Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)

1976-11-27 / 281. szám

belföld HAZAÉRKEZETT BUKA­RESTBŐL A MAGTAR PART- ÉS KORMÁNYKÜL­DÖTTSÉG. Ma délelőtt ha­zaérkezett Bukarestből a Var­sói Szerződés tagállamai Po­litikai Tanácskozó Testületé­nek ülésén részt vett ma­gyar párt- és kormánykül­döttség. A küldöttséget Ká­dár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezette. Tagjai voltak: Lázár György, a Politikai Bizottság tagja, miniszterelnök. Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Púja Frigyes, a Központi Bizottság tagja, külügyminiszter. KÖZÖS HATÁRÁLLO­MÁS. Murakeresztúron és Szabadkán közös magyar— jugoszláv határállomás nyí­lik 1980-ban. A magyar— jugoszláv vasutak közös, ál­landó munkacsoportja teg­nap befejezte munkáját, és a MÁV pécsi Igazgatóságán aláírták a VIII. ülésről ké­szült jegyzőkönyvet. Megál­lapodtak a murakeresztúri és szabadkai közös határállomá­sok megnyitásával kapcsola­tos előkészületek folytatásá­ról, a tervek egyeztetésének időpontjáról. Megegyeztek a meglevő magyar és jugoszláv határállomások fejlesztésé­ben, valamint a hozzájuk ve­zető vasútvonalak korszerű­sítésében, villamosítási kér­déseiben is. Dl A KPAR LAMENTEK DECEM­BERBEN. Szeptember óta hazánk több. mint 800 közép és szak­munkásképző iskolájában ren­dezték meg a diákparlamente­ket, s november 20. és decem­ber 15. között összehívják a szo­cialista demokrácia e sajátos me­gyei szintű fórumait is. A me­gyei szintű tanácskozásokon el­hangzott javaslatok a január 2« —30-a között Pécsett összeülő VI. Országos Diákparlament munká­ját gazdagítják majd. A RADNÓTI VERSMONDO- VERSENY GYŐZTESEI. Győrött tegnap este kihirdették a Rad­nóti Miklósról elnevezett felnőtt amatőr versmondók országos versenyének eredményeit. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Módos Dezsőné, a Radnöti-em- 1 ékbizottság elnöke adta át a győzteseknek a Radpóti-emlek- érmet, Sz. Egyed Emma alkotá­sát. Emlékérmet kapott Hodossy Ildikó röntgenasszisztens (Orosz­lány), Petrán Katalin statiszti­kus (Eger) és Madarász Zsuzsa könyvelő (Győr),. A zsűri továb­bi négy versenyzőnek adott ku- löndijat. Az eredményhirdetes után a verseny résztvevői meg- koszorúzták Radnóti Miklós szobrát. ketevesek a négyes IKREK. A csepregi négyes ikrek kétévesek. Adrien, Il­dikó. Katalin és Zsuzsa szü­letésnapját tegnap a társa­dalmi segítséggel épült új, szép családi házukban ünne­pelte a Kovács család. Szü­letésnapi ajándékul a Szom­bathelyi Kertészeti és Park­építő Vállalat széppé vará­zsolta a Kovács-ikrek házá­nak udvarát, kertjét, s hin­tákat szerelt fel. LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten két darab öt- találatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 1 577 903 forint. Négytalála- tos szelvény 214 darab volt. nyereményük egyenként 14 747 forint. Három találata 13 876 fogadónak akadt, nye­reményük egyenként 277 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 289 802 dnrab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. GYASZKÖZLEMÉNY Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj és édesapa, FEKETE GYULA, aranydiplomás bükk­ábrányi tanító rövid szenvedés után, életének 71. évében, 1976. november 24-én elhunyt. Bú­csúztatása és temetése novem­ber 27-én, 14 órakor a bükkáb­rányi ravatalozóban. Szerető felesége és gyermekei Újabb földlökések rázták meg Kelet-Anatóliai, két nappal a katasztrofális törökországi földrengés után. Már attól tartanak, hogy az áldozatok száma a hatezret is eléri. A föld­rengés a szomszédos Irán határfalvaiban is 20 ember halálát okozta. Képünkön: a lakosok a romok között keresik értékeiket. Környezetvédelem Az Építőipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja felkérésére tegnao dr. Pálvöl- gyi János, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium jogi osztályának vezetője tar. tott előadást a miskolci Tech­nika Házában. .A levegőtisz­taság-védelmének aktuális kérdései az építő- és építő­anyagipar területén” címmel. A jelenlevők örömére szol­gált. hogy a hejőcsabai ce­mentgyár légszennyezést gát­ló berendezéseiről többnyire jót mondhatott az előadó. Földrengés Pénteken földrengés rázta meg Kalifornia áilam észa­ki részét. Berkeley város szeizmológiai állomása a Richter-skála szerint 5,8 fo­kos erősségű földrengést jel­zett, ameljmek epicentruma ritkán lakott területen volt. Károkról és sebesülésekről nem érkezett jelentés. 1 Az LIíN ifjúsági parlamentje (Folytatás az 1. oldalról) Természetesen a fiatalok nagy része elismeri azt is, hogy a vállalat sokat tett ér­dekükben. Ebben döntő sze­repe volt a KISZ-bizottság és a vállalatvezetés, illetve a KISZ-bizottság és a szakszer­vezeti bizottság között létre­jött együttműködési szerző­désnek. E szerződés is bizo­nyítja, hogy az LKM mint­egy 5 ezer 30 éven aluli fia­taljával való törődés mind­inkább társadalmi üggyé vá­lik a gyáróriásban. A szer­ződés például leszögezi, hogy a vállalat minden vezetési szinten biztosítja a KISZ- szervezetek egyetértési, véle­ményezési, képviseleti és kezdeményezési jogát. Ugyan­csak rögzíti a szerződés, hogy a pályakezdő fiatalokra a be­illeszkedésük elősegítése vé­gett a munkába lépésüktől számított 5 évig megkülön­böztetett figyelmet kell for­dítani. Foglalkozik a szerző­dés az évi 100 ezer forintos ifjúsági alap képzésével, az ifjúsági munka versenyek leg­jobbjai jutalmazására fordít­ható 100 ezer forinttal, a 120 ezer forintos KlSZ-támoga- tással, a fiatalok lakáshely­zetének javításával, üdülte­tésével is stb. A szóbeli kiegészítés után lapzártakor került sor a KISZ- és a szakszervezeti bi­zottság állásfoglalásának is­mertetésére, majd az előter­jesztett beszámoló, a szóbeli kiegészítő és az állásfoglalá­sok feletti vitára. Az ifjúsági parlament az alágazati par­lamenten az LKM fiataljait képviselő küldöttek megvá­lasztásával ér majd véget. Rádiókommentár: Az „új” vezető Csak első látásra periférikusak, mellékesek azok a témák, ame­lyekkel dr. Dobossy Imre foglalkozik a 2—3 hónaponként jelentkező rádiós jegyzeteiben. Igaz ugyan, hogy a vezetők rétege maga ki­csiny, elhanyagolható szinte a nagy társadalmi osztályokhoz képest, ám a munkájuk, hatásuk és hatásfokuk nagy tömegek élet- és mun­kakörülményeit, közérzetét határozza meg. Nem „véletlen” tehát, hogy kormány- és párthatározat is szorgalmazza a vezetés minősé­gének és hatékonyságának a javítását. Dr. Dobossy Imre ezúttal azokról az új, fiatal vezetőkről szólt, akik az esedékessé és szükségessé váló nemzedékváltás során most veszik át funkciójukat, feladataikat. Milyen sajátos nehézségekkel kell megbirkózniuk? A kitűnő szakíró néhány objektív és szubjek­tív feltételre hívja fel a figyelmet. Elég-e, ha a vezetőnek csak szakismerete van? (Ez olyan feltétel, ami nélkül egyáltalán nem is beszélhetünk vezetőről, vezetésről!) Nyilván nem, de a felsőoktatási intézményekben ma még csak azt adnak. Nincs tantárgy, amely ép­pen a termelés leglényegesebb tényezőjét: az embert, az emberrel való bánni tudást tanítaná. Fontos kérdéskör ez, amelynek külföl­dön (nyugaton, de Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelor­szágban is) nagy szakirodalma van. A helyes válasz tehát az, hogy a szakmai ismeretek mellett — éppen a legfogékonyabb korban — el kell sajátítani az emberre magára vonatkozó ismeretek elemeit is. Enélkül a vezető egyszerűen fel se tudja mérni a munkás, a be­osztott viszonyát a termeléshez, a feladathoz, a munkás szerepét a termelésben. Márpedig ezek, noha szubjektív tényezők, a termelés, a munka folyamatában objektíve jelen vannak, tehát meghatározó jel­legűek! Az objektív ismeretek mellett meghatározó magának a ve­zetőnek a személyisége is. Beletartozik ebbe a modor, a külső meg­jelenés, az erkölcs, a jellem, a temperamentum, tehát mindazok a vonások, tulajdonságok, készségek, amelyek az emberekkel való kapcsolatteremtésben, meghatározóak lehetnek! Ezek részben adot­tak, tehát „hozott” jellemvonások, tulajdonságok, de vannak, ame­lyek elsajátíthatók, amelyeket el kell sajátítania a fiatal (és nem fiatal) vezetőnek, hogy személyes tekintélye is legyen! Dobossy azt tanácsolja, hogy idős, tapasztalt vezetők, lakik nem felettesei, tehát nem utasítanak, csupán tanácsot adnak!) segítsenek a kezdeti ne­hézségek leküzdésében. A vezetés tudomány, szakma — hívja fel a szerző nyomatékosan a figyelmet —, amelyből ki kell (ki is lehet!) iktatni minden eset­leges és zavaró körülményt. Mindez csak akkor oldható meg, ha kellő komolysággal és tudatossággal, felelősséggel „kezeljük” ezt a „kényes” kérdést. (horpácsi) Gépkocsit nyertek Borsod megyéből Gyorslísta a gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvek 1976. novem­ber 23—26-án megtartott sorsolá­sáról : 10 000 forint összegű betétköny­vek: 007649 Zsiguli combi 032638 Skoda S—100 035914 Trabant Lim., 601 038933 Polski FIAT 1300 042253 Skoda S—100 045703 Skoda S—100 036664 Skoda S—100 058453 Zsiguli combi 060139 Zsiguli combi 061244 Zsiguli 2101 063619 Zsiguli combi 5000 forint összegű betétköny­vek: „Nixon becstelen” „Nixon becstelenné vált — az őt ért gyalázat talán na­gyobb büntetés, mintha la­kat alá került volna” — mondotta Leon Jaworski, a Watergate-ügy különleges államügyésze péntek esti te­levíziós nyilatkozatában. Jaworski vezette a Nixon és bűntársai elleni vizsgálatot a hírhedt Watergate-ügyben, amely az amerikai elnök 1974-es lemondásához, majd közeli munkatársai egy részé­nek büntetőjogi felelősségre- vonásához vezetett. Jaworski elmondta: jómaga csak néhány órával korábban értesült Ford elnöknek arról a mindmáig vitatott lépésé­ről, hogy megkegyelmez Ni- xonnak. „Egyébként sem volt jogi lehetőségem arra, hogy bármit tegyek a kegyelem gyakorlása ellen” — mondot­ta. Az ügyész szerint egyéb­ként a kegyelem ténye is arra utal, hogy Nixon bűn- cselekményeket követett el. Jaworski beszámolt arról, hogyan védte gazdáját Haig tábornok. Nixon egyik legkö­zelebbi féhérházi munkatár­sa, aki jelenleg a NATO eu­rópai csapatainak főparancs­noka. Haig szinte a végsőkig Nixon ártatlanságát hangoz­tatta, s az elnök „aggasztó idegállaootára” hívta fel az ügyész figyelmét. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Csúnyák Bertalanná (Kiss Mag­dolna) ; Tasner György né (Papp Margit); Janiga László; Békéi János. 676165 Zsiguli combi 677443 Zsiguli combi 677866 Trabant Lim., 601 678951 Zsiguli combi 679373 Zsiguli combi 679928 Skoda S—100 687897 Skoda S—100 688281 Skoda S—100 688847 Trabant Lim., 601 690983 Skoda S—100 695196 Zsiguli 2101 699836 Skoda S—100 704282 Skoda S—100 707790 Zsiguli combi 708706 Skoda S—100 716888 Skoda S—100 717339 Skoda S—100 718759 Trabant Lim., 601 A gybrslista közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az eset­leges számhibákért nem vállalunk felelősséget. Edith Piaf a címe Guy Casarii, a világhírű sanzon­énekesnőről készített színes francia filmjének, amelynek forgatókönyvét Piaf barát­nője, Simone Bertaut vissza­emlékezései alapján írták. A hiteles történet az utcai énekléstől, a felfedezéstől kezdve az első sikerekig mu­tatja be a művész életét. A címszerepet az énekesnőre rendkívül hasonlító Brigitte Ariel játssza (képünkön), az énekhang Betty Marsé. A fil­met a Béke mozi vetíti. „Edith Piai” Telt ház előtt került sor tegnap Győrött a Rába film­színházban az Edith Piaf cí­mű francia film díszbemu­tatójára. Ebből az alkalom­ból ellátogatott a városba Edith Piaf megszemélyesítő­je, Brigitte Ariel francia filmszínésznő is. A film és a 23 éves főszereplő is nagy sikert aratott. DELI hírlap. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztői CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztősei: S527 Miskolc. Bajcsy-zslllnszky u 15 Postáéira: 350] Miskolc Pt 3» Telefonközpont: 86-132. 16-672. 35-380 Titkár­ság 18-223: del- es várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sporirovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat. 8527 Miskolc. Balcsy-zslllns/.ky u. 15. Postacím: 350i Miskolc Pt. U8 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefoni 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3523 Miskolc. Széchényi u. 15—n Telefon: 16-213 - Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál Előfizethető a helyi postahivataloknál Előfizetést díj egy hónapra- 20 Ft - index: 25 95l — Készült a Borsod megyei Nyom­daipart Vállalatnál. - Felelős vezet«: SZEMES ISTVÁN. külföld ■ „Gömbölyű, de energiától i duzzadó” férfinak úja le a i nyugatnémet Die Zeit mun- * katársa Barre új francia mi- ] niszterelnököt, de a francia j Le Nouvcl Observaleur cikk­írója ezt azzal a jelzővel is ( megtoldja: állandóan „olyan , benyomást kelt, mint a tá- , madni készülő sündisznó”. ( Hogy miért? — Hát azért, , mert — mint a Die Zeit írja i — „sohasem volt párt tagja, i képviselő, vagy akár csak i községi tanácsos”, ezért hiá- i ba tanult sokat, dolgozik na- I ponta 16 órát, nem tudja, I milyen „a nagyon közönsé- i ges franciák nagyon közön- 1 séges mindennapi élete” — 1 fűzi ehhez hozzá a Le Nouvel ] Observateur. Miután nincs mögötte párt, közvélemény, ] mint elődje, Chirac mögött, , kiderül: „óvatosnak hitték, ( most felfedezik, hogy bizal- , matlan” — mondja a francia | MOSZKVA. Szovjetunió­ban november 30-tól decem, bér 30-ig hordozórakéta-gya­korlatot tartanak a Csendes­óceán 50 tengeri mérföld su. garú kör által határolt terü­letén. amelynek középpont­ját az északi szélesség 23 fok 25 perc és a keleti hosszú­ság 171 fok 26 perc koordi­náták határozzák meg. A biz­tonság érdekében a TASZSZ-t felhatalmazták annak közlé­sére, liogv a Szovjetunió kor­mánya kéri a csendes-óceáni térség vízi és légi útjait hasz­náló országok kormányait: adjanak utasítást az illetékes szervknek, hogy helyi idő szerveknek, hogy helyi idő óráig hajóik és repülőgépeik ne érintsék a térség vizeit és légi terét. HELSINKI. Aláírták Hel­sinkiben a Szovjetunió és Finnország 1977. évi kölcsö­nös áruforgalmi jegyzőköny­vet. amely a két ország ke­reskedelmi árucseréjének ki- szélesítését irányozza elő. A kölcsönös szállítások értéke 2 milliárd rubel lesz, vagyis meghaladja az 1976. évi szin­tet. A kereskedelmi tárgya­lások során megvitatták a finn—szovjet gazdasági együtt­működés további fejleszté­sével összefüggő kérdéseket is. Szovjet részről Nyikoiaj Patolicscv külkereskedelmi miniszter, finn részről pedig Cári Aminoff külkereskedel­mi miniszter vezette a tár­gyalásokat és írta alá a jegy­zőkönyvet. BANGKOK. A thaiföldi kormány szóvivője pénteken bejelentette: tárává!' - ^ dődtek Kambodzsa és Thai­föld között annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a fegyveres incidenseket a két ország határán. NEW YORK. Az ENSZ nagy többséggel elfogadta azt a 73 (köztük hazánk is) or­szág által beterjesztett javas­latot, hogy a VDK-nak el kell foglalnia méltó helyét a vi­lágszervezetben. Kérik a BT-t tűzze ismét napirendre Vi­etnam felvételét. Hazánk kén­viselője. Hollai Imre natrvkö- vet. felszólalásában is támo­gatta a javaslatot. GENF. Robert Mugabe és Joshua Nkomo, a zimbabvei felszabadítási mozgalmak két vezetője, hosszas tanácsko­zás után elfogadta a brit ja­vaslatot: 1978. március else­je legyen Zimbabve függet­lenségének kikiáltási időpont­ja. A két zimbabvei vezető azt is elfogadta, hogy hétfőn folytassák Géniben a Rhode- sia-vitát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom