Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-01 / 258. szám
DVTK-Dunaújváros 2:2 (2:1) f»V|' ' m «V % - W» • f w V' ,% m Negyedszerre nem sikerült, pedig.., ^:ä<: II- <&••<<’>■•:<• ss.-wx'&y :<• •■^Lsgfo : :--x- . •:•>:•.•% •Ä" •:•:<• >y-w v>:X; ffmfliPí; Bl Majzlinger először balra mozdult, s mire visszafordult, mar csak a labda után nézhetett. Oláh 11-es rúgását követően. íme ... A korábbi fordulók tapasztalatai alapján' számítani lehetett arra, hogy a DVTK nagy lendülettel kezd, és lerohanja ellenfelét. Ez a roham meg is indult, de csak három percig tartott, mert ekkor — egy nem is „igazi” ellentámadás végén — a vendégek szereztek vezetést. En- gelbrecht beadása nyomán kapkodás, zűrzavar keletkezett a diósgyőri kapu előtt, többen is hibáztak, kivéve Márthat, aki a hálóba kotorta az elé pattanó labdát. A vendégek vezettek tehát l:0-ra, és ez olyannyira meglepte, a hazaiakat, hogy húsz. percen át nem bírtak magukra találni. A 20. percben mégis meg(Szabó István felvétele) szerezhették volna a kiegyenlítést. de Tatár visszarántásáért a játékvezető nem ítélt semmit. Hét perccel később azonban már kénytelen volt a 11-cs pontra mutatni, amikor Bódi a 16-oson belül felvágta a befelé vágtató Feketét. A büntetőt Oláh lőtte a kapu jobb alsó sarkába. (1:1) A folytatásban Bódi beívelése nyomán a diósgyőri kapufán pattant a labda, de szerencséjükre kifelé. Belelendült a DVTK, és a 36. percben megfordította a találkozó állását. A 7 egyre ügyesebben játszó Szántó futott el a jobb szélen, beadása Judik fejéről Hajas elé pattant, s ő egy pillanatig sem gondolkodott. Diósgyőrben sokáig emlékezni fognak a lövésre, amit Hajas 16 méterről kapásból óriási erővel lőtt a jobb felső sarokba. (2:1) A második félidőre á diósgyőriek mezőny fölénye volt jellemző, bár időnként a dunaújvárosiak is vezettek néhány veszélyesen kezdődő akciót. A DVTK növelhette volna előnyét, de Pólyák és Fekete kihagyták a kínálkozó lehetőségeket. A küzdelem hevességével igen. a játék színvonalával és a hazai csapat lendületével már kevésbé lehetett elégedett a mintegy 6000 néző. Mégis úgy tűnt, hogy a második félidőnek egyetlen említésre méltó eseménye Grólmusz Gyula negyedórányi NB 1-es bemutatkozása lesz. Az utolsó percekben azonban feljöttek a vendégek. és hat ' perccel a befejezés előtt váratlanul ,,visszavették” az egyik pontot. Klement ívelt középre, a DVTK védőiről Szepesihez gurult a labda, aki 10 méterről jól eltalált lövést küldött a kapufa tövénél a bal alsó sarokba. (2:2) Negyedszerre nem sikerült a győzelem, pedig a találkozó esélyese a DVTK volt. A két pont megszerzése azonban csak akkor lett volna lehetséges, ha a Diósgyőr a korábbi hetek Játékával rukkol ki. A szakvezetők érezték a veszélyt és már hét közben arra törekedtek, hogy a szombati ellenfél lebecsülésétől óviák a játékosokat. Úgy látszik. céljukat még sem sikerült teljesen elérni, mert a diósgyőri 11 ezen a nanon nem küzdött teljes erőbedóbással. és megérdemeltté tette az újonc pontszerzését. A Kuti vezette találkozón a következők szerepeltek: DVTK: Veréb — Szántó, Salamon. Váradi. Martis — Oljh. Tatár (Görgei 70. p.). Hajas — Borostyán. Pólyák (Grólmusz 76. p.), Fekete. Dunaújváros: Majzlinger — Formaggini, Judik, Bódi, Staller — Tóth, Mártha (Badi 87. p.), Fajkusz — Engelbrecht, Szepesi, Timár (Klementh 76. p.). A mérkőzésen látottak alapján nem is különösebben meglepő, hogy a szögletarány 2:2 volt úgy, hogy a második félidőben egyetlen szögletet sem rúgtak, A tartalékmérkőzésen a DVTK Fodor (2) és Egri góljaival 3:0- ra győzött. Méhesit a 89. percben kiállították. HORVATH KALMAN NB Hl. Csak egy pont... Az „elszomorodott” idő is a város NB Ill-as csapatainak tegnapi teljesítményeit szimbolizálta, eső nélkül is hidegzuhanyban részesítette mindkét miskolci együttes híveit. Otthonában vesztett pontot a Honvéd, az MVSC pedig vereséggel tért haza Leninvárosból! HONVÉD PAPP JÖZSEF SE— RUDABANYA y.i (i:i) „Keli az előny a vendégeknek _ hangzott a nézőtérről — legalább lesz hajtás”. A megiegy- zés pedig arra vonatkozott, hogy a kezdés" után vezetett első ven- dé^tám adásból a tétovázó Honvéd-védők mellett Ruttkai dr. közelről a hálóba kotorta a labdát, 0:1. Nos, az irammal valóban nem is volt baj; a játékkal annál inkább! A görcsös akarással küzdő piros-fehér együttesnél — a komoly mezőnyfölény ellenére — sok volt a rossz átadás, a labdakezelési hiba; a vendégek pedig gyakran arra rúgták a pettyest, amerre álltak. Említésre méltó esemény — az önfeláldozóan védekező Bányász játékosainak jóvoltából — a 40. percig nem is történt. Ekkor a 16-oson belülre betörő Pallayt a vendég védők buktatták, s a megítélt büntetőt Duli- bán értékesítette, 1:1. Fordulás után — bizonyára a szünetben alkalmazott „fejmosás” és csere hatására — valamivel megfontoltabban, nyűgöd-, tabban játszott a Honvéd, de javult a Bányász játéka is. Kiegyensúlyozottabb lett a küzdelem, s jó helyzetek is gyakran alakultak a két kapu előtt. A lövések irányzása viszont továbbra sem volt pontos! Az eredmény így nem is változott, s a nézők azzal a megjegyzéssel távoztak a népkerti pályáról, hogy „egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet!” A Honvéd Papp József SE Baricska — Derzsényi, Petcr- csák, Helgert, Vári — Dulibán, Pál (Bácskái), Pallay — Csányi (Spéder), Pócs, Madarász összeállítású csapatából Petercsák, Helgert és Madarász, a Ruclabánya együtteséből pedig Békéi, Sütő és Karcagi játékát dicsérhetjük. LMTK-MVSC 3:1 (0:1) Az első félidő, de még a második játékrész első negyedórája után sem nagyon hitték a le- ninvárosi nézők, hogy a Kun — Szabó Z., Leiszt, Kovács, István — Galló, Szilágyi — Káplár, Vo- dicska (Szabó A.), Varga, Kiss összetételben játszó MVSC-vel szemben a hazaiak otthon tartják a két bajnoki pontot. Hogy is gondolhatták volna, amikor a miskolci zöld-fehérek 60 percen át nemcsak jó játékkal rukkoltak ki, hanem igen sok gólveszélyes helyzetet is teremtettek az LMTK kapuja előtt, szemben a kék-sárgák elvétve vezetett, eléggé . egysíkú ellentámadásaival. Galló, Vodicska, Káplár vette célba Dohány hálóját, majd a 19. percben Kiss gólba tartó labdáját Lázár a vonalról vágta ki! Időnként igen nagy nyomás nehezedett az LMTK-ra, ám a jobbnál-jobb helyzetek közül / egyet sem tudtak a miskolciak kihasználni, s vezető góljuk is egy kavarodás következtében született meg. A 42. percben Káplár talált a hálóba, 0:1. Szünet után Varga, majd Galló és kétszer (!) Vodicska növelhette volna az előnyt, ha jobb az „irányzók”. A 60. perctől viszont egyre jobban feljött a hazai gárda, s ekkor már látszoit, hogy az MVSC „szükség védelmét” könnyű zavarba hozni. Három lőtt góljukban is erősen • közrejátszott a zöld-fehér hátsó négyes; ez viszont semmit sem von le az LMTK győzelmének értékéből. A 65. percben Kiss J. 18 m-es szabadrúgása talált utat a lyukas MVSC-sorfalon, i:l. A 85. percben két gól is megörvendeztette a hazai nézőket. Előbb Sztankó lefutását „nézték” a miskolci védők, majd Kiss J. cselekedte meg ugyanezt szinte az újrakezdés után. Két gól. s ezzel 3:l-re nyert a hazai csapat. MONOSTORI GYULA Atlétika Vasárnap délelőtt — egy korábbról elmaradt verseny pótlá- * saként — szezonzárás utáni viadalt rendezett a DVTK. Kis híján azonban a prolongált verseny is elmaradt és nem is csak a rossz, nagyon szeles időjárás, hanem a részvétlenség miatt is. Mindezek ellenére a verseny mégis lebonyolításra került — természetszerűleg kiemelkedő eredmény nélkül. Szoboszlai (Nyíregyházi Spartacus) 68,10 méteres gerelyhajító eredménye még így is elismerésre méltó. A hézagpótló versenyen egyébként Károly Zuzsa is elindult és 13.9 mp-el nyelte a 100 métert. A verseny rendezői még egy alkalmat szerettek volna adni az érdekelteknek a minősítési szintek elérésére, de a szeles, esős idő ezt szinte lehetetlenné tette. Kritikus időszakokban a szél sebessége a 6 métert is elérte, s ez bizony többszöröse a „megengedhetőnek’’. A női számokban a eúlylökést az ózdi Iiuzbelt 11,78-cal, a 200 métert klubtársa, Érsek 30.2-vel, a távolugrást Dobrossi (MVSC) 540 cm-rel, míg a gerelyhajitást Kispál (MVSC) 38,52 méterrel nyerte. A férfi számok győztesei: 400 m: Abonyi (MVSC) 51.4, 300 gát: Harnócz (KVSE) 43.9. 800 m: Besenyei (KVSE) 2;03.7. 2000 akadály: Orosz (DVTK) 6;31.2, diszkosz: Kondi (MVSC) 43.22, gerely (ifi): Demjén (ÖKSE) 58,52 m. Birkózás ::■/ J- ' ........... /' ' az®rsMI — Vágyállomnak is túl szép, amit a sportláp említ — mondta a szabadfogású CSB szombati találkozója előtt Guttmann József, a DVTK birkózóinak vezető edzője — miszerint a Fradival x-et csinálhatunk, a Honvédőt meg legyőzhetjük, örülnék, ha az utóbbi eilen szoros eredményt harcolnánk ki, mert bennünket még „az ág is húz”! íg: aztán kétséges, hogy mennvir telik az erőből. Hát bizony ez utóbbiból sokr. nem futotta! A szólásmondásr;. való kesernyés utalás pedig arr vonatkozott, hogy az egyéni baj nokság óta egyébként is e!é>r „leeresztett” gárdának a Szeged VSE visszalépése következtébe Szigetszentmiklóson és ezútta Diósgyőrben is két-két mérkő zést kellett vívnia gyors egymásutánban — pihent ellenie lekkel szemben! A Szondy elleni múltkori vereséget, s azt. hogy most a Honvédet sem sikerült megszorítani; részben ez magyarázza. Az igazi ok azonban ezúttal az volt, hogy mindkét fővárosi ellenfél jobb és kiegyensúlyozottabb csapat, mint a DVTK!... S ez nem is csodálható, hiszen az FTC-ben Széies, Borboía és Bauer, a Honvédban Deutsch, Hirosik és Mészáros kivételével minden szőnyegre lépett versenyző válogatott kerettag, sok nemzetközi csatában edződött birkózó volt! ... Az viszont, hogy közülük, győzelmeik ellenére is kevesen „hozták magukat”; „ birkózósportunk gyengeségét jelzi. Alig láttupk igazi szabadfogást, jellegzetes lábrame- néses akciókat! Még a Montreali megjárt versenyzők sem jeleskedtek: Kocsis pedig egyenesen kiábrándítóan birkózott!... S még egy; amelyik együttes két súlycsoportban sem tud a szőnyegre versenyzőt küldeni: eleve bukásra van ítélve. A DVTK- nak pedig sem 52 kg-ban. sem nehézsúlyban nem volt indulója! .. . A diósgyőriek közül egyébként Szalontai Imre. Porteleki és Veres dicsérhető. Szalontai Zoltán, Deák és Farkas megtette ami tőle telt, Jászkai viszont csalódást okozott. Az „elsőversenyes” Székely bátran, Turóczy és Németh annál tartózkodóbban birc kozott. A látottak igazolják az eredményt . . . A jegyzőkönyvek: FTC—DVTK 8:2. Gúlái—Székely ü;4, Gál enenféi nélkül nyer, Szalontai I. (DVTK) ellenfél nélkül győz, Széles—Szalontai Z. 4:0. Borbola—Jászkai 1:3, Fehér—Veres 0:4, Petrezselyem— Deák 0:4, Bauer—Thuróczy 0:4. Kiss—Németh 0:4, Balla ellen Lel nélkül nyer. (Előláilók az FTC versenyzői.) Bp. Honvéd—DVTK 6:3. , Deutsch—Székely 0:4, Szabó ellen- / fél nélkül győz, Hirosik—-Szalontai I. 4:0. Fekete—Szalontai Z. 0:4, Nádházi—Farkas 0:4. Gulyás—Veres 4:0, Kocsis—Deák 4 :4 (kettős leléptetés!). Mészáros— Porteleki 4:0, Molnár és Szeme- rédi ellenfél nélkül nyer. (monostori) Gúla — kosaras módra. Miként a végeredményben, úgy az akciónál is a világosmezes vendégek voltak fölényben (MEAFC—Videoton 63:68). (Szabó félv.) Kosárlabda Vasárnap délelőtt az a ritka eset következett be, hogy mindkét NB I-es kosárlabda-csapatunk hazai pályán játszott és ráadásul azonos időben. DVTK—PVSK 63:51 (32:32) Sejteni lehetett, hogy nehéz mérkőzés lesz, s ez a sejtés nemcsak hogy beigazolódott, hanem a „kemény” jelzővel is megtoldható. A küzdelmes találkozón a diósgyőriek eleinte nem tudtak mit kezdeni a pécsi Ver- bőczinével, aki az első félidőben 16 pontot szerzett. A második félidőre taktikát változtatott a Diósgyőr, Verbő- cziné külön őrzőt kapott, s a kezdő ötös összetétele is megváltozott. A mérkőzés mégis csak a hajrában dőlt el, a DVTK javára. A 10. percben még 44:43 volt az eredmény és az ekkor sorozatban dobott hat ponttal szerzett előnyt már sikerült megtartani, sőt növelni. A DVTK győzelmével elhúzott a mögötte igyekvő pécsiektől es bebiztosította helyét a középmezőnyben. Tette mindezt jó küzdőképességgel, de időnként meglepően gynege, kapkodó játék-, kai. DVTK: Spisák (6), Winter (24), A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: # műszerész, kávéfözögép-szerelö, # villanyszerelő szakmunkás, & lakatos (hegesztő vizsgával rendelkezők előnyben) ; felveszünk továbbá 5 segédmunkást, jelentkezés: Miskolci Vendéglátóipari Vállald* karbantartó részlege Miskolc, Kőris K. u. 4. Hegedűs (4). Áronné (10). Med- gyessy (14), cserejátékosok: Jászka (5), Gál, Bihari, Benes, Molnár. Pécsi VSK: Bundászné (14), Csankó (2), Notaisz (14), Verbö- cziné (21), Molnár, csere: Eszter- bauer, Parragi, Zerényi, Németh, Tölgy esné. A második félidő 15. percében a Wintert őrző Csankó, valamint Notaisz kipontozódott. A diósgyőri juniorok 63:6Q-ra győztek a PVSK ellen. hk VIDEOTON—MEAFC 68:63 (33:32) — A biztos ben tmar adáshoz három hazai mérkőzésünket kell megnyernünk az öt közül — mondta a sportcsarnoki találkozó előtt Szabó Imre, a MEAFC edzője — s az egyikre most nyílik alkalom! Nos, egy félidőn át úgy is tűnt, hogy sikerül a jobbik fehérvári csapatot kétvállra fektetni annak ellenére, hogy a gyengébbiktől, a MÁV Előrétől, a múlt héten sima vereséget szenvedtek a miskolci kosarasok. Jól ment az emberfogás, nem volt rossz a dobásbiztonság sem, s ha a palánkról lepattanó labdák megszerzésében még határozottabbak lettek volna a hazaiak; már az első 10 percben lényeges előnyre tehettek volna szert, az igen sok hibával játszó vendégekkel*szemben. A Videoton gyakori cserékkel igyekezett megtörni az egyetemista gárda lendületét, s ez a 15. perc táján eredménnyel is járt. A 6 pontos miskolci előny pillanatok alatt eltűnt, sőt szünetre már a vendégek vonultak le l pontos vezetéssel a birto- kukban! Fordulás után a hazaiak telje- sen elvesztették önbizalmukat. Holtbiztos helyzetek sokaságát hagyták kihasználatlanul, sorozatban ..adták el” a labdákat, s bar a Videoton sem játszott jól * mesis ők irányították a küzdelmet. A MEAFC kosarait Busák (22), Kerekes (18), Barna (7), Kocsis, Béres (6—6) és Lcstár (4) szerezte. M. Gy. Labdarúgás Az NB I. tizenkettedik fordulójában négy mérkőzés döntetlenül végződött, négy találkozón pedig egy-egy gól döntötte el a két pont sorsát. Négy csapat bizonyult gólképteiennek. mégis 27 esetben zörrentek a hálók! Az viszont elgondolkoztató ,.érdekesség”, hogy négy játékos is a kiállítás sorsára került! Egyébként az első 9 helyen nem változott a sorrend, a DVTK pedig pontvesztése ellenére is feljött a 10. helyre. Eredmények: FTC—ZTE 1:1 (0:1), Csepel—Videoton 2:2 (1:2), , DVTK—Dunaújváros 2:2 (2:1), SZEOL—Rába ETO 0:0, Bp. Honvéd-Haladás 2:1 (1:0), Kaposvár —Ü. Dózsa 2:3 (2:1). SBTC— MTK-VM 3:2 (1:2), Tatabánya— Dorog 1:0 (0:0), Vasas—Békéscsaba 3:0 (3:0). A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 12 10 _ 2 39-17 20 2. FTC 12 7 4 1 30-10 18 3. Haladás 12 8 1 3 24-13 17 4. Bp. Honvéd 12 7 2 3 16-15 1« 5. Vasas 12 7 1 4 30-17 15 6. Békéscsaba 12 4 5 3 18-16 13 7. ZTE 12 5 3 4 16-14 13 8. Tatabánya 12 6 1 5 18-18 13 9. Videoton 12 5 1 6 29-21 11 10. DVTK 12 5 1 6 14-21 11 11. Kaposvár 12 3 4 5 14-18 10 12. Rába ETO 12 4 2 6 14-20 10 13. SZEOL 12 3 4 5 12-26 10 14. MTK-VM 12 4 1 7 17-20 9 15. Dunaújv. 12 3 3 6 15-22 !» 16. SBTC 12 4 1 7 17-28 9 17. Csepel 12 2 3 7 12-22 7 18. Dorog 12 1 3 8 7-24 5 Aj NB n. 13. fordulójában, mindössze a Budafok győzött idegen pályán, viszont négy együttes is ponttal a tarsolyában tért haza. Sajnos, az Ózd nem tartozott ezek közé. mert az egyetlen nagyarányú vereséget a Kohász-gárda szenvedte el Pécsett. Eredmények: Ganz-MÁVAG— Budafok 1:3, Nagykanizsa—Szek- szárd l:l, BVSC—Komló 0:0, Eger—Szolnoki MÁV l-i, Várpalota—DVSC 2:1, Győri MÁV DAC —Vasas Izzó 3:2, PMSC—Ózd 5:0, Székesfehérvári MÁV—Fűzfő 0:0, Oroszlány—Bp. Volán 2:0, Kossuth KFSE—Szolnoki MTE 2:1. A bajnokság élcsoportja: 1. Pécs 13 7 5 1 2*- 7 1!» 2. Szkf. MÁV 13 7 4 2 20-14 18 3. BVSC 13 6 4 3 26-18 16 4. Budafok 13 7 2 4 31-26 16 5. Szekszárd 13 7 2 4 16-16 16 Az Ózdi Kohász 16-24-es gól- különbséggel, 9 ponttal a 18. helyen áll. Az NB III 13. fordulója bővelkedett nagy meglepetésekben. Kikapott a Balassagyarmat a Síküveggyártól (!), otthonában pontot vesztett a DMTE, a Nagy. bátony, s döntetlenre játszott a KVSE is a fővárosban. Egyébként a 10 mérkőzésből öt végződött pontosztozkodással. Eredmények: H. Kinizsi—Kis- várda 3:2, H. Bocskai SE—Záhony 3:2, Papp J. SE—Rudabá- nya 1:1, Egri Vasas—Borsodi Bányász 2:2, S. Síküveggyár—Balassagyarmat 2:i, DMTE—Nyíregyháza 2:2. Nagybátony—SKSE 3:3, Gyöngyös—Sátoraljaújhely 0:1, EMTK—MVSC 3:1, Ikarus— KVSE 1:1. A bajnokság állása: 1. DMTE ■37-6 24, 2. KVSE 36-14 21, 3. Nagybátony 28-17 16, 4. Balassagyarmat 23-14 T6, 5. Sátoraljaújhely 19-20 16. 6. Ikarus 21-12 14, 7. Papp J. SE 21-19 14, 8. Nyíregyháza 16-16 14, 9. Gyöngyös 15-16 14, 10. LMTK 14-13 14. 11. SKSE 18-18 13. 12. MVSC 18-16 12, 13. H. Kinizsi 16-23 12, 14. Egri Vasas 14-15 10, 15. Rudabá- nya 12^17 10, 16. H. Bocskai SE 15-23 10, 17. Borsodi Bányász 12- 22 9, 18. Záhony 13-32 8, 19. Kis- várda 15-34 7, 20. S. Síküveggyár 18-32 6. 1