Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
* Üjváry Lajos olajtemperája. Hét végi kaiauz SZÍNEK és fények Elég a képek jegyzékét végignézni, hogy lássuk, mi az, ami a festőt inspirálja, de Üjváry Lajos szívesen fűz hozzá bővebb magyarázatot: — Harminc éve élek Budapesten, tudom, hogy más nagyvárosokkal összehasonlítva, és önmagában is milyen szép. De érzelmileg nem kötődöm hozzá, ha tehetem, nyugodtabb világot keresek a forgataga helyett. A Dunakanyar. Tolna és a Gyimesi- szoros jelenti számomra a csendet és a harmóniát; általában itt festek. — Ahogy nézem, tájképeket. — Ide. a Szőnyi-teremben rendezett kiállításra tájképeket hoztam. De nem azért, mintha figurális kompozícióim nem lennének, csak azok méretei és a kiállítóterem adottságai nem férnek össze. — Ha ritkán jelenik is meg, a tájban olt van az ember. — A számomra legszebb vidékeken olyan emberek élnek, akik éppen ilyen közel .állnak hozzám: ez egymástól elválaszthatatlan. A falvak arca olyan, mint a házakban élőké, a természeté, mint akik együtt lélegeznek vele. — Szőnyi-tanítvány volt... — A róla elnevezett teremben kiállítani külön öröm, megtiszteltetés, talán szorongás is. Az ő piktúrája olyan varázslatos, hogy nehéz volt szabadulni tőle. Emlékszem fiatalkoromra, amikor Nagymaros számomra egy Szőnyi- kép volt. Aztán megtanultam tőle a legfontosabbat; a látványra, mindenre, ami a festő szemsugarába belefér, csak nagy alázattal lehet nézni. Szonyi a könnyelműség lehetőségét sem tűrte meg, és óriási felkészültséget kívánt. Mesterek vagyunk — mondta, és az éhhez szükséges ismereteket meg is tanította. A képeim olaj temperák. A színek fényét, melegét megőrző technikát ö a 30-as évek közepétől használta. Havas Duna-táj, Csicsói szőlőhegy, Nagymarosi táj, Tavasz Tolnában, Holdas este, Űsz Szőnyiék kertjéből — olvashatjuk a képek alatt. A címek igazolják a fények és színek olyan együttesét, amilyen hangulatot az ember számára csak az otthoni táj nyújthat. A tegnap nyílt kiállítás november 25-ig tekinthető meg. M— GYEREKEKNEK Vasárnap, november 14-én a város több helyén is várják a gyerekeket. Délelőtt 10 órakor az Ady Endre Művelődési Házban láthatják az Upor Péter Színpad Csudakarikás című előadását, fél 10-kor mesedélelőtt lesz a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban, a Vasas Művelődési Központban pedig délelőtt 10 órakor kezdődik a hagyományos matiné. Ezúttal a Rákóczi hadnagya című magyar filmet vetítik. SZÍNHÁZ AZ EGYETEMEN Csernus Mariann színművésznek lesz önálló előadói estje ma az egyetemváros E 6-os kollégiumában. Az este 6-kor kezdődő műsor címe: Asszonyok mondókái. Holnap, november 13-ón pedig ugyanide várják a közönséget a Hétvégi színház következő előadására. A vendég ,.Együttes színpad'’ műsora este 7- kor kezdődik. KÉT ELŐADÁS Az egyetemváros E 6-os kollégiumában folytatódik dr. Végvári Lajos művészettörténész előadássorozata. Ma este 6 órakor a modern festői nyelv egyik megteremtőjéről, a tárgyilagos cmberábrázclás mesteréről, Ve- lazquez-ről lesz szó. A TIT Kazinczy-klubjába a történelem iránt érdeklődőket várják. A szintén ma este 6 órakor kezdődő előadás keretében Szakály Ferenc muzeológus a XVI. század egyik legfontosabb szereplőjéről, Zápolyai Jánosról beszél. MUNKATÚRA A PETŐFI KILÁTÓHOZ Megváltozik a DVTK természetjáró . szakosztályának vasárnapi túraprogramja. Eredetileg a Sajószentpéteri Üveggyárba és Edelénybe kirándultak volna, ám ez a túra elmarad. Helyette munkatúrát rendez a szakosztály a bánkúti Petőfi kilátóhoz. A túra útvonala: Ómassa — Szárazvölgy — Bálvány — Bánkút — Ördögoldal — Szentlélek — Úmássa. Indulás: a Marx térről 8.15-kor közlekedő 15-ös buszjárattal. A túrát Lendeczky László vezeti. Minden érdeklődőt szívesen latnak. A HÉTEN OLVASTUK Olcsó és ízléses kis kötetek sorozata hagyta el már a nyomdát a Kozmosz Könyvek sorozatban. Hasznos és időszerű kis írások ezek; napjaink problémáiról szóló elbeszélések. riportok. Most három legújabb kötetre hívnánk fel a figyelmet.' Vidor Miklós kisregénye és több elbeszélése A kirakat rendezés alatt címmel jelent meg. A kötet címét adó kisregény egy rosszul sikerült fiatalkori házasság könnyedén megírt története. A Halottak és feltámadok című elbeszélés hőse is fiatalember, csak éppen harminc évvel ezelőtt az: egy óvóhelyen várja sorsa eldőltét. Érdekes párhuzam a mai és az egy nemzedékkel előbbi fiatalember esete. Szántó Gábor riportkötete, a Láthatatlan gyökerek a Belügyminisztérium útlevélosztályának munkatársai segítségével készült és disszi- dálókból lett , „visszidá- lók” sorsát mondja el: az otthontól való elszakadás, a kinti gyökértelenség és a hazamenekúlés történeteit. Maguk a szereplők, mondhatnék „áldozatok” beszélik el rosszul sikerült külföldi kalandjukat. Végül Miskolczi Miklós dunaújvárosi élményírásairól adunk hírt: Velem üzentek címmel jelent meg. Akik a szerzővel „üzentek”, azok a dunaújvárosiak; fiatalemberként vettek részt a város építésében, a „Szerelmem, Dunaújváros” — ahogy a szerző írja bevezetőjének címében — létrehozásában és ma már ottani tisztes városlakók. Miskolczi Miklós által emlékeztetnek arra a hősi múltra, amelynek eredménye a mai könnyebb élet ebben az új városban. (mátc) * + ★ * Benedek András A garabonciás című mesejátékát ősbemutatóként tűzte műsorára október végén a Miskolci Nemzett Színház. A gyermekeknek szóló előadás azóta időről időre visszatér, az elmúlt héthez hasonlóan november 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor is bérletszünetben láthatja érdeklődő közönsége. Képünkön: Gergely István jelmeztervei. A népi kollégiumok jubileumán Ünnepi ülésen emlékezett meg tegnap a Fáklya Klubban a Magyar Pedagógiai Társaság kollégiumi nevelési szakosztálya a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége megalakulásának 3D. évfordulójáról. Az emlékülésen hirdették ki a kollégiumi pályázat eredményét. Fotók, képek, szép hölgyek Naptár jövőre Az elmúlt évhez képest nőtt a naptárak választéka és példányszáma is. Amíg 1976-ban 42-féle művészeti naptár jelent meg 724 ezer példányban, 1977-re 56-féle művészeti naptárt hoznak forgalomba több mint hét és fél százezer példányban. A legnagyobb sikerre most is a falinaptárak számíthatnak. A színes fali városkép-naptárban Hemző Károly fotóművész 13 színes felvétele található hazánk városairól, a mai magyar festők falinaptára 13 kortárs alkotó * egy-egy színes reprodukcióját mutatja be. Forgalomba kerül ebben az évben a Csontváry falinaptár is, a század egyik legnagyobb festőművészének 13 színes művészi reprodukciójával. Ady Endre születésének 100. évfordulójára emlékezve Reich Károly grafikusművész 13 tollrajzát — a nagy költő szerelmi lírájának művészi illusztrációit — tartalmazó falinaptárat jelentettek meg, forgalomba kerül egy asztali előjegyzési naptár és heti - órarendes előjegyzési lapokat tartalmazó mágneses asztali naptár. Megjelenik az európai klasszikus- festők legszebb női arcképeinek „csarnoka”, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár „szép hölgyek" fali naptára, és sorolhatnánk hosszan. A naptárak egy ré- sze már kapható. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kro- niKa. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei Koktél. — 13.20: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. — 14.ül): PioKOijev: Péter es a farkas. — 14.23: „NyitmKek". — 15.00: Hírek. — 15.10: Zengjen a muzsika! — 16.00 Útközben. — 16.05: Fiatalok stúdiója. — 16.30: Kégi híres énekesek műsorából. — 17.00: Hírek. — 17.03: Útközben. — 17.05: Beszélni nehéz! — 17.22: Beethoven összes zongoraszonátái. — 10.25: Uj könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Remekírók, remekművek. — 19.58: Lemeze;-: közt vaiogatva. — 20.33: A Dunánál. Történelmi figyelő. — 20.53: Hírek. — 20.58: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 21.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 22*00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Slágermuzeum. — 23.27: Modern írók portréi. — 23.47: Operettrészletek. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Fúvószene. 12.30: Hírek. — 12.33: Weber muzsikájából. — 13.00: Nőkről nőknek. — 13.30: Hírek. — 13.33: Mai magyar szerzők gyermek- muzsikája. — 13.43: Időjárás. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Az ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Mindenki iskolája. — 18.30: Hírek. — 18.33: Barangolas regi hanglemezek között. — 18.51: Ecseri lakodalmas. — 19.37: Jo estét, gyerekek! —- 19.45: Részletek Eisemann: Bástyasétány 77 es Lajtai: Három tavasz című operettjéből. — 20.30: Hírek. — 20.33: Hogy volt?! — 21.35: Erkel: Bánk bán. Háromfelvoná- sos opera. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés — hírek. — 17.05: Gyermekek, kisiskolások. ..Együtt — egymásért”. — 17.11: Művelődés és kultúra Borsodban. A szikszói rninigalériában . . . Hétvégi színház ... Fotókiállítás volt a Nehézipari Műszaki Egyetemen... Vendégünk: Merényi Judit előadóművész. — 17.26: Versek zenével. — 17.40: Hol töltsük a hétvégét? Programjavaslat és sportműsor. — 17.47: Könnyűzene. — 18.00: Borsodi Tükör — a stúdió krónikaműsora. — 18.15: A dzsessz kedvelőinek. — 18.23: Hírösszefoglaló, időjárásjelentés, műsorismertetés. Televízió, 1. műsor: 16.20: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Egyenletek, egyenlőtlenségek, függvények. II.. rész. — 17.00: Vasas— Partizán Belgrad vízilabda BEK- mérközes közvetítése Moszkvából. , — 18.00: Reklánnnüsor. — 18.05$ Hírek. 18.10: öt perc meteorológia. — 18.15: Pi. 250. — 18.30: Jó kedvvel . . . Riport film a munkáról. — 19.10: Esti mese. — 19.25: Idősebbek is elkezdhetik. . . — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Delta. — 20.25: Sakk, Kem- pelen úr! Tévéjáték. — 21.10: Hétfő. Máriássy Judit tévéjegyzete. — 21.20: Csak ülök és mesélek... — 22.20: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Csehszlovákia—Szovjetunió jégkorongmérkőzés. — 21.25: Tv-híradó 2. — 21.50: Rendezte: Esztergályos Károly: Pokolraszállás. Szlovák televízió: 16.25: Csehszlovákia—Szovjetunió jégkorongmérkőzés. — 19.00: Híradó. — 19.30: Zenés köszöntő mezőgazdasági dolgozóknak. — 20.45: Nefedov mérnök kísérlete. — 21.50: Híradó. — 22.10: Dalok. — 22.45: Aranyláz. — 23.55: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (5): Zivatar. Bérletszünet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Görög kereskedők Miskolcon. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18) : A XX. század magyar festészete — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Diósgyőri vár (9—19) : A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9— 19) : Déryné Széppataky Róza- és Lévay József-emlékszobák. — Miskolci Galéria (a Kossuth Művelődési Ház kiállítótermében) (10—18): Brit rajz- és akvarell- kiállítás. — József Attila Klubkönyvtár (12—20) : Gink Károly —Keresztury Dezső. Tiszteletadás Bartóknak. — szőnyi-terem (9— 18) : Újvári Lajos festményei. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Szerelmesek románca I—II. Másfél helyár! Mb. szí. szovjet film Kezdés: Í4, 7 órakor KOSSUTH Nősülni tudni kell! Mb. szí. szovjet film Kezdés: f3, hn5, 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Lombhullás Szovjet film Kezdés: fö, f7 órakor FÁKLYA Az utolsó találkozás Mb. szí. szovjet film Kezdés: f5, f7 órakor PETŐFI A nagy Caruso Szí. amerikai film Kezdés: fö, Í7 órakor SZIKRA Az 5. hatalom Mb. szí. olasz film Kezdés: 5, 7 órakor TÁNCSICS Szerelmesek románca I—n. Másfél helyár! Mb. szí. szovjet film Kezdés: i'6 órakor TAPOLCA-ADY Emlékezz a nevedre! Mb. szí. szovjet—lengyel film Kezdés: 7 orakor HÁMOR Nősülni tudni kell! Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Nősülni tudni kell! Mb. szovjet film Kezdés: f7 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A inai nap kulturális, programjából. — 8.27: Kodály: Karádi nóták. — 8.36: Lányok, asszonyok. — 9.00: Segíthetünk? — 9.30: Mindenki iskolája. — 10.00: Hírek. — 10.05: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Tömegdalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Szentendrei Klára énekel. — 9.30: Hírek. — 9.33: 300 másodperc ... — 9.38:_Maláii lány. — 10.00: Szabad szombat. A szélkakas Ügy vágott az esze a Kicsoda? Micsoda? vasárnapi döntőjében részt vevő négy fiatalnak, mint a borotva. A játélc igazi mestereiként kombináltak, következtettek, gondolatsorokat íveltek át merész, szép. biztos logikai ugrásolckal, imponáló biztonsággal, rövid idő alatt értek célba. Ha ez nem játék lenne, ahol törvényszerűen van vesztes is, ahol a pillanatnyi készenléten, a lámpalázon és a szerencsén is sok múlik, azt mondhatnánk: a szellemi torna résztvevői egyformán felkészüllek voltak. Lehetne első az az egyetemista lánv is, aki azért maradt partnere mögött, mert nem ismeri a szélkakast. A barkochbában bármilyen tárgyra, fogalomra, az élőlények közül bárkire, bármire lehet gondolni; semmi furcsa nincs benne, ha a tájékozottságot, az ember világának, környezetének, múltjának, jelenének, jövőjének ismeretét vizsgáztató játékban a kitalálandók listáját összeállító ..piheni agyak” mélyéről előkerült a szélkakas. Régi bádogosmesterek remeke, amelyet így határoz meg az Értelmező Szótár: ..Rendszerint kakast ábrázoló fémlemez, amely a ház ormán. a torony tetején, függőleges tengel\: körül a széltől forgatva a szélirányt mutatja. .. szerkezet, amelynek az a rendeltetése, hogy megakadályozza a szél behatolását a kéménybe.” Tegyük hozzá, hogy a szél- kakas az a szerkezet, amely még nemrég i nagyon sok ház tetején ott volt, és kackiá: pörgéséi napjában figyelték az „udvarán' élők. Az említett játékos nagyon ügyes volt; jóformán másodpercek alatt jutott el odáig, hogy egy (elméletben) minden házon látható, a kéményre illesztett fém szerkezetről van szó, és múltak a percek, mire .. . feladta. Rokonszenvesen vállalta a tájékozatlanságát: elképzelni nem tudtam, mi lehet ez, sosem jöttem volna rá — mondta. A stúdióban segítettek feloldani a zavarát, kimondták, amire a készülékek előtt is biztosan nagyon sokan gondoltak: a gáz- és távfűtéses pesti házak aszfalton nőtt lakója honnan is ismerhetné a széntüzeléses kályhák régi tartozékát? Igaz, de ezúttal alighanem többről van szó. A versenyző játékából kiderült, hogy okos, mini korosztályának annyi képviselője. Biztos, hogy jó tanuló volt, aki ma is könyv nélkül tudja Arany János V. László című balladájának első versszakát; „Sűrű, sötét az éj, dühöng a déli szél, jó Budavár magas tornyán a szélkakas csikorog élesen...” — mondaná, ha eszébe juttatnák a hátborzongató elevenségű, olyan sokat elemzett költői képet. Ha eszébe juttatnák, mert magától „nem ugrik be”. Nem idéz fel semmiféle emléket, még egy regi irodalomóráét sem. ahol a betűrímek csengésén kívül erre is fel kellett volna hívni a figyelmet. De nem idéz fel a kéményre erősített fémlemez egy nagyon szemléletes fogalmat sem; hogy rosz- szalló értelemben szélkakasnak hívjuk azt az embert is. aki „rézeteit, felfogását, pártállását érdekeinek megfelelően, elvtelenül cserélgeti”, és a nép nyelvében szélkakas az is, aki „szeles, szeleburdi”. Évszázadok hűséges „háziállata” és mondtuk az atomreaktor között valóban nagy a távolság. A légmozgások irányát is a Meteorológiai Intézet jelzi, és nem a szélkakas. Nyugodtan lehet élni anélkül is, hogy az ember tudná, mi fán terem ez a bádogszerkezet, ami egy-két évtized alatt úgy kihullott mindennapi emlékezetünk rostáján, hogy a fiatalok gondolataiban már helyet sem /cap. Csak ne lenne ebben a szélkakasban valami jelképes erejű, csak nem gondolkodtatna el, hogy a következő generáció talán már skanzenben sem találja meg, csak ne figyelmeztetne rá, hogy az összkomfortban is lehetünk szegényebbek. Mert nem a rossz hu- ~atú, füstös kémények hiányoznak . . . (makai)