Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-03 / 260. szám
Gombaóriás Ha lenne most mezőgazda- sági kiállítás valahol, akkor a kiállítás egyik sztárja lehetne a képünkön látható gombaóriás. Dudás Györgyné gomba- szakértő telefonált a szerkesztőségbe, mondván, hogy ekkora gombát még ő sem látott. Az óriás pöfeteggomba súlya négy kiló huszonöt deka. Húsz ember lakhatna jól, a belőle rendezett gombatoron. Kiss József né, aki a gombát találta, külön rozsdamentes kést hozott magával a gombaöléshez ... (Herényi felv.) Óvodáról, telefonról, vezetőkről Cikkváltás liárum menetben Szükséges, hogy az olvasóval közöljük: ez már a harmadik menet. Vagy már a negyedik? Ügy kezdődött, hogy valaki telefonon jelentette a József utcai óvodának: gyermeke beteg, szíveskedjenek ezt tudomásul venni. A telefonáló szülőt kioktatták, hogy az ilyen fontos dolgokat személyesen kell közölni, egyébként sincs kéznél a „betegbeíró” füzet stb. Az esetet október 7-i számunkban „A szabál az szabói” címen kommentáltuk. Erre hosszú levélben válaszolt (1976. október 25.) Bodnár Péterné vezető óvónő. Mindeddig azt hittük —, s jogosan hihettük —, hogy csupán egy zaklatott szülő és a sok munka miatt kicsit ideges óvónő (óvodai alkalmazott) afférjáról volt szó azon a bizonyos napon. Ámbár még ez esetben is a szülőnek kellett igazat adnunk, mint ahogy ez meg is történt. A vezető óvónő levele azonban sajnos azt bizonyítja, hogy nem egy reggeli incidens következtetéseit kell levonnunk; sokkal súlyosabb dologról van szó. Kedves Bodnar Péternél Említi, hogy azért késlekedett az írással, hogy a „sértő hangú cikket” megemészthesse, s tárgyilagos választ tudjon adni. Sajnáljuk, hogy mostanáig sem sikerült lehiggadnia, mert különben miért vádolna bennünket azzal, hogy csak téma hiányában írunk bántó, epés kommentárokat — anélkül, hogy alaposan tájékozódnánk. Nos, ön sok mindenről tájékoztat bennünket. Elsősorban is arról, hogy az óvoda feladata a gyerekek oktatása, nevelése. Ezzel természetesen egyetértünk, bár mi inkább így fogalmaznánk: „a gyerekek nevelése és oktatása”. Vagyis az alsófokú oktatási intézményekben a nevelési funkciót tartjuk elsődlegesnek. Természetesen elsik- lottunk volna a fordított fogalmazás fölött, ha Ön a továbbiakban is nem oktatna olyan szenvedélyesen. Kioktatja az újságírókat általában, a kommentárírót külön, s természetesen a szülőket is. A szülőkkel különösen sok baja van. Idézek leveléből: „Volt olyan esetünk, mikor az étkezés térítésekor reklamált a szülő, hogy telefonon bejelentette a gyermek megbetegedését — és ezt nem jegyeztük be. Utánanéztem, a bejegyzés megtörtént, csak nem az adott csoport füzetébe, mert sajnos a szülő maga sem tudta, hogy melyik csoportba jár a saját gyereke.” A szülők, a gyerekek meg a füzetek ténvleg sok gondot okozhatnak Önöknek. Levelét olvasva egy pillanatra eszembe jutott, hogy az azonosítást megkönnyítendő, be kellene vezetni az elektronikus adatfeldolgozást. (Igaz ugyan, hogy en ismerek idős pedagógusokat, akik 300—400 gyerek nevét is könnyedén fejben tartják, de hát ezt a mai zaklatott világban már senkitől nem kívánhatjuk.) Egyszóval, ha jól értem, a nyolc csoportba osztott 200 apróság nyilvántartása a gondok legfőbb gondja. Hogy melyik gyerek melyik csoportba, s kikhez (melyik óvónőhöz, s mely szülőkhöz) tartozik, ezt — a többi között — az üzenő füzetek is rögzítik. Csakhogy ezek az üzenő füzetek nincsenek telefonközeiben. Helyesebben nincs annyi telefon, mint üzenő füzet. (Ezen a logikai úton tovább haladva, talán hozzátehetem: kétszer annyi a szülő, mint amennyi a gyerek.) Levele végén megkérdezi: „ ... Miért olyan megerőltető a szülőnek egyetlen gyermekével kapcsolatos problémákat rendezni, mikor jövetmenet az óvoda előtt halad el?” A válasz egyszerű. Lehet, hogv a szülő nem halad el az óvoda előtt, meg aztán a telefon gyorsabb, kényelmesebb. Persze csak akkor, ha a vonal másik végén felveszik a hallgatót. Elismerjük: jobb lenne, ha több vonalat kanna az óvoda, de talán segítene a gondokon az is, ha arra az egv vonalra több készüléket csatolnának. De már az is jelentős lépés lenne, ha az íródából — ahol a gyereket könyvelik — kihoznák azt az egyetlen készüléket. De ne szaporítsuk a szót! A levelében foglalt érveket, melyek szerint telefonon nem lehet és nem is helyes a szülőknek kapcsolatot keresni Önökkel — nem vehetjük komolyan. Megértjük, hogy kommentárunk érzékenyen érintette, azt azonban nem érthetjük meg, hogy ön az intézmény presztízsét fontosabbnak tartja, mint magát £z ügyet, melyet szolgál. Tu- lajdonképoen ezért is vállalkoztunk a harmadik menetre. Bár higgye el, egyéb — szívderítőbb — témánk is akadna. Üdvözlettel: GYARMATI BÉLA A DH várospolitikai fóruma Ismét a pereces! felújításokról Csak a tetőfedők a felelősek? Fejük fölül a tetőt címmel számoltunk be október 22-én azoknak a perecest családoknak a kálváriájáról, akiknek a lakását (Debreczeni Márton tér 10—12.) felújítják. A Miskolci Építőipari Vállalat emberei lebontották az épület tetejét, majd elvonultak, mert szabad szombat következett. Az időjárás azonban nem vette figyelembe a munkarendet, és több lakás teljesen beázott. Dideregtek a lakók a nedves mennyezetű otthonokban, mert a régi vaskályhákat elvitték, a cserépkályhák építéséhez viszont hozzá sem kezdhettek, mivel időközben kiderült, hogy nincs csempe. A cikk megjelenése óta K) nap telt el, s a felújítás gazdája, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat ígérete alapján azt reméltük, hogy javultak Bodovicsék és a többi család körülményei. Sajnos csalódtunk. Hétfőn ismét felkereste szerkesztőségünket Bodovics Ferenc (a bányában rokkant meg a dereka, azóta a gépgyárban dolgozik) és elmondta a következőket: a MIK szállított Perecesre vaskályhákat a régiek helyett, ám éppen a felső szinten levő, tehát a beázott lakásokba nem jutott fűtőalkalmatosság. Lakásuk továbbra is jéghideg. Legalább egy órával azelőtt indult otthonról és ruhája még mindig nyirkos volt. Zöld penész lep be a lakásunkban mindent. A felnőttek még csak-csak bírnák a tatarozás viszontagságait, de a mostohán kezelt lakásokban kisgyerekek is élnek. EGYSZERŰ SZÁMTANI FELADVÁNY Egyszerű számtani művelettel el lehet érni, hogy a lakások és a kályhák száma megegyezzen. Fel kell tételeznünk, hogy a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat illetékes ügyintézői hibátlanul meg tudják oldani az általános iskolás szintű feladványt. Ha pedig nem a „szakértelemmel” van baj, akkor az emberség, lelkiismeretesség hi- bádzik. A legnagyobb baj persze az, hogy a felújítás már eddig is több hónapot késett. Eredetileg augusztus végéig be kellett volna fejezni, de a Miskolci Építőipari Vállalat — a MIK alvállalkozója — haladékot kért és kapott október végéig. Persze könnyen ad haladékot az, aki nem szenvedő alanya a felújításnak. Ilyen nagyságú munkát egyébként nem is szabadna elvégezni anélkül, hogy a lakókat átmeneti otthonokba költöztessék! AZ ÉPÍTŐK VÁLLALJÁK A Miskolci Építőipari Vállalat vezetősége levélben válaszolt címünkre. Becsületére legyen mondva — már ennek is örülni lehet!? — vállalta a felelősséget a beázásért. Idézzük: „Vállalatunk tetőfedő részlege ... a kivitelezési munkálatokat nem az előírásoknak megfelelően és az elvárható, kötelező gondossággal végezte. Az előbbiek következménye volt az október 15—16—17-i nagymérvű beázás. A felelőtlen munkavégzés miatt részlegünket felelősségre vontuk és hasonló esetek elkerülése végett a szükséges szervezési intézkedést is végrehajtottuk. Barlangászok iubileuml rendezvényei Ma délután az MTESZ miskolci székházában ülést tart a Magyar Karszt- és Barlangkutatók Társaságának megyei elnöksége. Megbeszélik a szervez.tt miskolci barlangkutatás 25. évfordulójának megünneplésével kapcsolatos tennivalókat. E hónapban — a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezetével közösen — még három rendezvény lesz. November 9-én a létrástetői Vizesbarlangban folyó hordalékmozgatási vizsgálatokról adnak számot a kutatók. Ugyanezen a napon előadás hangzik el Mészáros Károly hagyatékáról. November 24- én vezetőségi ülést tartanak és előadások hangzanak el a barlang- és karsztvízkutatásnak Miskolc vízellátásában betöltött szereoéről és a karsztban való víztározás eredményeiről és lehetőségeiről. Kényszerképzet — Olyan bizalommal fordulok hozzád tanácsért, mintha te volnál a telefondoktor — kezdte mondó- káját ismerősöm, egykori iskolatársam, Joó Elemér osztályvezető. Hangja fátyolos volt, tekintete komor. Roskadtan ült a széken, megtörölte gondterhelt homlokát, majd gyónni kezdett. — Megpróbáltatásom egy hónappal ezelőtt kezdődött. Három szobafestő jelent meg nálam s közölték velem, szedjem össze legfontosabb holmijaimat és néhány napra költözzek egy másik helyiségbe. Nagyon meglepett a dolog. Bár évek óta kértem a fögondnok- ságot, hozassa kissé rendbe az elnyűtt szobát, mindig volt valami ellenérv s most meg tessék, egyszeriben minden átmenet nélkül betoppan ez a három marcona alak, se szó, se beszéd, ki- ebrudal a szobából. Mi ez. ha nem váratlan támadás!? Gyanús lett a dolog, már csak azért is, mert az algond- nok — közismerten szőrös szívű ember —, aki a napidíjból legszívesebben levonna ötven százalékot a környezetváltozás adta örömökért, amelyekre munkaidő alatt objektíve tesz szert a dolgozó — háromszor is felkeresett, negédesen kérvej nyilatkozzam, megfelel-e ízlésemnek a festők munkája, akarok-e más színt, esetleg pasztellt vagy bármi mást. De ez még semmi! A pánikhangulat akkor lett rajtam úrrá, amikor maga a fögondnok tisztelt meg látogatásával és többek füle- hallatára — s az al- gondnok betervezett szándéka ellenére! — kijelentette: márpedig ilyen újjávarázsolt helyiségbe kell néhány új bútor is. Meg egy valamilyen dísznövény. Elképzelni se tudtam, mi történt... A kollégák suttogása azonban, ami a fülembe jutott, hamarosan rádöbbentett, nem szabad természetesnek, afféle magától értetődőnek elkönyvelnem a történteket. Voltak, akik úgy vélekedtek: ..Joó Elemért menesztik, s az új pórénak készítik elő a szobát. Hiszen, ha évekig hagyták abban a füstös lebujhoz hasonló szobában, akkor most mi a csudáért hozzál- rendbe rinsz-ropsz!?’’ Mások: „Meglátjátok, felfelé bukik, éppen ezért akarnak neki kedvezni a jövőbelátók.” Legtöbben azonban keresztülnéztek rajiam, szemükben gúnyos megvetés: „Le- paktáltál a mi bőrünkre? Vajon mit adtál vagy tettél cserében? A hatunk mögött ...” Így ment ez hetekig. Pontosabban három hétig, ekkorra végeztek a festők a szobával. S elkövetkezett az újszék-fog- laló napja a régi, de vadonatúj helyiségben. És ismét hallom a suttogást. „Csak várjátok ki a régét. Hiába kötött nyakkendőt. az se menti meg . . .” „Látjátok, annyira biztos a dolgában, hogy szokása ellenére nyakkendőt kötött”. És a felfelé bukást sejtők, akik máskor csak úgy „hé. Elemér !”-eztek, hat lépéssel előre köszönnek: .......teletem, ... szt Vezető Kar- társ!” A többiek pedig: „...s még'van pofája nyakkendőt kötni!” — öregem, én ezt nem bírom tovább! Nyitva az ajtóm, de ha valaki be akar jönni, kopog . . . Aki nem akar befonni, az csak benéz. De ahogy benéz! A fögondnok ugyanolyan zárkózott velem szemben, mint a nagy akció előtt, az álgondnak pedig — valószínűleg a be nem tervezett virág miatt — azt hí- reszteli, mi sem bizonyítja jobban nagyzásra hajlamos természetemet, mint az, hogy a nevemet is két ó-val írom, holott egy is elég volna. Mondd, mit tegyek, mi lesz velem? Nem tudtam hirtelenjében tanácsot adni Joó Elemér barátomnak. Gondolkodási időt kérve tőle azt mondtam, majd holnap felhívom, hiszen telefondoktorként fordult hozzám. De azért természetesen vigasztalni próbáltam. nyugodjon meg, az ügynek semmi jelentősége, csupán az ö idegei érzékenyek, dolgozzon, ne törődjön semmivel és igy tovább. Másnap felhívtam. — Elemér, mondd csak, hogy is kezdődött veled ez az egész história? — Miért kérdezed? — Festetni akarják a szobámat. De te tudod legjobban, az nem olyan egyszerű. Nézd, én nem vagyok babonás, csak . .. Csak tegnap rossz benyomást gyakoroltál rám és... és... no de miért is léged kérdezlek. Mondd, tudod a telefondoktor számát? —a Természetesen az érintett lakókat ért károk megtérítését vállalatunk magára vállalta.” A levélből kiderült az is, hogy a MIK nem jól mérte fel a feladatokat. A tervdokumentáció csak kisebb javítást, palapótlást tartalmazott, kivitelezés közben azonban kiderült, hogy a teljes tetőfelületet le kell bontani. Lehet, hogy mégis baj van a szakértelemmel is a MIK- nél? Meddig tart még a lakók kálváriája? A Miskolci Építőipari Vállalat azt közli levelében, hogy a Debreczeni Márton téri lakások felújítását — a cserépkályhák és a 2—4 számú épület homlokzatának kivételével — december 31-re befejezik. GYORS INTÉZKEDÉST VARUNK Szerintünk ekkora késedelem megengedhetetlen! Reméljük, hogy a városi tanács — mint az ingatlankezelő és az építőipari vállalat felügyeleti szerve — haladéktalanul intézkedik a felújítási munkák meggyorsításáért. De már ezt megelőzően kiszállítják a kályhákat minden honba, és a továbbiakban úgy dolgoznak az éoítők, hogy a lakók elviselhető körülmények között élhessenek. A felületes tervezés, lelkiismeretlen munka következményeit ugyanis ők nem viselhetik. Bányászok, nehéz fizikai munkát végző emberek élnek ezekben a házakban, s ha tőlük a társadalom helytállást követel a munkahelyükön, akkor elvárhatják, hogy a fárasztó napi munka után nyugodtan pihenjenek. Nyakunkon a tél, és a kisgyerekeket se lehet kitenni annak, hogy megbetegedjenek. Végezetül egy kérdés: a felelősségre vontak köre lezárulhat-e az építőipari vállalat tetőfedő részlegével ? BÉKÉS DEZSŐ Tanfolyam, körzeti orvosoknak Kör: ti orvosok továbbképzésére indult tanfolyam a megyei vezető kórházban. Huszonnyolc körzeti orvos 60 előadás alapján frissítheti fel tudását, ismerkedhet meg a legkorszerűbb diagnosztikai és gyógyeljárási lehetőségekkel, s a társadalom-or- vostan legaktuálisabb kérdéseivel. A tanfolyam előadói a miskolci kórházak szakorvosai. A szervezők megítélése szerint a sokrétű tematika alkalmas arra. hogy — az egészségügyi törvénynek megfelelően — a betegek alapellátásának szakmai színvonalát növelje. Éppen ezért úgy tervezik, hogy az előadássorozat anyagát a megye valamennyi körzeti -orvosával megismertetik.