Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-28 / 50. szám
Pedagógiai Társaság Vj vezetőség9 új feladatok Tegnap tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Pedagógiai Társaság borsodi-miskolci tagozata. A kögyűlésen részt vett dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára, Götz György, a megyei pártbizottság közművelődési felelőse, Pásztor József, a miskolci Pedagógus Pártbizottság titkára. A vendégeket. megyénk, városunk pedagógusait, az iskolák igazgatóit dr. Károly István, a Sárospataki Tanítóképző igazgatója, a tagozat elnöke köszöntötte, és vitára bocsátotta azt az írásos anyagot, amely az elmúlt több mint négy esztendő tevékenységét foglalja össze. Természetes, hogy mindenekelőtt ez a fórum is a közoktatás pillanatnyi gond. jait vitatta meg. A pedagógiai módszerek korszerűsítése, az iskolák színvonalbeli közelítése — ezek azok a feladatok címszavakban, amelyek elvégzése a gyakorló pedagógusoktól függ. Emellett a pedagógiai társaság helyi tagozata hivatott arra is, hogy a megye társadalmának iskolaközpontú gondolkodását segítse, tagjai tudományos kutatómunkája eredményeinek publikálását előmozdítsa, és iskoláink vezetőiben fokozottan tudatosítsa mindazt, amit az ország ma az iskolától elvár. Emlékezetes módszertani előadások, tudományos felolvasó ülések, figyelmet érdemlő publikációk az elmúlt évek mérlege. A további feladatok között elsőként jelölték meg az eddigi négy mellé (az intézménytípusok fontosságának megfelelően) két újabb, a kisgyermekek nevelésével és a szak. munkásképzéssel foglalkozó szakcsoport létrehozását. Ami pedig a módszertani előbb- relépést illeti: a hajdani Borsodi művelődés című lap helyett rövidesen megindul az a folyóirat, amely évente több alkalommal ad rá lehetőséget, hogy a pedagógusok a gyakorlati munka tapasztalatait továbbadják. A vita után a közgyűlés megválasztotta az új vezetőséget. A Magyar Pedagógiai Társaság borsodi-miskolci tagozatának elnöke dr. Károly István, a sárospataki Tanítóképző Intézet igazgatója, titkára Kőhalmi Gyula szakfelügyelő, jegyzője Kor kos Jenöné szakfelügyelő. Végezetül kijelölték azt a 12 tagú küldöttséget, amely május 28-án az országos tisztújításon képviseli á megyét. 11 lakosságnak vásári Az idei esztendőben 29,7 százalékkal növeli felvásárlását a Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ. Ezzel tovább javul Miskolc lakóinak ellátása. Különösen nagy gondot fordítanak a zöldség- és gyümölcsellátásra. A tavaly felvásárolt 5405 mázsa burgonyával szemben az idén 5800 mázsát, az 1975. évi 5800 mázsa zöldséggel szemben 6500 mázsát, s a 2262 mázsa ja a Miskolci ÍFÉSZ gyümölccsel szemben 2500 mázsát vásárolnak fel az idén a szakcsoportoktól, az egyéni gazdaságoktól, a nagy termelőgazdaságoktól és az AGROKONZUM-tól. Házinyúlból 11 vagon helyett 15 vagon, mézből 613 mázsa helyett 650 mázsa felvásárlását tervezik. Babból és mákból az elmúlt évinél 200 mázsával többet vásárolnak fel. A csoda^arikás Üj bemutatóval jelentkezik a Molnár Béla Ifjúsági Ház Upor Péter amatőr színpada. Február 29-én, vasárnap Benedek András A csodakarikás című népi mesejátékát láthatja a közönség; a délelőtt 10-kor kezdődő előadást ifj. Szabados Ambrus rendezte. apróhirdetés Minta-lakótelep Ernődön A Borsod megyei Tanács kezdeményezésére a Miskolc vonzáskörzetébe tartozó Ernőd nagyközségben mintalakótelep épül. A Budapest —Miskolc közötti 3. számú főközlekedési út közvetlen szomszédságában már kijelölték a helyet, ahol összesen 1000 lakást tudnak majd elhelyezni. Az építkezés rövidesen megkezdődik. Szilágyi, aki négy góllal járult hozzá a győzelemhez, ezúttal egy remek bejátszás után lő két védő között a romá- nők kapujába. (Szabó István felvétele) \ a világbajnok! Magyarország—Románia 2214 (9:9) A legutóbbi VB győztese, négyszeres világbajnok, az együttesben öt fiú is sokszoros világválogatott!... Minden megvolt hozzá, hogy telt ház legyen a városi sportcsarnokban. Persze, az utóbbi időben pompás eredményeket elért magyar válogatottat sem láthatjuk bármikor ... A nagy kézilabdacsata, a múlt évi bukaresti találkozó visszavágója előtt Faludi Mihály, a magyarok szakvezetője óvatosan nyilatkozott: „Számunkra az a legfontosabb, hogy a mérkőzés jól szolgálja az olimpiai felkészülést, s a közönség is jól szórakozzon”. De azért tudtuk, hogy számít a meglepetésre. Már a mérkőzés elején feltűnt, hogy Kovács külön „testőrt” kapott Gatu személyében, ám a támadásoknál beküldött második „bombázó” — Varga váltotta ilyenkor Süvöltős dr.-t — annál inkább szabad teret kapott. A 4. percben ugyan a románok szerezlek vezetést, de röviddel ezután Kovács lövése nyomán ujjongott a közönség. S ekkor már az volt az érzésünk, hogy nem lehet itt baj... A hallatlan keményen védekező vendégek ezután alaposan felszították a kedélyeket, viszont a támadásban remek dolgokat produkáltak. Persze, a mieink sem adták alább, s a 14. percben — Varga lövésével — először szereztünk vezetést — 3:2 —, majd röviddel utána Szilágyi növelte az előnyt. A világbajnok csapat képességeire jellemző, hogy 5 perces emberhátrányból is egyenlíteni tudtak. — Cosmat állították ki —, s miközben Bartalos és Penu káprázatos védéseket mutatott be, fej-fej mellett haladt a két együttes a szünetig. Fordulás után jelentősen megváltozott a játék képe. Az addig igen eredményes Birtalan is külön őrzőt kapott: dr. Süvöltős lett a testőr, s a fergeteges biztatás úgy „feldobta” a mieinket, hogy a VB-aranyérmcs gárda sokszor szinte alárendelt szerepet játszott! Varga, Szilágyi és Kovács góljaival — 12:9-re nőtt együttesünk előnye, s a játék is ogyre folyamatosabb, szemre is tetszetősebb lett. A vendégek keménykedtek, a mieink pedig lőtték a gólokat! A találkozó aztán a 16. percben végleg el is dőlt, amikor Gubányi, majd Szilágyi és Varga góljaival olyan nagy lett az előny — 7 gólos!—, hogy a világbajnok láthatóan beletörődött sorsába, a nagy arányú vereségbe. A magyarok pedig „iskoláztak”, s káprázatos teljesítményüket joggal ünnepelte a sportcsarnok közönsége. A jegyzőkönyv: Magyarország —Románia 22:14 (9:9). Vezették: Trcka és Koca (mindkettő osztrák). Magyarország: BARTALOS B. — Kenyeres, Budai, SZILAGYI (4), DR. SUVOLTOS, KOVÁCS (5), Gubányi (4). Cserék: VARGA (6/5), Molnár (3), Já- novszky. Románia: PENU — Volna (1), KICID (3/1), Cosma (2), GATU, Birtalan (3/1), Stockl (1). Cserék: Orbán, Gunesch (1), Draganita, Palkó, LICU (3), Folkner. MONOSTORI GYULA Kőműveseket, segédmunkásokat, kubikosokat felveszünk termelőszövetkezeti teljesítmény-bérezéssel. Jelentkezés a Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ beruházási osztályán, Kossuth u. 1. szám alatt. Fiatalok figyelem: Ipari ta- s nulókat felveszünk szövő szak- \ mára Jelentkezhet minden 14. '• életévét betöltött, 8 általános is- ^ kólái végzettséggel rendelkező S fiatal. Juttatások: kezdő tanuló- f bér 350 Ft. amely a tanulmányi eredménytől függően emelkedhet. Társadalmi ösztöndíj havi 250 Ft. Utazási költség 50 Ft. Az első 6 hónapban összesen 650 Ft-ot kapnak. Ingyen tankönvv. munkaruha és iskolaköpeny. Elhelyezés díjmentesen, a most : épülő új kollégiumban. (XIV ker.-ben.) A kollégiumban ingyenes ellátást biztosítunk. Felszabadulás után a kereseti lehetőség havi 2200—2600 Ft. Begyakorlott szakmunkásaink 3000 Ft-ot kereshetnek. Jelentkezni lehet szombat kivételével bármely munkanapon 8—3 óráig, személyesen. Levélre részletes tájékoztatást küldünk. A gyár címe: PATEX Angyalföldi Szövőgyár, személyzeti osztály. 1135 Bp. XU!., Fáy U. 81—83. 4 farsang farka Ki ne javítsanak! Nem én tévedtem, szándékosan írtam farsang utója, vége helyett farsang farkát, mert... Lelkendezve esik a nyakamba barátom: — Apám. kerestem 1200 forintot! Tudom róla. hogy három gyermekes. tisztes családapa, azt is, hogy keményen dolgozik a pénzért, örültem a hírnek — Hogyan? — Tudod, hogy mind a három kő lyök iskolás. Most képzeld el: hozza a három kölyök az ellenőrzőt. hogy írjam alá. Én aláírtam. Mind a három farsangra készül. — Honnan az 1200 forint? — Onnan, hogy el kellett küldettem őket. Nem mondhattam nekik, hogy ők ne far sang ózzanak, szaladtam fűhöz- tához. Egy fűszá- lacska-jelmez 400 torint, egy fácska- ielmez legalább ugyanannyi... — És te? — Kivettem a kocsiból az ülés- védőt, tudod, bá -ánybörből csináltuk még tavalyelőtt, most aztán nevetek a markomba. Vettem egy kicsi festéket, meg egy ecsetet, összekerestem a fiókból valameny- nyi madzagot, a három kölyökre úgy-ahogy rákötöm a báránybőrt, papírból barkácsolok egy kőbaltát, és kész. Megúszom 10 forintból... — És a gyerekek? — Mit a gyerekek? Ha nem nyerik meg a jelmez- versenyt. nincs is igazság... Az ősember-jelmez nem is olyan rossz ötlet. Az ősembernek ugyanis nem voltak farsang idején jelmezgondjai. B. G. beszámoló taggyűlése Holnap tartják szokásos évi beszámoló taggyűlésüket a Miskolc városi bélyeggyűjtő kör tagjai. A 10 óra 30 perckor kezdődő rendezvénynek az ÉÁÉV (Zsigmondy utca 2. szám) ad otthont. A miskolci bélyeggyűjtők tavaly végzett munkájáról számot adó taggyűlésen először a titkári beszámoló hangzik el, majd a pénztárosi és ellenőri jelentést hallgatják meg a tagok. Az előterjesztett beszámoló és jelentések feletti vita után — hagyományosan — bélyegsorsolást tartanak. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Z-enei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: Melódiákoktól. — Közoen 13.50—13.40; Jegyzet. — 14.00: Hírek. — 14.05: l>oczi József nótáiból. — 14.25: A termelőktől a fogyasztókig. — 14.55: Uj zenei újság. — 15.30: A Ber- genóy-együctes felvételeiből. — io.GO: 168 óra. — Közben 17.00: Hírek. — 17.30: Évxordulók nyomában ... 90 éve született Rácz Aladár. — 18.25: Üj könyvek. — 18.30: Hírek. — 13.40: Sport. — 18.45; Operaáriák. — 19.15: Színek, ízek, illatok. Szórakoztató összeállítás. — 20.14; Színes népi muzsika. — 20.59; Hírek. —21.04: Örökzöld dallamok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sport. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Zenekari muzsika — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. — Közben 1.00: Hírek. — 1.58: Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Részletek Bart Oliver című zenés játékából. — 12.30: Hírek. — 12.33: Kodály kamarazenéjéből. —13.00: Graham Greene Budapesten. Jegyzet. — 13.30: Hírek. — 13.33: Borodin: Igor herceg. — Polovec táncok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája.— 15.00: A számadógulyás unokája. Riport. — 15.30: Hírek. — 15.33: Nóták. — 16.00; Fúvósesztrád. — 16.13: Versek világa. Ady Endre; Halottan és idegenen. — 16.30: Hírek. — 16.33: ötórai tea — 17.30: Orvosi tanácsok. Csecsemők a szabadban. — 17.35: Közkívánatra! A Rádió Kabarészínlnázának szilveszteri műsora. — 20.00: Jó estét, gyerekek! — 20.10: Németország. Részlet Heine elbeszélő költeményéből. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sport. — 20.38: Donizetti: A csengő. Egyfeivonásos vígopera. — 21.42: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 22.10: Glazunov; Hegedűverseny. — 22.30: Hírek. — 22.33: Népdalok, néptáncok. — 23.05: Szólistaparádé. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Műteremben, tárlaton. Készül a miskolci belváros rendezési terve. Péterfy László szobrász- és festőművész kiállításáról. — 17.45: Akit már régen hallottunk. — 18.00: Borsodi Tükör. A stúdió krónikaműsora. — 18.15: Képek községeinkből. Bükkaranyos. — 18.25: Dévai Nagy Kamilla énekel. — 18.35: Könnyedén — komoly dolgokról. Történetírás álarcban. — 18.40: Zenés hétvége. — 18.55: Hírösszefoglaló, időjárásjelentés, műsorismertetés. Televízió: 14.13: Műsorismertetés. — 14.15: Az utolsó ellenőrzés. Bolgár tévéfilmsorozat. 9. rész: A balrakötött csomó. — 15.00: .......... Az emberiség alapvető életszükséglete . ..” Dokumentumfilm. — 15.30: Hírek.' — 15.35: Panoráma. Külpolitikai műsor — 16.05: Teleszubjektív. — 17.10: Filmszem. — 18.00: Hétvégén — a hétköznapokról. Riportműsor. — 19.00: Egymillió fontos hangjegy. Könnyűzenei műsor. — 19.15; Cicavízió. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tvtorna. — 20.05: Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat 11. — 20.20: Forduljon Psmith- hez! Tévéjáték. — 21.35: A Tv- híradó különkiadása az SZKP XXV. kongresszusáról. — 21.55: Tv-híradó 2. — 22.05—23.05; Zenés ajándékkosár. Intervízió- átvétel. Szlovák televízió: 12.05: Pedagógusoknak — 12.45: Publicisztika. — 13.45: Zöld évek. A hadsereg műsora. — 14.45: Őfelsége szárnysegéde. Szovjet film, befejező rész. — 15.55: Dukla Praha— Slovan Bratislava labdarúgómérkőzés. — 17.50: A jégtörő fedélzetén. Dokumentumfilm. — 18.10: Táncdalok. — 19.00: Híradó. — 20.00? Vidám szombat esti műsor. — 21.50: Curie asz- szony. Amerikai film. — 23.50: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (3): Sziklafal. József Attila bérlet.— (7): Sziklafal. Csiky bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Habán kerámia. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Képtár (10—13): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Miskolci művészek kiállítása. — Aba Novák Vilmos és köre. — Miskolci Galéria (10—18): Bizsé- né Kovács Diána textilkiállítása. — József Attila Klubkönyvtár (12—20, vasárnap 10—18): Adjj-illusztrációk. Filmszínházak; Béke (f4, hn6, 8): Aranyvadászok (szí. olasz, felemelt helyár!). — Kossuth (f3) : Próbaidősök (mb. szí. szovjet). — (hn5, 7): A sirály éjszakája (szí, japán, 16 éven felülieknek!) — Hevesy Iván Filmklub (Í5, f7): Homokvár (szí. japán) — Fáklya (f5, f7): Az idők kezdetén (szí, magyar). — Petőfi (f7); Olsen tervez, a banda végez (szí. dán). — Szikra (5, 7): Egy király New Yorkban (Chaplin amerikai filmje). — Táncsics (f5. f7): A sandeni gyermekgyilkossági per (NDK). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Magyar operákból. — 9.00: „Ki minek tudója, mestere az annak” — népviseleti leltár — 9.25: Operettrészletek. — 9.50: Szerkesztői üzenetek. — 10.00; Hírek. — 10.03: A rögösebbik út. Rádiójáték. — 10.53: Kórusművek. — 11.14; Vasárnapi koktél — Közben 12.00: Hírek. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 13.00: Egy korty tenger. Jegyzet — 13.10- Jó ebédhez szól a nóta . . . — 13.50: Rádióilexikon. — 14.20: gsjpii 1 • Nagy mesterek — világhírű elő adomüvészek. — Közben 14.49 Cégtábla mögött. Jegyzet. 15.00: Hírek. — 15.53: Luanda level. Feladó; Benda László. - 16.C3: Irószobárn. Zelk Zoltái vallomása. — 17.00: Hírek. 17.05: Üj lemezeinkből. — 17.44 Az Állami Népi Együttes felvé teieaból. — 18.80: Hírek. — 18.40 oporthirek, totó. — 18.45: Infark tus. Rádiójáték. — 20.37: A Rá dió lemezaibuma. — 21.43: Oias dalok. — 22.00: Hírek. — 22.10 Sporthírek, totó. — 22.20: Ma gyár zeneművek. — 23.18: „. . .it heverek mozdulatlan” Heinricl Heine verseiből. — 23.36: Ope Tettekből. — Közben 24.00; Hí rek. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. 8.05: Érdekességek a jövő hé műsorából. — 8.30: Hírek. 8.33; Miska bácsi lemezesládája A Gyermekrádió műsora. 9.00: A hét műsorából. — 10.24 A levélhullás ereje. Csuka Zol tán versei. — 10.30: Hírek. - 10.33: Iránytű. Szórakoztató ma gazin. — 11.45: Rózsavölgyi é; Fekete. . . Két arckép a spor világából. — 12.30: Hírek. —12.33 Dohnányi: Szvit régi stílusban — 12.49: A két juharfa. Mese játék. — 13.46: Időjárás- és víz állásjelentés. — 14.01: Táskará dió. — 15.00: Én láttam, neked hogy tetszett? Vitamüsor. - 15.30; Hírek. — 15.33: Népdalkórusok. — 16.00: Virginia Zean és Jon Vickers énekel. — 16.35 A vasárnap sportja. — 17.10 Ötórai tea — 18.00: Mit üzen í Rádió? — 18.35: Nótakedvelők nek — 19.20: Jó estét, gyerekek’; — 19.30: Hírek. — 19.33 Sporthírek, totó. — 19.38: Kritikusok fóruma. — 19.48: Háron a kislány. A daljáték rádióváltozata. — Közben 20.41—20.51 Mikrofon előtt az irodalmi szer. kesztő. — 21.40—21.50: Színház éí alfabetizáció. Jegyzet. — 22.17 Fúvószene. — 22.30: Hírek. — 22.33: Könnyűzene Finnországból. — 22.59: Verbunkos muzsika. — 23.25: Zenekari muzsika — 24.00; Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, tudósítások. — 17.05: Riporternapló. Vasárnap; zenés magazin. — 18.22; A sportrovat jelenti... Televízió: 8.13: Műsorismertetés. — 8.15; Tv-torna. — 8.20: Mikrobi. Rajzfilmsorozat gyerekeknek. — 8.30: A Tenkes kapitánya. 9. rész; A puskapor. — 8.55: Játsszunk bábszínházát! — 9.35: Legyünk barátok! Üttörő- keresőszolgálat. — 10.15: Hírek, 10.20: Német nyelvtánfolyam. — 10.45: Francia nyelvtanfolyam. — 11.00; Mozdulj! — 12.00: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban. — 12.20—12.55: A festészet kalandja. 9. rész: A festő és világa. — 15.03: Műsorismertetés. — 15.05: Balthazár professzor. Jugoszláv rajzfilmsorozat. — 15.15: Kincskereső kis ködmön. Ifjúsági tévéf ihn sorozat. — 16.00: Uwe Kreyssig. NDK portréfilm — 16.30: Finnugor kongresszus. Riportfilm. — 17.30: Delta. Tudományos híradó. 18.10; Műsorainkat ajánljuk. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00; Hírek. — 20.05: Tv-tor- na. — 20.10: Csendesek a hajnalok. Kétrészes szovjet film. — 23.10: Sporthírek. — 23.20: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (7)-: Sziklafal, Szigligeti bérlet. Kiállítások: Azonos a szombatival. Filmszínházak: Béke (nlO, nl2): A fej nélküli lovas (mb. szí. szovjet). — (f4, hn6, 8): Aranyvadászok (szí. olasz, felemelt helyár!). — Kossuth (9, H): Aranyvadászok (szí olasz, felemelt helyár!). — (f3): Próbaidősök (mb. szí. szovjet). — (h«n5, 7): A sirály éjszakája (szí. japán, 16 éven felülieknek!). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Homokvár (szí. japán). — Mese mozi (10): Babszem Jankó a varázslónál (mesefilmsorozat). — Fáklya (5): Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (szí. amerikai, felemelt és dupla helyár!). — (flO, f 12): A bűnügyi nyomozó (mb. szovjet). — Petőfi (10): Kés (mb. szí. angol.) — (f5, f7): Olsen tervez, a banda végez (szí. dán). — Szikra (9. 11) Szalad, szalad a külváros; (mb. szí. francia). — (5, 7): Egy király New Yorkban (Chaplin amerikai filmje) — Táncsics (io): Waterloo (szí. szovjet—olasz). — (f3, f5, f7): A sandeni gyermekgyilkossági per (NDK). — Tapolca—Ady (7): A hattyúk ide- szállnak (szovjet). — Hámor (6); Partizánok (jugoszláv—amerikai)*. — Pereces (6); Kamilla, te vagy a sorsom! (mb csehszlovák). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés — 8.20 A nap kulturális programjából. — 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Nagyvárosi madarak. Csanádi Imre versei. -*■ 9.10: Mahler: Gyermekgyászdalok. — 9.40: Óvodások műsora — 10.00: Hírek. - 10.05: Iskolarádió. — 10.30; Schumann-művek. — 11.15: Számadók és számadások, «.egyzet. — 11.35: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata XIII. Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05-: Szimfonikus táncok. — 8 30: Hírek — 8.33: Népdalok.— 9.23: Délelőtti torna. — 9.30: Hírek. — 9.33: Rimszkij—Korszakov: Versenymű harsonára és fúvószenekarra. — 9.45: Prágai Angyalföld. Riport. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 10.30: és 11.30: Hírek.