Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)

1976-10-22 / 250. szám

Kar tár sah l Álljanak fel! 7 ornázunk... 4 hét véne sporteseményei Nóhol az arány öt ezrelék Egy gyár uszodabérletet vá­sárolt dolgozóinak. Örömmel vették igénybe, s ennek nyo­mán javult a munkafegyc - lem, s hangulat, sőt: nőtt a termelékenység. A gyár veze­tői most uszoda építésén gon­dolkoznak, mert kiderült: megtérülő gazdasági (!) be­ruházás lenne __ A rádió minden délelőtt munkahelyi testnevelési programot sugá­roz. Itt-ott már kiállnak a folyosóra, tornáznak, s odáig már eljutottunk, hogy min­denki elhiszi a dolog hasz­nosságát (még ha csinálni nem is akarja!). A KPVDSZ Borsodban dol­gozó tagjainak öt ezreléke részt vesz a munkahelyi test­nevelésben. A textiliparban 17,9. a ruhaiparban 88,4 szá­zalék az arány. Az előbbi 615, az utóbbi ezer dolgozót jelent. Borsodban — a mun­kahelyi testnevelésben már érdekelt szakmákban — 3871 olyan embert tartanák nyil­ván, aki nem röstelli felállni az asztal, a gép mellől, hogy izmait felfrissítse, hogy ma­gát a munkára a hátralevő időben is teljes értékűvé te­gye. Majdnem négyezer em­ber, ez nem is rossz — mond­hatnánk. Csakhogy körülbelül 150 ezerből ennyi! Jogos te­hát a Szakszervezetek Megyei Tanácsa által megtárgyalt jelentés azon megállapítása, miszerint a munkahelyi test­nevelés elterjedése még kez­deti fokon van. A jelentés melléklete fel­sorolja a munkahelyeket, ahol már űzik ezt a fontos tevékenységet. Kiválasztot­tunk egyet, s fényképezni is akartunk. A vállalatnál azon­ban sajnálattal közölték, hogy a dolog abbamaradt. Kicsik a szobák, csak a folyosón le­hetne ... Ott viszont ügyfél- forgalom van, szóval... A jelentés megállapítja: a munkahelyi testnevelés széle­sebb körű elterjedését a ta­pasztalatok szerint gátolja: 1. A szemlélet __ Hozzáteszi: a gazdasági ve­zetők egy része indokolt esetben sem vállalja az ez­zel kapcsolatos munkát... És hozzá tehetné: de ugyan­ezen gazdasági vezetők ér­tetlenül állnak olyan jelen­ségek előtt, mint az idegi fá­radtság, a munkaképesség fokozatos romlása ... Valóban, a szemléletet az első helyre kellett tenni! Mert minden egyéb abból fakad. A személyi és techni­kai feltételekről való gondos­kodás éppúgy, mint a szük­séges idő biztosítása. Mit kell tenni? Formálni a vezetők és az érdekelt dol­gozók szemléletét. (Határidő: folyamatos!) A szakszerveze­ti testületek foglalkozzanak a munkahelyi testneveléssel. (Határidő: folyamatos!) Te­remtsék meg a szervezeti ke­reteket, szerezzék be a szük­séges technikai eszközöket. Lépjenek kapcsolatba a KISZ-szel. Mindenütt segít­sék a dolgozók bevonását ott és úgy, ahol és ahogy a ter­melés és az egészségesebb életmód igényei diktálják. És ezzel az SZMT is egyet­értett ... (horváth) Többször szóvá tettük már a sportnaptár minden ésszerűség­nek fittyet hányó, a közönség, s gyakran a sportolók érdekeit is figyelmen kívül hagyó össze­állítását. Most ismét bosszankod­hatunk, mert a múlt heti „ese- menydömping” után e hét vé­gén alig-alig lesz valamilyen sportrendezvény Miskolcon! S mindez a versenynaptárt egyez­tető illetékesek jóvoltából” !. . Az év vége közeledtével, az új esztendő verseny program jónak egyeztetésénél ideje lenne már tekintettel lenni arra, hogy az ország második városában ilyen kaotikus állapotok ne uralkod­janak ! A KUBIKBAN holnap 14 órakor kezdődik az MVSC—Nyíregyházi Spartacus NB II-cs női röplabda-mérkőzés, majd vasárnap délelőtt 10 óra­kor ,,dupláznak” a miskolci zöld- fehérek: az MHD Vasas ellen játszanak újabb bajnoki mécs­esét. Vasárnap délután 13 óra 30 perckor az NB TII-as MVSC— Vasas Ikarus labdarúgó-találko­zót rendezik meg. A KILIAN Gimnázium tornatermében NB 1-es női kosárlabda-mérkőzést láthatnak a sportág kedvelői va­sárnap délelőtt 10 óra 30 perces kezdettel. A DVTK csapata látja vendégül a KSI együttesét. A NÉPKERTBEN utolsó őszi hazai NB I. B-s ké­zilabda-mérkőzését játssza a Mis­kolci Vörös Meteor gárdája, szombaton 15 óra 30 perces kez­dettel. Az ellenfél a Dunakeszi csapata lesz. A STADION tornaermében holnap 14, vasár­nap pedig 9 órai kezdettel a Honvéd Papp József SE rende­zésében NB II-es szabadfogású birkózó csapatbajnoki mérkőzé­sek lesznek a DVSC, Abony, Szentes, Soltvadkert és a házi­gazda Honvéd Papp J. SE együt­teseinek részvételével. Áz M) 111-ban Javítani feljebb lépni! Labdarúgásunk harmadik vo­nalában ii fordulón jutottak túl a csapatok, s a két miskolci együttes helyezése — bár mind­kettő a középmezőnyben van — korántsem kielégítő. Az MVSC a 9., a Honvéd Papp József SE a 12. helyen áll a táblázaton, egyaránt ll—11 pontot gyűjtve. Teljesítményük tehát eddig 50 százalékos. És ennél mindkét gárdában jóval több van! — Kazincbarcikán a vereség ellenére sem játszott rosszul a csapat — összegezte véleményét Tóth József, az MVSC edzője —, a középpályán azonban tuda­tosabb volt a KVSE teljesítmé­nye, mint a miénk. Ráadásul két balszerencsés gólt is kap­tunk, így nem sikerült a pont­szerzés. Ezzel viszont elég nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen csak a jobb gólkülönbség tartott benn bennünket az első tíz között. Va­sárnap feltétlenül javítanunk kell az Ikarus ellen, bár ez koránt­sem lesz könnyű. Tapasztalt, sok éves NB-s múlttal rendelke­ző játékosok alkotják a fővárosi együttest, amely nem hiába áll jelenleg is a hatodik helyen! Mindenesetre nekünk támadó szellemben kell futballoznunk — a biztonságos védekezés szem élőt tartásával —, mert csak így számíthatunk sikerre, persze, Kézilabda Hétközben lejátszották a va­sárnapról elmaradt két NB Il-es kézilabda-mérkőzést. Mindkettőn a diósgyőriek voltak a házigaz­dák, s 3 újabb ponttal zárták a szezont. Nők: DVTK—DEBRECENI KÖZÚT 16:7 (10:4) Góllövők: Demkó (9), Tóth I. (4), Mlinárcsik (2), Bartus. Az ifiválogatottal Bakuban tar­tózkodó Szabó Jutka nélkül is könnyen, szép játékkal nyert a diósgyőri női csapat, ötletes já­tékukkal már a mérkőzés elején elhúztak. Pontos összjáték. s kö­zépről szerzett gólok jellemez­ték a mérkőzést, amelynek al­kalmából külön1 is ajándékkal, és sok kedvességgel köszöntötték a csapat kapusát, Brunyánszki Pi­roskát, aki most fejezte be 10. bajnoki szezonját, s ez volt a kétszázadik (!) NB-s mérkőzése. Férfiak: DVTK—BUDAKALÁSZ 25:25 (14:11) A hideg, csípős időben ,.leme­revedett” védelmek bőven kap­tak a gólokat. A DVTK eleinte öt góllal is vezetett, de a vége már ..fej-fej” mellett zajlott. Gl: Jancsó (9). Tóth (8). Kapus (4L Varga (2), Kissbenedek, Hor­vath. nagyon fontos a közönség részé­ről is a biztatás, hogy játéko­sainknak az is lendületet adjon. Sérültünk nincs, változtatni te­hát nem fogunk, s a következő 11 fut majd ki a pályára: Kun — Hajdú, Locher, Leiszt, István — Bukovenszky, Szilágyi — Sza­bó Z., Galló, Káplár, Kiss. A cserepadra Serfőző, Varga és Fekete ül. — Nagy lehetőséget szalasztot­tunk el — bosszankodott még tegnap is Dzurkó Ernő, a Hon­véd Papp József SE technikai vezetője —, amikor 4:0 után „összehoztuk” a Kisvárda két szépítő gólját. Ez, sajnos, leg­alább két helyet jelentett nekünk a táblázaton! Most, Záhonyban ismét „kapaszkodni” kell, hogy javíthassunk helyezésünkön, s végre bekerüljünk a tíz közé. Mert hiába megyünk idegenbe, totónyelven ez a mérkőzés x-2 a mi szempontunkból! Ez persze, nem a záhonyi gárda lebecsülé­sét jelenti, csupán — jobb csa­pat a Honvéd!... összeállítá­sunk nem változik, marad a Baricska — Borsos. Petercsák, Helgert, Vári — Dulibán, Pál, Pallay — Csányi, Pócs. Mada­rász együttes, a cserepadon pe­dig Fekete. Bácskái, Derzsényi vár „bevetésre”. (monostori) A DH tippjei 1. Vasas Izzó—Pécsi MSC x 2. Komló—Győri MÁV DAC l 3. Fűzfő—BVSC 2 4. Egri Dózsa—Sz. MÁV Előre x 5. Ózdi Kohász—KKFSE 1 6. Gyula—Szarvas 2 7. Kecskeméti TE—BTASK x 8. J. Lehel—Szegedi, Dózsa x 9. Balassagyarmat—DMTE 1 10. Foggia—Juventus 2 11. Genoa—Napoli 2 12. Lazio—Bologna x 13. Verona—Internazionale x PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Pét—Bábolna x 15. Körmend—MOTIM TE I 16. Thury SE—Vác 2 A DVTK vívószakosztálya fel­vételt hirdet 1965—1966-ban szü­letett lányok és fiúk részére, akik lehetőleg magas növésűek és vékony testalkatúak. Az edzések hetente vannak a Városi Sportcsarnok edzőtermé­ben. Jelentkezés: a Városi Sport- csarnok edzőtermében Patócs Béla edzőnél, hétfőn, szerdán és pénteken IS—17 óra között. DVTK vív#nr*fcosztálya Gondoljon a télre! Cserélje ki régi gázkészülékét újra! rendkívül árengedménnyel vásárolhat! Földgáztüzelésű konvektorok: 30 Salgoterm kéménybe köthető 2630 Ft helyett 1970 Ft-ért 30 Salgoterm falba köthető 2720 Ft helyett 1000 Ft-ért 45 F ontor kéménybe köthető 3200 Ft helyett 2400 Ft-ért 45 Piomontor falba köthető 3270 Ft helyett 2470 R-ért MF 202 típusú gázrezsó 542 Ft helyett 300 Ft-ért Pb gáztüzelésű tűzhely 3520 Ft helyett 2990 Ft-ért Kaphatók: a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 106. sz. vasboltjában, Miskolc I., Ady E. u. 16. Telefon: 35-753 Amíg a készlet tart! Nyitva: hétfőtől péntekig 7—16 óráig, szombaton 7—13 óráig Pafackhordó nő Szatmári János rajza) í\Jéma húron Aki zenét tanul, annak gyakorolnia kell. Aki pedig a gya­korló■ zenész felett vagy alatt lakik, az szenved. Mert egy­általán nem szórakoztató órákon keresztül többé-kevésbé jól játszott etűdöket vagy skálákat hallgatni. Persze még az sem mindig kellemes, ha egy igazi zenei virtuóz gyakorol órákon át. Különösen, ha az ember ebéd után szeretne kicsit szunyókálni, könyvet olvasni, vagy egész egyszerűen pihenni. Egy svéd mérnök kidolgozott egy olyan szerkezetet, ame­lyet hegedűre szerelve a gyakorló fülhallgatón hallja saját játékát; anélkül, hogy zavarná a szomszédok nyugalmát. A készüléket mindenfajta hegedűre rá lehet erősíteni. Nagyon valószínű, hogy hamarosan más hangszerek is „el­némulhatnak” valami hasonlóan zseniális készülék révén. És akkor elérkezik az a boldog időszak, amikor a zeneiskolák diákjai és szomszédságuk békében élhetnek egymással... Szapora mosó medvék Negyvenkét évvel ezelőtt két észak-amerikai mosómed­vepárt helyeztek ki Hessen erdőségeibe, hogy változato­sabbá tegyék velük a tarto­mány állatvilágát. Azóta ezek a rókanagyságú, szürkésfehér állatok annyira elszaporod­tak. hogy számukat a hesse- ni erdőkben jelenleg mint­egy 42 ezeiTe becsülik. Sza­poraságuk magyarázata, hogy új környezetükben nem akadt természetes ellenségük, a va­dászatuk pedig egyáltalán nem könnyű. Ezért az erdé­szeti hatóságok most megní- sérlik a mosómedve termé­szetes ellenségének, a füles­bagolynak, azaz az uhunak az elszaporítását a hesseni erdőkben. Mézfű A lublini Mezőgazdasági Főis­kola botanikai karának tudósai a Kcrtgazdasági intézet cs a Zsi­radékipari Intézet szakemberei­vel együtt kutatásokat végeznek a méhészet szempontjából külö­nösen hasznos növények ter­mesztésével kapcsolatban, e ku­tatások eredményei elsősorban az ún. moldvai citromfű (méz­fű) hasznosságára mutatnak, ez a növény ugyanis hosszú ideig virágzik és igen sok nektárt ad. A citromíűvetés i hektárjáról 200—500 kg méz gyűjthető be. \ mézü ugyanakkor a zsiradék- iparnak is fontos alapanyaga, magjának zsírtartalma 2» száza­lék. A lublini botanikusok meg­állapították azt is, hogy a mé­hek virágporszükséglete — éven­te i Kaptárra számítva — 27 kg. E szempontból a méhészek szem­pontjából legértékesebbek a gyü­mölcsfák, a lóhere, repce, haj­dina és a mustár, valamint a fűzfa. Pofon a színpadon Egy pofon felborította a ham­burgi állami operaház egész programját. Antoine Bibalo „Júlia kisasszony” című ope­rájának bemutatójára készül­tek, de a premiert el kellett halasztani, mert a főpróbán túl nagyra „sikerült” az a pofon, amelyet a címszerep­lő művész a szerepbeli sze­retőjének adott. A szeren­csétlenül járt énekesnek ugyanis beszakadt a dobhár­tyája. s emiatt képtelen volt a szerepét eljátszani. A láva alatt lelték halálukat Megdöbbentő lelet kerül elő Pompeiiben a láva alól. amely időszámításunk sze­rint 79-ben, a Vezúv kitöré­sekor árasztotta el a várost. A campaniai régészek a vá­ros déli negyedében végzett ásatások során 11 tagú me­nekültcsoport testére buK- kantak a láva alatt. Vala­mennyien elhagyták házukat és vagyonkájukkal, néhánv apróbb bútordarabot megra­gadva. menekültek a tüzes kő- és hamuesőben. Bár a tragikus esemény óta 19 évszázad telt el. az utolsó menekültek története semmit sem veszített drámaiságábol! A szerencsétlen áldozatok helyzetéből és mozdulatából következtethetünk életük utolsó rémséges pillanataira. A menekülök között volt néhány serdülő is. Egyesek a gyilkos és forró füst elől egy (ára mászva próbáltak me­nedéket keresni. A jelenet ma is hátborzongató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom