Déli Hírlap, 1976. június (8. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-14 / 139. szám
Győzelemmel zárult a 45000 perc 120 - 60 Magyarország—Ausztria 2:0 (l.O) Ahol csak lehetett, három számmal jelképezték a szombat esti, népstadionbcli futballünnepet. A magyar válogatott 500. hivatalos nemzetek közötti mérkőzését játszották, az MLSZ fennállásának 75. éves jubileuma alkalmából, a 120. magyar —osztrák mérkőzésen. És a mérkőzés végén odakerülhetett a 60-as szám is, hiszen válogatottunk 60. győzelmét aratta Ausztria ellen. A szomszédok elleni mérlegünk tehát pozitív, s a szombat esti győzelemmel éppen a felét nyertük meg az 1902. október 12. óta játszott 120 mérkőzésnek. A mérleg: 120 60 26 34 273-224 S ha netán sikerült volna még két gólhelyzetünket kihasználni, akkor a 275-ös, szintén jubileuminak számító számot is felírhattuk volna a többi mögé — a rúgott gólok számát. Sőt: 4:1 lett volna az „igazi”, mert akkor a kapott góljaink száma 225 lett volna . .. Egyáltalán nem hiányzott sok ahhoz, hogy ez a gólarány alakuljon ki Ausztria ellen, hiszen a végig fölényben játszó magyar válogatottnak volt annyi helyzete, amiből még nem kettőt, hanem akár 3—4 gólt is szerezhetett volna. De Krankl, P. Koncilia vagy Haider is belőhette volna azt az egyet, csakhát az irányzók ezúttal hibás volt, na és Kovács L. — jó! A mérkőzés jubileumi, barátságos jellegű volt, de ezt Bozsik kezdőrúgása után már nem nagyon lehetett felfedezni a játékban. Hiába, a magyar—osztrák meccsek különös jelentősége, hangulata egyszerűen lehetetlenné teszi a békés játszadozást. Sárga lapok, kiállítás, 11-es, számtalan szabadrúgás tette „élessé” a küzdelmet, s jelezte osztrák barátaink labdarúgásának gyengeségét. Ügy tűnik, ők még kevésbé tudták megtalálni a felfelé ívelés módszereit, s ha mi nem tartozunk a világ élvonalába, ők még kevésbé. Az 500. (?) magyar válogatott mérkőzést közvetítő Szepesi György (akinek — valószínű — ez volt a 250.) azt mondotta, hogy ez után a mérkőzés után nekikezdhetünk az újabb félezernek. Nos, ez azért nem egészen stimmel. Annak már ugyanis nekikezdtünk! Május 26- án, a Szovjetunió elleni találkozón. Az volt ugyanis az 501. mérkőzés! Csak „hamarabb játszottuk le” ... Mert, ha valaki megvette a Labdarúgás jubileumi különszámát, abban olvashatta, hogy válogatottunk 1976. április 17-én, Banja Lukán Jugoszlávia ellen játszotta a 497. mérkőzését. Ez után jött május 1-én Svájc, 22-én Franciaország, majd 26-án a Szovjetunió. Tehát: 498., 499., s ha az Ausztria elleni mérkőzés, szombaton az 500. volt, akkor a Szovjetunió elleni találkozó csakis az 501-es sorszámot kaphatja. Ez a kegyes csalás azonban megbocsátható, hiszen valóban úgy illett, hogy azok ellen játsz- szuk a jubileumi mérkőzést, akik ellen 73 és fél éve az elsőt... A magyar válogatott büszke lehet mérlegére. 273 győzelem, 104 döntetlen, s mindössze 124 vereség. Mindez 65 százalékos teljesítménynek felel meg, s ilyennel kevés ország válogatottja dicsekedhet. De talán még ennél is kedvesebb számunkra az a körülmény, hogy a tavaszi szezont most záró A-váloga. tott (a brazilok ugyanis nem jönnek) 1976-ban még veretlen, s trófeái között szerepel az 1978-as VB-t rendező Argentína „skalpja” is. A jubileumi mérkőzés szereplői: Játékvezetők: Taylor (Baker, Faulkner), mindhárom angol. Magyarország: Kovács L. — Török, Bálint, Rab, Lukács — Nyilasi, Ebedli, Pintér — Pusztai, Fazekas, Magyar. Csere: Pusztai, Magyar, Török és Rab helyett Fekete, Váradi, Kereki és Csongrádi. Ausztria: F. Koncilia — Sara, Ilorvat, Pezzay, Weber — Prohaska, Schwarz, P. Koncilia — Haider, Pirkner, Krankl. Csere: P. Koncilia, F. Koncilia és Haider helyett Daxbaclier, Fleischmann és Cerny. Góllövők: Magyar (35. p.) és Váradi, 11-esből (75. p.). Kiállítva: Pirkner (70. p.). Sárga lap: Pezzay (36. p.) és Török (70. p.). Szögletarány: 12:3 (8:3) Magyarország javára. (horváth) Mlinárcsik (2-es) volt a DVTK legeredményesebb játékosa a Mátészalka elleni 21:13-ra megnyert mérkőzésükön. Mlinárcsik 5 gólt szerzett, s képünk az egyik előkészítését mutatja be. (Szabó István felvétele) Megváltozott kezdés Labdarúgó Ol B- döntők Holnap, kedden délután kezdődik a diósgyőri stadionban a labdarúgó országos ifjúsági bajnokság döntője A-csoportjának körmérkőzés-sorozata. Az általunk korábban közölttel szemben megváltozott a mérkőzések kezdési időpontja. A program tehát a következő: Június 15. kedd; 15.45 óra: PMSC—Vasas Izzó, 17.30: DVTK -SZEOL. Június 16. szerda; 15.45: V. Izzó—DVTK, 17.30: PMSC—SZEOL. Június 18. péntek; 15.45: DVTK —PMSC, 17.30: SZEOL—Vasas Izzó. „Előzetesként” csupán egyetlen mondat a DVTK területi bajnokságot nyert fiataljainak szakvezetőjétől, Fekete Fercnctől: „a döntő párosítása ez lesz: Ferencváros Sí—DVTK!” Totóeredmények 1. Oroszlány—Komló 1:1 x 2. Budafok—BVSC 3:1 1 3. Várpalota—Nagykanizsa 2:2 x 4. Pécs—KKFSE törölve 5. MVSC—Gyöngyös 2:0 1 6. Salgótarjáni KSE—űzd 0:0 x 7. Balassagyarmat—KV SE 1:0 1 8. Borsodi B.—Leninváros 0:0 x 9. Záhony—Debr. MTE 1:2 2 10. Egri Vasas—Rudabánya 5:2 1 11. H. Vasas—Egri Dózsa 3:4 2 12. Sabaria—Ajkai B. 0:0 x 13. AURAS—Körmend 1:0 1 14. Kecském. SC—Sz. MÁV 1:1 x plusz 1: 15. Gyula—SZVSE 1:1 x hírek - eredmények LABDARÚGÁS A négyfrontos magyar—osztrák találkozó a mi szempontunkból szép sikerrel zárult, hiszen három mérkőzésen a magyarok győztek, egy pedig döntetlen eredménnyel ért véget. A nagyválogatottunk 2:0 (1:0), a katonaválogatott 3:1 (1:0), az öregfiúk csapata pedig 4:3 (2:2) arányban nyert, a B-válogatottak találkozója 1:1 (0:0) eredménnyel ért véget. Az NB Il-ben két rangadót is játszottak tegnap, amelyeken a hazai gárda — a Dunaújváros, illetve Budafok — biztosan győzött. Nyert a Dorog is, és most már szinte biztosra vehető a Bányász-együttes felkerülése. Eredmények: MÁV DAC—Bábolna 4:1, Oroszlány—Komló 1:1, Szolnoki MTE—Szekszárd l :1, Budafoki MTE—BVSC 3:1, Vasas Izzó—Nagybátony 3:0, Dorog —FÖSPED Szállítók 3:0, DVSC —Bp. Spartacus 4:1, Várpalota— Nagykanizsa 2:2, Pécsi MSC— Kossuth KFSE 1:0, Dunaújváros —Volán SC 3:1. A bajnokság élcsoportja; 1. Dunaújváros 36 22 11 3 75-28 95 2. Dorog 36 21 9 6 70-37 51 3. Budafok 36 21 6 9 84-52 48 4. BVSC 36 17 11 8 65-41 45 5. DVSC 36 18 9 9 61-42 45 Az NB IU. Északkeleti csoportjában — két fordulóval a zárás előtt — tegnap minden lényeges kérdés tisztázódott. Az Egri Dózsa Tégláson aratott győzelmével bebiztosította magának a bajnoki címet, s jogot szerzett az NB n-be történő visszakerülésre. A Rakamaz, a Hejöcsaba, a Hajdú Vasas, a B. Volán és a Balmazújváros viszont elbúcsúzott az NB m-tól! Egyébként szoros és heves küzdelmek jellemezték a 36. fordulót: négy találkozón volt pontosztozkodás, és három mérkőzés hozott l—l gólos győzelmet . Eredmények: Borsodi Bányász —Leninváros 0:0, Sátoraljaújhely —Hejöcsaba 2:0, Nyíregyháza- Borsodi Volán 0:0. Záhony— DMTE 1:2, Egri Vasas—Rudabánya 5:2, Hajdú Vasas—Egri Dózsa 3:4, Rakamaz—Balmazújváros 3:3, MVSC—Gyöngyös 2:0, Balassagyarmat—KVSE 1:0, Salgótarjáni KSE—Özd Őrt). A bajnokság állása: 1. Egri Dózsa 99-40 55 2. Ózd 56-22 48 3. DMTE 72-40 44 4. Gyöngyös 67-42 43 . 5. LMTK 60- 52 43, 6. MVSC 53-37 40, 7. SKSE 66-52 39, 8. Balassagyarmat 61- 50 39, 9. Egri Vasas 63-53 39, 10. KVSE 83-53 38, 11. B. Bányász 48-54 38, 12. Sátoraljaújhely 46-56 38, 13. Nyíregyháza 61-43 37, 14. Rudabánya 52-66 33, 15. Záhony 47-74 33, 16. Rakamaz 41-51 30. 17. Hejöcsaba 46-75 26, 18. Hajdú Vasas 44-69 24, 19. B. Volán 36-78 23, 20. Balmazújváros 32-126 10. Salakmotor csapat-VB Szőkéét továbbjutoílak Krsko, ez a jugoszláviai kis község tulajdonképpen nincs is messze Magyarországtól, de tegnap este számunkra mégis elérhetetlen maradt. Természetesen telefonon. A leglényegesebbet azonban — a Volán Tröszt menetirányítói szolgálatának segítségével — sikerült megtudnunk: a magyar salakmotoros válogatott továbbjutott, s így ott lehet az NSZK- beli Landshutban, június 26- án este 8 órai kezdettel megrendezésre kerülő elődöntőben. Az információ csupán ennyi volt, s így — a papírforma ismeretében — csak tippelni lehet. Az erőviszonyokat tekintve az látszik a legvalószínűbbnek, hogy a Sziráczki, Szőke, Jakab, Za- horán (tartalék: Pcrényi) összetételű magyar együttes a csehszlovákok mögött a második helyen Végzett — megelőzve Jugoszlávia és Bulgária együttesét. Tekintettel arra, hogy a jugoszlávok által megadott telcfonszám még este 10 órakor sem volt elérhető, valószínűnek látszik, hogy a részletekről már csak versenyzőink hazaérkezése után tudunk beszámolni. F&Iw@sz£i$%k, lakatos szak- és segédmunkásokat, villanyszerelő, ács-állványozó, kőműves, festő-mázoló, valamint hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. lelentkezés: GÉP- ÉS FELVONOSZERELO VALLALAT kirendeltségén, Széchenyi út 28. NB 1IL: fiz MVSC nyeri, a Volán pontot szerzett A tegnapi, 36. fordulóban — a miskolci szurkolók nem kis örömére — felborult a papírforma. A Kubikban rendezett találkozótól ugyanis inkább egy, mint két pontot vártak, az erőviszonyokat jól ismerők, a HCM és a Volán szereplését illetően pedig csak a tisztes helytállásban bizakodtak. Ezzel szemben: győzött az MVSC, és döntetlent csikart ki a B. Volán Nyíregyházán ! MVSC—GYÖNGYÖS 2.*0 <2rt>) Ideális íutballidő, hosszú hetek óta jól szereplő hazai gárda, dobogós helyen levő ellenfél . . . Egyszóval minden „kellék” együtt volt a Kubikban; mégis alig 1000 néző köszöntötte a Serfőző — Szabó Z., Locher, Leiszt, Lipták — Bukovenszky, Szilágyi — Varga (Korhűt), Szabó Gy. (Kerecsényi), Nagy, Madarász összetételben utolsó tavaszi itthoni mérkőzésére pályára lépő zöld-fehér gárdát. Nos, akik a lelátókon helyet foglaltak; az eredménynek örültek, a játéknak már kevésbé. Dehát a 2 bajnoki pont volt most a lényeg, s az Miskolcon maradt! Némi meglepetésre a gyöngyösiek kezdtek nyugotítabban, s tervszerűbb játékukat az is segítette, hogy az MVSC labdarúgói nem fogtak szorosan embert. Több, szerencsére pontatlan lövés is ment ennek következtében Serfőző kapujára, az MVSC támadói viszont ritkán veszélyeztettek. Rengeteg volt a szabálytalanság mindkét részről, így folyamatos játék nem alakulhatott ki. A 17. percben aztán Szabó Z. megunta a tétlenséget: a felezővonaltól indult a hátvéd, majd négy védőt is kicselezve, és a kapust elfektetve a jobb felső sarokba lőtt, 1:0. Á gól után nagyon rákapcsoltak a vendégek, ám lendületük csak a hazaiak 16-osáig tartott, mert — Leiszttel az élen! — jól zárt a zöld-fehér védelem. A középpályások és a támadók viszont gyengén „ügyködtek”. Egy ellentámadásból a 40. percben mégis az MVSC növelte előnyét: Varga jobbról beadott labdáját két védő is elvétette, és a jól érkező Szabó Gy. a léc alá lőtt, 2:0. A második félidő Vasút-roha- mokkal indult, és Madarász nagyon biztossá tehette volna a győzelmet, ám 2 lépésről (!) az „égbe lőtt”. Tíz perc elteltével kiegyenlítődött a játék, és mindkét kapusnak bőven akadt vé- denivalója. A hajrában erősen szorongatott a vendégcsapat, de az eredmény már nem változott. Az MVSC együtteséből Serfőző* Szabó Z., Locher és Leiszt játékát dicsérhetjük. NYÍREGYHÁZA—B. VOLÁN 0:0 A miskolci közlekedési gárda az esélytelenek nyugalmával lépett pályára, s ez meg is látszott a játékán. Nagyon jól szer- veze meg védekezését a Volán, s a szoros emberfogás bizony nem ízlett a hazaiaknak. Igaz, végig a Nyíregyháza játszott fölényben, ám támadásaiból hiányzott a tervszerűség. A nyolcadik percben Kozma lövése nyomán a kapufa is segített az egyébként jól védő Cziberének hálója megőrzésében, és szinte ez volt a hazai együttes egyetlen igazán komoly gólszerzési lehetősége. Ezzel szemben a Volánnak ellentámadásokra is futotta erejéből, s a 80. percben Kertész a győzelmet is biztosíthatta volna. A középcsatár már a kapust is kicselezte, ám megcsúszott, és a kapu mellé gurított! A hazaiak játékára egyébként az is jellemző volt, hogy a 90 perc letelte után a levonuló együttest saját közönsége kifütyülte! A B. Volán Czibere — Sza- lánczi, Körösi, Lója, Takács — Ruszó, Petrovics, Farkas — Petras (Kónya), Kertész, Pálur (Bu- kovics) összeállításban szerzett pontot Nyíregyházán, és az együttesből Czibere, Ruszó, Petrovics és Kertész nyújtott jó teljesítményt. SÁTORALJAÚJHELY— HEJÖCSABA 2:0 (2:0) A HCM együttese az LMTK- tól elszenvedett veresége következtében már egy héttel korábban elbúcsúzott az NB OT-tól, tehát a mérkőzéshek csak a Sátoraljaújhely szempontjából volt tétje. Ez ugyan a játék képe . alapján nem nagyon tűnt lei, hiszen a hazaiak sem „tündököltek”. Rendkívül alacsony színvonalon folyt a végig csapkodó, igen sok hibával telített játék, melyben végül is a két szerencsés gólt lövő hazai gárda diadalmaskodott. A második percben Dutkievicz érintés nélküli szögletrúgása nyomán került a labda a HCM hálójába, majd a 25. percben ugyancsak Dutkievicz fejelt 6 méterről az elmélázó csabai védők között a hálóba. A HCM-nek is akadt helyzete, de Jáger fölé, Zajácz pedig mellé durrantott. A HCM Szőke — Zajácz, Temesvári, Kuzma, Béres — Szabó L., Laczkó, Várkonyi — Jáger (Simonyi), Krisztián, Vodicska összetételű együtteséből csupán Kuzma játékát lehet dicsérni. MONOSTORI GYULA apróhirdetés «állass Pénzbeszedőket felveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Tájékoztatást az ÉMASZ behajtási csoportja ad. Miskolc, Patak u. 7. szám alatt. A Miskolci Mélyépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz: képesítéssel és gyakorlattal rendelkező energetikust. Jelentkezés a személyzeti előadónál. Miskolc, L, Partizán 2. sz. Rekonstrukció alatt álló textilüzemünkbe előnyös feltételek mellett, korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat fonó, szövő betanulőnak felveszünk. Felvételre keresünk továbbá tervezésben is jártas műszaki rajzolót, épületgépészt technikusi végzettséggel, esztergályos, lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács, bádogos, kőműves szakmunkásokat, és 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Cím: PTM. Budai Gyára, Munkaerőgazdálkodás, Budapest, XI. Hauszmann Alajos u. 20. Levélcím: 1502. Bp. Pf. 43. Azonnali belépéssel női és férfi munkaerőket alkalmazunk takarítói munkakörbe, Miskolc- Tapolca munkahelyen. Jelentkezni lehet: Idegenforgalmi Hivatal, Miskolc, Széchenyi út 35. szám.