Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-24 / 97. szám

Színházi vita Készült, nem készült — kikészül ★ A Rónai Sándor Művelődési Központ többszörösen kitün­tetett Csortos Gyula Színpada tegnap este mutatta be Oscar Wilde—Fejér Isván: A kísértet házhoz jön című komédiáját. Képünkön: Lőrinczi László és Horváth Ida. A harangok és a szél városában Téífs »yermekfilmek emu „Este nyolckor minden ki­derül” — hangzott a híres színházi mondás vagy negy­ven évvel ezelőtt, boldogult úrfikoromban, amikor még nyolckor kezdődtek az elő­adások, és — minimális lé­vén a szubvenció — a szín­házi előadás sorsát valóban az döntötte el, bejön-e a kö­zönség este. Kulturális éle­tünket ma népünk állama támogatja, így nincs kitéve egyetlen színház sem a kö­zönség — nemegyszer ki­számíthatatlan — hangulat­hullámzásának, ám teljesen figyelmen kívül hagyni ezt mégsem lehet. Érdeklődéssel olvasom a vitát a színházról, tudomá­sul veszem, hogy Demcsik Iván „készült” Csehovból, Illés főrendező úr pedig „nem készült”, nos én, a pénzért jegyet váltó közön­ség, úgy látom • •> színház ,kikészült”. I készült attól a főrend ásztól, amely végeredményben nem válaszolt arra a nagyon is fi­gyelemre méltó megállapí­tásra — ami a lényeg —, hogy az előadások eladott, de üresen maradt székek mellett folynak. Ezt jóma­gam tanúsíthatom: nem sze­retek előre jegyet venni, csak amikor sétálás közben eszembe jut, megyek a jegy­pénztárhoz, hogy megnézzem Az MHSZ Országos Köz­pontja vendégeiként tapasz­talatcsere-látogatáson ha­zánkban tartózkodik az NDK honvédelmi szövetsége, a GST országos központja lö­vészsport-szakembereinek küldöttsége, amely Rudolf Khelsel központi osztályve­zető és Gerhard Rohde, a módszertani osztály vezetője Irányításával tanulmányozza a technika! sportág megvár űzőinek nevelését, s edzés módszereit. Mivel a minőségi lövészek képzését és a lövészet gya­korlására a tömegek szerve­zését illetően Borsod megyé­ben — elsősorban Miskolcon — a legutóbbi években or­szágosan példás eredmények szülétték, á vendégek tegnap­előtt négy noora városunkba érkeztek. Elkísérte őket Ha- vny Sándor EzüStgerely-díjas szakíró, a honvédelmi szövet­ség Országos központjának osztályvezető-helyettese. Tegnap délelőtt Bokor Jó­zsef alezredes, az MHSZ me­gyei vezetőségének titkára ismertette velük a sportág­ban elírt hazai és külföldi eredményeket, majd Vincze Géza. a BÁÉV vezérigazga­tója fogadta és tájékoztatta őket a 12 építőipari vállalat összefogásával tavaly létre­hozott. s Prieszol József ne­Telítetlen fűrészel' tölgy és akác 180 cm hosszúságban beszerezhető telepeinken. Észak-magyarországi TÜZÉR V. Miskolc az előadást. Tekintettel az eladott bérletekre, rendsze­rint szélre kapok jegyet, ám mégsem kell ott ülnöm, mert a bérletben eladott közép­ső helyek — a drágák el­sősorban — üresek. Már volt olyan eset is, amikor a jegyszedők szinte nógattak, üljek középre, „hogy lássa­nak a színészek valami kö­zönséget is”. Nem értem, miért nem izgatja ez a tény az álta­lam nagyrabecsült Főrende­ző Urat, miért nem vála­szolt erre valamit, hiszen ez tény, és a tény „makacs do­log”. Azt hiszem, nem árta­na egy kis „Gallup rniskol- ciensis”, vagyis megnézni, mit szeretne látni a közön­ség, elvégre nem is olyan rossz annak az ízlése. Gon­doljunk csak arra, hogy Dé- ry Tibor Pop-fesztiválja volt évek óta az egyetlen kassza­siker, valóban „teenager- party”, előzőleg pedig — ha jól tudom — a Kákuk Marci „ment”, a mű szerzőjenem megvetendő író, tehát a kö­zönség nem is ítél mindig rosszul. Kár, hogy a Főren­dező Ür ebből „nem ké­szült”. Mert ettől a színház előbb-utóbb — ha nem is anyagilag, de kulturálisan annál inkább — „kikészül”. MÁTÉ IVÁN vét viselő lövészklub műkö­déséről. Délután ellátogattak a csanyiki lőpályára, ahol a két olimpiai kerettaggal, s még több elsőosztályú spor­tolóval rendelkező MHSZ Er­dész Lövészklub futóvad- és koronglövő bemutatót tar­tott számukra. A GST szakemberei elis­meréssel nyilatkoztak a mis­kolci lövészsport fejlettségé­ről, s holnapután más me­gyeszékhelyen szereznek ta­pasztalatokat. Ma délután, a labdarúgó NB I. 23. fordulójában olyan egye­sület játékosai ellen küzd a DVTK legénysége, akik ellen pozitív a mérleg. Az 1365 óta vezetett nyilvántartásunkban viszonylag kevés számú DVTK --Haladás mérkőzés található, mert négy alkalommal nem egy osztályban szerepelt a két csapat. Az eredményösszesitő- höz viszont pluszként járul az t965-bcn játszott két mérkőzés, amikor mindkét klub az NB I. B „kenyerét ette”. Sőt: a Diós­győr rsak néhány ezreddel jobb gélarányával jutott fel a szombathelyiek rovására az NB I-be. A szombathelyi Haladás VSE tehát többszörös okból is készülhet visszavágásra, különösen, ha hozzávesszük, hogy az elmúlt évek egyik legsúlyosabb vereségét éppen Diósgyőrben szenvedték el — 2:1-ről veszítve 2:6-ra. Most természetesen a Szombathe­lyen lejátszott mérkőzések összesítése az érdekes, mert a találkozóra ma a Haladás otthonában kerül sor. Ez vi­szont a hazaiak előnyét jel­zi, bár a többiekénél kisebb arányban: 7 4 1 2 12:7 5 (64,3%) A mérleg ezúttal a Hala­dás szemszögéből készült, az és műsorok (Munkatársunk jelenti) Kőszegről azt tartják, hogy itt vagy esik az eső, vagy fúj a szél, vagy harangoznak, Tapasztalati tényeken alapul ez, és valóban, olyan hideg volt a hét második felében az alpesi levegőjű kisvárosban, hogy reggelre hő takarta be a virágzó gyümölcsfákat. De csak kint volt hideg, a nagy hozzáértéssel helyreállított és művelődési központként mű­ködő Jurisich-várat fűtik, az adásokat követő viták pedig nem egy alkotógárdának sze­reztek meleg pillanatokat. A Magyar Televízió által rendezett fesztiválok közül eddig csak a veszprémi, a tévés játékfilmek szemléje volt évről évre visszatérő hagyományos találkozó. Az idei tavasz viszont a tévé­fesztiválok jegyében telik. A sort május végén a veszprémi zárja (mint olva­sóink tudják, május elején a miskolci következik) és a televíziós gyermekfilmek és műsorok április 20-tól 24-ig tartó szemléje kezdte meg. Ha hozzávesszük, hogy au­gusztusban Egerben az Is­ő eredményességét jelzi a DVTK ellenében. Tartalmaz azonban két DVTK-győzel- met és egy döntetlent is. Mi­kor születtek ezek? Bizony elég régen. 1965-ben, 67-ben és 69-ben. Ez után már csak három vereség szerepel a lis­tán. A hazai csapat esélyessé­gét azonban mégsem ezek a tények jelzik, hanem az, hogy Sárosi jó kis együttessé formálta a szombathelyi gár­dát, amely nemrégen még a kiesés ellen küzdött, most pedig biztosan tartja ötödik helyét — néggyel megelőzve a DVTK-t. Diósgyőrben sok újság nincs, a Videoton elleni 0:2 után érthetően nem rózsás a hangulat. S nem is első­sorban az eredmény, hanem a gyenge játék miatt, ami a találkozó nagyobb részét jel­lemezte. Szabó Géza ennek ellenére nem tervez válto­zást a csapatban, s így ma a következők szerepeltetésére léhet számítani: Veréb — Szűcs, Salamon, Váradi, Mar­tis — Oláh, Fükő, Görgei — Borostyán, Makróczi, Fekete. h. k. fesztiválja kolatelevízió alkotói talál­koznak a közönséggel és Salgótarjánban is van egy, a tévés mesefilmeket elemző, értékelő szemle, már belát­juk, hogy a tévé, amelynek nem lehet visszabeszélni, minden lehetőséget kihasz­nál, hogy mégis tájékozód­jon, hogyan fogadják a né­zők a különböző rétegeknek, korosztályoknak szóló mű­sorokat. Nagy Richárdnak, a Magyar Televízió elnökének keddi meg­nyitója után azonnal megkez­dődtek a Budapestről közvetle­nül Kőszegnek adott műsorok, amelyek a város egész területén normál készülékeken is vehe­tők. A vár lovagtermének kö­zepén hosszú sorban felállított, színes képet adó monitorok ma­gasodó, dobogókon ülő nézők számára minden típusból be­mutatják a legjellemzőbb adá­sokat. Van közöttük ősbemuta­tó is, mint például a Barátom, Bonca című tévéjátékfiim, Az utolsó padban című műsor, vagy a Karancsíalvi szökevé­nyek című kétrészes produkció, de a program nagy része is­métlés. Az egyes műsorok Író­in, szerkesztőin kívül a Népmű­velési Intézettől, a Tömegkom­munikációs Kutatóközpontig, s a Magyar Üttörők Szövetségéig minden érdekelt szerv képvisel­teti magát a szemlén és termé­szetesen részt vesznek a vetí­téseken a kőszegi iskolások és pedagógusok is. Az előbbiek kérdőíveken, utóbbiak a vitá­kon mondták el a látottakról véleményüket. Minden adássorozatot azon­nal vita követ és részletei­ben természetesen mást mondanak a részvevők a Fabuláról, a Cimboráról, mást példáult a Keményka­lap és krumpliorr című filmről és megint mást a most Induló Aprók tánchá­za című sorozatról. De ha arról van szó, hogy mit je­lentenek a gyermekműsorok az óvodástól a középiskolá­sig az ország lakosságának 20 százalékát kitevő gyer­meknézők számára, ami. kor a színházakban ke­vés a gyermekelőad as, s az országban egyetlen gyermek- színház működik, akkor egységes az álláspont. Gyer­mekeink a televízió előtt nőnek fel és az ofszág leg­távolabbi vidékeire is el kell juttatni számukra a színhá­zat, a zenét. Az elmúlt húsz évben született és megma­radt gyermekműsorok, az újabb sorozatok alapvetően megfeleltek az elvárások­nak, segítettek az iskolának a művészeti-esztétikai neve­lésben és természetesen szó­rakoztattak. Az egyes alko­tóműhelyek most arra ke­resnek választ, hogyan le­hetne jobban? A viták ismertetésére vissza­térőnk éppúgy, mint ahogy a beszélgetések sem fejeződtek be a hangulatos várpresszóban (makai) SZOMBAT Kossuth rádió: 12,00: Déli Kró­nika. — 12.21): Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyaran szól­va. . . — 12.45: Melódiákoktól. — Közben 13.30—13.40: Az ösz­tönzésről. Jegyzet. — 14.00: Hí­rek. — 14.05: Cigánydalok. — 14.25: Gépek es alkatrészek. Szerkesztőségi beszélgetés. — 14.35: Uj Zenet Újság. — 15.30: A Fonográf együttes műsorából. — 16.00: 168 óra. — Közben 17.00: Hírek. — 17.30: Sportkrónika. — 18.00: Chopin: h-moll szonáta. — 18.25: Uj könyvek. — 18.30: Hírek. — 18.40; Nótacsokor. — 19.39: Híres karmesterek pró­bálnak. Eugen Jochum. — 20.10: A Picquart-ügy. Eseményjáték. — 21.00: Hírek. — 21.05: Operett­részietek. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.25: A beat kedvelőinek. — 23.10: Re­mény és ígéret. Versek. — 23.25: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódia­koktél. — Közben 1.00: Hírek. — 1.58: Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Fúvószene. — 12.8U: Hírek. — 12.33: Martna Angelici es 1 ranco Corelli éne­kei. — 13.05; Mi és a tanterv. Beszélgetés az élet pedagógiá­járól. — 13.30: Hírek. — 13.33; Hangszerszolók. — 13.45: Időjá­rás es vízállásjelentés. — 14.UU: Napraforgó. — 15.00: Filmúalok. — 15.08: orvosok a mikrofon előtt. — 15.30; Hírek. — 15.33; üvorzsák négy szláv tánca. — 15.50: Nóták. — 16.30: Hírek. — 16.33: Ötórai tea. — 17.30: Ope­rettrészletek. — 16.15: Közvetí­tés a Bp. Honved—O. Dózsa bajnoki labdarugó-ineritőzes 11. félidejéről. — 19.05; Jó estét, gyerekek! — 19.15: Beszélgetés Mesterházi Lajossal. — 19.45: Verbunkos muzsika. — 20.00: Közvetítés a Vasas—FTC bajno­ki labdarúgó-mérkőzés II. fél­idejéről. — 20.50: staléta. Port- rémüsor. — 21.47: Gershwin szerzeményeiből. — 22.30: Hírek. — 22.33: Operarészletek. — 23.05: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Mskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés, hírek. — 17.33: Műte­remben, tárlaton. Laczó József fotóriporter gyűjteményes kiál­lítása. — 17.45: Akit már régen hallottunk.— 18.00: Borsodi Tü­kör. A stúdió krónikaműsora. Uj magyar darabot mutatott be tegnap este a Miskolci Nemze­ti Színház. — 18.15: Képek köz­ségeinkből. Jósvafö. — 18.25: Színes népi muzsika. — 18.35 • Könnyedén — komoly dolgok­ról. Jegyzet. — 18.40: Zenés hét­vége, közben NB I-es labdarú­gó-eredmények. — 18.55: Hírösz- szefoglaló, idöjárásjelentés, mű­sorismertetés. Televízió: 12.00: Művészeti Ma­gazin (ism.). — 13.00: Radar (ism.). — 14.28: Tájak, városok, emberek. . . Város a Golánon (ism.). — 15.00: Elő romok. Szov­jet filmsorozat 3. — 16.30: Hí­rek. — 16.35; Randevú Moszk­vával. A Horizont szerkesztőség műsora. — 17.10: Filmszem. — 17.55: Nyitott boríték. — 18.40: Panoráma. Jelenségek a világ­politikában. — 19.05: Egymillió fontos hangjegy. Könnyűzenéi műsor. — 19.20: Cicavízió. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00- Tv- toma. — 20.05: A felügyelő. NSZK bűnügyi filmsorozat. Sen­ki sem hallotta a lövést. . . — 21.00: Karel Gott Budapesten. — 21.50: Tv-híradó 2, — 22,00— 0.15: Rejtett erőd. Japán film. Miskolci Nemzeti Színház (7): A kettéfürészelt zongora. Ka­tona bérlet. Kiállítások: Miskolci Galéria: (10—18)': Miháltz Pál festményei. — Kossuth Művelődési Ház (10 —14): Látás és alkotás — szita- nyomatok. — Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. _ Kondor Béla-em- lékkiállítás. — Miskolci művé­szek kiállítása. — Aba Novák Vilmos és kortársai — kiállí­tás. — József Attila Klubkön'-v- tár (12—20): László Gyula: Író- portrék. — Herman Óttó Múze­um (10—18): Ember és munka. — Herman Ottó-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. — Diósgyőri vár (9— 17): A- diósgyőri vár története. — Déryné-ház (0—17): Dérvné- és Lévay József-emlékszobák. Filmszínházait: Béke (f4, 7): Biokid T—it, (mb. szí. szovjet, másfél helyár!) — Kossuth (fi, hn5, n8): Vigyázat, vácinyugati (szí. olasz—francia, másfél hely­ér!) — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Az Anderson-magnf­SZátagok (szí. amerikai. fel­emelt. hélyár!) — Fáklya (is. f7): Vádol a felügyel« (szí. ro­mán). — Petőfi (f7): Csak sem­mi szénét kérém, angolok va­gyunk (mb. szf, angol). — Szikra (5. 7) • Cbato földié c-f. amerikai 18 éven felülieknek!). — Táncsics (5): Szokólrvó I—IT. (szí. szovlet.—csehszlovák, más­fél helyár!). VASÄKNAP Kossuth rádió: 8 00: Hírek. — 8 05: öt kontinens hét na:.a Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Régi magyar dalok és táncok. — 8.42: A pofon. Zenés játék. — 10.00: Hirek. 10 93: ,.Ki mi­nek tudója, mestere az. annak' Néprajzi riport. — 10.28: Az MRT gyermekkórusa énekel. - 10.39 Mozart: Esz-dúr kürtkvin­tett K. 407. — 10.54: Szerkesztői üzenetek. — 11.14: Vasárnev koktél. — Közben 12.00: Híre! — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 13 00: Egv kortv tenger, jeg'-- zet. — 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.49: Rádlólexikor. — 14.19; Évfordulók nyomában.. 50 éve mutatták be a Turan- dotot. — 14.4.0: Taskent! levél. Fel­adó: Csák Elemér. — 15.00: Hí­rek. — 15.08: Prokofjev-cíklus zongoraművek. — 15.45: Dzsessz- felvételekből. — 16.02: ,,A leg­fényesebb zászló”. Zalka Máté­müsor. — 17.00; Hírek. — 17.03: Nekifutás. Gazdasági jegyzet. — 17.15: Thomas Beecham vezé­nyel. — Közben 17.40—17.45: Arany és kék szavakkal . . . Dsida Jenő versel. — 18.30: Hi­rek. — 18.40: A Buddenbrook ház. Thomas Mann regényének rádióváltozata. Befejező rész. — 19.44: A pódiumon — Barbra Streisand és Jim Bailey. — 20.25: Halló, itt a kaukázusi ni. rész; Kabardok, balkárok, ősze­tek. — 20.55; Az Állami Népi Együttes műsorából. — 21.30: Beethoven-művek. — 22.00: Hí­rek. — 22.10: Sporthírek, totó. — 22.20: Farkas Ferenc: A bű­vös szekrény. Kétfelvonásos vfg- opera. — 23.50: Younk: Eper és vér — Lenn a folyónál. — 24.00: Hírek. — 0.10: XX. századi kó­rusok. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Miska bácsi lemezesládája. A Gyermekrádió műsora. —8.30: Hírek. — 8.33: Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.00- Ránk! György: Pomádé király új ruhája — i. szvit. — 9.30: Operettdalok. — ío.OO: A Beat­les együttes felvételeiből — 10.30: Hírek. — 10.33: Pest me­gyei kaleidoszkóp. — 12.30: Hi- rek. — 12.33: Irina Arhipova és Rafael Arié énekel. — 13.05: Csodacsikó. Mesejáték. —13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Én láttam, neked hogy tetszett? Vitaműsor. — 15.30; Hírek. — 15.33: Operettrészletek. — 15.50: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. —. 16.00: Nótakedvelők­nek. — 16.50: ötórai tea.— 17.55: Mit üzen a Rádió? — 18.30: A vasárnap sportja. — 19.30- Hí­rek. — 19.43: Tűnődés — hosz- szútávon. A tudományos-techni­kai forradalom hazai kutatásá­ról. — 20.08; Népdalok. — 20.35: Kritikusok fóruma. — 20.45: Ma­gángyűjtemény. Lemezbemuta­tó. — 21.45: A szellem napvi­lága. Jegyzet. — 21.55: Táncda­lok. — 22.30: Hírek. — 22.33: Szórakoztató zene. — 24.00: Hi­rek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés, hírek, tudósítások — 17.05: Riporternapló. Vasárnapi zenés magazin. — 18.22: A sport­rovat jelenti... Televízió: 8.53: Műsorismerte­tés. — 8.55: Tv-torna. — 9.00: Német nyelvtanfolyam. — 9.25: Angol nyelvtanfolyam — 9.40- Tévé-ovi. Iskolaelőkészítő tanfo- lvam. — 9.55: Hirek. — 10.00: Bátyám és a klarinét, zenés vígjáték két részben. — 11.45— 12.00: A napraforgó vetőmag termesztése. Rövidfilm. — 14.38: Műsorismertetés. — 14.40: Pá­rizs mohikánjai. Csehszlovák filmsorozat 4. — 15.45: Magyar orvosok Oroszországban. Rövid­film. — 16.05: Delta. — 16.45: Műsorainkat ajánliuk. — 17.10- Jégkorong VB döntő. — 18.45- Esti mese. — ig.00: A Hét — 20.00: Hirek. — 20.05: Tv-torns. — 20.10: Hogyan kell egymilli­ót lopni? Amerikai film. — 22.05- Hirek. — 22.10 Telesport. Szlovák televízió: 8.35- Híradó — 9.00: Gyermekeknek. — 10.30: Minden kilométerkőnél. Bolgár filmsorozat. — 12.00: Heti hír­adó. — 12.25: Pozsonyi hangver­seny. — 14.25; Publicisztika. — 16.25,- Jégkorong VB. Döntő és záróünnepség. — 19.50: A va­sárnap verse. — 20.00: Karoli­na. Ostravai életképek. — 21.30: Publicisztika. — 21.55: Híradó. — 22 05: Hangverseny. — 22.35- Sporteredmények, sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (3): A denevér. Bérletszünet. — (7) • A kettéfűrészelt zongora. Dé­ryné bérlet. Kiállítások: Azonos a szom­batival. Kivétel a Kossuth Mű­velődési Ház, amely vasárnap zárva tart. Filmszínházak: Béke (nló, n!2): A négy muskétás (mb. sZi. francia). — (f4, 7); Blokád I— II. (mb. szí. szovjet, másfél helyár!). -- Kossuth (10); Blo­kád I—II. (mb. szí. szovjet, másfél helyár!). — (f2. hn3 n8): Vigyázat, vadnyugat! (szí. olasz —francia, másfél helyár!). — Hevesy Iván Filmklub (fS, f?): Utazás Jakabbal (szí. magyar), — IWssemozi (10): A kertészke­dő meg a várúr (szi. magvar). — Fáklya (fio. M2): Botr-'ny az operában ( ímerlkat) — (is. í7): Vádol n felügyelő (szí. román). — Petőfi (10): Jí !.-- . A puszták angyala (mb. szovjet). — (f5, f?) • Csak semmi szexét kéren), angolok vagyunk (mb. Szi. an­ui). — Szikra (iá); Égy magyar nábob — Kárpáti)!- Zoltán (szí. megvár) — (5. 7): Chat« föld­ie (szí. amerikai, 16 éven felü­ü üknek!) — Táncsics flO): A balerina és faj (Rigója (mb. szór. let). — f.9) : Szokolóvó I -TT. (szí. r-zov.iQt—csehszlovák, mi?­íé! hely ír.!). — Tapolca-Ady (7): A rejtek nes sziget (m6. szí. írati­oia—soanyo]—olasz). — Pereces (6) r Pav linka (mb. csehszlovák). — Tíáttic ” (6) : F.p'v király New Yorkban (amerikai). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek — «05: Ml!' ~orismertetés. — 8.20: A oan kn’ turális programjából. — «25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Onéletrajzi jegyzetek. Részletek Benjámin László költeményei­ből. — 9.10; A hét zeneműve. — 9.40: Óvodások műsora. — 10 99: Hirek. — 10.05: Iskolará­dió. — 10.30: Bioritmus. —10.50: Zenekari muzsika. — 11.39: Rá­kóczi. Dramatizált epizódok Laezkö Géza regényéből. Petőfi rádió; 8.00: Hirek. — 8.95: Basszusáriák. — 8.30: Hi­rek. — 8.33; A Munkásőrség Központi Férfikara énékel — 0.4,7: Slágermúzeum. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.33: Nóták. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 19.33 te 11.30: Hirek. Haladás—DVTK ...akik ellen positiv a mérleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom