Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-17 / 92. szám
FZ (OL: D Árvizek ellen Befejeződött a Magyar—Szlovák Vízügyi Albizottság ülésszaka Miskolcon, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság székhazában tegnap véget ért a Magyar—Szlovák Műszaki Munkabizottság Ti- sza-albizottságának négynapos ülésszaka, A lelek a tanácskozás alatt megtekintették a határmenti folyószakaszok védműveit, megvitatták a két felet kölcsönösen érdeklő, a közös határ mentén történő árvízvédekezés módszereit. Megtekintették többek között a Ronyva és a Sajó hatórmenti szakaszán kiépített gátrendszert is. A tanácskozás befejeztével megállapodás született a magyar és a szlovák vízügyi szervek között a Bodrog határmenti szakaszán épülő ár- vízvédelmi töltések fejlesztésének összehangolásáról. Megállapodtak a Ronyva patak árapasztó medrének kialakításával kapcsolatos to- feladatokról, és a Sajó határmenti szakaszának rendezéséről is. Ennél a folyónál a mederrendezéssel az árvíz- veszélyt okozó éles kanyarokat megszüntetik. Előkészítették a Ronyva patak vízkészletének megosztására vonatkozó javaslatokat, továbbá a Bodrogköz belvízréndezési elgondolásait is. Megvitatták a Tisza közös mederszakaszának szabályozásával kapcsolatos tennivalókat is. * POLITIKAI NAPILAP & Vili. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM j / p r . no Cl I I Lß 1976. APRILIS 17., SZOMbAT I KI'*. ÖV (ILLEK Egy hónap múlva: BNV A Budapesti Nemzetközi Vásár-központban ismét nagy a sürgés-lorgás, több százán dolgoznak: építők, kiállítási dekorációsok, és mások, hogy minden készen fogadja majd az egy hónap múlva, május 19-én megnyíló Tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóit. A május 27-ig nyitva tartó vásáron a szakosítás bevált hagyományának megfelelően ismét nyolc szekcióban vonultatják fel áruikat a kiállítók. Emellett gazdag szakmai programra kerül sor. Az idén is öt alkalommal tartanak szakmai napot, amikor délelőtt 10 órától délután 2 óráig csak a szakközönségé a vásár, s így. nyu- godtabb körülmények között bonyolítják le üzleti tárgyalásaikat, a műszaki tapaszta- latcsere-ankétokat, szakmai bemutatókat. Az idei Tavaszi BNV-n is a szocialista országok a legjelentősebb külföldi kiállítók. A Szovjetunió a legnagyobb kiállító, amelynek 12 külkereskedelmi egyesülése több mint 1700 négyzetméter fedett területen vonultatja fel termékeit a szakosított árucsoportok öt szekciójában. Ugyancsak öt székcióban vesznek részt az NDK kiállítói, négy-négy árucsoportban Bulgária és Románia, hat-hat termékcsoportban Csehszlovákia és Jugoszlávia, Lengyelország pedig hét szekcióban. A tőkés országok közül Ausztriából érkezik a legtöbb kiállító, majd sorrendben az NSZK, Svájc és Svédország következik. Először jelennek meg a Tavaszi BNV-n az ausztráliai, a finn, a norvég és a kanadai cégek. Kollektív kiállítással vesz részt Anglia. Ausztria, Hollandia, az NSZK és az Egyesült Államok. A Festő Szövetkezet kitüntetése Ebben a hónapban megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli a Miskolci Festő Szövetkezet. A jubileumi évet szép munkasikerrel köszöntötte a tagság: elnyerték a KISZÖV Országos Elnökségének vándorzászlaját. A kitüntetést tegnap délután a Lőcsei-teremben ünnepélyes külsőségek közepette nyújtotta át a KISZÖV Borsod megyei és Országos Elnöksége nevében Reinis Sándorné. Hangsúlyozta, hogy a festőszövetkezetiek nem. csak szép gazdasági eredményeket tudnak felmutatni, hanem nagyot léptek előre a lakossági szoleáltatások fejlesztésében is. A szövetkezet tagsága nevében Imreh Gyula, elnök köszönte meg a kitüntetést, s tett ígéretet arra, hogy idei munkájukkal ismét bizony!, tani fogják: méltóak a vándorzászlóra. A DÍVSZ felhívása A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség irodája távirattal fordult tagszervezeteihez és a világ ifjúságához, abból az alkalomból, hogy a fasiszta junta letartóztatta Jósé Weibelt, a Chilei Ifjúkommunista Szövetség másodtitkárát. Sorsáról 1976. március 26. óta semmi hír. A DÍVSZ táviratában azonnali cselekvést és nemzetközi ösz- szefogást sürget a fasiszta j unta új abb gaztettén ek megelőzésére, Jósé Weibel életének megmentésére. Felszólít minden demokratikus erőt és haladó érzelmű fiatalt, hogy az ENSZ főtitkáréhoz, az Amerikai Államok Szerveze. te főtitkárához, az Emberi Jogok Bizottsága elnökéhez és a katonai juntához küldött táviratokban követeijék José Weibel és valamennyi bebörtönzött chilei hazafi azonnali szabadon bocsátáHűtőszekrényként... Műszakváltás az Antarktiszon Uj kuicuui, »ugiattak el a régiek Helyet az Antarktiszon létesített szovjet állomásokon — geológusok, óceánkutatok, geoliziKusok, a 21. szovjet expedíció résztvevői. Húsz évvel ezelőtt kezdődött meg a szovjet kutatók munkája a Déli-sarkvidéken. A „fehér kontinens” tanulmányozása lehetővé tette, hogy időjárás-prognózisokat állítsanak össze. Napjainkban nat kutatóállomás működik az Antarktisz különböző pontjain szovjet zászló alatt. A szovjet tudósok hódították meg először a déli földmágnességi pólust. Kutatásokat végeztek az Antarktisz szinte megközelíthetetlen pontjain, olyan helyeken, ahol a hőmérséklet eléri a mínusz 88,4 Celsius- fokot. A kutatások során kiderült, hogy a 6. kontinens sokféle ásványkincsben gazdag — nemesfémekben, vasércben —, szénben, s feltehetőleg kőolajban és gázban. Már javaslat született a jéghegyek felhasználására is: például Afrika csapadékszegény partjainál. Az Antarktisz hatalmas „hűtőszekrényként” szolgálhat termékek és anyagok hosszabb tárolására. jje Őrizd, vigyázz rá, becsüld Lászlóné rendőr őrnagy adta Az igazolványokat Schneider at ^ Mutasd! Milyen? (Kerényi László jelvételei) Dl első siemtlyi Húsz tizennégy eves úttörő volt nagyon boldog tegnap délelőtt a Rónai Sándor Művelődési Központ színház- termében rendezett, immár hagyományos ünnepségen. Hatszáznegyven meghívott pajtás örült velük. Az idén 2100 tizennégy éves miskolci gyerek veheti át élete első személyi igazolványát. Az ünnepségen átadott 20 igazolvány 2100 „személyi” jelképe volt. — Izgulsz? — Nem, de még furcsa. Jövőre már szakközépiskolás leszek. Üj barátok, új társak között... Szabolcsi Beáta elmondta: már. a tokot is megvették a személyihez, pedig ők csák néhány nap múlva, az iskolai ünnepségen kapják kézhez. A házigazdák, a városi tanács művelődésügyi osztálya és a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda jelesre vizsgáztak rendezésből. Simon Bertalan, a TÜSZ- SZI igazgatója: — A hagyományoknak megfelelően, egy iskolából választottuk ki az igazolványt jelképesen átvevő gyerekeket. Műsorról a 39-es számú Általános Iskola úttörőcsapata gondoskodott. Szebeni Győző, a városi úttörőelnökség elnöke: — Igyekeztem nem szabályos ünnepi beszédet mondani. Röviden és csak a legszükségesebbekről szóltam. Ezek a lányok és fiúk most a felnőttkor határához érnek. Nagy, jelentős állomás ez az életükben. Legtöbben most választanak szakmát, pályát, további utat. El kell mondani, hogy várjuk őket, hogy számítunk rájuk, hogy amikor igyekszünk a legjobb lehetőségeket biztosítani nekik, akkor várunk is tőlük. Enyhe hétvége Enyhe hétvége várható, változó felhőzettel. A nappali hőmérséklet ma 15—20, az esti 7—12 fok között alakul. Arafat hazaérkezett Befrűtha Befejezte damaszkuszi megbeszéléseit, és visszautazott Bejrutba a Jasszer Arafat vezette palesztin küldöttség. A palesztin vezetők — mint már jelentettük—több ízben találkoztak Asszad Szíriái elnökkel. Az utolsó tanácskozás után, pénteken délelőtt a tárgyaló küldöttségek felszólították a szembenálló feleket a harcok azonnali beszüntetésére. A tárgyalásokról kiadott nyilatkozat ismerteti azt a hétpontos tervet, amelye* a szíriai és a palesztin küldöttség egyaránt jóváhagyott. E terv nagyjából megegyezik azzal a programmal, amelyet a Tesrin című szíriai lap pénteki számában isménél (erről tegnap írtunk már). A főbb célkitűzések között első helyen szerepel a palesztin— szíriai—libanoni tűzszüneti ellenőrző bizottság munkájának felújítása. A program elutasít minden külföldi beavatkozást. Elavult lakótelepek: Kedvezmények új lakás építésére A Magyajr Közlöny 30. számában megjelent az építésügyi és városfejlesztési miniszternek a pénzügyminiszterrel együttesen kiadott rendeleté, amely módosítja a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásával kapcsolatos korábbi, ugyancsak közös rendeletet. Az intézkedés a kormány felhatalmzása alapján, főleg a pénzügyi feltételeket módosította, vagyis — miután az eredeti rendelet óta változtak az árak — felemelte a lakásépítkezésre és a lakás- vásárlásra nyújtható kölcsönök felső határát. A már érvénybe lépett rendelet szerint a felszámolandó telepekről elköltözők lakásépítésre a korábbi 85—95 ezer forint helyett — az építési költségek 90 százalékára — 120 ezer forintot, lakóházvásárlásra 50 ezer forint helyett 80 ezer forint kölcsönt kaphatnak. Üj a rendelkezésben, hogy a lakásépítkezéshez szükséges saját hozzájáruláshoz az érvényes jogszabályok szerint a munkáltató is támogatást nyújthat. További kedvezmény, hogy a lebontásra került házak, putrik bontási anyagának értékét — ameny- nyiben azt a tulajdonos vagy a tanács értékesíti — az építési kölcsöntartozás törlesztéseként beszámítják. jjc Muzulmán fegyveresek a bejrúti rendőrség épületénél Fegyvereket is kér Mubarak ma iiía/ilí Pekingrbe Kau’uoan tegnap ívuzie- ményt adtak ki a Nemzet- biztonsági Tanács előző napi üléséről. A közlemény szerint két napirendi ponttal foglalkozott a testület: Anvar Szadat európai kőrútjának eredményeivel és Hosz- ni Mubarak ma kezdődő kínai látogatásával. Megállapodás született arról, hogy Mubarak alelnököt magas szintű delegáció kíséri majd Pekingbe. A küldöttség tagja lesz éraiiuneuuig Szidki hadiipari államminiszter és számos — gazdasági, mező- gazdasági, kereskedelmi területen dolgozó — vezető beosztású minisztériumi tisztviselő. Mubarak látogatása egyébként — mint bejelentették — az előzetesen tervezett egy hét helyett, tíz napig, esetleg tovább tart majd és fegyverszállításokról is szó lesz.