Déli Hírlap, 1976. június (8. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-15 / 140. szám
Atlétika Népes m a DV7K emlék Kreisz Andrea (TFSE) nyerte a női magasugrást a diósgyőri emlékversenyen. Csapata, a TFSE pedig elnyerte a Mihályffy Éva emlékére alapított vándordijat. (Szabó István felvétele) Vasárnap délután háromórás program keretében rendezte meg a DVTK hagyományos Mihályffy Éva — Lucsánszki Géza emlékversenyét, Az időpont időzítése a lehetséges legjobb volt, hiszen a válogatottak kivételével szinte mindenki ott lehetett az élvonalból. A férfi súlylökésben például — Faragó nélkül — így is a ..majdnem legjobb” mezőny jött össze. Az időpont megfelelő voltát jelzi az is, hogy a kilenc férfi és kilenc női versenyszámban több mint 159-cn álltak rajthoz. A kiemelkedő eredmények élére kívánkozik Pallai Sán- dorné (DVTK) eredménye, aki egy évvel kisbabája születése után ismét megszerezte az I. osztályú minősítést. Elismerésre méltó a szinte edzés nélkül rajthoz álló, s tulajdonképpen még sérült Gábor László eredménye is, aki nem járt messze a 70 métertől. Ritkán ugranak a DVTK stadionjában 210 cm-t magasba, most ennyi kellett a győzelemhez. A diósgyőriek másik kis-, mamája, Óláhné Károly Zsuzsa is rajthoz állt ismét, s számára jelentős lépés, hogy sikerült 13 mp-en belülre kerülnie. Az előfutamban egyébként 12.8 mp-et ért el. Az emlékverseny hagyománya, hogy — Mihályffy Éva emlékére — megrendezik a női magasugrók csapatversenyét is. A vándordíj védője ezúttal a TFSE Kreisz, Sándor, Morvái összetételű együttese lett, 169,66 cm-rel. Az I. osztályú országos és egyben minősítő Mihályffy —Lucsánszki emlékverseny legjobbjai: Férfiak: 100 m: í. Pintér József DEAC 10.9. 2. Bánhidi Béla DVTK 11.0, 3. Farkas Béla TFSE 11.0. 400 m: 1. Takács József Vasas 49.1, 2. Verb Mihály Toldi SE 49.7, 3. Szedmák Attila Vasas 50.1, 4. Molnár János DVTK 50.5, 6. Angyal Károly DVTK 51.4. 800 m: 1. Szemeti Gyula NYVSC 1:53.5, 2. Sári Elek DASE 1:53.9, 3. Verb Mihálv Toldi SE 1:54.5. 5000 m: 1. Babinyecz József Cseoel 14:34.8, 2. Vincze István DVTK 14:39.6, 3. Szekeres Ferenc Csepel 14:50.0. Magas: 1. Sz,qrád Péter Csepel 210. 2. Széles István Bp. Honvéd 205. 3. Gerstenbrein Tibor Csepel 202. távol: 1 He- nyecz László Egri TK 709. 2 Kiss Tibor BHSE 685, 3. Rózsa Sándor DMTE 679. ... 7. Kiss Sándor MEAFC, 659. Súly: 1. Várkonvi Gábor MTK-VM 17,58, 2. Dr. Nagy György DEAC 16,95, 3. Káldi István MTK-VM 15,49, diszkosz: i. Szegletes Ferenc Bn. Építők 57,64, 2. Szabó László Ü. Dózsa 55,56, 3. Katona Sándor Vasas 53,40, gerely: 1. Gábor László DVTK 69.46, 2. Szoboszlai Péter NYVSC 68,44, 3. Boglár Tamás SZVSE 65,70, 4. Farkas István DVTK 55,70. Meghívásos, 4x100-as férfi váltó: 1. DVTK 43.1, 2. Vasas 43.3, 3. Ü. Dózsa 43.7, 4. MVSC 44.7 mp. Nők. 100 m: 1. Nagy Katalin NYVSC 12.3, 2. Petrika Erzsébet DEAC 12.5, 3. Siska Xénia Vasas 12.5, ... 5. Károly Zsuzsa DVTK 12.9, 6. Kispál Mariann MVSC 13.1, 400 m: 1. Váczi Éva Csepel 56.4, 2. Suhai Margit NYVSC 62.5. 3. Sátori Mária Bp. Spartacus 64.6, 800 m: 1. Fejjel Péterné DVTK 2:12.1, 2. Babinyecz Józsefné Csepel 2:13.3, 3. Szűcs Kornélia DMTE 2:17.8. 400 gát: az egyetlen induló feladta. Magas: 1. Kreisz Andrea TFSE 176, 2 Sándor Mária TFSE 173, 3. Gubán Gabriella Dunaújváros 173. távol: 1. Szekeres Ibolya Ü. Dózsa 5.48, 2. Szendi Mária NYVSC 5,45, 3. Siska Xénia Vasas 5.38. Súly: l. Menyhárt Krisztina BHSE 15.30, 2. Molnár Mária Vasas 14,66, 3. Vranyecz Irén BHSE 14.48. 4. Pallai Sándorné DVTK 14,30, diszkosz: 1. Pallai Sándorné DVTK 55,56, 2. Szőke Katalin Csepel 53,76, 3. Herczeg Ágnes Csepel 53.72, gerely: 1. Fekete Viktória Ü. Dózsa 52,72, 2. Varga Zsuzsa DVSC 45.42, 3. Halász Eszter DVTK 39.24. A kellemes, napos, bár kissé szeles időben lezajlót* verseny méltó kereteket biztosított az emlékezéshez, a DVTK atlétikai szakosztálya volt két kiváló tagjának emlékére rendezett versenv sikeréhez. H. K. A hét végén Kazincbarcikán rendezték meg az atlétikai V. területi ifjúsági egyéni csapatbajnokságot. Ezen a versenyen mindkét nemben Borsod megye ifjúsági válogatottja szerepelt néhány miskolci és több vidéki versenyzővel. Kiemelkedő eredményt négy atléta ért el — teljesítették az aranyjelvényes szintet —, közöttük Tuskán Zsuzsa (KVSE), aki 42,60 m-t dobott diszkosszal. A férfi és női pontversenyben Borsod válogatottja egyaránt a harmadik helyen végzett. Az összesített pontverseny eredménye: 1. Hajdú m. 155, 2. NYVSC 130, 3. Borsod m. 123, 4. Bp. Spartacus 81, 5. Szabolcs m. 34. A borsodi versenyzők jobb helyezései. Férfiak: 100 m; 1. Lidák László 11.3, 400 : 2. Takács József 52.5 800: Takács József 1:59.3, 1500: 3. Fekete Sándor 4:13.6. 3000: 2. Bri- ginszki József 8:53.0. 4x100 váltó: 2. Borsod 45.0. 4x400: 2. Borsod 3:30.7. magas: 2. Készéi János 180 (az induló 9-ből 7-en nem ugrották át a kezdő magasságot), diszkosz: 3. Demjén Pál 41,52, gerely: 2. Demjén Pál 55,92, 3. Tóth Károly 47.66. Nők. 100 m: 4. Frigyik Erika 13.3, 800 m; 4. Ferenczi Mária 2:19.3, 4x100: 2. Borsod 50,9, 4x400: 2. Borsod 4:07.9. 100 gát: 2. Ördög Ágnes 17.2, magas: a kezdő magasságot a három borsodi versenyző nem ugrotta át. súly: 1. Kuzbeld Hilda 11,85, diszkosz: 1. Tuskán Zsuzsa 42,36, gerely: 3. Kispál Mariann 35.70. j Vitorlázás ¥■ Kedvezőtlen előjelekkel kezdődött az idei vitorlás Mályi tó bajnokság, amely a három felnőtt hajóosztályban a megyei bajnoki címeket is hivatva volt eldönteni. A verseny első napján, pénteken ugyanis nem volt megfelelő szél, s így a hétfuta- mos küzdelem rajtja szombatra maradt. A szélre-várás sikerrel zárult, hiszen szombaton és vasárnap kitűnő szélben futották le az Öt hajóosztály több mint 40 hajóból álló mezőnyének versenyeit. A megyei szövetség úgy döntött, hogy a fiatalabb korosztályok két hajóosztályban a június 15—16-i Pajtás Kupa versenyeit tekintik megyei bajnokságnak — akceptálva ezzel azt a körülményt, hogy a hét végén voltak az iskolai évzáró ünnepségek. Így ugyanis félni lehetett attól, hogy az iskolások nem vehetnek részt megfelelő körülmények között, a megyei bajnokság küzdelmeiben. Ennek ellenére az Optimist és Kadét hajóosztályok versenye igen rangos volt. hiszen a velencei vízi sportiskolások négy-négy hajóval történő indulása ezekben a számokban országos versennyé avatta a Mályi tó bajnokságát. A három felnőtt hajóosztályban tehát megyei bajnokokat avattak. A MÉMTE mesterhármast” ért el, három arany, három ezüst és egy bronzéremmel fejezték be az ez évi megyei bajnoki küzdelmeket. A második legnagyobb szakosztály, a Justitia ezúttal két bronzéremmel volt kénytelen megelégedni. A kicsik versenyeiben mindkét haióosz- tályban a Velencetavi Vízi Sportiskola versenyzői végeztek az élen, s közéjük a dobogóra csak egy MÉMTE hajónak sikerült „befurakodnia.” Az 1976. évi vitorlás megyei bajnokság dobogósai. Finn hajóosztály (10 induló), megyei bajnok: Károlyi Attila (MÉMTE), 2. Csikasz László (MÉMTE). 3. Demjén Imre (Justitia) . Kalóz hajóosztályban (6), megyei bajnok: Hegyeshalmi Zoltán— Haák Péter (MÉMTE), 2. Górász András—Ferenczi Sándor (MÉMTE). 3. Dr. Molnár Adorján—Cimbalmos Mercedes (Justitia). 470-es hajóosztályban (3), megyei bajnok: Siklósi István—Varga Róbert (MÉMTE), 2. Kinter Ferenc—Guik András (MÉMTE), 3. Szadai István—Bodor István (MÉMTE). A Mályi tó bajnokság országos versenyeinek eredményei. Optimist (15); 1. Haranghy Csaba (VVSI), 2. Szilvássy Attila (VVSI). 3. Litkei Farkas (VVSI). A legjobb miskolci, Kelemen László (MÉMTE) a 4. helyen végzett. Kadét (9): i. stefán Tibor— Somogyvári Károly (VVSI), 2. Hegyeshalmi Miklós—Bódi Kornél (MÉMTE). 3. Héjj Károly— Nárai Vilmos (VVSI). Az Optimist és Kadét hajóosztályok megyei bajnoksága tehát a Pajtás Kupa országos verseny keretében — amelyen ismét indulnak a velenceiek — kedden és szerdán kerül lebonyolításra. H. K. Oletin Kupa Második leit a,% MVSC cslltfas Rekonstrukció alatt álló textilüzemünkbe előnyös feltételek mellett, korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat fonó, szövő bétán utónak felveszünk. Felvételre keresünk továbbá tervezésben is jártas műszaki rajzolót. épületgépészt technikusi végzettséggel, esztergályos, lakatos. villanyszerelő csőszerelő, asztalos, ács, bádogos, kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat Cím: PTM. Budai Gyára, Munkaerőgazdálkodás. Budapest, XI. Hauszmann Alajos u. 20. Levélcím; 1502. Bp. Pf. 43 Pénzbeszedőket felveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Tájékoztatást az ÉMASZ behajtási csoportja ad. Miskolc, Patak u. 7. szám alatt. Több meglepetéssel kezdődött szombaton délután Le- ninvárosban. az új Tisza- csatornán a Leninvárosi MTK III. Olefin Kupa kajak, kenu versenye. Elsősorban az jelentette — talán a verseny- bíróságnak — a legtöbb gondot. hogy az MVSC és a DVTK a nevezések ellenére nem jelent meg a kitűzött időpontban. Egy tény: mindazok ott voltak Leninvárosban akik ..helyesen értelmezték” a kiírást. Igaz. nem válogatottakkal — de ők az olimpiára készülnek —. rajthoz álltak a BHSE. az Újpesti Dózsa, a Vasas Izzó, a Csepel SC, a BSE, az MTK-VM. a Bp. Építők és az LMTK versenyzői. A kupa kiírása érteimé, ben az első osztályú minősítéssel rendelkező felnőttek és az ifjúsági aranyjelvényesek, tehát a hazai „elit” boly indulhatott el Leninvárosban. a kétnapos versenyen. Az MVSC legjobb fiataljaival másnap. vasárnap reggel megjelent. A DVTK viszont nem. Csupán az az egy kér. dés marad nyitott: vajon miért nem?! A nem a legjobban sikerült III Olefin Kupán az MVSC nagyszerű sikert ért el: az összetett pontverseny. ben megszerezték a második helyet. Az MVSC-nek az Olefin Kupán elért eredményei: MK leány I. korcsoport: első Gembiczki, másodilc Bodnár. MK fiú I. kcsp.: harmadik Szabó. EK lány I—II. kcsp.: 1. Major, 3. Szloboda. EK fiú I. kcsp.: 3. Kiss Z. MK fiú II. kcsp.: 1. Kocsis. EK fiú II. kcsp.: 1. Molnár, 2. Búza, 3. Czap (mindhárom MVSC). Az összetett pontversenyt i ezzel együtt az Olefin Kupát az LMTK nyerte 320 ponttal, míg a harmadik helyen a BHSE végzett 85 ponttal. (fgy) Van-e joga meghalni? Egy elhúzódó jogi es orvosi vita általános feltűnést keltet az USA-ban. A 21 éves Karin Ann Quinlan sorsáról van szó Azt a kérdést vitatták, van-e joga ahhoz, hogy... meghaljon. Végül New Jersey állam bírósága kijelentette, hogy „i jogi és orvosi normatívák értelmében élőnek kell tekinteni” A. Karin szülei, Joseph és Julia Qyinlan annak a fén légzőkészüléknek az eltávolítását kérték, melynek segítségével már több hónap óta életben tartják lányukat, aki méli és megváltoztathatatlan kómában van. A sajtó emberformáji növénynek nevezi a lányt... Karint eszméletlenül és fuldokolva találták meg egy összejövetel után, melyen, mint a rendőrség állítja, a kábítószel és az alkohol valamiféle keverékét vette be. Kórházba vitték, ahol Karin mind a mai napig mély eszméletlenségben él, amelyből már sajnos sohasem tér vissza. Túsz volt rendőr felesége a A tokiói rendőrség letartóztatott egy késsel felfegyverzett férfit, aki előző, leg 14 órán át túszként fogva tartotta egy rendőr feleVaksi az Két kaliforniai kutató, Adams és Brown megállapította, hogy az alkohol nem csupán azért veszélyes a gépkocsivezetők számára, mivel jelentékenyen lassítja a ségét. Szabadonbocsátásáért azt követelte, hogy engedjék el saját feleségét, akit korábban prostitúció vádjával vettek őrizetbe. alkoholtól reflexeket, hanem azért is, mivel a reflektorral elvaki- tott gépkocsivezető alkoholos állapotban sokkal lassabban nyeri vissza látását, mint aki nem fogyasztott szeszes italt. Bábszínház (Mező István rajza) Egy műszak zaja Az intenzív zajban, lármában dolgozó munkások egész, ségi állapotának ellenőrzésért Kanadában olyan készüléke1 dolgoztak ki. amely méri an nak a zajnak a mennyiségé! amelyet a munkás egy-egv műszak során elszenved. A oerendezés mikrofonból, erősítőből és integrált áramkörökkel készült memóriaegységből áll. Műszakváltáskor t memóriaegységet kiszerelik a készülékből és meghatározzák a felvett zaj mennyiségét. OLIMPIAI REJTVÉNYJÁTÉK! 1948-TÓL 1976-IG! REJTVÉNY, SPORT, SZÓRAKOZÁS! RAJT: JÚNIUS 16-ÁN, SZERDÁN. dpi ADDIG !S GYŰJTSE A „BÉLYEGEKET”, S FIGYELJE AZ ORJ JELŰ KÖZLEMÉNYEKET! O Rt «J