Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-05 / 30. szám
Szondázás és hegesztés Ha szivárog a gáz... Gázszivárgást észleltek a tanokban a Búza tér kör- tyékén. A TIGÁZ szakem- >erei a helyszínen mintave- ő berendezés segítségével elderítették, hogy á gázszi- •árgás az Ady Endre utca latt húzódó vezetékből ered. Irzékeny műszerekkel pon- osan megállapították a szi- árgás helyét, és ott az útestet felbontották. A hibás ezetékszakaszt új fémpalásokkal burkolták. A forgalom z úttest felbontása miatt ermészetesen hélassult, de a épjárművezetők nagy több- ége megértette a munkák ontosságát, és csak elvétve kadt, aki rádudált az előtte Hóra. A TIGÁZ Miskolci ízemegységétöl kapott tájé- oztatás szerint még kis időt génybe vesz a szivárgó sza- aszok kijavítása. (Solymos László felvételei) ★ Az érzékeny mintavevő szonda pontosan kimutatja a szivárgást. Rödönyi Károly Miskolcon A hóin „Infrastrukturális ellátottságunk fogyatékosságai nem egy- zerüen csak az ipar, hanem az egész népgazdasági fejlődés, letszinvonal-emclkedés gátjává kezdenek válni. Hol ezen, ol azon a ponton lépnek fel egyre sűrűbben olyan zavarok, ránytalanságok, szűk keresztmetszetek, amelyek — leg- lábis részben — infrastrukturális ellátottságunk elégtelen- égére vezethetők vissza. Következésképpen, további társa- almi-gazdasági fejlődésünk nem képzelhető el az infrastruk. árában mutatkozó elmaradás fokozatos felszámolása, illetve tiérséklése nélkül.” Ez az egyik most megjelent zakkönyvből vett idézet szó zerint ugyan nem hangzott 1 a tegnapi, a megyei tanúson rendezett miniszteriális zintű eszmecserén, de a vi- iból kiderült, hogy mind ödönyi Károly közlekedés- s postaügyi miniszter és íunkatársai. mind pedig •orsod megye. Miskolc város árt- és tanácsi vezetői en- ek ismeretében a jobbítás zándékával ültek a tár- yalóasztalhoz. Híd a Zsolcai kapuban A leginkább érdeklődésre zámot tartó, legaktuálisabb érdés, a Gömöri felüljáró pítése. vissza-visszatérő tórája volt a megbeszélésnek. Drótos László, a Miskolc árosi Pártbizottság első tit- ára elmondotta, hogy a for- alom a Zsolcai kapuban sbruár 17-én nulla órakor »áll. Az a kérdés, hogy íeddig? Pénzügyi akadálya em lehet az építkezés meg- vorsításának... Rózsa Kálmán, Miskolc vá- os tanácselnöke utalt arra. ogy az eredeti program zerint a felüljáró építésére 2 hónapot szántak a tervezők és kivitelezők. Az újabb egyeztetések lehetővé tették, hogy a régen várt híd 16— 17 hónap alatt elkészüljön. Van-e reális lehetősége annak, hogy már ez a szűkített határidő is megrövidüljön néhány hónappal? A minisztérium vezető állású dolgozóinak véleménye szerint 1977 augusztusa előtt aligha lesz hídavatás a Zsolcai kapuban. Technikai, műszaki okok miatt nem rövidíthető ez az amúgy is rövidített építési terminus. A forgalomelterelés természetesen kényelmetlenséget okoz, de ez a fejlesztés is áldozattal jár. Dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, többekkel együtt a 3. számú út miskolci átkelési szakaszának rekonstrukciójáról érdeklődött, különös tekintettel arra a gondra, amely Heiőcsabán, a HCM beruházásának végleges elkészülte után várható. (A gyárból jövet és menet, sűrűn kelnek át ezen a nagy forgalmú úton a hatalmas teherautók. A forgalmi dugók, várakozások fékezik a 3-as forgalmát, veszélyeztetik a gyári termelés és a szállítás folyamatosságát. A megoldás. — amely * Fémpalástot hegesztenek a szivárgó csőre. TöHen is kérni szabad A közösségi élet természetes velejárója, hogy ha úgy hozza a szükség, kisebb-nagyobb szívességet kérünk 'egymástól. Vállaljuk az ÖTP-nél a kezességet: kölcsön adunk ötven, száz forintot; segítünk a családi ház építésében; valaki helyett elvégzünk valamit, mert éppen halaszthatatlan dolga akadt; a büfében megvesszük kollégánk reggelijét is, minek töltsük vele az időt ketten is. és így tovább. Apró, de jóleső szívességek ezek. És bizonyos mértékig emberi kapcsolatok jelzői, hiszen szívességet csak attól kérünk, akihez közel állunk, akiről tudjuk, hogy készséges. A magának valóval nem számolunk. Nem tartjuk — a szó ilyen értelmében — velünk egyenrangúnak, pontosabban; egyívásúnak. Kérhet-e, tehet-e szívességet egymásnak két olyan ember, aki mondjuk, alá- és fölérendeltségi munkaviszonyban van? A kérdésre kérdés a válasz: miért ne? Hiszen az alá- és fölérendeltség csak a munkaköri kötelmekre vonatkozik, nem pediglen rangra. Ugyanolyan társadalom azonos tagjai vagyunk, egyformán méretünk jog. törvény szerint, hasonló kötelességekkel, pusztán annyi a különbség, hogy ki-ki a képességei, tudása, rátermettsége szerint a neki kijelölt munkakörben és pozícióban végzi feladatát. Arii az ebből a helyzetből fakadó viszony nem gátja a kölcsönös szívességtételnek. A dolog azonban csak látszatra ilyen egyszerű, a valóság bonyolultabb. Miért? Mert ami az egyik oldalon természetes, nem mindig ugyanez a másik vonatkozásában. A dolgozó általában nem ötven, száz forint kölcsönért fordul feletteséhez. Többnyire olyan természetű szívességet kér. amit a vele „egyívású” kollégától nem kérhet. Meg aztán tudja is, hogy felettesének kötelessége őt támogatni, segíteni rajta. Természetesen bizonyos határokon belül. Az emberi kapcsolatok ápolására törekvő felettes nyilvánvalóan igyekszik is megtenni a „szívességet”, szól egy jó szót a beosztott érdekében. ad vagy enged valamit, ha az nem ütközik az erV m ■ a korábban „valahogy” kimaradt az alapberuházásból — a felüljáró.) A miniszter válaszában elmondotta, hogy a heiőcsabai felüljáró terve elkészült, viszont a KPM ötéves pénzügyi tervét még meg kell beszélni a Tervhivatallal... Az azonban bizonyos, hogy a 3. számú út városon átvezető szakasza kétszer kétsávos lesz. Sok lemaradást kell pótolni A borsodi utak állapotát sok kritika érte a tegnapi megbeszélésen. Dr. Ladányi József, a megye tanácselnöke joggal állapíthatta meg, hogy hosszú évek lemaradását kell bepótolni. Bár Borsod a minisztérium megkülönböztetett figyelmében és támogatásában részesül, 1980-ig nem elégíthető ki minden, útfelújításra, korszerűsítésre vonatkozó jogos igény. Miéi A megyei Vöröskereszt kimutatása szerint az elmúlt évben 17 662-en vettek részt elsősegélynyújtási kiképzésben, közölük 11916 volt az általános iskolások száma. A középiskolások közül mindössze 1102-en jelentkeztek képzésre. Ugyancsak meglehetősen alacsony az üzemek dolgozói közül azoknak a száma, akik oktatásban részesültek; 1331. Pedig a legtöbb baleset itt következik be. Lényegesen jobb a lakóterületen szervezett elsősegélynyújtó tanfolyamok látogatottsága: 75 tanfolyamon összesen 3313-an sajátították el az alapvető elsősegélynyújtási ismereteket. kölccsel s nem károsítja a közösséget. Szóval, az effajta szívességtevés magától értetődő. De mi a helyzet fordítva? Amikor a felettes kér szívességet a beosztottjától? Szabad? A kérdésre így is kérdés a válasz: miért ne? Csakhogy! Jól gondolja meg, mit kér és hogyan kéri! Tessék csak belegondolni, mekkora a különbség, ha a vezető így szól — mondjuk — (nem a gépkocsi- vezetőjéhez! hanem) a gépkocsivezetőhöz: „Adna egy szál gyufát, Kiss elvtárs?” Vagy: „Kiss elvtárs. holnap reggel vigye el a fiamat az iskoláig!” Az előző: szívességkérés, A másik: úgy hangzik, mint egy parancs. Az is. Aki adja; nincs rá feljogosítva. Aki teljesíti: nem szívességet tesz. hanem olyan szolgálatot, ami ellen tiltakozik az önérzete s ami egyébként tilos is. Az emberek irányításával megbízott vezető olyan szívességet kérhet munkatársaitól, amit ő emberileg várhat el, de semmiképp se úgy, mint vezető. Mint amit az „egy- ívásúak” kérhetnek egymástól. Apróbb, természetes szívességet, aminek teljesítése nem a „rangnak” szól, s ami a szolgálatnak még a látszatát is kerüli, A szívességkérés nem tilos a vezetőnek sem. Csak a „vezetői szívességkérés” az! Nem én, Kovács János igazgató, főmérnök, osztályvezető főorvos, művezető — szóval vezető, hanem „csak” Kovács János. Ennek az idézőjeles csak-nak hangsúlya van. Érzelmi hangsúlya a szívességre kért emberben, ami viszont nagyon is lényeges Kovács Jánosnak — a vezetőnek. És egész környezetének. CSALA LÁSZLÓ Miskolci történetkék Halickai emlékek Szó volt még a Tiszai pályaudvar rekonstrukciójáról, illetve a Zója tér rendezéséről is. A tanácskozás részvevői megállapodtak abban, hogy az eddigi résztervek összegzésére — közösen — beépítési tervet készíttetnek ... A témára, csakúgy, mint az ötödik ötéves terv borsodi feladatainak részletes végrehajtási programjára a KPM és a borsodi, miskolci vezetők még visszatérnek. (brackó) Tartályj pótkocsi érkezett Hazánk és Európa számos, mezőgazdasági berendezéseket előállító üzeméből szállítanak gépeket a Mezőgazda- sági Ellátó Vállalat (AGRO- KER) Sajó-parti 2. számú raktárába. A mezőgazdasági munkákat megkönnyítő berendezések vasúti kocsikon érkeznek Miskolcra. Képünkön : egy csehszlovák gyártmányú tartály-pótkocsi kerekeit szabadítják ki a mozgás gátló fatuskók közül. Baráti látogatóban jártam a Szentpéteri kapu egyik házában, a hajdani Akasztódomb oldalán. Az ablakból el-elnéztem a környéket. Gondolatban megkerestem, hol is állhatott a Miskolci Téglagyár szárítóinak sora. Alighanem a mai szociális otthon helyén. (Nem tévesztendő össze a rettenetes emlékű Tatár utcai téglaszárítókkal!) Vele szemben állt egy kisebb laktanya, egyébként üres volt a környék, A mai kórházváros helyén szántóterület feküdt, az ötvenes évek legelején, amikor egész más célból kezdték itt az építkezést, de sok visszaélés is adódott a fuvarokkal! Élelmes emberek meggazdagodtak, néhányan meg börtönbe kerültek. Csak néhány köbméterrel több földet kellett a fuvarlevélre írni, csak eggyel több fordulót igazolni, csak néhány száz méterrel lerövidíteni a kitermelt föld útját. Így ment ez akkoriban sokfelé az építkezéseken. Aztán 1953 nyarán hirtelen leállt az építkezés, meg vele a nyerészkedés is. Ahol most a város legmagasabb beton- háza szúr az égbe, 1938 előtt mindenkinek meg kellett állni. Itt volt a város vámhatára, itt kellett leróni a kövezetvámot (egy kerékpárért nyolc fillért), meg itt turkált bele Miskolc THJF Város Javadalmi Hivatalának embere a parasztasszonyok kosarába, batyujába, hogy megadóztassa őket az eladni hozott vaj, tojás, egyéb után. E helyen állt a deszkabódé „VÁM — ZOLL" felirattal, ezt követően már a város bazalt- kockáit taposta az ember. S ami innen balra esett, az a rész volt a Halicka. Nem tudom, honnan nyerte nevét. Nézem az ablakból a környéket, a házsorokat, a meghosszabbodott Pozsonyi utcát és társait. Megnőttek ezek az utcák, az új lakótelep hagyta őket kinyújtózni. Hajdan a Zsebesi kocsmánál — a Péteri borozóval szembeni sarok — ért yéget a város. A lakótelep helyén lóversenypálya volt, magas, fedett tribünnel, istálókkal, szögvasakból szerkesztett kerítéssel. Mellette a vásártér, elkerítve a marha- és lóvásár, külön a kirakodó rész. Nagy forgalmú hely volt ez a Halicka. Sokszor volt vásár, az országosokon kívül hónapos, meg hetivásár is, sátrakkal, kocsmasátrakkal, „itt a piros, ott a piros" szerencsejátékkal. A legérdekesebb színfoltja azonban jóval később települt e helyre: az ócskapiac. A városból szorult ide, már a felszabadulás után. Ez volt aztán az igazi látnivaló!■ Bevallom, igazi lóversenyt sosem láttam ezen a lóversenypályán. Pedig Miskolc nagyon büszke volt erre a létesítményre. Egyetlen egyszer jutottam be versenynapon, de akkor falusi parasztgazdák szekérversenyét tartották. Ha jól emlékszem, augusztus 20-a volt. Sokféle ünnepséget sűrítettek ösz- sze mindig erre a napra. Még egészen kis diák voltam, amikor hallottam Sajószent- péteren, hogy több ismerős parasztgazda is készül a versenyre. Előhúzták a kocsiszínből a könnyű szekereket, tisztogatták, fény esítg itték, csillogtak a lószerszámok réz- veretei, a mindenféle mezei munkát végző igáslovak szőrét fényesre kefélték: versenylóvá léptek elő egyetlen napra. Egy ismerős parasztgazda magával hozott, s mert a verseny előtt a lovakat kímélni kellett, lépésben kocogtunk be Szentpéterről a lóversenytérig. Megengedte, hogy az úton én hajtsak, flzaz foghattam a gyeplőt a békésen porosz- káló lovak mögött, az ülésen. Visszafelé már nem együtt mentünk, mert a gazda nagyon lemaradt, nem lett volna jó vele menni. A felszabadulás után, az ötvenes évek elején a Belsped egyik istállója volt a lóversenytéren. Ügy adódott, hogy többször meg kellett ott fordulnom. Amikor a minap a Szentpéteri kapuban jártam, zajos társaság jött ki az elegáns presszóból. Kiabáltak, trágár módon vitáztak. Ennyi maradt a halickai Belsped-istállóból? Fiatalok voltak. A régi Halickáról nem is tudhattak... BENEDEK MIKLÓS
