Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-08 / 108. szám
Parképítés, parkfenntartás A szolgáltatóipari párt-vb ülése Tegnap délelőtt, Farkas György pb-titkár vezetésével a Miskolci Kertészeti Vállalatnál tartott ülést a szolgáltatóipari párt-végrehajtó, bizottság; ugyanis — egyik napirendi pontként — a kertészeti vállalat parképítési és parkfenntartási tevékenysége, a központi telephely fejlesztése került napirendre. Részt vett a testület munkájában Soltész József, a városi pártbizottság osztályvezetője is. Csépányi József, a vállalat főmérnöke beszámolt arról, hogyan fejlődött Miskolcon a IV. ötéves terv éveiben a parképítés, parkfenntartás. A nagyobb feladatok közé tartozott a diósgyőri városközpont parkosítása, 150 ezer négyzetméter területen, 21 millió forint értékben! A Győri kapuban az elmúlt tervidőszakban 80 ezer négyzetméter területen, 9 millió forint értékben végeztek parképítést kertészeink. Megkezdődött az avasi lakótelep parkosítása is, a végleges értéke 60 millió forint! Húszmillió forintba kerül a belváros parkosítása. Ami a parkfenntartást illeti, a vállalat főmérnöke elmondotta a testület előtt, hogy 1970-ben 869 ezer, tavaly pedig már 1 533 000 négyzetméter zöldterületet kellett gondozniuk Miskolcon. Ugyanakkor a vállalat létszáma alig nőtt... Jól érije Tulipánerdő a Győri kapuban. zékelteti a rájuk nehezedő terhet, hogy amíg az egy dolgozóra eső parkgondozási terület országosan 10 ezer négyzetméter alatt van. addig Miskolcon öt év alatt 7400 négyzetméterről 12 300 négyzetméterre nőtt. Ugyanakkor a gépesítettség alig egyharmada a budapestinek. (Solymos felv.) Az előterjesztés fölött vita bontakozott ki. A vb-ülés a továbbiakban megtárgyalta a tömegpolitikai munka V. ötéves tervre szóló feladatait, majd tájékoztatást hallgattak meg a vb-tagok a KlSZ-választások politikai és szervezeti tapasztalatairól. Füstölgés a dohányzásról Alulírott, az alábbi sorok gazdája fogadom, hogy több tudományos dolgozatot e témában nem írok, erről való gondolataimat elnyomom, mint dohányos a csikket, de a hét legköhögősebb története írásra csábít. Történt korábban. a hazai sajtót is bejárta a hír, hogy városunkban rettánk bodor füstkarikái miként idézik (sajnos) messzi gyerekkorunkat. Közben jártam az orvosnál, csóválta a fejét, mondtam. köhögök, ő mondta, hogy persze hogy köhögök, ő is köhögne ennyi füsttől. Fél kézzel rágyújtott. fél kézzel receptet irt és eltiltott a dohányzástól. Még a lépnyért a Déryné presszóban. ahol eddig tilos volt... — De hát... ? — Kérem: a megrögzött sörivó is elment egy félórán belül Szóltam a központnak, hogy oda a tervünk . .. E párbeszédből való a tudományos megállapításom: füstöt nem pótol a védőital, egy füst alatt a kettő kellemesebb. Tételem igazolására kísérletet is r Ózdi motorosok vetélkedője Az ózdi városi-járási Közlekedésbiztonsági Tanács vasárnap délelőtt 10 órától motorkerékpárosok részére rendez versenyt a Pártoktatók Háza mögötti parkolóhelyen. A helyszínen jelentkező versenyzőknek elméleti és gyakorlati feladatokból kell vizsgázniuk. A KRESZ ismerete mellett a jó vezetési készség is szükséges, hiszen a gyakorlati versenyt úgynevezett slalompályán bonyolítják le. A legjobbakat a KBT értékes jutalomban részesíti. Édesanyák köszöntése Hétfőn délután anyák napi ünnepséget rendez a he- jőcsabai cementgyár szak- szervezeti bizottsága és vállalatvezetése. GYES-en levő és dolgozó édesanyákat egyaránt részesítenek pénzjutalomban, majd valamennyi résztvevőt megvendégelik, s bemutatják nekik az új cementgyárat. Elemit és üvegszálas poliészter A nyomás- és ütésálló, nagy szilárdságú műanyag — az üvegszálas poliészter felhasználási köre egyre bővül — a Fűzfői Nitrokémia több kezdeményezéssel újabb és újabb területekre teszi alkalmassá. Most olyan berendezést állítottak munkába, amely hat különböző mintázattal tudja előállítani a hullámlemezeket. A hagyományosak mellett megkezdték a trapéz mintázatú lemezek gyártását is, és előállítják az eternit hullámlemeznek megfelelő formájú és nagyságú színes poliészteridomokat is. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy az építőipar kombinálja az eternit hullámlemezt az üvegszálas poliészterrel. Ez főleg a tetőfedésnél előnyös, mert a színes poliészter felhasználásával helyet- ► tesíthetik a tetőablakokat. Megemlékezés A hitleri fasizmus felett aratott győzelemre emlékeznek holnap délelőtt 10 órakor Leninvárosban, az MSZBT-klubban, majd irodalmi műsort hallgatnak meg a klubtagok. Tudnivalók a dalfesztiválról A politikai dalfesztiválra kiadott belépők az autóbuszokra és villamosokra (valamennyi vonalon) 1976. május 9-én, vasárnap 18 óráig érvényesek. A fesztiválra a stadion pénztárai nem árusítanak belépőjegyeket. A belépőket már korábban a KlSZ-alap- szervezetek között osztották ki. A KISZ Borsod megyei Bizottsága A győzelem napja Hajnali fél egy volt 1945. május 9-én, amikor a Berlin melletti Karlshorst egyik katonai épületének éttermében a magas rangú szovjet, angol, amerikai, francia tisztek és diplomaták utasították a másik szobában várakozó három németet, Keitel vezértábornagyot, Friedenburg tengernagyot és Stumpf repülő vezérezredest, hogy írják alá a feltétel nélküli fegyverletételről szóló nyilatkozatot. Hivatalosan ezzel ért véget a második világháború Európában, ahol füstölgő romhalmazok jelezték elpusztult városok és falvak helyét, s megkezdődhetett az irtózatos veszteségek számbavétele emberben és értékekben. A fasizmus tömeggyilkos rendszerét szétzúzták az antifasiszta koalíció hatalmai. A háború fő terhét a Szovjetunió viselte; húszmillió ember pusztult el, mintegy hetvenezer szovjet várost és falut töröltek el a föld színéről Hitler bandái. A második világháborúnak a győzelem napja után is volt még egy gyötrelmes, nehéz fejezeté. Meg kellett semmisíteni az ázsiai fasiszta hódítót. Japánt. A Szovjetunió — kötelezettségének megfelelően — hadat üzent Japánnak is és erős csapással kiiktatta a legnagyobb japán erőt, a Kvantung- hadsereget. A Szovjetunió 1945. május 9-e, a győzelem napja óta következetesen harcol azért, hogy a világ megőrizhesse a békét. Az enyhülés eredményei a szovjet politika javaslatain alapulnak. A második világháborúban elpusztultaknak, a frontokon elesett katonáknak, a légitámadások polgári áldozatainak, a náci koncentrációs táborokban megölteknek emléke minden jóakaratú embert arra kötelez, hogy küzdjön a tartós békéért. És azért, hogy a politikai enyhülést követőén a katonai enyhülés koronázza meg a győzelem napját. 1111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 E HETI KÉRDÉSÜNK: iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiii Mi is az a könyvcsekk? O Több olvasónk kérte; adjunk részletes tájékoztatást arról, milyen előnyökkel jár a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat új szolgáltatása. Egyáltalán, mi az a könyvcsekk? ® Az új szolgáltatás lényege, hogy a vásárló egy adott könyvesbolttal a csekk átvételekor írásbeli megállapodást köt. Vásárláskor, illetőleg a törlesztés befizetésekor az egymástól színükben is megkülönböztetett szelvényeket veszik igénybe. Lényeges, hogy az első vásárláskor a könyvek értékének mindössze egynegyed részét kell kifizetni, majd ezután havonta fizeti a vásárló a törlesztés részleteit. Egy-egy könyvcsekk 17 lapból álló, 1000, illetve 2000 forint értékű könyvvásárlást biztosító csekkfüzet; mindkét fajta, illetve értékű könyv- csekkből megfelelő mennyiséget hoznak forgalomba még az idei ünnepi könyvhét előtt. Lényeges tudnivaló, hogy ezt a szolgáltatást — egyelőre — csak a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban, a vidéki városok könyvüzleteiben lehet igénybe venni. A könyvcsekket abban az üzletben lehet vásárlásra felhasználni, amelyben váltották. Ha a csekkfüzet betelt, és tulajdonosa kedvezőnek találta a vele való vásárlást, bármikor újabb csekkfüzetet válthat. A könyvcsekkre nyújtott részletfizetési kedvezményt kamat nem terheli, a vállalat mindössze három százalék kezelési költséget számít fel. A csekktulajdonosok valamennyi tájékoztató kiadványt ingyen megkapják, s ezenkívül igénybe vehetik az úgynevezett könyvkereső szolgálat munkáját. Ennek az a lényege, hogy valamely, az illető lakhelyén nem kap. ható könyvet más városból is beszereznek számára. Lényeges tudnivaló az is, hogy a könyvesekkel —, ha a szerződést úgy kötik meg — vásárolhatnak azok is, akik az antikváriumokban szeretnek búvárkodni, a régi könyveket szeretik, keresik. több presszó és étterem falára felkerült a tábla: nem dohányzó. Akkor tudósításban számoltam be arról, hogy milyen kedélyes klub alakítható ki egy-egy férfi-mellékhelyiségben, s hogy lopva szívott cigacsőházban is hallottam, hogy milyen csúnyán köhög. Egyszóval majdnem egészen leszoktam a cigarettáról, amikor ... — Holnap a táblát is levesszük — mondta az üzletvezető és elém tette a hamutávégeztem: tíz percre mentem be és másfél órát üldögéltem. Mentem volna másnap is, de a hozzám hasonló tudományos munkatársak teleülték az egész presszót. B. G. A Borsod Tourist 1976. május 9-re tervezett előadása megváltozik. 1976. május 16-án 14 órakor lép fel az AGGTELEKI BARLANG HANGVERSENYTERMÉBEN Jegyelővétel; Borsod Tourist, 3525 Miskolc, Széchenyi út 35. Telefon: 14-876 Tavasz, zuhogó Mozdonyfüst-messzeségből tűnnek elő az arcok a kettényilt tavaszban és sorra szakadoznak fel az emlékek cigarettapapír-vékony hártyái. Kinyílnak az idő ablaktáblái. Érezni a szabadság minden ízét, a porszemek csillogó vonulását is látni a sugarak rácsán. Májusi tavasz, zuhogó. Most kell kormos üveg nélkül belenézni a napba, a kicsorduló könnycseppett úgyis felkapja a sugár és harmattá varázsolja virágok szirmain. Ágak záporán át ömlik a fény. hogy a világosságra éhező arcok kipiruljanak, a faggyal fogyó álmok megszelídüljenek, a dadogó szavak tisztává simuljanak. A bevérzett idő gyógyul már és fölfelé száll az emlékezés hava a történelmi tél hidege után, amikor ember és hó roskadozott a földre. És kény- szerítenünk kell a földet: teremjen többet! Nekünk terem. Nem kell könnyel puhítani a száraz falatokat. Életünk összekormolt ablaküvegén át nyugodt szemmel kinézhetünk, a négy égtáj kinyílhat végre szabadon. Tavasz, lélekfényesítö idő. Nézem a messzeségből előtűnő arcokat, az időből kinéző szemeket, a sugarak metszéspontjában a géppisztolyok célzógömbjét, a felszabadító katonák arcán a mosolyt. Nézem a puskatus-kemény karokat, a hideg vasra szelídült kezeket, a röpködő golyók közt pengévé élesedett arcokat tavaszunk első szögletében. Hátuk mögött lüktet a messzeség, piroshátú fagyok villognak hátuk mögött. Látni a hatalmas lábnyomokat, amerre az idő jött velük. Látni, szemük fényében mintha sugárszálat húztak volna idáig a napból, az orosz sztyeppékról. Lehet, hogy mindez csak képzelet, de tudom, nem létezett még soha ennél valóságosabb. V. R. Kosárlabda MNK Meeváíioztak a kezdési idők! Tegnap délután — lapunk megjelenését követően — közölte Menyhért László, a sportcsarnok igazgatója, hogy megváltozott a kosárlabda férfi MNK elődöntőjének műsora, s vasárnap nem reggel, hanem délután játszanak. A műsor: 9- én, vasárnap, 17 órától: MEAFC—Péti Vegyiművek, utána: MAFC—BSE. 10- én hétfőn, 17 órától: BSE— Pét, MEAFC—MAFC. 11- én, kedden, 14 órától: MAFC —Pét, utána: MEAFC—BSE. Jegyek ára: 13 és 6 Ft. Az iskolák tanulói csoportosan, ingyen tekinthetik meg a sport- csarnokban sorra kerülő mérkőzésekét.