Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)

1976-10-21 / 249. szám

\ Polgári védelmi bemutató A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács Polgári Vé­delem parancsnoksága, a me­gyei tanács ipari és műve­lődésügyi osztálya a gyer­mekek megelőző RBV-védel- mét szolgáló eszközökből ren­dezett bemutatót tegnap, a Rónai Művelődési Központ­ban. Egy jótékonysági árveré­sen 75 fontért vette meg egy londoni kocsmáros Viktória néhai angol királynő egyik, monogrammal ellátott fekete selyemharisnyáját. Az aukci­Tanuló nélkül maradi 800 kisiparos Bujdos János, a megyei ta­nács elnökhelyettese meg­nyitója után szakmai elő­adást hallhattak az érdeklő­dők a védőeszközök haszná­latáról, a védekezés módjai­ról. A kiállított, megyénk vál­lalatai és szövetkezetei által készített eszközök kivétel nélkül a fiatalok, a gyerme­kek védelmét szolgálják. A királynő harisnyája ón — amelyet a Royal Com­pany rendezett állatbaráti célzattal — még 260 királyi relikvia kelt el. A bevételt elsősorban a kiérdemesült bányalovak abrakolására for­dítják. belföld ÉDES ANYANYELVŰNK. A középiskolás tanulóknak évről évre megrendezik az „Édes anyanyelvűnk” orszá­gos versenyt. A megyék leg­jobbjai péntektől vasárnapig Sátoraljaújhelyen a pártház­ban, illetve a Kossuth Lajos Gimnázium ás Szakközépis­kolában mérik össze tudásu­kat. A pénteken délelőtt 9 orakor kezdődő eseménysoro­zat döntőjét és eredményhir­detését vasárnap délelőtt tartják. FINN FŐISKOLÁSOK HANGVERSENYE. Ellen Ur- ho rektorlielyettesnő vezeté­sével Budapestre érkezett a helsinki Sibelius Akadémia hallgatóinak egyik csoportja. A vendégek ma hangver­senyt adnak a Zeneművésze­ti Főiskola kistermében. TÍZEMELETES „VAROSKAPU”. Zalaegerszeg keleti városrészén megkezdődött a tízemeletes la­kóházakból álló korszerű „vá­roskapu” alapozása. Akik a fő­város felől az új 76-os számú fő- közlekedési úton érkeznek Zala­egerszegre, előbb a frissen tele­pített 70 hektáros parkerdő mel­lett haladnak el, majd 10 eme­letes házsor között jutnak a bel­városba. A város bejárata köze­lében lesz a 2500 nézőt befogadó sportcsarnok és ott épül fel egy korszerű turistaszálló is. ÉRMES TRÓFEÁK. A ge- menci erdőben befejeződött a szarvasbögés időszakának nagy vadászata. Ebben az idényben 110 gímszarvasbika került terítékre a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság területén. Harmincöt trófea kapott minősítést, köztük 12 arany-, 8 ezüst- és 15 bronz­érmes lett. GYAPJÜ HATASÜ KELMÉK. A Pápai Textilgyárban kidolgoz­ták a. gyapjú hatású kelmék elő­állításának, gyártásának módsze­rei. Az újdonságból a következő évben már 200 ezer négyzetmé­tert gyártanak, 1380-ra pedig az évi termelés meghaladja majd a 2 millió négyzetmétert. A poli­észter és a viszkóza alapanyagú tarkánszőtt kelme magában hor­dozza a gyapjú és a műanyag legjobb tulajdonságait. Lágy ta­pintású, nedvszívó, ugyanakkor könnyen mosható, vasalást nem igényel. Csíkos és kockás válto­zatban gyártják majd, kiválóan alkalmas lesz női szo'tnvák, nad­rágok, felsőruhák, mge* készí­tésére. Az első métereket a fő­városi szövetkezetek, a Budapes­ti Férfi Fehérneműgyár és a Soproni Ruhagyár kapja majd, de jövőre már jut a gyapjú hatá­sú kelméből a méteráruboltok­ba is. BADACSONYI FÁSÍTÁS. Befejeződött a Badacsony természetes képiének egy év­tizeddel ezelőtt megkezdett helyreállítása. Az e célt szol­gáló fatelepítéssel az egyko­ri kőbányák által okozott sé­rüléseket tüntették el együt­tesen 80 hektáron. Eddig több mint 800 000 csemetét és cserjét ültétek el. GYERMEKKÖNYVTÁR. Győrött, a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár keretében gyermekkönyvtárat létesíte­nek. Az olvasáson kívül ve­títések és egyéb gyermek­foglalkozások. mint például bábjáték lebonyolítására is alkalmas lesz a gyermek- könyvtár. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Mázik Andrásnak cs Póka Mag­dolnának Zsolt: Füredel László Istvánnak és Bábás Juliannának Erzsébet; Horny okovies László­nak és Debreceni Ellának Péter Szabolcs; Hankó Balázsnak és Hánkó Ilonának Etelka; Sass Im­re Tibornak és Kovács Ágnesnek Anett nevű gyermeke. MEGHALT: Molnár Géza Gyula; Krailz Gusztáv; Lihi János; Barta Já- nosné (Parórzay Erzsébeti; Ge- lák Sándor; Kisházi Gézáné (Kál­mán Etel); Tóth Pál; Czakó Zol- tánné (Eble Zsótia); Nebeczky Kálmánná (Recska Zsófia) : Soly­mos! János István; Szabó Bálint Nagy Ferenc; Tamás Ernő Gézá­né (Varga Aranka); Zsupcsán Pál; Kótaí Andor; Csenge József .lánosné (Csapó Erzsébet); Budai Balázs; Kovács Sándorné (Urszin Éva); Árvái József. Országosan szükség lenne a kisiparosság létszámának növelésére, ezen belül is el­sősorban azokéra, akik köz­vetlenül a lakosság számára nyújtanak szolgáltatásokat. Ezzel szemben — mint köz­tudott — számuk egyre csök­ken, s az utánpótlás tovább­ra is erősen akadozik. A KlOSZ-nál elkészítették az idei tanulófelvételek mér­legét, amiből kitűnik, hogy 793 kisiparos szándéka elle­nére bem jutott tanulóhoz. Ez év őszén 42 szakmában összesen csak 1354 fiatal kezdte meg kisiparosnál a választott szakmája tanulá­sát. Közülük 416 leány, a felvettek összlétszámának 30,8 százaléka. Az elsőéves tanulók közül 142-en közép­iskolát végeztek. A legtöbb elsőéves a szo­bafestő és mázoló szakmában van, számuk összesen 237; kielégítő — 168 — a létszám a kőműveseknél is. A lányok közül 207-en a női fodrász, 144-en a női szabó szakmát tanulják. Egyáltalán nem volt je­lentkező 38 szakmában; az idén tanuló nélkül maradtak például az ötvös, a csónak­készítő, a bognár, a tetőfe­dő, a galvanizáló és a késes­köszörűs mesterek. További chanikai műszerész, könyv­kötő, órás, cipész) a jelent­kezők száma országosan sem érte el a tízet. A kisiparosság, amely a múlt évben összesen 11 mil­liárd forint termelés-i értéket produkált, s ebből 9 milliár- dot a lakosságnak nyújtott szolgáltatások útján — az idei tapasztalatok alapján már meet megkezdte a fel­készülést a következő szak- oktatási évre. A körzeti cso­portoknál, illetve a főváros­ban a szakosztályoknál és a külső kerületi csoportoknál e hónap 25-ig kell bejelente­niük, hogy 1977—78-ra hány tanulót igényelnek. A közművelődési alapból 140 5 millió forinttal támo­gatják a közművelődési be­ruházásokat ebben a terv­időszakban — döntött leg­utóbbi ülésén az Országos Közművelődési Tanacs el­nöksége. Főleg a komplex művelő­dési központok létesítését se­gítik elő. Mezőhegyes (Bé­kés), Földes (Hajdú-Bihar), Besenyőtelek (Heves) pénz­alapjait például 6—7 millió­val egészítik ki, hogy a köz­ségbeliek létrehozhassák az általános iskola—művelődési otthon—könyvtár együttest. A Bács-Kiskun megyei ke­cellek 1980 végéig az oktatá­si -művelődési-sportközpont egy részét: az iskolát és a könyvtárat szeretnék fel­építeni. Terveik megvalósí­tásához az alapból előirány­zott négymillió forint járul hozzá. A VI. ötéves terv idő­szakában a művelődési ház, filmszínház, óvoda, tornate­rem, konyha, étterem meg­valósításához további össze­get kapnak majd. A Komlói Művelődési Köz­pont egy része már elkészült, ládi lakos 1965-ben került el­ső alkalommal a vádlottak padjára, s azóta nem sokat volt szabadlábon, hisz tíz alkalommal — főleg vagyon elleni bűncselekményekért — csaknem hétévi szabadság- vesztést mertek ki rá. Utol­só büntetését tavaly szep­temberben töltötte ki, de májusban már ismét őrizet­be vették. Bajza szabadulása után élettársi kapcsolatot létesí­tett egy gyermekes asszony­nyal, akivel szülei sajóládi otthonában laktak. Február közepén kapcsolatuk meg­szakadt, s az asszony Mis­kolcra költözött. A vádlott édesapja — meghatalmazás alapján — február végén felvette az asszony részére postán érkezett 1200 forint tartásdíjat. Bajza elkérte a pénzt, hogy elviszi Miskolc­ra, ehelyett azonban kocs­mákban kötött ki, s egy fil­lérig elitta azt. a további beruházást ötmil­lióval segítik elő. Tízmilliót folyósítanak a sárospatakiak­nak, akik a nagymúltú vá­roshoz méltó művelődési központot terveznek. Gödöl­lőn a fejlődő egyetemi köz­pont művelődésének tárgyi feltételeit teremti meg a Pest megyei Tanács. Az Állami Ifjúsági Bizottság 14 millió, a MÉM 10 millió forinttal támogatja ezt a beruházást; a közművelődési alapból 12 millióval segítik. A Szolnok megyei Művelődési Központ számos üzem, vállalat jóvol­tából, széles körű társadalmi összefogással valósul meg, előreláthatólag 1977. novem­ber 7-ig. Az a nyolcmillió forint, amelyet a közműve­lődési alapból nyújtanak, a mielőbbi befejezést segíti. A támogatásban részesülő 26 város és község között szerepel Pécs, Eger, Gyön­gyös, Tóitkomlós, Battonya, Szombathely, Zalaegerszeg is. A fővárosban a IV. és a XV. kerületbeli művelődési és if­júsági ház, valamint a XVIII. kerületbeli könyvtár építé­sét támogatják a közműve­lődési alapból. A következő hónapban kórházi kezelés alatt állt, s megismerkedett egy ott dol­gozó asszonnyal, akit felgyó­gyulása után meglátogatott. Vele is élettársi kapcsolatot alakított ki, de mindössze tíz napot töltött az asszony lakásán, akit ugyancsak meg­lopott. Elvitt 1800 forintot, egy 600 forintos szénutal­ványt és ruhaneműt, ami­vel összesen két és fél ezer forint kárt okozott. Ezt a pénzt is italra költötte. Vé­gül egy munkatársát szaba­dította meg ezer forintjától, őt Kesznyétenben kereste fel. Bajza elvállalta, hogy míg barátja ügyeit intézi, vigyáz a gyerekekre. Az em­ber este megvendégelte, és ott is aludt náluk. Másnap Bajza korán felkelt, elemel­te a konyhaszekrényben ta­lált ezer forintot és köszönés nélkül távozott ismerősétől. A notórius bűnözőt a Mis­kolci Járásbíróság sikkasz­tás és kétrendbeli lopás bűn­tettéért két és félévi szabad­ságvesztésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Elrendelte, hogy a büntetést szigorított őrizet mellett fegyházban kell le­töltenie. Az ítélet nem jög- erősl (móri) ítéletidő Gerald Ford elnök Penn­sylvania államot katasztrófa súlytotta területnek nyilvání­totta. Az orkán, a kiadós esőzések és az azt követő áradások óriási anyagi kárt okoztak ebben az amerikai ál­lamban. 20 szakmában (kovács, me­A Csőszerelöipari Vállalat 1. sz. szerelőipari üzeme kivitelezésben jártos gépészmérnöke!, üzemmérnököt felvesz Jelentkezés írásban, részletes önéletrajzzal és működési leírással. 3581 leninváros, Pf.: 52 címen. deli hírlap. - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — rőszerkesztó: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 1527 Miskolc. Bajcsy-zslunszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf. 38 telefonközpont: S6-132. 16-672. 35-380 Titkár­ság 18-223: bel- es várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadta: a Borsoa megyei Lap­kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 15. Postacím! 3501 Miskolc. Pt 178. — Felelős kiadó: VERES MIHALT. Telefon: 36-131. — fiirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi ú. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizetheti a helyt postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. - index: 25 95L — Készült a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. — Felelős vezető; SZEMES ISTVÁN. átvette és elitta a tartásdíjat Bajza János 28 éves sajó­külföld i i i i i i i i • i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i Hz „Ulfii-rat” Tanzánia egyik rezervátu­mában ma is tanulmányoz­ható a zebrák, impalák, bi­valyok és erdei antilopok bé­kés, vadászoktól háborilal- Ina élete, ha odaér valaki íz 1676-os afrikai valóságot je­lentő „Uhuru-vasúton”. Az uhiiru szó Dél-Afrikában a szabadságot jelenti és a vas­utat, amely 1850 kilométernél valamivel hosszabb szakaszon köti össze Zambia rézbányáit a tanzániai Dar es Salaam kikötőjével, joggal hívják ugyanígy, álért valóban a szabadságot, a függetlenséget jelenti, hiszen a réz így jut el a tengeri kikötőhöz anél­kül, hogy fehértelepes te­rületen menne át — mint ré­gen. — A 9 alagútjával és 300 hidiáva! díszelk-dö „Uhu- rtt-vasút” megépítése óta da­colhat csak a két ország a fehérekkel; egész Dél-Afrika színesbőrtt lakossága számára „adu az uto'só fehér bástyák ellen” — ahogy a Der Spie­gel tudósítója úja. M. I. PEKING. Csütörtökön száz­ezrek vonultak fel Peking központjában, bírálva Mao Ce-tung özvegyét és a KKP KB vele együtt őrizetbe vett másik három vezetőjét — jelentik a nyugati hírügy­nökségek. így a letartózta­tottak ellen kibontakozott kampány elérte a kínai fő­várost is. A felvonulók a „négyeket” támadó felirato­kat és táblákat vittek. ATHÉN. A görög parla­ment külpolitikai vitájában Konsztantin, Karamanlisz miniszterelnök bejelentette: hamarosan befejeződnek azok a tárgyalások, amelyek az Egyesült Államok görögor­szági támaszpontjainak hely­zetét rendezik. Á szám sze­rint négy — Athén ellenőr­zése alatt maradó — támasz- pocit négyéves használata fe­jében Görögország 700 mil­lió dollárt fog kapni. Ugyan­akkor a katonai bázisokról kitiltják a nukleáris fegyve­reket. Karamanlisz hangsú­lyozta, hogy kormánya fel­tett szándéka védelmi egyez­ményt kötni az Egyesült Ál­lamokkal. NEW YORK. Egyiptom szerdán este levelet intézett a BT soros elnökéhez, arra kérve őt, hogy rendkívüli ülésre hívja össze a taná­csot az Izrael által megszállt arab területeken „veszélyes­sé és robbanékonnyá” vált helyzet megvitatására. Az egyiptomi kérés négy nap­pal előzi meg a sinai-félszi- geti ENSZ békefenntartó erők mandátumának lejártát, de egy egyiptomi diplomata elmond­ta; a Biztonsági Tanács ösz- szehívására vonatkozó egyip­tomi akciónak nincs köze az ENSZ-erök megbízásának meghosszabbításához. Egyip­tom és Izrael már megegye­zett erre vonatkozóan egy újabb évben, ami a Bizton­sági Tanács péntekre terve­zett ülésének a napirendjén szerepel. BEJRÜT. Szórványos lö­völdözések hallatszottak ma Bejrutban a kora reggeli órákban. Mint ismeretes, a rijadi megállapodás alapján helyi idő szerint hat órakor érvénybe lépett a libanoni polgárháború történetében az \55. tűzszünet. A Reuter-iro- da jelentése beszámol arról, hogy hajnalban és a korai órákban rakéták robbantak a libanoni főváros déli kör­zeteiben és fegyveres harc volt a zöld vonal mentén. SALISBURY. Ian Smith, a rhodesiai fehértelepes kor­mány miniszterelnöke 30 ta­gú küldöttség élén éjjel Sa- lisburyböl Genfbe utazott. A küldöttség a Rhodesiáról szó­ló előzetes megbeszéléseken vesz részt. Genfi érkezését mára várják. Sárospatak 10 millió forintot kap Közművelődési alapból támogatják a komplex intézményeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom