Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)

1976-10-04 / 234. szám

a miskolciaké a szó A kilós „Favorit” 90 deka Tálak, korsók, bokályok... A szép pataki... A boltvezetők kötelesek átvenni a kistermelők áruját „A Déli Hírlap szeptember 21-1 számában megjelent „Eladó a barack” cimű cik­kükben foglaltakat a megyei tanács kereskedelmi osztályá­nak közreműködésével meg­vizsgáltattam, s ennek ered­ményéről a következő tájé­koztatást adom; A cikkben érintett valamennyi boltunk­ban megvásárolták volna a felkínált őszibarackot, a be­mutatott minőségnek megfe­lelő árban. A kistermelők árujának az átvételénél is az árat a minőség szabja meg, így a boltvezetők he­lyesen jártak el. Feltételez­zük, hogy a 134. számú bol­tunkhoz tartozó pavilonban, ahol a mintaáru vásárlása történt, nem a 10 forintos fogyasztói árnak megfelelő minőségű árut szolgáltatták ki. Ezért a pavilon vezetője ellen fegyelmi vizsgálatot rendeltem el. Hasonló esetek elkerülése végett külön kör­levélben figyelmeztetjük is­mételten valamennyi boltunk vezetőjét, hogy minden kis­termelő által felkínált, étke­zési célra alkalmas burgo­nyát, zöldséget, gyümölcsöt — minden megjegyzés nélkül — kötelesek átvenni.” Szűcs István igazgató AGROKONZUM Utca felemás oldalakkal A Thököly utca 3—5—7—9. számú ház lakói nevében kér­dezte tőlünk Ü.J.-né: mit le­hetne tenni az utca egyik ol­dalán? Azon ugyanis — míg a másik oldalon park van — derékig ér a gaz, bokáig a sze­mét, s torkukat szorongatja a félelem, amikor esténként ha­zafelé mennek. Levélírónk lakótársai véle­ményét is tolmácsolva megje­gyezte, hogy ők akár társa­dalmi munkával is rendbe hoznák az utca elhanyagolt oldalát, ha akadna valaki, aki azt megszervezné. Nos, a megjegyzés alapján válaszoljuk: vegye kézbe va­laki a szervezés ügyét. Szinte naponta vásárolok kenyeret, s mindig „Favo­Ezt mondja rint a vállalat a dolgozónak, a munkaviszony keretében okozott kárért, vétkességére való tekin­tet nélkül, teljes mértékben fe­lel. Nem ritka viszont az olyan káreset, amely a tudomány és a technika mai állása szerint egy­szerűen elháríthatatlan, és az olyan helyzet sem. amikor a dol­gozó maga is közrehatott a kár keletkezésében. Ezért a jogsza­bály ismer „kimentési eseteket” is. Mentesül a vállalat a felelős­ség alól. ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizáró­lag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Mivel a munkáltatók a kimen­tési okra gyakran hivatkoznak, a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalást adott ki a kimentési ok lényegé­re vonatkozóan. E szerint „An­nak megállapításánál, hogy a károsodás kizárólagos oka a ká­rosult dolgozó magatartása volt- e, nem hagyhatók figyelmen kí­vül a munkahely káros hatásai, az adott munka végzésének sa­játos körülményei. Ha a baleset a dolgozó vigyázatlansága, fi­gyelmetlensége, ügyetlensége, a technológiai előírások, óvó rend­szabályok megszegése, a munka végzése során bekövetkezett rosszullét, vagy egyéb személyi adottság okozta, ez még nem jelenti feltétlenül! azt, hogy a károsodásnak ezek voltak a ki­zárólagos okai. A dolgozó fi­gyelmét ugyanis munkavégzés során számos körülmény befo­lyásolhatja. Sokszor elöfoidul, hogy a dolgozót hirtelen éri va- ) lamilyen behatás, a figyelem el- terelődésének, a nem kellő kö­rültekintésnek ez az oka, s ez rit”-ot veszek. Már nem első esetben tapasztaltam, hogy nincs meg a súlya. A leg­utóbbi vásárlásnál is meg­mértem. s egy kiló helyett csak 90 deka volt a kenyér. Sok kicsi sokra megy. hiszen ha mindegyik ilyen „hiányos”, akkor a naponta sütött meny- nyiségnél ez már számottevő. Emellett én egy kilogrammért fizetek — tette szóvá özv. Bárányt Andrásné, Miskolc, Gyula u. 14. sz. alatti olva­sónk. a jogszabály is előidézője a kárnak. Ugyan­úgy, ha a vállalat tud róla, hogy a dolgozó a technológiai előírá­sokat, óvó rendszabályokat nem tartja meg, de az ellenőrzés so­rán a megfelelő intézkedéseket elmulasztja, vagy eltűrj, hogy a dolgozó a munkát az előírások megszegésével végezze, sőt eset­leg ezt el is várja, vagy erre őt utasítja, nem lehet szó arról, hogy a kárt kizárólag a dolgo­zó elháríthatatlan magatartása okozta. Hasonlóképpen a dolgo­zónak a munkavégzése során bekövetkezett rosszulléte is ösz- szefüggésben állhat a munka jellegével és a munkahely adott­ságaival. Ilyenkor sem lehet szó arról, hogy a kárt kizárólag a dolgozó magatartása okozta.” Az előző kimentési ok hiányá­ban is mentesül a vállalat a kár azon része alól, amelyet a dolgozó véikes magatartása idézett elő. A bizonyítás a vál­lalatot terheli. DR. SASS TIBOR ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SANDORNÉ TELEFON: 18-221 A Lenin Kohászati Müvek szakszervezeti bizottságának jogsegélyszolgálata keretében fogalmazták meg a nem min­dennapos panaszt. A gyárban dolgozó asszony szinte végső kétségbeesésében fordult a szolgálathoz. Számára kilátás­talannak tűnt a helyzete. Fér­je bányász, szolgálati lakás­ban élnek, amelyet ő — tudo­mása szerint — nem kaphat meg, a lakás meg nem oszt­ható, mivel csak egyszobás, a gyermekeket az kaoia — gon­dolta —, akié a lakás. A gyer­mekek nőnek, legkivált az ő érdekük kívánja mega válást Ha a lakásgond miatt tovább­ra is a férjével marad, a gyer­mekek lelki nyomorékká vál­nak ... Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Ha eljön a világ vége Az asszonyt 1973-ban ismer­tem meg. Bírósági panaszna­pon találkoztam vele. éppen az első bontóperi keresetét diktálta a fogalmazó. A 29 éves fiata'asszonv zárkózott­sága csak akkor engedett, amikor a gyermekeiről kel­lett szólnia. — Egészen elidegeníti tőlem őket a férjem. Beparancsolja mindkettőt a szobába, nekem kint kell maradnom a kony­Mi tagadás, némi nosztal­gia is szerepet játszott ab­ban, hogy a sárospataki ál­lomás melletti úton különös várakozással haladtam végig. A 10 évvel ezelőtti kis üzem helyén valamiféle nagy csar­nokot, gyárat reméltem ta­lálni. Kerestem a feliratot: Cserépkálvhagyár — de nem találtam. Eltévedtem vrlna? Kerítést falazó munkásokat kérdeztem felőle. — Ez az, itt mögöttünk! — volt a vá­lasz. Ha ez. hát ez. Az ud­varra érve. a kályhák nyo­mait — a hatvanas évek „nagy vállalkozásának” ered­ményeit kerestem: hiába Az egyik ablak mögül viszont sötétbarna korsókra festett színes virágok fénylettek. De a fal... Csempék sora bo­rította. íme a kályhák nvo- nta. A HORDOZHATÓ KÁLYHA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA A művezetői iroda abla­kán rövid levélke: a telep­vezető közli rajta a szeptem­hában, míg magyárazza nekik a Bibliát, és olvassa a napi szöveget. Mert a szekta min­den napra kiad valami szöve­get, amit a családfőnek fel kell olvasnia... Mindent megpróbáltam. Kértem, vi­gyen magával a gyülekezetbe. Kíváncsi voltam, mit beszél­nek, mit csinálnak ott. hogy ennyire a hatalmukba került. Azt mondta: csak hívő vehet részt az összejövetelen. Be­léptem a szektába. De azt lát­tam, hogy ezek az emberek szinte szellemi roncsok, akik fanatizmusukban mosolyogva néznék gyermekük halálát is. mert az Jehova rendelése .. Persze, nem bírtam megba­rátkozni ezekkel a tanokkal. Otthagytam őket. Azóta szin­te pokol az életem. A férjem a gyerekeket ellenem hangol­ja. Bemagyarázza nekik, hogv nem vagyok az anyjuk, mert nem vagyok szektatag. Meg. hogy ne egyenek a főztömből. mert képes vagyok mesmér- gezni őket, amiért „hívők”. Azzal biztatgatta őket. hogy majd 1975-ben. amikor eljön a világ vége, én elpusztulok, de ők életben máradnak, mert Jehova tanúi ... A fiam sírva könyörgött. hogy lépiek visz- sza a szektába, hogy el ne pusztuljak . .. A kisfiú akkor hatéves volt. A kislány négy ... béri tervet. Kályha? Hor­dozható cserépkályha? Az an­nak idején országos feltűnést keltett, praktikus fűlőberen­dezés? Nincs rajta! Nem sze­repel a tervben ... Nem sokat értettem az egészből. Pedig annak idején alaposan megismerkedtem a témával, s együtt lelkesedtem a műszaki megújulás szülői­vel, a behemót, mozdíthatat­lan lakásberendezések meg- reformálóival, a — minő meglepetést okozott akkori­ban — hordozható (!) cse­répkályhák gyártásának meg­teremtőivel. Sütő Miklós művezető el­beszélése derít fényt a do­logra. Abbahagyták a gyár­tást, mert nem kellett... Jó. A városokban teret nyert a gáz. a távfűtés. De az koránt sincs mindenütt. Sok város­ban sincs még ... Ezeken a helyeken sem kerestek-' Nem! Mert olajkrízis ide. olajkrízis oda — az olajkályha meg­A jehovista férj a legelső tárgyaláson — 1973-ban — mindent ígért. Nem viszi töb­bet az összejövetelekre a gyer­mekeket, nem bánja, ha kis­dobosok lesznek, nem gyötri őket a „tanokkal” ... Az asszony megbékélt. Ám a családfő egy hónapig tartot­ta csupán az ígéretét. Az asz- szony lakásigénylést nyújtott be és várt. De nem biztatták. Házassága jogilag érvényes volt. ígv nem kaphat lakást. Ha lakása nincs, hova vigye a gyerekeket? Ördögi körben érezte magát. S ekkor — idén áprilisban hívták fel a figyel­mét a jogsegélyszolgálatra, ahol a legteljesebb támoga­tást kapta ügyéhez ... Örülni tanulnak Azóta véget ért a bontóper. amelvben a jogi képviseletét a szolgálat látta el. Más mó­don is segítettek neki. Az LKM másfél szobás szükség- lakást adott, míg lakásigényét kielégítik. Négy műszakból ál­landó délelőttösnek helyezték át, s gyermekei felett három KISZ-fiatal vállalt védnöksé­get. • Csöndes-szomorú, szorongó gyermekek .. — Meg akarom tanítani őket: örülni — diktálta a váló­peri jegyzőkönyvbe az any­juk. .. . Amikor elköltöztek, a je- hovista aoa ajándékot adott a fiának Egy új Bibliát. Még szorongatja a gyermek. De már barátkozik az osztálytár sakkal. KADVÁNyi ÉVA jelenése, elterjedése megírta a cserépkályha halálos ítéle­tét. A hordozhatóét is. VISSZATÉRÉS AZ ŐSI MESTERSÉGHEZ Az ötvenes évek elején ál­lamosított sárospataki csalá­di üzemecske egykoron a sá­rospataki — népművészeti rangú — fazekasság hagyo­mányainak letéteményese volt. A Vida-fele műhely ké­szítette azokat a tálakat, konsókat, tányérokat, ame­lyek mintázata önálló, helyi stílusú népi hagyományt kép­visel. Ez a múlt szülte a megoldást, amely megtartot­ta az üzemet azután is. hogy — a hetvenes évek elején —- a hordozható cserépkalyha megszűnt létezni. . Hűszévi szünet után a Bor­sod megyei Építőanyagipari Vállalat Sárospataki Kerámia Üzemegysége — mert I«ry hívják ma — ismét a nép­művészet. a sajátos módon készülő népi konyhai edé­nyek bölcsője lett. A ..vissza­állás” nehezen ment Az üzem léte hosszú ideig bo­rotvaélen táncolt. Honnan vesznek szakképzett koron­gosokat. festőket? A beren­dezéseket át kellett alakítani, újakat szerezni, készíteni. Megszenvedtek érte. de ma már 10 millió felett van a termékek évi értéke Ami a legfontosabb: az emberek megmaradhattak, bár újból meg kellett tanulni azt, ami elődeik, nagyapáik, őseik szá­mára még természetes, min­dennapos tevékenység volt. ÚJ CSARNOK ÉPÜL A sárospataki vár előcsar­nokában kis „szuvenír -bolt. Szépen festett, jellegzetesen barna, virágos mintás tála­kat. köcsögöket. korsoKa' vá­logatnak a turisták — öröm­mel állapítva meg: ez való­ban az ősi pataki ... Az ál­lomás menti kis üzemben is­mét felpezsdült az élet, hét­millióiért már újabb csarnok épül. a fejlődés elsőt b lépé­seként. És egyre több lakás falán, tálalójában díszük a szép pataki ... HORVATH KALMAN A "Miskolci Postaigazgató- ,ág és a Beloiannisz Híradás­technikai Gyár szerződést kö­tött a Kazincbarcikán létesü­lő Crossbar-rendszerű helyi is távhívóközpont gyártásá­ra és szerelésére. Várhatóan 1978 III. negyedévében feje­ződik be a kivitelezés. A kilátóban láttuk * Az avasi kilátó egyik reflektora. Egyelőre szemétgyűjtőnek használják. Vajon miért? (Pócs Imre felvétele) KI VISELI AZ ÜZEMI BALESET MIATT KELETKEZETT KÁRT A Munka Törvénykönyve sze­Két nyertnek sorsa volt a tét Egy válás története Panasz-jegyzőkönyv: „Tényállás: panaszos előadja, hogy 1973. október 24-én kötött há­zasságot. amelyből 2 kiskorú gyermeket szült. Férje Jehova-követö lett, és a gyermekeket is a szekta előírásainak megfelelően akarja nevelni. Em att súlyos nézeteltérések voltak közöttük. Már egy esői­ben — 1973-ban — előterjesztett kereseti kérelmet a házasság felbon­tása iránt, férje ígéretet tett, hogy megváltozik, azonban a/, nem következett be. Kéri, hogy a házasság felbontása iránti kerelem megszerkesztésében a jogsegélyszolgálat legyen segítségére.” Dátum: 1976. április 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom