Déli Hírlap, 1976. június (8. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-12 / 138. szám
{ÍWWWWiW/.;-X- A Miskolci Mélyépítő Vállalat dolgozói felajánlották, hogy vállalatuk negyedszázados jubileumára átadják a tapolcai autóbusz-végállomást és -fordulót. Ígéretüket állták is, s tegnap már megindulhatott a forgalom az újjáépített Koltói Anna utcában. (Ágotha Tibor felvétele) ötéves tervüket zsűrizték Tegnap délelőtt zsűrizték a Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat V. ötéves tervét a megyei és a városi tanács, illetve a Belkereskedelmi Minisztérium több főosztályának képviselői. Mint Szabó József igazgató lapunk munkatársának elmondotta, a felsőbb hatóságok lónak ítélték a vállalat középtávú tervét, de néhány módosítást javasoltak. Az eredeti tervet ezekkel kiegészítve terjesztik a most következő termelési tanácskozások elé. majd a szakszervezeti tanács és a vállalat igazgatója hagyiák jóvá az 1980-ig szóló tervet. Az ötödik... Gyár, óvoda llllllllllllllHllllllllimillllllllllllllHlllllilUHIIIIIIIHIIIIIIIHIIIIIIIIIII E HETI KÉRDÉSÜNK: lllllllllllllllllllHimillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll1111111111111111' Mikor lesz betonozott végállomása az 1/D-s buszjáratnak? Öt hónap alatt Félmillió tonnt A fogyott a hegy Ebben a tervidőszakban a népgazdaság építési-szerelési igénye 30—33 százalékkal nő. Ezt kielégíteni az cpítő- cs építőanyagipar feladata. Az építőipar kenyere a cement. A hazai termelés 1980- ra eléri az 5,5 millió tonnát (ez pontosan hétszer annyi, mint az 1950-es teljesítmény), de az import még így is meghaladja majd a háromnegyed millió tonnát. Az építőipar fejlesztéséhez 19—20 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezzel, valamint a meglevő eszközök jobb kihasználásával biztosítható, hogy az építőipar a teljesítményét mintegy 30 százalékkal fokozza. (Mivel új munkaerőre az építőipar csak kismértékben számíthat, ezt csak a termelékenység fokozott növelésével lehet elérni). Az V. ötéves terv összesen 430—440 ezer lakás megépítésével számol. Ebből mintegy 190 ezer lesz családi ház. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese mondta egyik parlamenti beszédében: „Különös gonddal kell eljárni a beruházások, mindenekelőtt az állami nagyberuházások építési feladatainak előkészítése és megvalósítása során. Evégett a nagy létszámú, műszakilag jól felszerelt építőipari szervezeteket kell fejleszteni... A gazdasági célú építkezések természetesen nem szoríthatják háttérbe a lakosság életkörülményeit befolyásoló lakás-, óvoda-, bölcsőde- és más építkezéseket”. 9 A DIGÉP tízezres kollektívája örült az 1 D-s buszjáratnak, hiszen aki kilép a gyárkapun, azonnal buszra szállhat, s utazhat a Tiszai pályaudvarig. Nincsenek viszont jó véleménnyel »buszjárat végállomásáról, mert a mai napig is zúzott törmeléken kell megfordulniok a buszoknak; a gödrökben „botorkál” a busz, rongálódik, az utasok esős időben sárban botorkálnak, iiyen nyáron pedig akkora port ver a busz, hogy a megállóban várakozók szinte fuldokolnak tőle. Mikor változik meg ez az áldatlan állapot? — kérdeztük a DIGÉP illetékeseit. 9 Mi örülnénk a legjobban, ha minél hamarabb lebetonoznák a végállomást! Ha százszor nem kértük ezt a városi tanács építési és közlekedési osztályától, akkor egyszer sem. Nincs olyan hónap, hogy ne továbbítanánk dolgozóinknak ezt a kérését a legkülönbözőbb szervekhez. Ügy tűnik, hiába. Igaz, a tanácstól már kaptunk ígéretet, aztán semmi sem lett belőle. Egyszer pénz nem volt, máskor a kapacitás hiányzott. Pedig, ha összeadnánk, hogy a gödrös, sáros, poros végállomás miatt mennyit rongálódnak a buszok, szinte bizonyos, hogy ennek értékéből kitelne a néhány tucatnyi négyzetméter aszfalt. Dolgozóink szóba hozták már azt is, hogy a fiatalok, szocialista brigádtagok társadalmi munkában szívesen segítenék a végállomás végső formájának kialakítását. Igaz, erre konkrét társadalmi munkafelajánlás nincs, ám addig nem is lehet, amíg a tanács szakemberei meg nem mondják, mire lenne szükségük, mihez kérnek segítséget. Ny. I. A Cement- és Mészművek Hejöcsabai Gyára kőbánya- üzemének rekonstrukciója nemrég — miként írtunk már róla — befejeződött. A négy éve megkezdett nagyszabású munkát az tette szükségessé, hogy a szintén rekonstruált HCM a cement- és mészgyártáshoz mind több alapanyagot igényel, s a régi módszerekkel, eszközökkel kitermelhető mészkő már alig-alig elegendő szükségletének kielégítésére. Három év múlva, 1979-ben pedig a mostani mennyiségnek több mint a háromszorosára lesz szükség. Ennek megfelelően határozták meg, hogy abban az évben 1,8 millió tonna mészkövet kell a kőbányának biztosítania. Kérdés: a rekonstrukció révén sikerül-e majd e terv teljesítése? Már most megállapítható, hogy igen. Az idén ugyanis, június elejéig, valamivel több mint félmillió tonna volt a kitermelés eredménye. Négy esztendeje, még a rekonstrukció megkezdése előtt, egész évben produkálták ekkora mennyiséget ! Persze, aki utánaszámol, tamáskodva megjegyezheti, hogy ilyen ütemben végzett munkával egy év alatt „csak” 1,2 millió tonna az eredmény. Ez igaz. Csakhogy — Repei László üzemvezető tájékoztatása szerint — most vannak a korszerű termelés „felfutásának” kezdetén, máskülönben a mostani igények sem sarkallják őket. Az osztrák gyártmányú fúró-, az amerikai rakodó-, s az óránként ezer tonna kő összezűzására képes törőberendezésnek, a modern osz♦ Karbantartják a hatalmas markoló-rakodót. (Kerényi László felvétele) tályozóműnek, a szállításnál a kötélpálya helyett használt távolsági szalagberendezésnek, a 27 tonna teherbírású szovjet dömpereknek köszönhetően a magasabb teljesítményt (amely négyszerese lesz majd a réginek) a meglevő munkáslétszámmal nyújtotta az üzem. (Beleértve a vezetőket és az adminisztrátorokat is, egyébként 170-en dolgoznak benne). Az említett mennyiségből nemcsak a cementgyárat látták el mészkövei, planem 27 ezer tonna mennyiséget az átépítés alatt álló torna- szentandrási kőbánya helyettesítéseként a Borsodi Ércelökészítö Műnek is szállítottak, ahol mint seged- alapanyagra van a bányatermékre szükség. T. L [Nyolcadik után Száztizenötezer nyolcadikos tanuló fejezte be az idén az általános iskolát. Mind. össze 6251 nyolcadikos nem kívánt továbbtanulni. Oly híven, mint a tükör Barátságos arcot kérek! Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1851. június 12-én halt meg Luis Jacques Mandé Daguerre, a fényképezés feltalálója. A festőművész és diszletfestő Daguerre neve tovább élt a fényképezési eljárásban, a róla elnevezett daguerrotípiában. Párizsban, 1839. január 8-án röppent fel a hír, hogy sikerült olyan készüléket szerkeszteni, „mely oly híven adja vissza a vonásokat, mint a tükör és oly híven őrzi meg azokat, mint a márvány”. Vörösmarty lapja, az Athenaeum már márciusban így lelkendezik: „soha a legnagyobb művészek rajza nem teremte hasonlóbbat. .. Gondoljuk meg, hogy maga a Nap az, melly egy egészen uj mesterség mindenható segédévé lön s e hihetetlen munkát végrehajtja.” (Nem véletlenül írja egy szellemes francia újságíró a század végén, hogy „az újkor embere a gőzön •nyargal, a felhőkben úszik, a villámmal ír, és a Nappal fest" Daguerre találmányát 1839. augusztus 19-én mutatja be a Francia Tudományos Akadémián. (Az eljárás röviden: ezüsttel bevont rézlapot jódgőzök hatásának tettek ki. A keletkezett vékony ezüstoxidrétegből, exponáláskor a fény hatására kivált az ezüst. Előhíváskor higanygőzök hatottak a lemezre, a higany fehér amalgámot képezett az ezüsttel, így a fényt ért részek fehérek, a fény nem érte helyek sötétek lettek.) A daguerrotíp csak egy példányban készülhetett, de kezdetben más baj is volt. A lemez fényérzékenysége kicsiny volt. az exponálási idő elérte a félórát. Így eleinte csak tájképeket, s nagyon türelmes, mozdulatlan fotóalanyokat lehetett lencsevégre kapni. Az új eljárások révért a fényképezés hamar csatát nyert. A kiváltságosok privilégiuma divattá, majd nagyipari méretű töes a márvány megtermeléssé vált. Naponta milliószor han- zott el a „Barátságos arcot kérek!” — felszólítás, és nagyon sokan milliomosokká lettek. A biedermeier ízléssel párosuló új technika, a retusált, agyoncicomázott képek bosszantották a jóízlésű embert. Baudaleire így dühöngött: „Ebben a kétségbeejtő korban egy új ipar született, amely nem csekély mértékben járult hozzá, hogy az ostobaságot megerősítse hitében és összezúzza azt, ami még isteni volt a francia szellemben . .. Egy bosszúálló isten meghallgatta a tömeg kívánságát. Daguerre volt a messiása Pedig szegény Daguerre mester nem akart művészkedni. Csak fényképezni. Találmánya nélkül szegényebbek lennénk. (brackó) Nem in a meMi labia A szerdai lapszámunkban szóvá tettük, hogy a MÁV Miskolc-Tiszai pályaudvarán kitett új menetrendi táblák közül hiányzik az. amelyből a Nyíregyházán túlra utazók tájékozódhatnának. Nos, a tábla nem hiányzik, kint van a menetrendi táblák között. Megtudtuk: arra. hogy a teljes menetrendet közöljék kitett információs táblákon, nincsen mód, erre nincs elég hely. Korábban a forgatható korongokon tizenkét menetrendi tábla szolgált tájékoz, tatásul. Ebből egy az ország vasúti térképét közölte. Idén 15 menetrendi táblázat található az állomás csarnokában, ebből egy a térkép. A tájékoztatás színvonala tehat javult. Megtalálhatók az összes fővonalak, a határállomásokat érintő vonalak, a szomszédos megyék közlekedési vonalai, valamint telies tájékoztatást kapnak a közlekedésről a Balaton környékére utazók. A táblázatok nem a regi forgatható korongokon, hanem plexit-lappal leragasztott falitáblákon vannak. A távolabbra, a nehezen megközelíthető helyre utazóknak. vagy azoknak, akik a menetrendben nehezen igazodnak el, amint ez korábban is történt, az információs szolgálat ad pontos szó. beli tájékoztatást. Rebah'l'lácrós bizottság A Csepel Jármű- és Konfekcióipari Gépgyár sárospataki üzemében rehabilitá. cíós bizottság kezdte meg munkáját. Első feladatként az úgynevezett rehabilitációs munkaköröket mérik fel, hogy kereseti lehetőséget tudjon nyújtani az üzem azoknak a csökkent munkakéoességü dolgozóknak, akik ilyen jellegű munkákra vállalkoznak. Egy forint A hét hírei közül egyike az osztatlan örömet keltőknek az. amely az iskolaév befejeződéséről szólt. Az utolsó tanítási napról. Pedagógus ismerősöm mesélte: van egy szeleburdi, jó képességű, eleven, de végtelenül feledékeny kis tanítványa, aki az utolsó nap végén odasündörgött hozza; — És az egy forintomat mikor tetszik megadni'! Év végén a pe- degógus feje sem káptalan: — Milyen forintot, kisfiam? — Amivel adós tetszik lenni. Még liúsvéttól, csak nem mertem kérni eddig. En meglocsoltam a tanító néni mamáját, azért őt, mert a tanító néni nem volt otthon. Es a tanító néni mamaja akart adni egy forintot, de nem volt neki apró. Ű mondta, hogy legközelebb . . . A történet nekem azért kedves, mert ime. a nyolcéves legényke már megtanulta, hogy pontosan mikor van legközelebb. Az iskola az életre nevel. Ismerősöm odaadta a forintot, pedig jövőre vagy negyven tanítványa lesz ... B. Q,
