Déli Hírlap, 1975. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1975-12-11 / 290. szám

belföld Új AUTÖÜT. Győrig 1977 tavaszára befejezik az M—1- es autóút építését. A Közle­kedési és Postaügyi Minisz­térium vezetői tegnapi meg­beszélésükön tájékoztatták Komárom megye vezetőit ar­ról is, hogy a következő öt­éves terv első felében Buda­pest és Tatabánya-Újváros között megkezdik az új autó­út építését. Komárom megye területére érnek a budapest —hegyeshalmi új vasútvonal építői is. A tanácskozáson is­mertették, hogy 1980-ig vár­hatóan milyen új beruházá­sokat valósit meg a KPM Komárom megyében. DOLGOZÓIK EGÉSZSÉGÉÉRT. A Győri Textilipari Vállalat 530 millió forintot fordított fejlesz­tésre a negyedik ötéves tervidő­szakban, s ebből 79,5 millió fo­rintot költöttek az üzemegész­ségügy korszerűsítésere. Az üzemegységekben klímaberende­zések mŰKodnelt, ezek segítsé­gével kiküszöbölték az olaj és a por okozta ártalmakat. A kor­szerű világítórendszer óvja a dolgozók szemét. Két évvel ez­előtt felújították, bővítették az üzemorvosi rendelőt, s meg­kezdték a nőgyógyászati rende­lést is. A VÖRÖSKERESZT TER­VEZI. A Magyar Vöröske­reszt Országos Vezetőségének tegnapi ülésén hangzott el: az egészségvédelem és az egészségnevelés területén to­vábbra is a családvédelmi feladatok állnak az előtérben. Az idős korúak társadalmi gondozásának fejlesztésére ötéves akcióprogramot dol­goznak ki. Szélesebb alapok­ra kívánják helyezni az al­koholizmus elleni társadalmi küzdelmet, s a környezetvé­delemért kifejtett munka ha­tékonyabbá tételéért a Vö­röskereszt szorosabban kíván együttműködni a Hazafias Népfronttal. LEMEZBEMUTATÓ. A Gár­donyi Géza Művelődési Ház görömbölyi ifjúsági klubjában ma délután 6 órától lemezbe­mutatót tartanak. BEFOLTOZTÁK A BADA­CSONYT. Befejeződött a ba­dacsonyi hegy több mint egy évtizeddel ezelőtt megkez­dett „foltozása”. Az egykori kőbányák által okozott sérü­léseket tüntették el; összesen mintegy 80 hektáron több, mint 800 000 facsemetét és cserjét ültettek el e célból. A hegytetőn jelenleg már mintegy 220 hektár erdő dísz­ük. 13 kilométernyi turista­utat is kialakítottak, és az idén új kilátótornyot emel­tek. JO VOLT A CIKORIATERMÉS. Befejeződött a cikóriagyökér­idény az ország egyetlen cikó­riagyökér-feldolgozójában, a Győri Keksz- és Ostyagyár já- nossomorjaí özemében. A cikó­ria feldolgozása a cukorrépáéhoz hasonló kampányfeladat. Az idén 690 hektáron termesztettek cikó­riagyökeret Győr-Sopron és Vas megyében. A kedvező időjárási viszonyok mellett a korszerűsí­tett növényápoiási eljárások is hozzájárultak ahhoz, hogy a ve­tésterületen 1690 vagon cikória- gyökér termett. Ebből 403 vagon aszalványt állítottak elő János- somorján. Az aszalványból ké­szülnek később a különböző „ká- vészerek” és a pótkávé. Az idei jó termés lehetővé tette, hogy 50 vagon cikóriaaszalványt ex­portáljon is a gyár. FOGÁSZATI ÜGYELET. Bizonyára sok olvasónknak fájt már a foga vasárnap vagy ünnepnapon. Többségük fel­tehetőleg házi gyógymódot igyekezett találni, s igy „húzta ki” hétfőig, illetve az első munkanapig. Pedig a városban ezeken a napokon is tartanak fogászati ügye­leti szakrendelést! A fogfá­jásra panaszkodók a Szabó Lajos utca 1. szám alatti is­kolafogászat helyiségében reggel fél 8-tól délután fél 2-ig vehetik igénybe munka­szüneti napokon az ügyelet •zakrendelését. t|c Páncélos járművek Amszterdamban az indonéz főkonzu­látus előtt Követelőznek a dél-malukui terroristák Amszterdamban nyilvánosság­ra hozták az indonéz főkonzulá­tus épületét megszállva tartó dél-malukui fegyveresek három követelését, amelyek teljesítésé­ért cserében hajlandók szabadon bocsátani túszaikat. A csoport követeli, hogy Su­harto indonéz államfő utazzék Genfbe, és ott folytasson tár­gyalásokat a volt holland gyar­mat függetlenségéért küzdő, úgy­nevezett száműzött kormány ve­zetőjével. Az indonéz hatóságok engedjék szabadon az összes dél-malukui politikai foglyot és a fennhatóságuk alatt levő terü­leteken biztosítsák a szólássza­badságot a dél-malukui függet­lenség szószólóinak. A holland hatóságok állás­pontja változatlan: nem hajlan­dók teljesíteni az emberrablók egyetlen követelését sem. Teg­nap hajnalban páncélautók je­lentek meg a főkonzulátusi épület környékén, minden mellékutcát lezártak, s az ed- dik őrködő rendőröket a katonai rendőrség osztagai váltották fel. Az intézkedés okáról hivatalosan nem nyilatkoztak. A dél-malukui fegyveresek má­sik akciójának színhelyén, a Beilen közelében veszteglő va­súti szerelvényen — itt 31 túszt tartanak fogva — semmilyen fej­lemény nem történt. A Vízművek kérése: 7 akarékoskodjunk a vízzel! Eladta a másét A zenekedvelő tolvaj Orliczki Ferenc 19 éves fiatalembernek másodszor gyűlt meg a baja az igazság­szolgáltatással „zeneszerete- te” miatt. Egyszer már elfe­lejtette visszaadni a kölcsön­kért táskarádiót, úgyannyira, hogy pénzzé is tette, most pedig egy magnó elsikkasz- tása miatt került bíróság elé. A Bükkszentlászló község­ben lakó Orliczki augusztus végén a miskolci „tangón” megismerkedett T. Tiborral, akinél ott volt 3000 forintos magnója. Délutánig együtt töltötték az időt, s amikor T. Tibor elvált tőle, hogy dolgát intézze, Orliczki el­kérte tőle a magnót azzal, hogy a Kossuth sörkertben megvárja, addig hallgatja a számokat. A zenekedvelő fia­talembernek azonban eszé­ben sem volt várakozni, míg újdonsült ismerőse visszatér, hanem a Tiszai pályaudvarra sietett, ahol a csomagmegőr­zőben helyezte el a masinát. Néhány nap múlva vissza­ment érte, s azt Harsány községben mint sajátját két és fél ezer forintért eladta. Az így szerzett pénzt egy­kettőre elköltötte. A nyomozás során a mag­netofont lefoglalták, azt a rendőrség visszajuttatta tu­lajdonosának, s így T. Tibor kár nélkül úszta meg köny- nyelműségét. Sikkasztás bűntette miatt emeltek vádat Orliczki ellen, aki az ügyében lefolytatott tárgyaláson bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy szüleivel rossz viszonyban van, nem segítik őt anyagi­lag, s így akart pénzt szerez­ni. A Miskolci Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki Orliczki Ferencet, s ezért öthónapi szabadság- vesztésre ítélte, amit börtön­ben kell letöltenie. Az ítélet nem jogerős. M. A. Az utóbbi napokban gyak­ran cseng a telefon szer­kesztőségünkben és a Víz­művek ügyeleténél ugyanaz­zal a panasszal: a magasab­ban levő lakásokban nincs víz. Piulkovics József, a Miskolci Vízművek főmér­nöke a következőket mond­ta: i — Vállalatunk naponta 82 —85 ezer köbméter vizet juttat a miskolci lakásokba, üzemekbe, intézményekbe. Jelenleg minden üzemünk teljes kapacitással dolgozik. Tavaly ugyanebben az idő­ben, az árvíz következtében feltöltődött víztárolóinkban még 25 ezer köbméter tarta­lék vizünk volt. Most nincs. Naponta csaknem 5—8 ezer köbméterrel kevesebbet tu­dunk fogyasztóinkhoz eljut­tatni, mint kellene. A Mis­kolci Vízművek mindent megtesz annak érdekében, hogy minél kevesebben le­gyenek víz nélkül, de a sem­miből- mi sem tudunk vizet fakasztani. Felhasználjuk az alkalmat, hogy a Déli Hír­lapon keresztül kéréssel for­duljunk a nagyobb víz­mennyiséget fogyasztó üze­mekhez, gyárakhoz: a lehe­tőségeken belül takarékos­kodjanak! Ez a kérésünk természetesen az alacso­nyabban fekvő lakások tu­lajdonosainak is szól, hiszen a vízhiányt elsősorban az szenvedi meg igazán, aki­nek több emeletet kell vöd­rökkel és fazekakkal meg­járnia. Tapasztaltuk, hogy egyes miskolci üzemekben a vízcsapok befagyását úgy kerülik el, hogy állandóan folyatják. A megoldás nem ez, hanem a szigetelés, vagy a hidegtől egyéb módon va­ló megóvás. A kárba vesző vízmennységet naponta száz köbméterekben lehet mérni. Augusztus legmelegebb nap­ján 95 ezer köbméter víz fogyott el. Most kánikula sincs, mégis 85 ezer köbmé­ter a fogyasztás. Minden­képpen el akarjuk kerülni a vízkorlátozás bevezetését, így ismételten arra kérjük a fogyasztókat: takarékoskod­janak! S. L. külföld Ki tnire „éhes” ? Nyisd ki a pupillád, s megmondom, mit akarsz — hirdeti egy amerikai pszi­chiáter. Kijelentése indoklásául azt állítja, hogy a pupilla ki: tágulásából következtetni tud a pupilla gazdájának vágyakozására. Egyetlen esetben mond csődöt a_ tudománya. Ak­kor, amikor nem tudja el­dönteni, vajon azért tágul-c ki a pupilla, mert a gaz­dája meglátott valami íny­csiklandó ételt, vagy azért, mert csinos nő tűnt fel a láthatáron. Vagyis akkor van dilem­mában az orvos, amikor nem tudja: ki mire „éhes”? IVI. 1. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Vágási Elemérnek és Szabó Margitnak Szilvia Tünde; Szi- ráczki Istvánnak és Török Jolán­nak István; Török Istvánnak és Nemes Ágnesnek Henriett; Lo­vász Istvánnak és Rácz Máriá­nak Mária Melinda; Ferenczi Lő- rineznek és Jurácsik Izabellának Izabella; Lengyel Istvánnak és Bari Margitnak Zoltán; Kovács Istvánnak és Sógor Ilonának Ist­ván Krisztián; Vadászi Jenőnek és Budai Piroskának Róbert; Éliás Józsefnek és Juhász Máriá­nak Mariann; Bodnár Istvánnak és Koszták Erzsébetnek Judit; Vaszily Gyulának és Melher Klárának Gabriella; Nagy Zol­tánnak és Nagy Máriának Edit Etelka; Danczman Sándornak és Bobcsák Erzsébetnek Tamás; Dajka Bélának és Váradi Erzsé­betnek Gábor; Barati Gyulának és Sisenszki Ilonának Enikő; Orosz Istvánnak és Berecsi Évá­nak István Zsolt; Kasaróczki Gábornak és Sipos Évának Gá­bor; Berzeviczi Barnabásnak és Hernádi Máriának Beáta; Gyar­mati Lászlónak és Senánszky Évának László; Kollár Elemér­nek és Orosz Annának Miklós; Gergely Istvánnak és Nagy Gi­zellának István; Kovács János­nak és Kovács Juliannának Edina; Rettegi Gyulának és Lé- nárt Erzsébetnek Gyula; Gábor Zoltánnak és Gergely Évának Roland; Puskás Tibornak és Hi­deg Évának Tibor; Vereckey Ru­dolfnak és Póta Annának Béla; Lakatos Károlynak és Bari Va­lériának Valéria; Szigeti Ferenc­nek és Matula Erikának Sza- volcs Zoltán nevű gyermeke. Luca széke Ez lesz a címe Lajos Ár­pád előadásának, amelyet az érdeklődők ma este fél 8-tól a Lenin Kohászati Művek ifjúsági klubjában hallgat­hatnak meg. Tirasiáűska a téma Ma délután 6 órai kezdet­tel rendezi meg soron követ­kező foglalkozását az Ady Endre Művelődési Ház hon­ismereti szakköre. Rendez­vényükön Tornanádaskáról hallhatnak előadást. T évékommentár: Gondolái a vezetésről Nem a legszerencsesebb időben vetítették szerdán este az ér­dektelennek ígérkező sorozat második részét, mert a Vasas fiaskója után a futballdrukkerek otthagyták a tévét. Holott ez a sorozat sokkal fontosabb és többet ígérő téma, mint a Csipkerózsika álmá­ba révedt magyar foci. Nem véletlen, hogy a tévé és a rádió (em­lékezzünk pl. dr. Dobossy Imre kitűnő cikkeire!) egyre többet fog­lalkozik a kérdéssel. A demokrácia kiteljesedésének egyik útja, de feltétele is, hogy a közvélemény tájékozódjon a vezetés nehézsé­geiről, gondjairól is. Igaz, ez a húsz perc csupán vázlatos portrét adhat egy-egy vezetőről (szerdán Bodonyi Pálról, a RADLKIS elnö­kéről). Nem szerencsés megoldás, hogy egy asztal mellett ülve fo­lyik a kérdezz-felelek, ahelyett, hogy tevékenysége közben is be­mutatná az interjúalanyt. A tévé olykor hajlamos a kényelmes meg­oldásra, a munkaigényesebb, hatásosabb forma helyett. Egy ülve beszélő ember egy idő után még akkor is unalmassá válik, ha iz­galmas dolgokat mond. A televízió lényege, hatásfokának egyik titka: a képekkel közölt információ lenne. Mi azonban (s ez érvé­nyes a napilapok képillusztrációira is) nem bízunk eléggé a képin­formáció értékében, többet bízunk magára a szóra. Mindez persze mit sem von le az elhangzott gondolatok értéké­ből. Hiszen, ha jól értettük Bodonyi Pált, akkor a szövetkezet mo­torja, fejlődésének záloga is az a szellemi kapacitás, amely (a gép­park és technológia mellett) az elmúlt 20 év alatt felhalmozódott. Bodonyi Pál mint vezető nagyon jól tudja, érti ezt és állandó fej­lődésre, tanulásra ösztönzi az egész kollektívát. Márpedig ott, ahol mindenki úgy érezheti, hogy feladat és tér is nyílik előtte a fejlő­dés során, ott még az átmeneti nehézségek közepette is jól érzi magát a dolgozó. A másik megkapó gondolat; „a munka nyugodt menete”. Ha jól értettük, ez nem mást jelent, mint hogy a távlati fejlesztés a vezetés gondja, de az állandó, folyamatos fejlődés nem teszi rapszódikussá, zaklatottá, kapkodássá a napi munkát. A biz­tonságtudat és a bizalom sokszor többet ér, mint a magasabb óra­bér, ha a fejlődésre biztos garancia van. Bodonyi Pál elnök, vá­lasztott vezető. Ez sajátos viszonyt is jelent, hiszen a kollektíva meg is vonhatja tőle a bizalmat. Eddig nem tette, többször is újra­választották. A bizalomnak azonban a kinevezett vezetőnek is meg kell felelnie. Ma ilyen vezetővel találkozunk a képernyőn. (horpácsi) Újjáalakult a bizottság Miskolcon tegnap tartotta újjáalakuló ülését a Tokaj- hegyaljai Rekonstrukciós Bi­zottság. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium utasítása értelmében a jövő­ben a minisztérium tanács­adó, javaslattevő és vélemé­nyező szerve lesz a tokaj- hegyaljai világhírű szőlővi­dék rekonstrukciójával kap­csolatos kérdésekben. A bi­zottság, amely öt éven át mint társadalmi szervezet működött, most kibővített ha­táskört kapott. A huszonkilenc tagból álló bizottság elnöki tisztét dr. Kozma Pál akadémikus, ál­lami díjas egyetemi tanár tölti be. /' a szí 'I, Személygépkocsi-tűzhöz ri­asztották ma reggel 8 óra 5 perckor a tűzoltókat. A Zsig­mondy utca 2. szám előtt ki­gyulladt a CZ 78-70 forgalmi rendszámú, Renault típusú személygépkocsi. Mire a tűz­oltók a helyszínre értek, a tüzet megfékezték egy, az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalattól kapott porral oltóval. Az anyagi kár nem jelentős, személyi sérü­lés nem történt. DELI HÍRLAP. - A Magyar Szocialista Muogaspan Miskolc városi Bizottságának ooiltikaj napilapja — FószeritesztO. CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 1529 Miskolc. Baicsy-Zsilinszkv u. 15 Postacím: 350] Miskolc PI. S9 Telefonközpont: 36-132 16-672. 3S-38». Titkár­ság 16-223: bel- es várospolitika: 16-225: kultúrpolitika: 16-226: sponrovat: 18-222: 'evelezés 18-821 — Kiadja: a Borsoo megyei kap kiadó vállalat. "527 Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 15. Postacím. 350i Miskolc. Pt 178 - Feleld? kiadó: VERES MIHALT. Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Szeenenyi u. 15—17. Telefon: 16-218. — Terjeszti: a Magyar Posta Kaofiató a Hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi oostahlvataloknáL Előfizetési díj egy hónapra: 20 FT — index: 25 951. — Készült s Borsod megyei Nyom­daipari vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. > NICOSIA. Makariosz cip­rusi elnök kormányának szó­vivője nyilatkozat formájá­ban kommentálta Ford elnök véleményét arról, hogy a török és a görög kormány közt közeledés történt a cip­rusi kérdésben, és így lehe­tővé válik a tárgyalások új­rakezdése a közeljövőben. „Újabban semmi olyan fej­lemény sem történt, amely igazolhatná a Fehér Ház fő­nökének derűlátását vagy azt az elképzelést, hogy haladás történt egy politikai megol­dás tekintetében” — hang­súlyozta a ciprusi görög szó­vivő. NEW YORK. Két határo­zatot fogadott el tegnap este az ENSZ közgyűlése a spa- nyol-szaharai kérdésről. Az Algéria és más afrikai or­szágok által előterjesztett ja­vaslat ellen senki seni sza­vazott. Az okmány a terület lakosságának önrendelkezési joga mellett száll síkra. A másik elfogadott határozat a madridi megállapodást tá­mogatja. Ismeretes: novem­berben Spanyolország, Ma­rokkó és Mauritánia megál­lapodott abban, hogy közös közigazgatás alá helyezik a foszfát-lelőhelyekben bővel­kedő területet. A közgyűlés tegnap este nagy szavazat- többséggel határozatot ha­gyott jóvá, amely megbé- lyegzi Dél-Afrikát és az őt támogató kormányokat. A 101 szavazattal, 15 ellensza­vazattal és 16 tartózkodással elfogadott határozat felszó­lítja a Pretoriával kereske­dő országokat: szüntessék be az együttműködést a dél- afrikai fasiszta rendszerrel és nyújtsanak segítséget a fajüldözés megszüntetéséhez. WASHINGTON. Az ame­rikai képviselőház egyik al­bizottsága jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely indítványozta, hogy az Egye­sült Államok hatálytalanítsa a Vietnam ellen elrendelt embargót. A tilalmat Wa­shington tavaly áprilisban rendelte el, amikor világos­sá vált a saigoni bábhadse­reg összeomlásának elkerül­hetetlensége. Ugyanilyen tar­talmú határozati javaslatot terjesztettek a szenátus elé is, de szavazásra még nem került sor. BONN. A bonni gazdaság­ügyi minisztérium jelentése szerint a Német Szövetségi Köztársaság 1975. első kilenc hónapjában ötmillió rd-két­száznyolcvankilencmillió nyu­gatnémet márka összegű ke­reskedelmet bonyolított le a Német Demokratikus Köz­társasággal. Az NSZK eb­ben az időszakban 14.7 szá­zalékkal több árut exportált az NDK-ba, mint 1974 ha­sonló időszakában. Ugyan­akkor 1974 első kilenc hó­napjához képest 2.8 száza­lékkal több árut importált az NDK-ból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom