Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-28 / 100. szám
y Vámos Judit filmrendező, a fesztivál igazgatója (jobb oldalon) válaszol az újságírók kérdéseire lévéfesztivcíl Három ősbemutató Kiváló lett a Közúti Építő Vállalat 4 Wózes-brigád kitüntetése belföld RÉSZVÉTTÁVIRAT. Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Fái, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, az MNK Minisztertanácsának elnöke Grecsko marsall elhunyta alkalmából táviratban fejezte ki részvétét L. I. Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, N. V. Podgomij- nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének és A. N. Kosziginnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének. KIVÁLÖ VÁLLALAT. 1975-ben elért gazdasági eredményei alapján kiváló vállalat lett a Tiszai Erőmű Vállalat. A kitüntetést igazoló oklevelet a ma 13 órakor kezdődő ünnepségen adják át. A múlt évben végzett kimagasló munkájukért a vállalat dolgozói közül nyolcnak a NIM Kiváló Dolgozója kitüntetést, egynek pedig SZOT-oklevelet adnak át. Ezt követően a vállalat vezetősége több dolgozót megjutalmaz. GYŐRÖTT ÜJ SZÍNHÁZ EPÜI-. Győrött vállalkoztak arra, hogy megépítik a megjelenésében, felszerelésében egyaránt korszerű színházat. A munkák már több éve folynak és 1978-ban fejeződnek be. A Győr-Sopron megyei Tanács meghívásos alapon pályázatot hirdetett az új színház nyitódarabjának megírására. A pályázatra hat szerző küldte be alkotását. A díjakat tegnap, ünnepélyes külsőségek között adta át Győrött Lombos Ferenc, megyei tanácselnök. A zsűri úgy dijqtött, hogy nem ad ki első, második és harmadik díjat, hanem az elfogadott öt darab szerzőit egyenként 15 ezer forintos díjjal jutalmazza. A nyertes szerzők: Cserhalmi Imre, Gal- góczi Erzsébet, Maróti Lajos, Páskándi Géza és Vészi Endre. ÜJ TÉVÉJÁTÉKOK. Rövidesen új tévéjátékok kerülnek a televízió képernyőjére. Egyebek között Örkény István és Karinthy Frigyes müveit láthatja a közönség. ÖTVENEZER KARDÁNTENGELY. Teljes kapacitással termelnek a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat győri új kardángyártó csarnokában. A kardánüzem célgépeit a vállalat mérnökei tervezték. .Az idén 50 ezer kardántengely készül az üzemben; 35 ezer darabot exportálnak belőlük. Ilyen ütemű termeléssel az új csarnok berendezései másfél év alatt megtérülnek. A SZABADSÁGHARC „ESEMÉNYNAPTÁRA”. A Komárom megyei Levéltár dolgozói, a Rákóczi-év alkalmából elkészítették a szabadságharc Komárom megyei ..eseméhynaptárát”. A gyűjtemény kilenc esztendő — az 1703-tól 1711-ig terjedő évek — mintegy 250 eseményét foglalja magában. Az összeállítás bemutatja, hogyan vált Bottyán János császári ezredes kuruc hadvezérré. Számos adat utal az esztergomi, a tatai és a komáromi vár harcaira. ÜJ AUTOSCSARDA. Autóscsárdát épített a pásztói Béke Tsz a 21. számú müút és a Galyatető felé vezető út kereszteződésénél. A környéket uraló mucii domb tetején már messziről látszó, érdekes architektúrájú, szép kivitelű Cserhát csárda étterme kétszáz személyes, bár- borozója 150 vendég logadására alkalmas, teraszán százan foglalhatnak helyet, még hetven- személyes különterme is van. tanácskozásoknak, zártkörű rendezvényekre. A csárdához természetesen megfelelő autóparkoló tartozik. PAVILONAVATÁS. Űj kórházi pavilont avatott fel tegnap Szolnokon a megyei tanács a fennállásának 80. évfordulóját ünneplő Hetényi Géza Kórházában dr. Zsögö.i Éva egészségügyi államtitkár. Az Iparterv által tervezett ötszintes épületet a Szólnék megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói jó minőségben, hat hónappal a határidő előtt építették meg. A 268 ágyas új beruházás jelentősen enyhíti a kórház zsúfoltságát, betegellátási gondjait. (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Televízió székházában tartott sajtótájékoztatón jelenlevők nagy tetszéssel fogadták a közönség- találkozók, illetve kihelyezett vetítések (Űzd, Leninváros, LKM, miskolci Gyermekváros, Nehézipari Műszaki Egyetem) hírét, s úgy tűnik, nagy érdeklődésre tart számot a két szakmai ankét is. Az első szakmai összejövetel május 11-én lesz. „A dokumentum és riport műfaji és formai problémái műsorainkban” címmel Máriássy Judit, az Élet és Irodalom rovatvezetője és Zsugán István, a Filmvilág rovatvezetője tart előadást, melyet vita követ. Május 14-én Grósz Károly, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője — a zsűri elnöke — „Napjaink politikája a képernyőn” című referátumát hallgathatják meg a fesztivál meghívottal. Üjdonsága lesz a fesztiválnak az a három ősbemutató, melyre május 15-én 20 órakor — a fesztivál záróakkordjaként — kerül sor. (Mi van a zsebünkben — razjfilm; Viharos olimpia — dokumentumfilm; Üzenet egy papírhajón — Szabó Vladimir-portré.) A vendéglátó város több kiállítással és színházi bemutatóval igyekszik kiegészíteni a gazdag filmprogramot. * A fesztivál megnyitó ünnepsége május 10-én, hétfőn 17 órakor lesz, a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. A 16. miskolci tévéfesztivált Rózsa Kálmán, városunk tanácselnöke nyitja meg. Tegnap délután az Avas Fehér termében ünnepi termelési tanácskozáson adta át a Kiváló Vállalat kitüntetést Pápai Mártonnak, a Miskolci Közúti Építő Vállalat igazgatójának Emri József, az építők szakszervezete megyei titkára és Csermendi László, a KPM Közúti főosztályának vezetője. A vállalat Mózes Mihály vezette szocialista brigádját pedig A Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címmel tüntették ki. A miskolci vállalat egyike az Ülepítő Tröszt 13 vállalata legjobbjainak — mondotta köszöntőjében Újvári István vezérigazgató. Ezt bizonyítja. hogy eddig már kilenc alkalommal nyerték el az Élüzem. s öt alkalommal a Kiváló Vállalat címet. A mostani kitüntetés is méltán került hozzájuk, hiszen a tröszt egyetlen vállalata sem képes azt produkálni, mint a 977 dolgozót foglalkoztató, 2500 km útszakasz felújításáról, karbantartásáról gondoskodó miskolci vállalat. Ráadásul ennek a vállalatnak van egyedül olyan nagyszerű szocialista brigádja, mint a Mózes Mihály vezette kubikos brigád, amely az ország legjobb brigádjai közé küzdötte fel magát eredményes munkájával, emberi helytállásával. Meleg szavakkal gratulált a kitüntetett vállalat dolgozóinak. vezetőinek és a Mózes Mihály vezette brigádnak Novák József, a városi pártbizottság titkára is. Hangsúlyozta; a szocializmus építésében egyaránt szükség van a munka olyan hőseire, mint Mózes Mihály és társai, s az olyan közösségekre, mint a Kiváló Vállalat címet nyert Miskolci Közúti Építő Vállalat kollektívája. A kitüntetést, a gratulációkat Medve Gábor szb-titkár és Pápai Márton igazgató köszönték rreg, ígéretet téve arra. hogy a jövőben is az elvárásoknak és az eddigi bizalomnak megfelelően dolgozik a vállalat. Elsőként a „ műszak ” érkezik... Minden tévéfesztiválok műszaki vezetője, Südi Nándor, csak most érkezett vissza kőszegi „kirándulásáról”, s máris a miskolci fesztivál műszaki forgatókönyvét mutatja. Miközben peregtek a kőszegi fesztivál eseményei, már formálódott a műszakiak miskolci programja is. — Ez már a tévé természetéhez tartozik; esztétikai dolgokon lehet vitatkozni, műszakiakon — legalábbis munka közben — nem szabad. — Mekkora a miskolcra készülő stáb? — Szám szerint nem nagy, de — nyugodtan állíthatom — legtapasztaltabb szakembereinket visszük. Tizenöt tagú csoportunkat azután kiegészítik a miskolci szakemberek is. — A MŰSZAK természetesen már jóval a nyitás előtt megérkezik . . . — A filmtechnikai berendezések, illetve a jubileumi kiállítás anyaga, s a szakemberek már 6-án Miskolcon lesznek. A rögzítő kocsi 10-én reggel indul Budapestről; már a megnyitó előtt dolgozni kezd Tanos Tamás irányításával. A fesztiválpalota előcsarnokában négy monitort helyezünk el, ezeken szemlélhető majd a „házi híradó”. — A fesztivál folyamán elektronikus rögzítésű műsorokat is látunk, ezek közvetítése külön gondot okoz . .. — A nagyteremben nyolc vagy 12 monitort helyezünk el, a nézők tehát a legideálisabb körülmények között élvezhetik az elektronikus versenyprogramot. Veszprémben egyébként mindig monitoron láthatja a közönség a produkciókat. — Ha már Veszprémnél tartunk: a miskolci fesztivál után aligha pihenhet a MŰSZAK . . . — Igen, ez is a tévé természetéhez tartozik. Május végén Veszprémbe utazunk. De ezzel még nem fejeződött be vándorló stábunk számára az év. Hátra lesz még az egri rádiós- tévés konferencia. De hát egyelőre csak Miskolcra koncentrálunk. Gy— Felkészült az MKV Autóbuszok a majálisra Az előzetes tervek szerint május elsején mintegy 25 ezer miskolcit várnak a rendezők a csanyiki Majálisparkba. Hogyan oldja meg szállításukat a Miskolci Közlekedési Vállalat? Barna József, az MKV forgalmi osztályvezetője: — Az „Egy nap Miskol- cért” akció keretében végzik a szállítást vállalatunk dolgozói; mind az autóbuszvezetők, mind a forgalmi irányító személyzet kommunista műszakban fognak dolgozni. Ezt egyébként autóbuszainkon, villamosainkon kis táblák is jelzik majd. Akárcsak mindenki más, mi is jó időre számítunk. Mintegy 40 autóbusszal több rója majd Miskolc utcáit, mint más napokon. Természetesen az 1- cs vonalra koncentrálunk. A szokásosak mellett bete járatokat is közlekedtetünk a Búza tér és a Papírgyár, valamint a Marx tér és a Papírgyár között. A húsvét hétfői tapasztalatok alapján ismét elindítjuk a gyorsjáratot is. Az 1-es jelzésű autóbuszok és a betétjáratok kétpercen- ként követik egymást, míg a gyorsjáratok délelőtt 10, délután pedig 6 percenként indulnak. Megerősítjük a lillafüredi forgalmat — itt öt percenként indulnak majd az autóbuszok —, s szükség esetén a tapolcait is. Ugyancsak megerősítjük a villamosjáratokat, ha a szükség úgy kívánja. A dolgozók képzésére, továbbképzésére sokat áldoznak a MÁV Miskolci Járműjavító Üzemében is. Évről évre beindítják saját hároméves szakmunkásképző tanfolyamukat. Ennek hallgatói főként a szocialista brigádok szakmával még nem rendelkező tagjai. Az idén 44-en szerzik meg a szakmunkás-bizonyítványt, és 107-en tanulnak a többi évfolyamon. Lakótelep a végvár közelében Szigetváron új városrész születik; Lenin nevét viselő lakótelep. Ez lesz az első új kerülete a történelmi múltú dunántúli városkának. A lakótelepet a híres végvár — a Zrínyiek sasfészke — közelében alakítják ki, oly módon, hogy harmonikusan illeszkedjék bele a sajátos hangulatú környezetbe. Hornyák Ferenc (LMTK) Ifjúsági világcsúcsodat javított A magyar ifjúsági súly. emelő-válogatott a napokban az NDK hasonló korú versenyzőivel vette fel a küzdelmet. A mieink ugyan 5:4 arányban vereséget szenvedtek, ám a leninvárosi Hornyaik Ferenc — ifjúsági világ- és Európa-bajnoki bronzérmesünk — szenzációs eredményeket ért el. Szakításban 97,5 kilogrammal be. állította az ifjúsági Európa- csúcsot, majd a lökésben 122,5 kg-ról 125-re javította korosztálya világcsúcsát, ösz- szetett eredménye — 222,5 kilogramm — öt kilogrammal jobb a japán Imamura ifjúsági világcsúcsánál. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT; Kreutzer KárolynaK és Kaie- szár Juditnak Judit; Szilagyi Istvánnak és Cziko Valériának Anita; Martinovszky Tamásnak és Székely Margitnak Tamás; Maiak Zoltánnak és Imre Irénnek Zoltán Attila; Fáy Jánosnak és Csőri Juliannának Anna; Czinbul Attilának és Fcdor Máriának Katalin Mária; Barczi Mátyásnak és Takács Máriának Attila; Marion Istvánnak és Má- tyus Ágotának Viktória Ágota; Végh Józsefnek és Réti Erikának Tímea; Szabó Bélának és Jablonovszky Margitnak Gábor Ferenc; Hubay Bélának és Komolya Dórának Dóra; Hódi Zoltánnak és Borbás Annának Zoltán; Oprendek Sándornak és Kiss Lujzának Viktor; Simon Istvánnak és Gajda Editnek Eszter Réka; Czingula Józsefnek és Juhász Erzsébetnek Zsuzsanna; Matyi Istvánnak és Orgon Katalinnak Katalin Mária; Gallyas Józsefnek és Csóka Herminának László; Szemán Ernőnek és Laczai Ottiliának Ottilia; Rigó Jánosnak és Magyari Annának Attila; Kiss Károlynak és Kor- láth Erzsébetnek Klaudia Krisztina: Hegyi Ferencnek és Tt#m- pa Máriának Krisztián Tamás; Brindza Ottónak és Róka Editnek Ádám: Üveges Sándornak és Nagy Erzsébetnek Sándor; Szila rvi Lászlónak és Szabó Júliának Szilvia Edina; Császár Lajosnak és Hamar Erzsébetnek Emese; Rendes Gézának és Csíkivá Évának Attila: Benke Jánosnak és Száva Olgának Ólra; Kovács Istvánnak és Jakab Mártának Edina Gabriella nevű gyermeke. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városa Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 39 Telefonközpont: S6-132. 16-672. 35-380. Titkárság; 1B-223; bel- es várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221. - Kiadja: a Borsod megy« Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-zsüinszky u. 15. Postacím 350] Miskolc. Pf. 178 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető * belvt postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült © Borsod megyei Nyomdaipari vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld NEW YORK. A Virgin- szigetek chanotlc An.aiie nevű repülőterén szerencsétlenül járt Boeing 723-es amerikai utasszállító gtp 78 utasa és héttagú személyzete közül összesen 45-cn haltak meg, 32 személy, kórházba szállítottak, ti személy sorsa ismeretlen. LUANDA. A népi Angola kormánya átmenetileg letiltotta portugál állampolgárok angolai beutazását. Az erről szóló intézkedést Lopo do Nascimento miniszterelnök ismertette kedden este Luandában. A jövőben portugál állampolgárok csakis úgy juthatnak beutazási vízumhoz, hogy kérésükkel a luandai Tájékoztatási és Biztonsági Igazgatósághoz fordulnak. A lisszaboni Angola, házat, ahol eddig a vízumokat adták, becsukták. RANGOON. Este Rangoon- ban hivatalosan bejelentették: Burma és Kambodzsa április 24-én nagyköveti szinten felújította a múlt év. ben megszakadt diplomáciai kapcsolatai tBÉCS. Tegnap ünnepélyesen megnyitottak Béesoeu a magyar logyasztasi szövetkezeteit árubemutatójával es vasarával egybekötött szövetségi hetek programját, ür. Nagy Lajos nagy kő vet, a bécsi magyar nagykövetség vezetője mondott megnyitót, niaju Bar Lolák Mitiaty, a SZUVOsA einöknclyettese ismertette a fogyasztási szövetkezetek fejlődését, Man- lred Kadits, a bécsi Fogyasztási Szövetkezetek Központjának elnöke bejelentette: a Konsum áruházaiban és boltjaiban 160 magyar árucsoporthoz tartozó termékek várják a bécsi vásárlókat. WASHINGTON. A Pentagon hivatalos bejelentése szerint az 5800 tonnás, irányítható rakétákkal felszerelt Mahan nevű amerikai romboló szerdán négynapos * látogatásra Haifa kikötőjébe fut be. A Mahan 1963 óta az első amerikai hadihajó, amely izraeli kikötőbe látogat. Alig egy hónapja annak, hogy egy másik amerikai hadihajó, az ugyancsak irányítható rakétákkal felszerelt Dahlgren, az egyiptomi Alexandria kikötőjébe látogatott. ÜJ-DELHI. India és Pakisztán képviselői hamarosan tárgyalásokat kezdenek a két ország közötti diplomáciái kapcsolatok normalizálásáról — jelentette be az indiai külügyminisztérium szóvivője. Mint ismeretes, a két ország 1971-ben, a közöttük kirobbant háború során szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat. A szóvivő szerint a tárgyalások érintik majd a légi, vasúti és közúti kapcsolatok kérdéseit is. Olaszországban a gazdasági helyzet rohamos romlásával szaporodnak a sztrájkok. Tegnap Milánóban rendeztek munkaDeszüntetést a ke. reskedelmi alkalmazottak.-