Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-09 / 33. szám

a miskolciaké a szó Miért indo ott a villamosjegy? Január 15-én „Tatárdomb — lejőcsaba” címmel közöltük Pócs :mrc levelét, melyre László zászló, Miskolc megyei város ?anácsa osztályvezető fomérnü- ;e az alábbi választ küldte: „A két szóban forgó útvo- íal — a 14-es és a 9 Y — dteldíjai közötti különbséget i két vonal eltérő funkciója, étesítésének eltérő körülmé- íyei szabták meg. A hejőcsa- >ai villamos felszámolásakor, lelyette nem villamospótló [utóbuszt indítottak be, ha- íem új autóbuszvonalat lé- esítettek — Miskolc máso- lik fővonalán, a villamosvo- lalnál jóval hosszabb útvo- íalon —, amire természet- izerűleg a buszjegy, illetve a >uszbárlet érvényes. Hogy niért érvényes mégis a vil- amosjegy az SZTK-rende­lőig? Ez már szociálpolitikai kérdés. A városi tanács ké­résére az MKV menetdíjked- vezményben részesítette azo­kat, akiknek úticélja csak a rendelőintézet volt. Az ide utazók számára a KPM jó­váhagyásával 1 forintos je­gyet vezettek be, s mivel az utazást a közlekedési válla­lat nem akarta további jegy­fajtával bonyolultabbá tenni, azért lett érvényes rá az 1 forintos villamosjegy. Ezzel szemben a 9/Y busz ténylegesen villamospótló já­rat: a megszüntetett 4-es vil­lamost pótolja, s csaknem megegyező útvonalon közle­kedik. Ez indokolja a villa­mosjegy, illetve villamosbér­let használatát” Nehéz eligazodni Példásan figyelmes autóbuszvezető Az Uwjout időben egyre öbbször lehet panaszosleve- et olvasni a közlekedési dol- lozókkal kapcsolatosan, hol- Itt. többségük becsületesen, őt az előírásokon túl is ele­tet tesz kötelességének, még i jelenlegi rossz útviszonyok nellett is. Ezek közé tartozik ( GC 42-13 frsz. autóbusz vezetője, Bereczki László, ikinek magam és útitársaim tevében szeretnék köszöne- et mondani követésre méltó nagatartásáért. A Központi Szénosztályo- ómű számára három járat- tan szállítja' a dolgozóinkat liósgyőrböl, Kazincbarciká­éi és Sajókazáról. Ha ö tel- esít szolgálatot ezeken a já- atokon, akkor egyetlen eset­ten sem fordul elő késés. Ha tödös idő van, akkor koráb- tan kiindul a telephelyről, tőgy az indulás idejére ott egyen és ne kelljen az uta- oknak várakozni. A sűrű lödben minden megállóban •iszol, hogy hová igyekszik, észreveszi azokat a áolgozó- lat is, akik elkéstek és futva gyekeznek az autóbuszhoz, levárja őket, hogy a mun- lából ne maradjon le senki. ;mellett az autóbusz a nap tármely időszakában tiszta, s lellemes meleg fogadja az ttusokat, ami szintén a gép­kocsivezető jó szakmai mun­káját dicséri. Ez a példás udvariasság, fi­gyelmesség őszinte elismerést érdemel és bátran ajánljuk követésre a Volán Vállalat minden forgalmi dolgozójá­nak. Pogány György szb-titkár Kazincbarcika A Vászonfehérítő utcában kerestem valakit. Ismerem Miskolcot, gondoltam, mi sem könnyebb, mint a jel­zett számot megtalálni. Té­vedtem. Számot találtam minden lépcsőház bejáratá­nál, de az utcanév sehol sem volt feltüntetve. Nagy nehe­zen útbaigazítottak. Egy bérházsor egy kis ut­cának felel meg. Miért nem teszik ki mindegyikre az ut­canévtáblát, hogy könnyebb legyen az eligazodás? Bensinfalók-e a ZIL-ek? A Volánnál megtakarítottak 9 milliót A világpiacon valószínűleg nem volt még példa arra, hogy valaminek az ára oly rohamos mértékben emelkedjék, mint a kőolajé. Közgazdászok szerint egyes származékainak értéke a 200—300-szorosára ugrott, de akad olyan is, amely 600-szor többe kerül, mint fél évtizeddel korábban. Nem véletlen hát. hogy 1974. december 5-i ülésén az MSZMP Központi Bizott­sága határozatot hozott a fokozott energiatakarékosságra, s ebben a határozatban kiemelt helyen foglalkoztak az energia­hordozókkal. Ennek nyomán születtek az iparági, vállalati, üzemi intézkedési tervek: hogyan lehetne minél többet meg­takarítani anyagban, energiában. M. G. Végét vetették a vevő vándorút jónak „Megy a vevő vándorút­ra” címmel január 26-án közölte a Déli Hírlap pana­szomat, miszerint lakásvál­toztatás miatt, majd amiatt, hogy az Országos Csemege Vállalat Győri kapuban levő 140-es üzlete — budapesti központjának utasítására — körzetesitette az áru házhoz szállítását, elvesztettem an­nak lehetőségét, hogy a ha­vonta egy alkalommal vásá­rolt különböző áruféléket a lakásomra szállítsák. Most örömmel közölhetem, hogy a panaszom publikálá­sát követő négy nap múlva a Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ- hez tartozó, a Hoffmann Ottó u. 1. sz. alatti, 74. sz. Szuperett szívesen vállalta, hogy a jövőben elszállítja hozzánk az ott vásárolt árut. Nem nagy ügy, de nekem, mint dolgozó asszonynak, nagy segítséget jelent az áfész-bolt előzékenysége. Fodor L.-né Tizeshonvéd u. 13. 1/3. ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SANDORNÉ TELEFON: 18-221 A Volán 3. számú Vállala­tának gépkocsivezetőit taka­rékos embereknek ismerik. Ez dr. Valykó István igazgató véleménye is: — Köztudott, hogy az Or­szágos Tervhivatal típuson­ként fogyasztási normákat írt elő a tehergépkocsikra, autó­buszokra. Ezek a normák magukban foglalják a pótko­csivontatási szorzót, a föld­úton való közlekedés szorzó­ját és a telephely adottságai­nak megfelelő szorzószámot is. Az elmúlt esztendőben a mi gépkocsivezetőink úgy dolgoztak, hogy az OT nor­mához viszonyítva 9 236 000 forintot takarítottak meg. Ha a telét kifizethetnék... A köztudatban —■ és a leg­több gépkocsivezető tudatá­ban is — úgy él: a ZIL-ek benzinfalók; aki ezzel a tí­pussal üzemanyagot takarít meg, azt a legjobb gépkocsi- vezetők közé kell sorolni. A borsodi volánosok alaposan megcáloták ezt a hiedelmet. A ZIL—130-assal járók nor­mája 51,07 liter volt. Ezt 4,61 literrel „csökkentették” a gép­kocsivezetők. A ZIL—MMZ típusnál a 49,45 literes nor­mát 2,77 literrel „szállították le” a 3-as Volán gépjármű- vezetői. Lehet-e véletlen, hogy a kilencmilliós megtakarítás­ból több mint ötmillió a ZIL- sofőrök nevéhez fűződik? Az 1975-ben legtöbb meg­takarítást produkáló gépko­csivezetők között 400 ezer fo­rintot osztottak szét. A kar­bantartók és az irányító sze­mélyzet. akik szintén része­sei a szép eredményeknek, összesen 45 000 forintot kap­tak. Dr. Valykó István nem titkolja: kevésnek tartja ezt az anyagi elismerést. Mert ő is tudja, hogy amíg a gép­kocsivezetők benzinjegyet kaptak (ma már egyébként nagyon kevesen vannak, akik nem a telephelyen tankol­nak), a megtakarított jegye­ket „feketén” értékesítették, s így tetfek szert különpénz- re. A feketepiacon egy 5 fo­rint értékű benzinjegyért ál­talában három forintot ad­tak. Ezért is született a vál­lalat vezetőinek terve: ha a benzin- (vagy gázolaj-) jegy árának felét kifizetnék a meg­takarítást elérőknek, érde­keltebbé tehetnék őket az üzemanyag-takarékosságban. Az elgondolás megvalósításá­nak azonban gátat szabnak a pénzügyi szabályozók. Az anyagtakarékosság költsége ugyanis természetszerűen anyagi költség, ám a gépko­csivezetőknek csak bérjelle­gű költséget lehet kifizetni. Ha pedig a takarékosság eredményeként jelentkező kilencmillió néhány százezer forint 50 százalékát bérjelle­gű kiadásként könyvelnék el, az adó olyan magas lenne, Ezt mondja a jogszabály A GÉPJÁRMŰVEZETŐK EGÉSZSÉGI ALKALMASSÁGÁRÓL Ez év január 16-án lépett íatályba az egészségügyi niniszter rendelete. amely észletesen szabályozza a 'épjárművezető-jelöltek elö- etes és a gépjárművezetők dőszakos orvosi vizsgálatát. V gépjárművezetők egészsé- ;i alkalmasságának vizsgá- ata differenciáltan történik. Lét csoportban. Az első csoportba tartóz­lak az A és B kategóriájú 'épjárművek, a vontatók es lapcsolt pótkocsiból álló jar- nűszerelvények vezetői — livéve a B kategóriához tar­ozó, megkülönböztetett jel­essel ellátott gépjárművek vezetőit és azokat, akik gép- árművezetői munkakörön lolgoznak. A második csoportba tar- oznak a C és D, s az előbb :mlítstt B kategóriájú gép- árművek vezetői, a gépjar- nűvezetői munkakörben fog- alkoztatottak. A gépjárművezetői enge- léllyel rendelkező személy cöte’^s időközönként orvosi n7-^3’aton részt venni. Az első csoportba tartozók cözül az, aki az orvosi vizs­gálat idején az 50. életévét lem töltötte be, 5 évenként, íz 50. és 65. életév közöttiek 1 évenként, a 65. életév íe- ettiek 2 évenként — a má­sodik csoportba tartozók kö­zül az, aki az orvosi vizsgá­lat idején a 45. életévét nem töltötte be, 3 évenként, a 4o. és 60. életév közöttiek 2 éven­ként, a 60. életév felettiek 1 évenként kötelesek időszakos orvosi vizsgálaton megjelen­ni. Az előbbi időknél koráb­ban kötelesek vizsgálatnak alávetni magukat azok a személyek, akiknek rövidebb határidő van előírva; arra felszólították; eszméletvesz­téssel járó rosszullétük vagy sérülésük volt; látásuk éles­ségében szemüveggel nem javítható rosszabodás állott be. A jogszabály előírja az or­vosnak. hogy ha tudomást szerez az általa kezelt sze­mély olyan betegségéről, ál­lapotáról, ami kérdésessé te­szi a gépjárművezetésre való alkalmasságát, azt a gépjár­művezető lakhelye szerinti rendelőintézetnek köteles je­lenteni. Az előzetes és időszakos orvosi vizsgálatot „Jelentke­zési lap” alapján a kijelölt orvos vagy üzemorvos vég­zi el. Az orvosi megállapítás felülvéleményezését írásban lehet kérni a másodfokú or­vosi bizottságtól. DR. SASS TIBOR Zöldség és szerelem Éjszaka a téren Az őr fegyvere csak egy bot... A Búza teret mindenki is­meri. Mindenki látta nappal. Ám éjszaka arcot vált a tér. Nappal legfeljebb csúnya, éjszaka gyakran ellenséges. A bódésorok között megbú- vik az árnyék. Este fél nyolc. Az almá­sok még utolszor ellenőrzik a ponyvával takart, lekötö­zött ládákat. Az őr körbe­jár. Megnézi az ajtókat, a lakatokat, szemével felméri a csomaghegyeket. Dargai László szolgálata este nyolc­tól hajnali négyig tart. A fizetése 1600 forint. — Lehet szeretni ezt a mesterséget? — Én mindig ide akartam jönni. Szeretem az éjszakát, a piacot, és mindenem a ló. Hát ezért, így ráérek egy- egy fuvarra is... — Nem veszélyes? — Fenyegettek már, hogy megvernek, a hosszú éjsza­kákon nekem is eszembe jut néha, hogy lecsaphatnak egy­szer, de ez vele jár. Nagy a tér, magam vagyok benne... Este tíz óra. Dargai László már a sokadik körét járja. Egy részeg támolyog a bó­dék között. Nem sokkal ké­sőbb már hárman vannak. Zárt a Gömöri... — A legtöbb baj a része­gekkel van. Minden zárórát megérzünk itt. Nagy a tér, csábítja őket az üres piac, a sötét. Van aki a ládákba rúg bele, van akit okosabb elkerülni... Ketten jönnek összebújva: — A szerelem ellen a mí­nusz tíz fok se használ. Be­állnak a bódék közé, máso­kat meg egy ilyen kis sze­méttartó kamrában értem ... A nők mindig ugyanazok... Nagy zárt csarnok, bekerí­tett piac lenne jó ... Közjáték: — Látja azt a férfit? A csarnok falát támasztja mái régóta. Az éjjeliőr elindul, a férfi átvág a gyümölcsössorra, majd amikor az őr utána­indul, a buszmegállóhoz, de néhány perc múlva vissza­jön ... Olyan ez, mint a fo­gócska. Bár lehet véletlen is. Fénj'kéve. A rendőrkocsi lépésben hajt. Átvág a csir­kepiacon. A férfinak már nyoma sincs. — Ez a jó. A rendőrök gyakran jönnek. Kell is. Volt már itt betörés is. És ha utol is érnék valakit, mit tudnék kezdeni ezzel a pál­cával? — Milyen egy nyugalmas éjszaka? — Ez most nyugalmas na­gyon. Amikor fizetés van, akkor a rossz. Meg nyáron, amikor több az áru ... Fél egy tájban már csend van a téren, csak egy-egy árnyék, magányos részeg ténfereg. A Gyors étterem­nél ketten veszekednek. Né­hány elvadult kutya turkál, keresgél, egy-egy patkány oson a zsákmánnyal biztos fedezékbe. Valaki megzörgeti a mele­gedő ajtaját, de megy is to­vább. Dargai László is kibontja a vacsorás csomagot, hogy néhány percre megcsalja az időt az étvágy, de csak ki­bontja, is indul, hogy még egyszer körbejárjon. — Az ördög nem alszik ... A tér már igen, s csak három után ébred az első pakolókkal. Fél négykor pi­henőbe kerül a pálcányi bot is. A fegyver, az egyetlen, hiszen még a melegedőben levő egyetlen telefon se jó. Hajnal van. A tér már nem ellenséges, csak meg­szokottan, kedvesen csúnya. BARTHA GÁBOR hogy „úszna” a bérfejlesztés­re szánt összeg is ... Bekerül a kollektívbe Van-e hát megoldás? Dr. Valykó Isvtán sokat töpren­gett már ezen. s két javasla­ta is van. Az egyik: a szol­gálati út betartásával enge­délyt kérnek az illetékes fel­ügyeleti szervtől: kísérleti jelleggel a Volán 3. számú Vállalatnál „szűrjék ki” a bér- színvonalból a megtakarítás alapján kifizetésre kerülő 50 százalékos összeget. Ha ez megvalósulna, korlátlan lehe­tősége lenne az üzemanyag­takarékosságnak. Amíg azon­ban erre nem kapnak enge­délyt, egy másik alternatíva véglegesítéséhez várják a ter-‘ melési tanácskozások jóváha­gyását. Elfogadása esetén ugyanis a kollektív szerző­désnek is része lesz e terve­zet. A lényege, hogy mini­málják az alsó és maximál­ják a felső határt a takaré­kos gépjárművezetők premi­zálásában. Ebben az esetben a normánál kevesebbet fo­gyasztó gépjárművek vezetői 100—300 forint közötti pré­miumhoz juthatnak, ha nincs kizáró ok. Mert hiába taka­rékos a sofőr; ha fegyelmije van, vagy rossz a kilométer- órája. nem kaphat prémiumot még akkor sem. ha a legtöbb üzemanyagot ő takarította meg az adott hónapban. Várják a miniszter engedélyét Az Országos Tervhivatalban már dolgoznak a márciusban kiadásra kerülő új, típuson­kénti üzemanyagnormákon. Dr. Valykó István véleménye szerint a borsodi. Volán fel­iratú tehergépkocsik és autó­buszok ettől függetlenül is megtakarítással — méghozzá jelentős megtakarítással — fognak közlekedni 1976-ban is. Ha pedig megkapják a miniszteri engedélyt a taka­rékos gépjárművezetők foko­zottabb anyagi elismerésére, várhatóan minden eddiginél eredményesebb évet zár az idén a Volán. TÖTH ZOLTÁN Megújul a Paliesi-tó Szabadka közelében, nem messze a jugoszláv—magyar országhatártól terül el a 4.2 négyzetkilométer nagyságú Palicsi-tó, az egykoron ked­velt kiránduló- és fürdőhely, a bácskaiak „kis Balatonja”. Ez a tó — az idők folyamán — elposványosodott, s ezért megtisztításra, rendezésre, felújításra szorult. Teljes négyévi szanálási munka után 1975 november derekán a tóba tiszta, friss víz kezdett csörgedezni: megkezdődött az új szenny­víztisztító-telep bejáratása. A víztisztító telep szűrőberen­dezésein keresztül jut a csa­padék és a szabadkai szenny­vízcsatornák vize a tóba. A szennyvíztisztító-telep 45 mil­lió új dinár ráfordítással épült. Az új tisztító berendezés bejáratása 1976 január végéig tart, s csak azután kezdi meg teljes kapacitással működé­sét. Ekkor a Palicsi-tóba na­ponta 15 ezer köbméter tisz­ta víz kerül. Ezáltal gyakor­latilag be is fejeződik a Pa- licsi-tó szanálásának legfon­tosabb része. A tófenékről az elmúlt két évben körülbelül kétmillió köbméter szennye­zett iszapot emeltek ki. Az előirányzat szerint a Pa­licsi-tó teljes feltöltése 1977 tavaszán befejeződik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom