Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)
1976-10-23 / 251. szám
belföld HAVASI FERENC A VÁSÁRVÁROSBAN. Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter, dr. Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter és dr. Altai Miklós, az OMFB elnöke tegnap látogatást tett a kőbányai vásárvárosban, ahol megtekint tette a Budatranspack *76, valamint a Hungarokorr és Mi pel nemzetközi szakkiállításokat, „DANIÉI, AZ ÖVE! KÖZÖTT.” Illyés Gyula úgynevezett pécsi korszakának újabb alkotása került színre Pécsett: a „Dániel az övéi között” című történelmi dráma. A XVII. században játszódó történet önvallomás: a népből jött és a néphez visszataláló, visszatérő értelmiségi útját ábrázolja. A darabot tegnap mutatták be a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában, Sík Ferenc rendezésében. A címszereplő: Holl István. Az előadás nem ősbemutató, nyáron ugyanis a Gyulai Várszínház már előadta, ugyancsak Sík Ferenc rendezésében. Állandó színházban azonban most először került a közönség elé. Illyés Gyulának ez a hatodik „pécsi” drámája. ÉRTEKEZTEK A HONVÉDELEM PROPAGANDISTÁI. Az MHSZ megyei vezetőségének ' agit-prop. bizottsága Pogár Tibor alezredes elnökletével tegnap értekezletet tartott. Újvári László nyugállományú ezredesnek, a szövetség társadalmi munkásának beszámolója alapján értékelték az új honvédelmi törvényben megszabott feladatok megoldásával éS a nyári honvédelmi rendezvényekkel kapcsolatos agitációs és propagandamunkát. E?t követően meghatározták a közeljövő tennivalóit, Különösképpen a szövetség klubjaiban már megkezdődött nyilvános közgyűlések megszervezésének és publikálásának a módját. HOZNAK A VÁDI,] BAK. A hidegebbre fordult időjárás miatt a késő délutáni és esti órákban hatalmas vadlíbacsapatok vonulnak jellegzetes ékalakban Zemplén északi része felől déli irányban. Eles gágogással kísért húzásukra szívesen figyelnek fel az emberek, a gyerekek még integetnek is nekik. Szürkület után főképp a Bodrog folyó villanó szalagját követik, a sötétben ugyanis ez szolgál a költöző libáknak tájékozódásul. A Tiszát elérve a Hortobágy felé tartanák, ahol hosszabb pihenőt tartanak, s úgy vonulnak délebbre — téli szállásukra. A 700 ÉVES SOPRON. Sopron jövőre ünnepli várossá nyilvánításának 700. évfordulóját. A város lakói már készülődnek a jubileumra. A jubileum azonban nemcsak Sopron ünnepe. A megye többi városa is köszönti a 700 éves Sopront, s felajánlásokkal járul hozzá a jubileum méltó megünnepléséhez. A Hazafias Népfront megyei elnökségi ülésén tegnap számoltak be az eddig tett felajánlásokról. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 43. játékhéten egy darab 5 ta- láiatos szelvény volt, nyereménye 3 063 097 forint. Négy- találatos szelvénye 182 fogadónak volt, nyereményük egyenként 16 830 forint. Három találatot 13 454 fogadó ért el. nyereményük egyenként 228 forint. A két talála- tos szelvények száma 302 265 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. FŐISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAM A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola 1977'78. tanévi felvételi vizsgáinak előkészítő tanfolyamára 1976. október 30-ig lehet jelentkezni. A tanfolyam 6 hónapos. A foglalkozások hetenként két alkalommal az esti órákban lesznek, a felvételi vizsga tárgyaiból (matematika, történelem, illetve matematika, kémia.) A részvételi dfj 650 Ft. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány beszerezhető: Miskolc, Hősök tere 1. (Kereskedelmi Szakközépiskola). Részletesebb felvilágosítás a Kereskedelmi Értesítő 27. számában található. I \ Perel a hercegnő Ismét megjelent a nemzetközi sajtóban az egykori ugandai külügyminiszternő, Elizabeth Bagaya hercegnő neve. Az igen csinos exdip- lomata és fotómodell, akit Idi Amin tábornok, országa elnöke, nagy botrányok közepette váltott le posztjáról, most egy londoni bíróságon két jelentős sajtóorgánumot perelt be. A londoni Daily .Mail és a nyugatnémet Spiegel magazin valószínűleg magas kártérítést fizet a sértett hölgynek, a becsületében esett sérelmekért. Helyreállítják Jurisics-várat Kőszegen megkezdték a Jurisics-vár felújítási munkáit. A kiviteli terveket az Országos Műemléki Felügyelőség központja készítette. A felújítást a műemléki felügyelőség szombathelyi építésvezetősége végzi. A szakemberek elsőként a vár belső udvarán a különböző korokból származó falrészeket, s az ereszcsatornákat hozzák rendbe. E munkával a tervek szerint november közepére végeznek, s a jövő év tavaszán a vár külső homlokzatát, a tornyokat és sétányokat állítják helyre, s kijavítják a bástyafalakat is. Egyetemi 0lézer forintra büntették Lakat alatt tartotta szeretőjét Csordás László a múlt év őszén ismerkedett meg T. Sándornéval. Az első találkozásból azután több is lett, és az 55 éves férfi annyira megszerette az asszonyt, hogy be is költözött T.-né miskolci lakására. A szimpátia szálai azonban hamar meglazultak és Csordás meglehetősen féltékeny volt élettársára. Az asszonyt nem engedte el sehová, s amikor ő maga dolgozni ment vagy más okból eltávozott a lakásból, akkor lakattal rázárta az ajtót T.- nére, hogy ő a lakást el ne hagyhassa. Csordás így több hónapon keresztül akadályozta abban barátnőjét, hogy tartózkodási helyét szabadon válassza meg. illetve lakását elhagyja. A rabság egészen június 2-ig tartott, akkor sikerült ugyanis T.-nénak el menekülnie. Csordás éppen a fodrászhoz kísérte élettársát, ám ott bekövetkezett a baj: lecsukódtak a szempillái és elaludt. T.-né, aki már hónapok óta leste az alkalmat, hogy megszabaduljon kíméletlen cerberusától, be se várta, amíg elkészül a meleg dauer — megszökött és Budapestig meg sem állt. Következő útja már a rendőrségre vezetett, ahol feljelentést tett. A Miskolci Járásbíróság a büntetett előéletű Csordás Lászlót, személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 5000 forint pénzbüntetésre ítélte. Amennyiben Csordás ezt 15 napon belül nem fizeti ki, úgy a pénzbüntetést 50 forintonként kell egv- egy napi szabadságvesztéire átváltoztatni. Az ítélet jogerős. E. Á. Egyetem a képernyőn Ma már a tévé legádázabb ellenzőinek is elkeli ismerniök, hogy a „bűnös” doboz pótolhatatlan és igen hasznos funkciót is betölt az életünkben. Egyszerűen lehetetlenné válik, minimális hatásfokkal sem tud dolgozni az a közművelő, könyvtáros, pedagógus, aki nem számol tényezőként vele. S itt nem a híg műsorocskákra gondolunk, hanem a tévé jó kezdeményezéseire. Ilyen lesz a vasárnap induló sorozat is, az Egyetem a képernyőn. A műsor — az ígéret szerint — szemléletében hoz újat, amikor változásában, történetében mutatja be a világegyetemet, benne Földünket, az élet keletkezésétől a homo sapiensig, a társadalom kialakulásáig. Szakemberek „készenlétben” várják a nézők kérdéseit és (újból, ha kell) megmagyarázzák a kevésbé ismert fogalmakat... Szakirodalmat ajánlanak és adnak ki a sorozathoz. Konzultációs központokat hoznak létre, szakembereket képeznek ki és így tovább. Ügy érezzük: a siker kulcsa, az akció alapja maga a tévé- prodáikció. A munkába bevont magyar és nemzetközi tudósszakembergárda, a tévé sajátos lehetőségei (pl. interjúk, filmek, dokumentumok, rajzfilmek stb.) garancia arra, hogy valóban tartalmas, izgalmas és szórakoztató is lesz ez az ismeretszerzési lehetőség. Remélhetően változást, továbbfejleszthető eredményeket is hoz a közművelődésünkben, hiszen valóban mindenkinek lehetőséget teremt a tévé, az akció. Ugyanakkor diferenciálni, árnyalni is lehet a módszereket a különböző rétegek kívánalma szerint. A gyorsan változó ismeretanyag szükségessé teszi majd az akció megismétlését néhány év múlva, de most kell megtanítani azokat, akik ezeket az új ismereteket feltárják majd! Ezt kívánja szolgálni, mintegy sugallni a történeti szemlélet, amely új motívum a természettudományban. Az állandó változás gondolata a jövőre utal. ugyanakkor a ma élő emberének a felelősségére is. Az előadás ideje egyébként: vasárnap, 16.50. (HORPÄCSI) ANYAKÖNYVI hírek HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Bányai Gábor József és Plósz Olga: Bagaley Peter Eflward és Püspöki Edit. MEGHALT: t Sarlay J enőné (Novak Margit); Varga Mihály; Szombati Zsuzsanna; dr. Kiss Bertalan; Appel Jánosné (Tanda Agnes); Zoller Lajos. A Nehézipari Műszaki Egyetem felvételi vizsgára előkészítő, önköltséges esti tanfolyamot indít azon fiatalok részére, akik 197«- ban, vagy korábban érettségiztek és az 1977/78-as tanévben olyan egyetemen vagy főiskolán szándékoznak továbbtanulni, ahol a felvételi vizsga tárgyai: matematika és fizika. Részvételi díj: «50 Ft. A beiratkozáshoz szükséges nyomtatványok az egyetem tanulmányi osztályán vehetők át (Miskolc-Egyetemváros), központi főépület, földszint 23-as ajtó). Jelentkezési hatál idő: 197«. november 13. Ellenőrizték a műszaki magánkereskedők tevékenységét Több szabálytalanság Borsodban Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség — a kereskedelmi felügyelőségek közreműködésével — kilenc megyében ismételten megvizsgálta a műszaki magánkereskedők tevékenységét. A visz- szatérö ellenőrzésen elsősorban azt vizsgálták, hogyan érvényesülnek a kiskereskedők munkájában a korábbi észrevételek alapján hozott intézkedések. Az előző években erősen kifogásolták, hogy a magán- kereskedők gyakran az állami kiskereskedelemtől szereztek be árut, így a kínálatot nem bővítették, viszont az általuk forgalomba hozott cikkek egy részét — a szabad árformából adódó lehetőségek alapján — a vásárlók csak magasabb áron vehették meg. Az érintett megyékben 54 kereskedő ellenőrzésének tapasztalatai igazolták a korábbi vizsgálatok nyomán hozott intézkedések eredményességét, viszont váltaga t- lanuj több szabálytalanságot is feltártak. A jobb beszerzési lehetőségek eredményeképpen a legtöbb helyen csökkentek a szabálytalanságok. Három éve még mindennapos gyakorlat volt, most Győr, Heves és Veszprém megyében egyáltalán nem, Bács, Komárom és Szolnok megyében is csak: egy-egy kereskedőnél tapasztalták, hogy a kiskereskedelemtől vásároltak to- vábbeladásra szánt árut. Borsod megyében viszont több szabálytalanság akadt. A kiskereskedelemtől jogellenesen, fogyasztói áron beszerzett termékeknél a magánkereskedők 20 százalékos árréssel dolgoztak. Dicséretesnek tartotta az ellenőrzés a műszaki kereskedők tevékenységében a reklamációk előzékeny intézését: a kifogásolt árut a .legtöbb helyen kicserélték. A kereskedések többsége kis alapterületű, a kulturált értékesítés követelményeinek csak részben felel meg, az üzletek általában zsúfoltak, viszont a kiszolglás gyors, a legtöbb helyen szakszerű volt. A vizsgálatok alapján a kereskedelmi felügyelőségek a súlyosabb esetekben felelősségre vonták a szabályok ellen vétő kiskereskedőket, néhánvuknál büntető eljárást kezdeményeztek. A Csőszerelőipari Vállalat 1. sz. szerelőipari üzeme kivitelezésben jártas gépészmérnököt, üzemmérnököt telvesz Jelentkezés írásban, részletes önéletrajzzal és működési leírással. 3581 Leninváros, PL; 52 címen. 111 1 '""ii ' ............""........ .......................... —~~ DfiLl HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi B'zottságánaK politikai napilapja. — Főszerkesztőt CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 9527 Miskolc, Bajcsy-Zsibnszky u. 15. Postacím: 350] Miskolc. Pt. 3» Telefonközpont: 36-132. 16-674. 35-380. Titkárság: 18-223; bet- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: 6portrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zslllnszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. >78 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: *525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. - Index: 25 93L — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld Hz 51. állam? Guam, ahol annak idején Nixon meghirdette a szigetről elnevezett doktrínát Vietnam megtartására (amiből semmi sem lett), 1898 óta az USA tulajdona; á7,óta, hogy Spanyolország elvesztette. A második világháború alatt rövid ideig a japánoké volt, ennek emléke, hogy a mostani USA- támaszponton töltik az USA által feltámasztott Japán jómódú birtokosai mézeshetci- ket. Maga a sziget része annak az egykor — még az első világháború előtt — német gyarmatként létezett Mikronéziának, amelyet ma az USA előőrsként tart a Csendes- óceánon. Nyilván az egykori német gyarmat miatt érzett nosztalgia íratta legutóbb a Süddeutsche Zeitung tudósítójával a jellemző mondatot: Guam a legjobb úton halad affelé, hogy az USA 51. állama legyen”. M, I. RÖMA. Olasz tudások ásatások során egy időszámításunk előtt 130 körül elhunyt gazdag római nő sírjára bukkantak. A régészeti lelet érdekessége, hogy a nő maradványai mellett kozmetikai szerekkel telt edényeket találtak. Az előkerült szépség- ápoló szerek közölt szcmpil- la- és szemhéjfestéket, rúzst és egyéb szereket találtak, amelyeket Egyiptomban és az egykori görög kolóniákon készítettek. MOSZKVA. Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke pénteken Moszkvában találkozott Piotr Jarosze- wioz-ce!, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnökével, aki rövid látogatásra érkezett a szovjet fővárosba. DUBLIN. Az ír kormány éjszakai rendkívüli ülésén megkezdte a vitát az O'Da- laigh elnök tegnap bejelentett lemondása után kialakult helyzetről. Az ülés után egy kormányszóvivő közölte, hogy nem volt szó a parlament feloszlatásáról és intézkedéseket tesznek az új elnök megválasztására. Mint ismeretes, az elnök azért nyújtotta be lemondását, mert a hadügyminiszter gyalázatosnak minősítette azt a lépését, hogy az úgynevezett terrorizmus-ellenes törvény- tervezetet a Legfelsőbb Bíróság elé utalta, tanulmányozásra és jóváhagyásra. KAIRÓ. AztENSZ Biztonsági Tanácsa közép-európai idő szerint pénteken késő este 13 szavazattal, ellenszavazat néikül egy évvel meghosszabbította a Sínai-félszi- geten állomásozó ENSZ bé- kéfenntartó erők mandátumát. Kína és Líbia nem vett részt a szavazásban. GENF. Bár szombaton további lépéseket tesznek a Genfben összehívott Rhode- sia-konferencia előkészítésére, az értekezlet összehívásának kilátásai nem a legkecsegtetőbbek. Pénteken Ivor Richard, a konferencia brit elnöke és a már Genfben tartózkodó Smith rhodesiai miniszterelnök tárgyalt egymással. A találkozó után újra ismeretessé vált, hogy Smith az úgynevezett Kis- singer-féle csomagtervet, amelynek részleteit ő hozta nyilvánosságra, megváltoztathatatlan egyezménynek tekinti. Az értekezleten résztvevő afrikai képviselők a tervet csak vitaalapként fogadják el, és hasonló szellemben és hangnemben fejtette ki állásporitját a konferencia brit elnöke is. A Zimbabwei Felszabadítási Mozgalom képviselőit a hét végére várják Geníbe.