Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)
1976-10-25 / 252. szám
belföld TURISTA-FOTÓPÁLYÁZAT. A Szabolcs-Szatmár megyei Természetbarát Szövetség pályázati felhívására beérkezett legjobb 221 turistafotóból és -diakockából rendezték azt a kiállítást, amely tegnap Nyíregyházán, a Fegyveres Erők Klubjában nyílt meg. Az országos turista fotópályázat első díját 5 felvételből álló sorozatával Magyar Ferenc budapesti természetbarát nyerte. JjJ MAGYAR KÉPTAR. A Nemzeti Galéria legkiemelkedőbb festészeti anyagát mutatja be színes és fekete-fehér reprodukciókkal az Üj magyar képtár című kötet, amelynek előszavát tír. Pogány Ödön Gábor, a Galéria főigazgatója írta. A kötet — amely 1Í7 nagyalakú, színes reprodukciót és mintegy öt és félszáz kisméretű fekete-fehér képet tartalmaz — megemlékezik mindazokról, akiknek részük volt az első magyar kiállítási intézmény megalapításában, a mecénásokról, a hazafias gondolkodású haladó értelmiségiekről, akik anyagilag, illetve mü- gyűjteményük felajánlásával támogatták a Magyar Képcsarnok létrehozásának gondolatát. kodály-szobor Pécsett. Pécs újabb szép szoborral gazdagodott: tegnap avatták fel Kodály Zoltán szobrát a székesegyház előtti parkban. A nagy zeneszerző és zenepedagógus gyakori vendége volt a mecsekaljai városnak, sok szál fűzte a Pécsett élő muzsikusokhoz, pedagógusokhoz, kórusokhoz. A bronzszobrot Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész alkotta. / KÉZIRATOS TÉRKÉPEK. Tatabányán, a Munkásmozgalmi és Párttörténeti Múzeumban a XIX. századi úrbéri és kataszteri kéziratos térképeket bemutató kiállítás nyílt tegnap. A térképek biztos támpontot adnak a helynévgyűjtéshez és mivel képet nyújtanak a községek földrajzi körülményeiről, termelési módjairól és településszerkezetéről, ismeretekkel szolgálnak a hely- történeti, honismereti munkához. KÖLTÖ—OLVASÖ TALÁLKOZÓ. Pákolitz István és Berták László költőket látják vendégül ma este hat órától a Molnár Béla Ifjúsági és Űttöröházban. A két költő műsorában közreműködik a Herman Ottó Gimnázium irodalmi színpada. TOTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 43. heti totónyeremények a következők: 13 találatos szelvény 1 db, nyereménye 913167 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 90 darab, nyereményük egyenként 6769 forint. A 11 találatos szelvények 409 forintot, a 10 találatosok 92 forintot érnek. FŐISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAM A Kereskedelmi és vendéglátó- ipari Főiskola 1977 78. tanévi felvételi vizsgáinak előkészítő tanfolyamára 1976. október 30-ig lehet jelentkezni. A tanfolyam 6 hónapos. A foglalkozások hetenként két alkalommal az esti órákban lesznek, a felvételi vizsga tárgyaiból (matematika, történelem, illetve matematika, kémia.) A részvételi díj 650 Ft. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány beszerezhető: Miskolc, Hősök tere 1. (Kereskedelmi Szakközépiskola). Részletesebb felvilágosítás a Kereskedelmi Értesítő 27. számában található. Újfasiszta rendzavarásokra került sor Olaszország nagyvárosaiban. Róma belvárosában a tüntető neofasiszta fiatalok a Kommunista Párt ellen irányították dühüket, s a chilei fasiszta rezsimet éltették. A feloszlatásukra kivezényelt rendőrökkel összetűztek, gépkocsikat borítottak fel és gyújtogattak. Az összeütközésnek több sebesültje van, közöttük a képen látható Enzo Carrese fotóriporter, akit több sebből vé- rezve szállítottak kórházba. ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Kazai László és Viktor Judit; Török László Antal és Balázs Eszter; Mádi György Károly és Skripecz Ilona Erzsébet; Kérészi Ferenc Károly és Barta-Kondár Júlia Anna; Kazda László és Oláh Éva Edit; Tóth Zoltán és Hirskó Zsuzsanna; Láng András és Csizmadia Anna Gizella; Erős Kálmán Béla és Dezső Erzsébet; Verebélyi József és Frank Edit; Trózsák Béla és Zielen Ágota Judit; Tar Tibor és Dovák Zsuzsanna; Szabó Endre János és Köpszner Agnes; Kerecsényi László és Buczhalla Judit; Füle István és Csorba Katalin; Seres Miklós László és Veres Katalin; Novák László és Maczkó Agnes; Nevetős György és Viszlavszky Mária; Németh Sándor és Répá- si Judit Gizella; Lovas Pál és Kupái Zita Zsuzsanna; Kiss Géza László és Hornyák Katalin. MEGHALT: Fábri Andrásné (Nagy Margit) ; Tözsér Imréné (Ladányi Eszter); Veréb Ödön; Szőke Ilona; Egri Józsefné (Rási Margit); Tóth Andrásné (Majoros Etelka); Barna Ilona; Shneider Béla. Kereskedelmi őrjárat Tej, kenyér vasárnap (Folytatás az 1. oldalról) Miskolcon 11 kijelölt vendéglátó helyen árusítanak vasárnap délelőtt tejet, kenyeret és péksüteményt. Az első hetekben a vendéglátók még nem tudták pontosán felmérni az igényeket és az is előfordult, hogy a megrendelt tej és kenyér fele megmaradt. Az új nyitva tartási rend hatodik vasárnapján már nem voltak ilyen gondok. Csabai kapu. Művész bisztró: Harminc kiló kenyeret és negyven liter tejet rendeltek; délelőtt 11-kor még mindkettőből volt raktáron. Otthon étterem, Nagy János üzletvezető: — A tapasztalatok szerint kb. 120 liter tej és 50—60 kiló kenyér fogy el itt vasárnaponként. Ez jóval kisebb mennyiség annál, amire számítottunk, hiszen a szomszédos fűszerboltban vasárnap délelőttönként ennek a többszörösét adták el. És mi van akkor, ha kevés a tej? A tejipar ügy eletet tart. 51-000, a vonal másik végén Tóth Lajos ügyeletes. •— Jó napot kívánok, az Otthon étteremből Nagy Sándor vagyok — mutatkozom be. — Elfogyott a tejünk, szeretnék még 40 litert rendelni. — Kérem szépen, az a helyzet, hogy a kocsi kiment Répáshutára, így sajnos most (10.15 perckor) nem tudok tejet küldeni. Legkorábban fél 1-re ígérhetem... Ennyit az ügyeletről... Szerencsére, nem volt szükség rájuk, hiszen az üzletvezetők jól felmérték az igényeket. S ha néhol megmarad egy kis tej vagy kenyér, azt vagy felhasználják a vendéglátó helyeken, vagy visz- szavételezik. Ebből az üzletvezetőnek semmilyen kára nem származik. Hétvégi őrjáratunk tapasztalatai szerint tehát a lakosság megszokta (tudomásul vette?) az új nyitva tartási rendet, a kereskedelem pedig a lehetőségekhez mérten igyekszik tartani a színvonalat. E. Á. Halálos és súlyos balesetek Ügy tűnik, a gépjárművezetők többsége betartja a KRESZ azon előírásait, amelyek a megrosszabbodott látási viszonyokra vonatkoznak. Erre enged következtetni, hogy Borsod megyében az elmúlt hét végén mindössze Nógrádiemlékfúra A salgótarjáni KISZ-fia- talok tegnap rendezték meg hagyományos Nógrádi Sán- dor-emléktúrájukat, amelynek célpontja Nógrádi Sándor partizánosztagának ka- rancsberényi harcálláspontja. Az egykori vadászház — ma Felszabadulási és Partizán Emlékmúzeum — előtt a fiatalok megemlékeztek a Hitler-fasizmus elleni harc mártírjairól. Az emlékgyűlés után ügyességi és sportversenyeket tartottak. Mai kommentárunk: Kialudt reflektorok Az idős, megfáradt, ma már az öregek napközi otthonaiban és a városi szociális otthonban pihenő embereket ünnepeltük hétfőtől vasárnapig. Hagyományos miskolci program ez, színfolt az ősz palettájából, amire sok-sok idős ember várt, amire itt Miskolcon 261 szocialista brigád, kollektíva készült. Mit lehet elmondani egy hétnyi zsúfolt programról? Talán azt, hogy minden napra jutott esemény, hogy egyetlen műsor, program nem maradt el, hogy egyforma lelkesedéssel készült az úttörő, a diák, a brigádtag, a hivatásos művész, a programot bonyolító adminisztrátor. S talán még azt: az ajándékvárók izgalmával készült minden napra az idős ember, akit köszöntöttek. Verset, jelenetet tanult, térítőt hímzett. . . Szép és gazdag volt ez a hét. Értéke mellett vall, hogy Nyíregyházán, idén már a miskolci példa hatására rendeztek öregek hetét, hogy a szociális otthonok között kialakult a rendszeres és élő kapcsolat. A miskolciak előadással látogattak Nyíregyházára, Debrecenbe, utaznak még Hajdúszoboszlóra, az ottani öregek hetére. És ide is műsorokkal jöttek a szoboszlóiak, a debreceniek, a nyíregyháziak. Idős bácsi mondta, még a szocialista brigádok cs a gondozottak találkozóján, hogy az ember addig él, amíg várni tud valamire, és el tudja szomörítani, ha hiába vár. Nem várt hiába, jött hozzá a brigád. Életet hoztak az idős éveknek, jókedvet, frisseséget. Ugyanennek a bácsinak fia is van, akit két éve nem látott, ö, aki biztos volt a brigád látogatásában, s a kapuban várta őket, szombaton a hozzátartozók és gondozottak találkozóján nem mert kiülni a hallba, mert félt attól, hogy csalódni fog. A reflektorok kialudtak, az ünnepnapokat hétköznapok váltják. Ebben a korban már lassan morzsolt hétköznapok. Hadd mondom el, hogy talán több szocialista brigád patronál gondozottat, mint aliá- nyan a hozzátartozók közül elmentek szombaton a találkozóra. Hogy amíg Szilvási Lajos otthonigazgató a program idei mérlegét elkészítve arról beszél, hogy a társadalomtól nem tudnak hiába kérni, a hozzátartozóktól még most is nemegyszer hiába kérnek. Nos, ha a reflektorok ki is aludtak, lia az ünnepi hétnek vége is van, egyetlen reflektort se oltsunk el. S kutasson ez a fénynyaláb ott bennünk, belül ... A még több örömért. Idős ismerőse mindenkinek van. Rokon, volt tanár, munkatárs . . . Ember, aki örülne nekünk. (BARTHA) négy közlekedési baleset történt, igaz, ebből kettő halálos kimenetelű volt. Szombaton délután I7.05-kor, a Kun Béla út és a Bajesy-Zsi- linszky út kereszteződésében a villanyrendőrnél akart átmenni az úttesten Dudás Judit, 9 éves, Miskolc, Vörösmarty út 67. szám alatti lakos, általános iskolai tanuló, s égj' jobbra kanyarodó autóbusz elütötte. A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset ügyében a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Súlyos balesetet okozott szombaton éjszaka Putnokon a gyorshajtás és az ittasság. Horváth András 26 éves szakoktató este 22.30-kor nem a látási viszonyoknak megfelelően és ittas állapotban vezette UB 06—61 frsz-ú, Skoda típusú személygépkocsiját, s egy kereszteződésben a szemközti ház falának ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője és utasa, Solcz István 33 éves művezető, kurityáni lakos súlyos, nem élet- veszélyes sérüléseket szenvedett. A mentők mindkettőjüket az ózdi kórház sebészetére szállították. Az anyagi kár 15 ezer forint. a személygépkocsi vezetőjének jogosítványát bevonták, ellene eljárás indult. Vasárnap délután 2 órakor Sa- jósenye és Saj ieeseg között leesett egy kétfogatú lovas kocsiról Boros László 44 éves csomagoló, hernádnémeti lakos. A lovas kocsi hátsó kereke áthaladt a szerencsétlen emberen, aki súlyos, de nem életveszélj es sérüléseket szenvedett. A mentők a Szentpéteri kapui kórház baleseti sebészetére szállították. A balesetet az okozta, hogy Boros szabálytalanul, a lovas kocsin szállított hordók tetejére ült, s amikor egy gödörben megugrott a kocsi, leesett róla. Halálos kimenetelű balesetet okozott vasárnap 17.40-kor Szenei - rőlácl belterületen a gyorshajtás. Varga László 19 éves géplakatos, homrogdi lakos az általa vezetett OV 20-46 frsz-ú motorkerékpárral gyorshajtás következtében elütötte az úttesten áthaladó özv. Szegő Ferencné, 74 éves szend- röládi lakost. Az idős asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után meghalt. A motorkerékpár vezetője ellen eljárás indult. DEL) HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának? politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: «27 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Postacím: 350] Miskolc Pt 32 Telefonközpont: 86-132. 16-672. 35 360. Titkárság 18-223: bel- es várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. - Kiadla a Borsoo megyei Lapkiadó Vállalat. .«527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15. Postacím. 350i Miskolc. Pf. na. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Tel.efon: 36-131. — fiirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchényi u. 15—17 Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta Kaoha»** a mrlaoárusok- náL Előfizethető a helvl oostahiva tál oknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft - index: 25 95L — Készült » Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. mi m HÍRLAP külföld PRÁGA. A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Választási Bizottsága vasárnap jelentést tett közzé az 1976. október 22—23-án megtartott választások eredményeiről A jelentés szerint a több mint 10,5 millió választásra jogosult 99,7 százaléka élt szavazati jogával. A Nemzeti Front állal a csehszlovák szövetségi gyűlés népi és nemzetek kamarájába javasolt képviselők az érvényes szavazatok 99,97 százalékát kapták meg. PEKING. Vasárnap délután a kínai főváros szivében levő Tienanmen téren egymillió pekingi ünnepelte Hua Kuo-fenget, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizöttságának és a KB Katonai Bizottságának új elnökét és köszöntötte a „győzelmet” Vang Hung-ven, Csang Csun-csiao, Csiang Csing és Jao Ven-juan „pártellenes csoportja” fölött. Á nagygyűlésen — a népi felszabadító hadsereg egyenruhájában — megjelent maga az ünnepelt is, és vele együtt felsorakozott a mennyei béke kapujának mellvédjén a KKP KB egész — másfél év alatt majdnem feJényire csökkent — Politikai Bizottsága is. NEW YORK. Az első jelentések szerint 25 ember lelte halálát egy tűzvészben, amely vasárnap New York Bronx kerületében egy klubban tört ki. A sebesültek száma tucatnyira tehető. Szemtanúk elbeszélése szerint egy ismeretlen személy gyű.itóbombát hajított a kétemeletes épület földszinti helyiségébe. MOSZKVA. Közleményt hozlak nyilvánosságra Moszkvában a Jumzsagijn Ceden- bal vezette mongol párt- és kormányküldöttség szovjetunióbeli hivatalos baráti látogatásáról. A látogatás, a megbeszélések és az aláírt dokumentumok újabb hozzájárulást jelentenek a két testvéri nép közötti barátság és együttműködés továbbfejlesztéséhez, új szakaszt nyitnak a szovjet—• mongol kapcsolatokban — hangsúlyozza a közlemény. POZSONY. A fiatal előadóművészeknek Pozsonyban megrendezett nemzetközi versenyén Kincses Veronika magyar onera énekesnőt a zsűri az UNESCO díjával tüntette ki. Teljes napfogyatkozás a dél félteken. A felvétel Tanzá nia fővárosa, Dar es-Sa laam fölött készült. A BORSOD MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT miskolci felvásárlási kirendeltsége értesíti az érdekelt termelőszövetkezeteket és kistermelőket, hogy 1976. november 1-vel Miskolc, Vágóhíd u. 16. sz. alá költözik A kirendeltség telefonszáma változatlanul \U-Oa7 Az ÁHV Miskolci járási Kirendeltsége, Miskolc