Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-23 / 45. szám
belföld GUINEA-BISSAU-I MINISZTER HAZÁNKBAN. Tegnap Budapestre érkezett Armando Ramos da Silva, a Guinea-Bissau Köztársaság kereskedelmi minisztere, hogy tárgyalásokat folytasson az országaink közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok megteremtéséről, az együttműködés lehetőségeiről. A minisztert a Ferihegyi repülőtéren Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes fogadta. PÉCSI FÜVÓSOK AUSZTRIÁBAN. A Mecsek fúvósötös, amely tíz éve muzsikál Pécsett, tegnap osztrák hang- versenykörútra indult. A Kulturális Kapcsolatok Intézetének szervezésében Ausztria különböző városaiban lép fel az együttes. A fúvósötös — Paláncz Tamás vezetésével — eddig mintegy 250 koncertet adott itthon és külföldön. A pécsi muzsikusok tavaly tavasszal is szerepeltek már Ausztriában és rádiófelvétel is készült műsorukról. Haydn és Hindemith mellett főleg magyar szerzők mesterműveit adják elő. MIÉRT VAN SZÖKŐÉV? Erre. kaphatnak választ az érdeklődők az Uránia Csillagvizsgáló ma délután 6 órakor kezdődő előadásán, amelyet távcsöves bemutató követ. BUGAC VÁRJA VENDÉGEIT. Élénk koratavaszi idegenforga- lomra készül Bugac-puszta, ahol évente átlagosan több mint tízezer külföldi vendég járt az utóbbi öt évben. Áprilisban látnivalót nyújt a rómantikus^körT nyezet. A Kiskunsági Nemzeti Park részeként védett, s a tájba illően „berendezett’» pusztán nyit a pásztormúzeum. Az idegeneket vonzó állatvilág is megszaporodva várja a tavaszt. Nőtt a szürkegulya-állomány, és több pödrött szarvú rackát terelnek a juhászok. A bugaci csikósok pedig újabb bravúros lovasmutatványokkal készülnek az idényre. HALÁL BENZINGŐZTŐL. A kunmadarasi MÁV-állo- máson Jónás Tibor 16 éves, foglalkozás nélküli helyi lakos bemászott egy üres üzemanyagtartály-kocsiba, a benzingőztől rosszul lett, és a helyszínen meghalt. SZAVALOK VERSENYE. A szekszárdi Babits Mihály megyei Művelődési Központban szombaton és vasárnap rendezték meg a II. országos szövetkezeti versmondó verseny területi döntőjét. Ezen az előzetes megyei versenyeken győztesen kikerült 12— 12 szavaló: Baranya, Fejér, Pest, Somogy és Tolna megye összesen 60 legjobb versmondója vett részt a mai magyar és a világirodalom egy-egy remekének előadásával. Bicskei Gábornak és Éless Bélának, a Népművelési Intézet képviselőinek elnökletével két zsűri értékelte a teljesítményeket. A területi döntőből tizenöt fiatal jutott tovább a Székesfehérvárott márciusban lezajló országos döntőbe. A legjobb helyezést elért versmondókat értékes jutalomban részesítették. TOTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság táiékoztatása szerint a 8. játékhéten 1.8 talá- lalos szelvény 15 darab volt. Nyereményük egyenként 80 747 forint. Ezek közül 13 plusz 1-es 2 darab, nyereményük egyenként 543 292 forint. Tizenkét találata 299 fogadónak van, nyereményük egyenként 2701 forint. Tizenegy találatot 3430 fogadó ért el, nyereményük egyenként 232 forint. A tíz- találatosok száma 22 453 darab, nyereményük egyenként 54 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. + Jól sikerült farsangi jelmezbált rendeztek szombaton délután a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat KlSZ-alapszer- vezetének tagjai. Képünkön a jelmezverseny győztesei. (Kondi Attila felvétele) Tisztul a Bódva Javul a város vízellátása (Tudósítónktól) Jelentés készült az ózdi kohászatban a társadalmi tulajdon védelmének elmúlt évi tapasztalatairól. A jelentés egyik szomorú érdekessége, hogy a tolvajok, károkozók számának a csökkenése ellenére évről évre nagyobb az eltulajdonított, megrongált eszközök értéke. Tavaly összesen 286 olyan, társadalmi tulajdon eileni cselekményt követtek el az ózdi járásban, amelyről tudomást szerzett az üzemrendészet. Gondatlan rongálást mindössze tizenegyen követtek el — ez a szám megnyugtató a csaknem 14 ezer dolgozót foglalkoztató nagy- vállalatnál. Két nagy értékű tolvajlást lepleztek le 1975-ben. Az egyiket egy Kiss Margit nevű tolvaj követte el néhány tárnával. Mivel a MÉH-nél jó áron lehet értékesíteni a különféle fémhulladékokat, Kiss Margit az alumíniumra specializálta magát, összesen 11 ezer forint értékű magyar ezüstöt loptak el a gyárból és adtak el a MÉH ózdi telepén. Cselekményükre csakhamar fény derült, s az Ózdi Járásbíróság tárgyalótermében kellett „magyarázatot” adniuk arra.a kérdésre, miért nem hajlandók tudomásul venni, hogy a köztulajdon nem azonps a magántulajdonnal. A másik bűnöző nagyobb kárt okozott. A martinacélműben szükséges minőségi vizsgálatokhoz használt elektronikus műszert lopta el. A fontos szerkezet értéke 25 ezer forint. Sajnos, mire nyomára bukkantak, teljesen tönkretette: még a nyomtacillüs A Miskolci Mélyépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz: nehézgépkezelőket; építőipari gépszerelőket; autókarosszérialakatost, valamint munkásszállóportást és takarítónőt. Bérezés megegyezés szerint, minden szombat szabad, napi egyszeri étkezést, korszerű munkásszállást, különélési pótlékot, valamint útiköltség-hozzá iá rulást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, I., Partizán u. 2. szám. Keveset futott, 2 éves, kifogástalan Wartburg eladó. Érdeklődni 17 órától a 11-110-es telefonon. főtt áramkört is részeire bontotta. A vállalat üzemrendészeti szervei összesen 14 esetben adták át a társadalmi tulajdon kárára elkövetett cselekmények tettesét a rendőrségnek. Szabálysértésért har- minchatan fizettek pénzbírságot, míg a többi elkövető megúszta vállalati fegyelmivel és figyelmeztetéssel. Érdekes tapasztalat, hogy a legtöbb, társadalmi tulajdon elleni cselekmény a két régi hengerműben történik. Ugyanakkor a sok műszerészt foglalkoztató és sok apró, de értékes anyagot (ellenállások, zseblámpák, rádiócsövek stb.) használó energiaszolgáló gyárrészlegben feleannyi esetben okoznak kárt a társadalmi tulajdonban. Annak ellenére, hogy kevesebben nyúlnak az utóbbi időben a közösség tulajdonához az ÓKÜ-ben, korántsem megnyugtató a helyzet. Ezért döntöttek úgy, hogy a jövőben szigorúbb ellenőrzéssel, hatékonyabb védelmi szervezettel igyekeznek elejét venni a lopásoknak, gondatlan rongálásoknak. Pénteki lapszámunkban hírül adtuk, hogy a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat vezetői vízkorlátozást vezettek be Miskolcon. Akkor beszámoltunk róla, hogy ennek kettes oka van: egyrészt a Bükkben a vártnál nehezebben indul meg az olvadás, s így a karsztíorrások hozama kisebb a megszokottnál; másrészt a Bódva erősen szennyeződött, s ezért a KÖJÁL lezáratta a sajóecsegi vízkivételi művet. Ma reggel telefonon érdeklődtünk a vízműveknél, és Piukovics József főmérnöktől megtudtuk, hogy a helyzet valamelyest javult. Ez (Folytdtás az 1. oldalról) Az előzetes számítások szerint egy kétszobás, 55 négyzetméteres lakás 380 ezer forintba kerül. Ebben az ösz- szegben nincsenek benne a közművesítési költségek, ezeket a tanács magára vállalta. A 380 ezer forintból rögtön levonhatunk 80 ezret, ennyi az állami támogatás mértéke. Ha a családnak van két gyermeke, vagy vállalja, hogy 6 éven belül megszületnek az utódok, a 60 ezer forintos szociálpolitikai kedvezménynyel csökken az összeg és marad 240 ezer forint. A két nagyüzem a munkásoknak kölcsönt nyújt, ez jelen esetben 48 ezer forint. Az Országos Takarékpénztár 168 ezer forint hitelt ad. A beköltözéskor a családnak tehát 24 ezer forint készpénzzel kell rendelkeznie. Mennyi a törlesztés havi összege? A vállalatnak 25 esztendő alatt kell visszafizetni a pénzt kamatmentesen. Az OTP 35 éves lejáratra nyújt hitelt, a korábbinál kisebb kamat mellett. A havi elsősorban annak köszönhető, hogy városunk lakossága, az ipari üzemek és közintézmények dolgozói a felhívásnak megfelelően, a lehetőségekhez képest takarékoskodnak a vízzel. Ma már jobbára csak nyomáscsökkentésről. és nem vízhiányról beszélhetünk. Megtudtuk azt is. hogy levonulóban van a Bódván a szennyeződés, s a KÖJÁL engedélyét várják ahhoz, hogy ismét „termelhessen” a vízkivételt mű. Sajnos, a bükki olvadás továbbra sem a kívánt mértékű. így a karsztíorrások hozama nem növekedett az elmúlt napokban sem. részlet ily módon 640 forint. Az első öt esztendőben azonban az OTP csökkentett törlesztéssel is megelégszik, hogy könnyítse a bútorvásárlással járó terheket. Ily módon tehát havonta összesen 510 forintot kell a munkásnak az első öt esztendőben fizetnie a vállalatnak és a takarékpénztárnak. Ez az összeg egyébként adott esetben tovább csökkenhet, mert a munkáltató megteheti, hogy csak a lakásátadás után néhány esztendővel kéri a visszafizetés megkezdését. A munkáslakásokat még nem osztották szét. Az érdeklődők most ismerkednek a feltételekkel, és rövidesen kézhez kapják esetleges leendő otthonuk alaprajzát. Az OTP és a vállalatok ugyanis több száz példányban sokszorosítják ezt. Az előbbiek egyértelműen jelzik azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel a különböző szervek megkönnyítik, hogy a munkások megfelelő otthonhoz jussanak. És ne felejtsük: a munkáslakás-épí- tási akció csak az egyik módja a lakásvásárlásnak. Emellett természetesen megmarad a lehetőség arra is, hogy a rászorulók tanácsi vagy szövetkezeti lakást kapjanak, és fokozottabban támogatják az önerőből megvalósuló építkezéseket is. E. A. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETTE Zsiga Ottónak és Matyi Gabriellának Ottó; Latrán Sándornak és Busku Margitnak Ibolya; Hegedűs Lászlónak és Gácsi Lenkének Agnes; Simon Gábornak és Kertész Erikának Gábor; Kocsis Sándornak és Bchinya Irénnek Emese; Balázs Gábornak és AÓtb Ilona na . ilona: Jónyer Lászlónak és Szatmári Zsuzsannának Szabolcs László; Rózsa Zoltánnak és Szabó Erzsébetnek Anett; Kurucz Imrének és Czövek Katalinnak Krisztián; Lakatos Sándornak és Vis- nyóczky Ágnesnek Péter; Pri- musch Lóránt Lipótnak és Szabó Éva Valériának Tamás; Antal Ferencnek és Lukács Éva Irénnek Ferenc Imre; Horváth Sándornak és Gaskó Erzsébetnek Krisztina; Edvi János Ferencnek és Serbán Valériának Valéria; Kocsmár Józsefnek és Bilecz Erzsébet Annának Réka; Buksza Jánosnak és Térjék Erzsébetnek János; Jászai Lászlónak és Nyirkó Erikának László nevű gyermeke. külföld A nagykövet diiemmáia Az USA 200 éves fennállásának ünnepségeire az angol királynő is Washingtonba érkezik. Luxushajója New York kikötőjében fog állomásozni, s rajta lesz a királynő egyik ünnepélyes fogadása, mielőtt hazautazik. Miután a hajó díszterme akkora, hogy kétszáz vendéget lehet meghívni, máris megindult a felső tízezer tolongása, hogy meghívót kapjon — másnak a kiszorítása árán is. A kiszorító szerep nem másé, mint az angol nagyköveté. Nem minden keserűség nélkül jegyezte meg: „Nekem az lenne a feladatom, hogy minél több barátot szerezzek hazámnak, de ha ez így megy tovább, mire a királynő hazautazik, csak ellenségeket szerzek Angliának.” M. I. KOLOZSVÁR. Ünnepi ülé sen emlékeztek meg Kolozs Vácott a Korunk megjelenő sének 50. évfordulójáról. A ünnepségen részt vett a kul turális és tudományos éle számos képviselője, a párt és a tömegszervezetek töbl tagja. Ott volt továbbá i Magyar írószövetség delegá ciója, Garai Gábor vezetésé vei. Az ünnepségen Stefai Mocuta, a Kolozs megye Pártbizottság első titkári felolvasta X. Ccausescunak a Korunk szerkesztőségéhe: intézett üzenetét, majd Pé- terfi István, az Államtanács elnökhelyettese átnyújtotta s Kulturális Érdemrend I. fokozatát, mellyel e tekintélyes folyóiratot félévszázados tevékenységéért tűn tették ki. KINSHASA. Légihídor szállítják a fegyvereket és ■< lőszert a szakadár Units fegyveres egységeinek — jelenti az AFP. — Az Unite már kiszorult az angolai városokból, és — mint a szóvivő több ízben hangsúlyozta — a dzsungelekbe húzódva „gerilla-hadviselésre’ rendezkedett be. A francig hírügynökség értesülései szerint a zairei Kinshasából induló, főként Viscount-típusú szállítógépek az ország déli részén levő kilenc „dzsungel-repülőtéren” szállnak le. KAIRÓ. Véget ért az egyiptomi és az izraeli csapatok szétválasztása a Sinai-fél- szigeten — közölte vasárnapi napinarancsában Bcngt Liljestrand, a közel-keleti rendkívüli ENSZ-erök főparancsnoka. BEJRÜT. Az A1 Anvar vasárnapi száma megbízható rijadi körökre hivatkozva arról számol be. hogy Szaúd- Arábia egymilliárd dolláros segélyt nyújt Egyiptomnak. Ebből 700 milliót azokra a fegyverekre fordítanának, amelyeket Egyiptom az Egyesült Államoktól akar vásárolni, a fennmaradt összeget pedig Egyiptom jelenlegi gazdasági nehézségeinek leküzdésére szánják. MONTE-CARLO. A tv- filmek monte-carlói 16. nemzetközi fesztiválján III. Rainier herceg 35 éven aluli rendezők számára fenntartott különdíját Esztergályos Károlvnak ítélték oda, a Dé- ry Tibor novellái alánján készült Portugál királylány című tv-film rendezéséért. RÍJAD, a szaúd-arábiai fővárosban, Rijadban megkezdődtek Anvar Szadat egyiptomi elnök és Kaled király tárgyalásai. A megbeszéléseken részt vesznek a két ország gazdasági szakminiszterek (magyar) Mai kommentárunk: Meghalt 43 ember... Kezemben egy szomorú statisztika. Arról a 43 emberről készült, akik halálos üzemi balesetet szenvedtek 1973-ben Borsod gyáraiban, bányáiban, termelőszövetkezeteiben, az építőiparban, a közlekedésben, más iparágakban. Nem lehet ezt a jelentést közömbösen tanulmányozni. Minden egyes halál külön tragédia ... Szabálytalan munkavégzés miatt rádőlt az épületelem Orosz Istvánra, a BAÉV rakodó brigádvezetőjére... Ugyancsak szabálytalan munkavégzés miatt nyomta a falhoz egy tehergépkocsi Oláh Bélát, a 3. számú Volán raktári munkását . . . Mert italra szomjazott, munka közben szabálytalanul elhagyta munkahelyét ördög Sándor, az ÉVIZIG hajóőre. S aztán vízbe fulladt . . . Megszegte a közlekedési szabályokat Pecsmány János festő, az ÉAÉV dolgozója, s ő sincs már az élők sorában. Nem használta a védőruhát, s megégett anyagberakás közben Simon János, az LKM olvasztára. Szinte minden egyes eset mögött a fgyelmezetlenség, az előírások, szabályok be nem tartása áll. S ez nemcsak azokra vonatkozik, akik a mulasztások miatt már csak hozzátartozóik, munkatársaik,, ismerőseik emlékezetében élnek . .. Mert Búzás Béla, az LKM segédmozdonyvezetője a jegyzőkönyv szerint a helytelen munkaszervezés, Szabó Sándor, az ÓKÜ dolgozója a helytelen technológia, Barkóczy István, a Geodéziai és Térképészeti Vállalat technikusa a nem megfelelő munkakörülmények, Ragály István, s még három másik iskolai tanuló szabályellenes nyári foglalkoztatás miatt szenvedett halálos üzemi balesetet. Minden esetet részletesen kivizsgáltak az illetékesek, s megfelelő intézkedések is születtek. Lehet, hogy ugyanazon a munkahelyen nem is következik be hosszú évekig haláleset. Am ez sem lehet vigasz, hiszen egy évvel korábban kettővel kevesebb halálos üzemi baleset történt a megyében. Vagyis: nem tanultunk eleget, visszafelé léptünk. Oláh István, a nyékládházi kavicsbánya matróza is a biztonsági berendezések és mentőeszközök hiánya miatt fulladt vízbe . . . Az érintett családoknak nem lehet vigasz, hogy a családfenntartó halála után módosult a technológia, hogy nagyobb fegyelmet követelnek, hogy most már másképpen szervezik a munkát, hogy fokozták az ellenőrzést, hogy hatékonyabb lett a balesetvédelmi oktatás! Az együttérzés, a teljes vagy részleges kártérítés, a temetési segély sem tudja enyhíteni fájdalmukat. Összességében Borsodban javult a baleseti statisztika. A halálos balesetek azonban sötét árnyékot vetnek a tavalyinál kedvezőbb összképre. Ny. I. ______________________________________________________' DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 39. Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 350i Miskolc. Pf. 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terj^zti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — Index: 25 95L — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. Mucikéslakások Hamarosan kézhez kapják az alaprajzot r Ózdi jelentés Mi Unj, Ili kár