Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-11 / 267. szám
* Ezt az ugratást Ternayék (M. AFIT) mutatták be a Bükk Kupán. A vasárnapi Inter- press túraverseny résztvevőitől nemigen várhatnak ilyen produkciót a nézők, de ettől függetlenül igen izgalmas lesz ez a verseny is — nekünk. Illetve azoknak az ..amatőröknek". újságíróknak és „szimpatizánsoknak”, akik már eddig több mint 30 kocsit neveztek. Az Interpress verseny útvonala egyébként megváltozott: a Győri kapui Csemege ABC mellől induló mezőny a Szinva-forrás. Hollóstető, Bükkszentkereszt, Lófőtisztás (Bükk- szentkereszt felé) útvonalon halad és érkezik vissza a rajthelyen levő célba. (Gallyas felv.) Három órán át a sportolóké Szalontai A Borsodi Volán hívja szurkolóit Megegyezett a Molnár Béla Ifjúsági Ház és a Borsodi Volán salakmotoros szakosztálya, hogy november 29-én 17 órai ke~dettel az ifjúsági ház nagytermében rendezik meg a Volán salakmotorosainak élménybeszámolóval tarkított találkozóját Miskolc motorsportot szerető közönségével, szurkolóival. Az utóbbiak azonban nemcsak a többszörös bajnok versenyzőkkel találkozhatnak, hanem — s ez lesz az est „slágere” — megnézhetik a szép színes filmeket is, anfelyek hazai és nemzetközi versenyekről készültek! Aki a motort szereti, az — nem áll messze az autózástól, az autósporttól sem. Nos, ezen az estén a nagy Grand Prix-ek is megjelennek az ifjúsági ház vetítővásznán. Mód nyílik természetesen arra is, hogy a közönség kérdéseket tegyen fel a verHe O tv el hattól c n este nyolcig tart nyitva az Augusztus 20. Örömmel olvastuk a Borsod megyei Üsző Szakszövetség értesítését. Közli, hogy november 1 -töl a miskolci Augusztus 20. strandfürdő reggel 6-tól 20 óráig áll a fürdőzni, sportszerű keretek között úszni kívánók rendelkezésére. A városi vízmű vezetősége dicséretes segítőkészséggel igyekszik megoldani a miskolci uszodaproblé- mát, s ezért — érthető okokból —, azt is kikötötte, hogy reggelente, hat és kilenc óra között elsősorban az edző irányításával úszók, tehát a sportolók vehetik igénybe a medencét. Arról is gondoskodnak, hogy ’az 50 méteres medence vizének hőmérséklete úszásra alkalmas legyen. Célszerűnek • tartjuk azonban az előzetes érdeklődést, mert a szakszövetség levelében nem szerepel — amit más forrásból tudunk —, hogy este 8-ig a nyitvatartás csak a hétfői, szerdai és a pénteki napodra vonatkozik. A fürdő tehát várja azokat, akik egészségük megóvása, edzettségük fejlesztése érdekében úszni akarnak. a válogatottban C7 Régen elfeledett gyakorlatot újított fel a magyar szabadfogású birkózóválogatott: a múltban oly nagy sikerű, nemzetek közötti mérkőzések hosszú kihagyás utáni folytatására — a szovjet—magyar ' mérkőzésre — Moszkvában kerül sor. A tervezett együttesben szerepel a DVTK-s Szalontai Zoltán is. senyzőknek, illetve a szakvezetőknek a salakmotorozás különböző dolgairól. Ez alkalommal egyébként szó esik a jövő évi — remélhetően nagyon is rendkívüli — miskolci programról, a tervezett, s a már biztosan itt rendezendő rangos nemzetközi és világbajnoki versenyekről. Labdarúgó MNK Sok gól — megosztva Egy győzelem, egy döntetlen ' A magyar labdarúgó B- válogatott szerdán Szekszár- don Románia második csapatával játszott barátságos mérkőzést. Magyarország B—Románia B 1:0 (0:0). Góllövő: Bogáti. Vez.: Szilvás! (csehszlovák). Magyarország B: Gujdár — Viczkó, Kerekes, Kereki, Tóth J. — Pál (Sarlós, 83. p.), Nagy II., Mucha (Zom- bori, 46. p.) — Kovács I. (Bogáti 54. p.), Weimper (Kozma II., 69. p.), Váradi. Szerdán délután játszotta Nyíregyházán a magyar 21 éven aluli labdarúgó-válogatott idei utolsó mérkőzését Románia * hasonló korú együttese ellen. Magyarország U. válogatott—Románia U. válogatott 1:1 (1:1). Góllövők: Végh (11-esből), illetve Sosu. Vezette: Korcek (csehszlo. vak). Magyarország U vál.: Kiss — Kovács, Varga, Rab, Végh — Burg, Bodonyi, On- hausz — Borostyán (Kiss L. 66. p.), Izsó (Turtóczki, 69. p.), Becsei P. Tegnap délután két csapatunk játszott MNK-mérkőzést Miskolcon. Mindkét találkozón sok gól esett — összesen 13 —, de megosztva a hazaiak, illetve a vendégek javára. A DVTK „szeniorjai” a 21 éven aluliak teljesítményét is túllicitálták, bár az FK-ban Záhonyban volt 5:l-es az eredmény. A honvédek viszont kapták a sokat, s ez csalódást kelteit a népkerti közönség kö- reoen. DVTK—ZÁHONYI VSC 7:0 (4:0) A diósgyőriek a tegnap közölt összeállításban léptek pályára, a cserepadra pedig Szabó, Váradi, és Kolcszárik ült. Az első gól hamar megszületett — Salamon lőtte a 8. percben — utána azonban lelkesen védekeztek a vendégek, s az újabb gól csak az első félóra vécén következett. A 30. percben a kapusról kipattant labdát közelről Oláh helyezte a bal alsó sarokba. Az egyoldalú játék ez után már gyorsabban hozott újabb hazai goioKat. 34. pere: az első félidőben különösen ügyesen játszó Grolmusz játszott vissza Tatárhoz, akinek nagy erejű lövése több védő között pattogva, „maaainerről” került a léc alá. (Tetszett, hogy Grolmusz különösen jól érti a kényszerítő átadások visszaperdítésÁt, jobban részt vesz az összjátékban, s ugyanakkor erejét is kihasználva bátran belemegy a .,zűrös” helyzetekbe. Ügy látszik, kezd magara laiaim:.; Az első félidő vége előtt három perccel Salamon jó» szöktette Feketét, aki beeselezlc magát a 16-oson belülre, de ^kkor elhúzták a lábát. Vitathatatlan 11-es, amit Oláh nagy erővel Jött a jobb felső sarokba. És ezzel a félidő 4:0-ra végződött. A II. félidőre Pólyák helyett Váradi állt be, s a csapat tét mészetesen átrendeződött. E« folytatódott a gólgyártás, bá: most már láthatóan kényelme sebben. Az 5. percben Grolmus? 14 méterről lőtt a Kálóba — hog’ csatár is szerezzen végre gólt — majd a 21. percben Görgei 1 üti a hálóba a balösszekötő helyérői Ezután tapsot is hallottunk a néhány száz nézőtől: a vend* geket tapsolták meg, akik udva- riasan visszaadták a labdát újból kirúgva azt —. amikor ? kapuscsere miatt a diósgyőriek az oldalvonalon kívülre játszó: tak. Veréb helyett tehát Szabó am oe. Es még egy taps: Salamon bombafejese kapta, s a végig kitünően védő Ambrusz, aki a láb dát a léc alól tornázta szögletre Végül Salamon mégiscsak be lőtte második gólját: a 29. perc ben Fekete átadását vágta a bal sarokba: És ezzel 7:0 lett aa ereameny. n. K. Ganz-MAVAG—H. PAPP J. SE 5:1 (1:0) A kellemes őszi idő, az MNK- ban eddig elért két szép eredmény, a Honvéd utóbbi két hónap alatt nyújtott jó teljesítménye, s a kupatalálkozó után játszott MVSC—MÉMTE mérkőzés meglepően nagy számban csalogatta ki tegnap délután a nép- kerti pályára a labdarúgás híveit. Persze, a lelátón arról folyt a beszéd, hogy a gyenge formában levő, vasárnap Egerben nagyarányú vereséget szenvedett Ganz-MAVAG ellen is ágihoz hasonlót kell produkálniuk a hazai piros'-fehéreknek, amit a Dorog és a Budafokkal szemben mutattak. Azaz, legalább döntettem van a toouseg; A játék azonban kezdettől fogva sem ígért sikert. Fáradtan, kedv és tűz nélkül futballozga- tott a hazai gárda, pedig a fővárosiak is csak az „egri” formájukban kergették a pettyest. Almos tologatással telt el a mérkőzés jelentős része, s a nézők csak akkor lettek hangosak, amikor a Honvéd-játékosok a tökéletes gólhelyzeteket is kihagyták. Mert a 99 perc alatt éppen hat ilyen alkalom adódott a fővárosi kapu előtt! És lett belőle egy gól, amelyet a lefújás előtt Dulibán szerzett. Ezzel szemben a fővárosiak csupán két igazi jó helyzetet teremtettek, de — lőttek ötöt! Három gól ugyanis olyan súlyos védelmi és kapushibából született, amelyhez hasonlókból NB III-as találkozókon aligha zörren a háló! A két Sípos testvér és Selenka is talán csak azért rúgta. be. hogy ha már a piros—fehérek kapuja elé kerültek, ne járjanak ott hiába! Egy tény: nem is tudjuk, hogy ilyen gyengén és elképzelés nélkül mikor láttuk „futballozni” a hazai együttest . .. Igen-igen nagyot kell javulnia ahhoz, hogy vasárnap a Balassagyarmat ellen folytatni tudják a lassan kéthónapos siRersorozacoi; Akik a H. Papp J. SE csapatából ezúttal pályára léptek: Ba- ricska (Fekete) — Sípos, Peter- csák, Helgert, Vári — Dulibán, Pallai, Bácskái — Spéder, Stark, lYiactarasz. ívi. uy. Edelénybe a múlt heten Diósgyőrben szerepelt Józsai Haladás TSZ SK együttese látogatott el, s a hazaiakkal szemben 6:1 (2:0) arányú vereséget szenve- ueu. A VOLÁN 3. SZ. VALLALATA 'Miskolc, József Attila y. 70. Bejárat a Szondi utcai személykapunál) az Autóközlekedési Tanintézetnél hivatásos gépjárművezetőket képez ki A költségeket a vállalat téríti Jelentkezési feltétel: • legalább 8 általános iskolai végzettség, • büntetlen előélet, 9 nőknél 18, férfiaknál 20 éves életkor, letöltött katonai szolgálat Jelentkezés 1976. november 16-án 7 órakor az ebédlőhelyiségben „Talpvillogó” a gyalogosnak Svájcban évente kétezer gyalogos szenved könnyebb vagy súlyosabb sérülést annak következtében. hogy autósok, illetve motorosok alkonyaikor vagy a sötétség beálltával nem vették észre, és elütötték őket. Ezen kívánnak segíteni a november elejétől kapható ,.talpvillogók”-kal, amelyek nem mások egyszerű, önragasztós, a cipő talpa és sarka közé helyezhető világító lapocskánál. Napközben láthatatlanok, a járásban nem zavarnak, este azonban, az útjelző táblákhoz hasonlóan, erősen világítanak, ha rájuk vetődik a gépjárművek ■fényszórója. Szemét a csúcsokon A hegymászók évente több mint ezer tonna üveget, papírt, konzervdobozt és egyéb hulladékot hagynak maguk után a hegycsúcsokon — összegezi az NSZK-beli Deutscher Alpenverein. A szervezet szóvivője utalt arra, hogy a legismertebb hegyormokon csupán egyetlen vasárnap 100—300 turista fordul meg. Ha mindegyikük csak egyetlen cigarettadobozt vagy műanyag- zacskót dob el, e csúcsok rövidesen egyetlen nagy szeméthalmazzá válnak. A szövetség felkérte a turistákat, hogy a legkisebb papírhulladékot is dugják vissza há- tizsákukba és vigyék le ismét a völgybe. Lövöldöző kutya A franciaországi Luneville- ben egy kutya lőfegyverrel könnyebb sérülést okozott egy katonának. A kutya gazdája, egy fiatal vadász, céltáblákra lövöldözött, a kutya a fegyver zajától megijedve ugrálni kezdett, ráugrott a következő lövéshez előkészített fegyverre, és véletlenül elsütötte. A lövedék egy éppen arra mentelő katonai alakulat egyik tagjának vállába fúródott. Alvajáró gyermekek Éjszakai félelmekre, li- dércnyomásos álmokra, al- vajárásra a 2—6 éves gyermekeknél elsősorban az éjszaka első harmadában szokott sor kerülni: a szülőknek ezeket az alvásbeli zavarokat a fejlődéssel járó, szinte elkerülhetetlen jelenségnek kell tekinteniük még a legkiegyensúlyozottabb gyermekek esetében is. Hét-nyolc éves gyermekeknél. a legritkább esetekben fordul elő az alvajárás jelensége, amely többnyire spontán módon szűpik meg. Cigaretta EROS DOHÁNYOS DUPLA, . FÜSTSZŰRŐ BONYOLULT FÜSTSZŰRŐ SODORT CIGARETTA ABSZOLÚT FÜSTSZŰRŐ OVATOS ’p (Mező István rajza) Mindent a vendégért Minden bizonnyal egyedülálló szolgáltatást nyújt a San Francisco-i „St. Francis” szálloda: a napi aprópénzbevételt speciális érmemosógépben tisztítják, mielőtt másnap ismét forgalomba helyezik. „Szállodánk megnyitása, 1904 óta tesszük ezt — jelentette ki a hotel üzletvezetője —, a hotelünkben megszálló hölgyek annak idején jóformán kivétel nélkül fehér kesztyűt viseltek és az érmék bepiszkították volna.” A mosógép egyszerre ezer érme tisztítására alkalma*.