Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-16 / 39. szám

Az ifjúságvédelem társadalmi ügy I. Veszélyeztetett helyzetben A Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság*február 12-én vitatta meg és hagyta jóvá „A gyermek- és ifjúságvédelem helyzete” című vizsgálatáról készült összefoglaló jelentést. A következők­ben a vita néhány fontos momentumára szeretnénk felhívni ol­vasóink figyelmét — lévén a gyermek- és ifjúságvédelem társa­dalmi ügy. Az említett — meglehető­sen széles körű — vizsgálat tanulsága szerint a gyermek­es ifjúságvédelem helyzete Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében megnyugtató. így hát bizonyára ellentmondásnak tűnik, ha azzal kezdjük, hogy a veszélyeztetett helyzetű kis­korúak száma ebben az or­szágrésznyi megyében is gyors ütemben nő. (Arány­számuk nem egészen egy esz­tendő alatt 21 százalékkal emelkedett.) Megjegyzendő, hogy úgynevezett anyagi ve­szélyeztetettség szinte egyál­talán nem tapasztalható. Ha társadalmunkban bizonyos családoknak ^ létminimum határán mozognak anyagi le­hetőségeik, ennek oka leg­többször a felelőtlen élet­mód, az alkoholizmus, a csa­ládfő tartós „munkanélküli­sége”. NEM CSUPÁN HIVATALI MUNKA Megállapítható, hogy a gyámhatóság és a vele együtt­működő szervek — bár ad- minisztratíve is rendkívül bonyolult munkát kell vé­gezniük — általában gyorsat^ felfigyelnek a veszélyeztetett helyzetben levő gyermekekre, s kiemelik őket környeze­tükből. Mindezt ékesen bizo­nyítja, hogy az elmúlt év­bon állami gondozásba vett 476 kiskorú közül 235 került ideiglenes hatállyal gyermek- és ifjúságvédő intézetbe, vagyis ennyi gyereket kel­lett, különböző veszélyeztető tényezők miatt, azonnali ha­tállyal védett környezetbe helyezni. Pusztán az állami gondo- . zottak száma is érzékeltet­heti, hogy mennyi munka há- , rul az ügyintézőkre. És ez korántsem egyszerű hivatali tevékenység. A gyámhatósá­gi feladatkör jó ellátása (a változó szabályok közepette) széles körű jogi ismereteket, nagy körültekintést, mérle­gelő képességet, kellő gya­korlatot, szívósságot és min- denekfölött humanitást kö­vetel. Aligha lehet ezt a fel­adatot jól ellátni úgyneve­zett kapcsolt munkakörben. Márpedig a községi és nagy­községi tanácsoknál ilyen státuszban végzik a gyámha­tósági munkát. Az ügyinté­zők fluktuációja is (az új al­kalmazottak kevés gyakor­lattal rendelkeznek, nem is­merik a munka természetét) nehezíti az igényes, alapos gyámhatósági tevékenységét. Az elmondottak csak lát­szólag jelentenek kitérőt; na­gyon is hozzátartoznak ere­deti témánkhoz, a veszélyez­tetettséghez. Mert még a ha­tósági apparátus mintaszerű működése sem tenné feles­legessé a legszélesebb körű társadalmi^törődést. Az isko­lák ugyan minden esetben felfigyelnek a veszélyeztetett gyerekekre, s a maguk esz­közeivel, lehetőségeivel igye­keznek is azokon segíteni (óvoda, napközi, kollégium), ez azonban nem elég. A MUNKAADÓK FELELŐSSÉGE *> A munkaadóknak kel­lene felfigyelniük azokra a - foglalkoztatottakra, akik vé- | tenek családjuk ellen. Az <■ italozó, erkölcstelen, vagy nemtörődöm dolgozók mun­kahelyi felelősségre vonására azonban a legritkább esetben kerül sor. De még a hatósá­goknak is nagyon nehéz az ifjúság elleni bűntettet bizo­nyítaniuk. Mindebből az kö­vetkezik, hogy törvényeinket sokkal szigorúbban és követ­kezetesebben kell érvényesí­teni; nagyobb gondot kell fordítani — ez már nem csupán a hivatalos szervek feladata — a megelőzésre. Az olvasót bizonyára ér­dekli, milyen körből, milyen társadalmi rétegből kerülnek ki a veszélyeztetettek. Ezzel kapcsolatban tahin elég any- nyit megjegyeznünk, hogy az állami gondozattaknak Bor­sod- Abaúj -Zemplén megyé­ben nem kevesebb mint 60 —65 százaléka cigány. Vagy­is több mint 1400 gyerek. Eb­ből a tényből világosan kö­vetkezik, hogy hol kell kez­deni a megelőzés nehéz mun­káját. (Folytatjuk) (gyarmati) 3(c Portré Efíemi és főiskolai Iéés napok „Az egyetemisták és főis­kolások a közművelődésért” mozgalom és a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében 11 felsőoktatási intézet jelent­kezett az egyetemi és főis­kolai kulturális napokszom- bathelyi területi döntőjére. Április 4—5-én és 6-án 1000 közlekedési és távközlési, er­dész, agrár, vegyész, peda­gógus és zenei pályára ké­szülő egyetemista, illetve fő­iskolás mutatkozik be Szom­bathelyen, különböző művé­szeti ágakban. A nagy seregszemle házi­gazdája a Szombathelyi Ta­nárképző Főiskola, de az ese­ményt az egész város ma­gáénak érzi. Ennek szelle­mében folynak az előkészü­letek. Az idei napok új, és a közművelődést minden eddi­ginél jobban szolgáló voná­sa, hogy kilépnek a zárt in­tézeti keretekből. Üzemek­ben, klubokban, művelődési otthonokban mutatkoznak be a fiatalok. A műsor igen 'gazdag és változatos. A produkciókat szakzsüri értékeli. A legjobbak bejut­nak az egyetemi és főiskolai kulturális napok országos döntőjébe. Iskola épüli Rúzsán A Csongrád megyei Rúzsa községben új, egyemeletes, 4 tantermes általános iskola épült fel. Az új oktatási in­tézmény lehetővé teszi, hogy a községhez tartozó , tanyai kisiskolák felsőtagozatos ta­nulóit a korábbinál jobb kö­rülmények között, szakosí­tott pedagógusok oktassák. A munkát a helyi Népsza­badság Tsz 10 000 Ft-tal segíti. Ma este: Kiállítás és koncert a zenepalotában A Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakközépiskola ifjúsá­gát és az érdeklődőket két esemény várja ma este. A zenepalota hangversenyter­mének aulájában fél hétkor Szabó Gáspár grafikusmű­vész képeiből nyílik kiállí­tás; megnyitót Sereg János, az iskola igazgatója mond. Egy óra múlva, fél nyolckor pedig koncert kezdődik. A Bach-est orgonistája Virágh Endre, közreműködik Né­meth Zsuzsa (ének). „...as ember maga formálja történelmét95 Háromszázharminc esztendő, képekben Harmiucegyezer példány­ban jelent meg, sok tízezren fogják lapozgatni, és való­színű, egyforma megállapí­tással veszi mindenki kézbe: szép, mert nagy alakú, haj­lékony, vaskos, súlyos, igazi könyv a Világtörténet ké­pekben második kötete. For­májában is olyan, hogy arra inti az embert: becsülje meg. Órák múlva pedig, ha elfá­radt, káprázó szemű olvasó­ját végre elengedi, a tartal­ma ugyanerre szólít fel. Há­romszázharminc esztendőt lapoz át, aki végignézi. „ ... lehet-e a történelem sajátos dimenzióját, az idő­beli folyamatot az egyszeri­I; hogy 958. sz. miskolci fiókunk 1976. március 1-től 13-ig bezárólag leltár miatt zárva tart Fiókunk üzletnyitása 1976. március 15 (hétfő). A leltár tartama alatt az árukiadás szünetel. A személygépkocsi alkatrészszükséglet a Miskolc, Zsolcai kapu 7. szám alatti üzletben, valamint a Kazincbarcikán február 25-én megnyitásra kerülő üzletben szerezhető be. AUTÓKER Vállalat 958. sz. fiók ✓ Miskolc, József Attila út 72. sz. vei, az esetlegessel, a kép­pel érzékeltetni?” — kérdezi Hanák Péter a könyv elő­szavában. Olyan kérdés ez, amelyet a képes magyar tör­ténelem, a három évvel ez­előtt megjelent világtörténet első kötet (a Gondolat kiad­ványai), és az Európa Könyvkiadó által megjelen­tetett A második világhá­ború képei, írói, szerkesztői is feltettek, és a történelmi albumok mind igenlően vá­laszoltak rá. Hasonlóan eh­hez a könyvhöz, műfajánál fogva egyik sem törekedett teljességre, hanem ennél többet tett. A legszélesebb olvasóközönség figyelmét hívta fel arra, amelyet Az orsók ürügyén című versé­ben Illyés Gyula így fogal­maz meg: -„...a végtelen jelé halad az út, amely a végtelenből érkezik.” Ko­runk összekötő láncszem, törvényszerű kapocs múlt és jövő között. Nemzedékek tanítói tud­nák megmondani, hogy mennyire nehéz közel hozni az ifjúsághoz a régmúltat, milyen nehéz egy viszonyla­gos történelmi látásmódot kialakítani. Az említett al­bumokban éppen a képek segítettek a figyelemnek, hogy az értelem felfogja; a folytonosságot, ennek a könyvnek az írói pedig .ki­vételes helyzetben is van­nak; az új- és a legújabb kor (különösen az utóbbi) közismertebb talán, mint az emberiség törtéheimének kezdetei, vagy az itáliai vá­rosállamok. A könyv részletekbe menő ismertetésének nincs értel­me, a több mint nyolcszáz oldalból ennyi helyén cím­szavakat sem írhatnánk. Történészeink — Hanák Pé­ter az újkort, Ormos Mária a legújabb kórt, Ránki György a második világhá­borút és a háború végétől számított 25 esztendőt — a legjobb tudásuk szerint ír­ták meg, és a ki tudná meg­számolni, hány fekete-fehér képpel, 72 színes lappal, a történelmi folyamatok való­ságos megjelenítésével, a ko­rok tudományának, művé­szetének a bemutatásával teszik „kézzel foghatóvá” az évszázadokat, mindvégig ér­dekfeszítővé a könyvet. Vé­gül pedig a tudomány alap­igazsága, a törvényszerű folytonosság bizonyítása mel­lett váratlan élménnyel szol­gálnak. Aki nem gyerek, gondol­kodva élte az „utolsó fejeze­tet”. Napi hírekből értesült a kubai, a közel-keleti vál­ságról, a vietnami háború­ról. Az emberiséggel együtt állt meg egy pillanatra, amikor fellőtték az első űr- halót és megölték a két Kennedyt. Kormányválságok soráról hallott, olvasott, or­szágok születésének volt ta­núja, idegeiben élte a napi politikát. Sem a tizenöt esz­tendővel ezelőtti hétközna­pokon nem jutott eszünkbe, sem ma nem gondolunk ál­talában rá, hogy a ma jele­ne holnap már múlt, hol­napután pedig történelem. Érdemes ismételten elolvas­ni Hanák Péter szavait: „A történelemnek, mégha hajdani krónikák kései, atomkori utódaként képes illusztrációk formájában be­széli is el önmagát, nem sza­bad megszűnnie figyelmez­tetni az olvasót: az ember maga formálja történelmét.” (makai)/ HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma! — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 13.35: Nóták. — 14.00: Ezeregy délután... — 14.30: Chopin—Douglas: A szilfidek — szvit. — 15.00: Hírek. — 15.10: Édes anyanyelvűnk. — 15.15: Papp Lajos műveiből. — 15.50: Pete Seeger énekel. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Élet a születés előtt. V. rész: A legnehezebb két hónap. — 16.45: Operettrészletek. — 17.00: Hírek. — 17.05: Kétszázötven millió ember kenyere. Beszélgetés a szovjet mezőgazdaságról I. — 17.15: Operaáriák. — 17.28: Asz- szonyok dicsérete, összeállítás. — 17.57: Bartók zongoraművei. I. zongoraverseny. — 18.25: Üj könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Táncdalok. — 19.40: Sajtókonferencia — a Szekszárdi Állami Gazdaságban. — 20.40: Hírek. — 20.45: Népdalest. — 21.28: Mikrolánc. — 22.00: Hí­rek. — 22.15: Sport. — 22.20: öten beszélnek . .. Angliai ri­port. — 22.30: A Pro Arte vo­nósnégyes játszik. — 23.22: Csaj­kovszkij : n. szimfónia. — 24.00: Hírek. — 0.10: Táncdalok. — 0. 25: Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Operett- részlfetek. — 12.30: Hírek. — 12.33: A vígjáték. Jegyzet. — 12.50: Operarészletek. — 13.30: Hírek. — 13.33: Gyermekkórusok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Kettőtől ötig. . . Kívánságműsor. — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! Az If­júsági Rádió órája. — 18.00: Dubnától Novoszibirszkig. — 18.30: Hírek. — 18.33: Könnyűze­nei olimpia. Elődöntő XV. — 19.03: Bellini: Norma — Ad$l­.gisa és Pollione kettőse I. felv. — 19.25: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Zenei szerkesztők és ren­dezők műhelyében. Riport. — 20.30: Hírek. — 20.33: Ifiú Zene­barátok Híradója. — 20.53: Ze­nei rejtvény, fiataloknak. — 21.03: Michael Rabin hegedül. — 21.33: Páholyból. Beszámo'ók, tudósítások a könnyű múzsa ott­honából. — 22.30: Hírek. — 22.33: Derűre is derű. Tömörkény Ist­ván novellái. — 23.00: Verbun­kosok. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés. hírek. — 17.05: Embe­rek, utak, járművek. Közleke­dési magazin. Helyszínenhagvás és segítségnyújtás elmulasztása. — 17.15: Szórakoztató zene. — 17.25: NaDiaink kérdései. Jegy­zet. — 17.32: Megyei sportered- ménvek. — 17.40: Slágerkoktél. — 18.00: Borsodi tükör. A stú­dió krónikaműsora. — 18.15: Operarészletek. — 18.25: Hirösz- szefoglaló, időjárásjelentés, mű­sorismertetés. Szlovák televízió: 15.25: Hírek. — 15.30: Publicisztika. — 16.00: Orosz nyelvlecke. — 16.30: Ke­let-szlovákiai híradó. — 16.50: Aq úttörővezetők munkájáról. — 17.20: Középiskolásoknak. — 18.20: Zenés előadás a Cseh Fil­harmóniáról. — 19.00: Híradó.— 20.15: Hely a házban. Tévéfilm 1. — 21.15: Híradó. — 21.45: Publicisztika. — 22.10: Sporttü­kör. -i- 22.40: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház: nincs előadás. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A két aranyásó Szí. NDK-film Kezdés: f4 és hn6 órakor A fekete farkasok üvöltése Mb. szí. NSZK-film Kezdés: 8 órakor KOSSUTH Elszakadás Mb. szí. amerikai film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor 16 éven felülieknek l HEVESY IVÁN FILMKLUB Drága John! Svéd film Kezdés: í5 és f7 órakor éven felülieknek! FÁKLYA Öten, akiket leírtak Mb. szí. jugoszláv film Kezdés: f4, f6 és f8 órakor PETŐFI Gyémánt Lady Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órákor SZIKRA Bosszú a bércek között Szí. csehszlovák film Kezdés: 3, 5 es 7 órakor TÁNCSICS Követem a kijelölt irányt! Szovjet film Kezdés: f3, f5 és f7 órakor TAPOLCA-ADY Az öreg Magyar film Kezdés: 7 órakor IFJÚSÁGI ÉS ÜTTÖRÖMOZI A Saturnus csapdájában I— II. rész Szovjet film Kezdés: 4 órakor Másfél helyár! SÁG VÁRI A nyomorultak I—n. Mb. szí. NDK—francia film Kezdés: f6 órakor Dupla helyár! HÁMOR Otthon, édes otthon! Mb. belga film Kezdés: 6 órakór PERECES Követem a kijelölt irányt! Szovjet film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Otthon, édes otthon! Mb. belga film Kezdés: f7 órakor KEDD Kossuth rádió: 8.90: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A nap kulturális programjából. — 8.27: Romantikus kórusmuzsika. — 8.49: Dubnától Novoszibirsz­kig. — 9.19: Daloló, muzsikáló tájak. Sárköz. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.35: Ze­nekari muzsika. — 11.33: Hét ba­goly. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata VHI. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nico Gomes együttese ját­szik. — 8.20: öten beszélnek ... Angliai riport. — 8.30: Hírek. — 8.33: Klasszikus operettrészlétek. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.30: Hírek. — 9.33: Derűre is derű. Tömörkény István novellái. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 10.30 és 11.30: Hírek. — 11.55: Látószög. Ifjúsági jegyzet. Televízió: 8.55: Tv-toma. — 9.00: Énekeljünk együtt! — 9.05 —9.40: Környezetismeret. — iü.05 —10.35:' Történelem. — 1J.W-— 11.40: Történelem. — 11.40—12.20: Játsszunk bábszínházát. 3. rész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom