaposztály. Kazinczy u. 16. sz. «egyes Rózsaújdonságok, magas törzsű kaktuszdália, ezüstfenyő, fenyőfélék, tuja. Kérjen díjmentes árjegyzéket. Gyórgyerity Leont. 2011. Budakalász, Szentendrei út 4. A szófiai Orvostudományi Egyetem Élelmezési intézete az ország öt kerületében végzett felméréseket. Ennek során megállapították, hogy a bolgárok a szükaegesnéi auag hét százalékkal w,/,» tkutti.itu tuo,/ uaZtuxiiiiV. /L.Z cuniiit üu eV Uiiitb a *a*vosoag cay WU Jü ■ - Oi J.uu-let UllGlUv-uCu,, a Uijtíl V i>ZCAÍ»LxUx J.U I--ily,, leitCijG- Cj /.Jl.OUWlUttjaga Xoá—Asjü lett. X-J. IkÜKidÜiiiMl ICtjGotJj Ci'lCKŰ Stf.£ UZludl ÍGjlCnaGov-xiCxi ŰU V t-liC* ttv/oú J.J. /i iR/.aitiun lCoiUlt*öttooaö ct pontúul u—t üui'xci tiuu a ^Jx,„u.Uxul1íu Óta. J.CíJgoCi1 A.xCgs^uíii,eK az oiyan — a »hiányos---Jjjl,u.u00u ----------------- OC* ttuwót'xk, iu*m a poiA^e,..*., a UcuUCVx, Hxjjouoaa, Ve*oy U b..üf x.»cöu tentitiu otítcó^e- gvjivKtl azeniOeill OC0.-CA.Z orvosok lugiautvuziak a tup- l&ixLÜZaS jc*tuSCe,cVfc! io, aiili IíaoZ- Ou.o*xia.xixij.ai, v«.0y btrcaSouatabsai tidiüaujVd, ül st^iyoa oe«.egacgcxiet icicznet eió. j.t'icgaAiapi- lotcak, hogy a ooigarok z2 szazaiéba Kuii/san iuioapiu.it. A 10- varoonau végzőit tömeges vizsgalatok során a 30 even felülieknek 29,5, a 80 even felülieknek pedig vj a/a2,aie»Vkinrti mUkUuvuraan az ereimcszesedes jeiei. itlarpeu.g a verá er mg esi zavarok a fórnak átlag korát 8—8 és fél, a nőkét xó-xi evvei C2.ojk.Kenua. Á ooígtvr konyhára jenemzo nagy- uierv'u auau zsir-iemasznáias es az erősen sós ételek is liasonló- bcpfcjen tutai..iaoaa az egc^zaegre. A felmérések és megállapítások nyomán lépesekei tettek az ésszerű táplálkozási szokások meghonosítására; a probléma megoldására országos programot dolgoztak ki. Az intézet munkatársai a legkülönbözőbb foglal- kozásúaknak, az iskolai és üzemi konyhák vezetőinek tudományosan megalapozott táplálkozási irányelveket készítettek. A VOLÁN 3. SZ. VÁLLALATA (Miskolc, József Attila u. 70. Bejárat a Szondi utco: személykapunál) az Autóközlekedési Tanintézetnél hivatásos gépjárművezetőket képez ki A költségeket a vállalat téríti Jelentkezési feltétel: • legalább 8 általános iskolai végzettség, ® büntetlen előélet, 9 nőknél 18, férfiaknál 20 éves életkor, letöltött katonai szolgálat Jelentkezés 1976. november 16-án 7 órakor az ebédlöhelyiségben